Tonali visszautasította a Juve ajánlatát

tonali_sandro_valogatott.jpgA francia Le10 Sport értesülései szerint Sandro Tonali a Juventus visszautasítása mellett döntött, és inkább az Interhez kíván igazolni. 

A fiatal középpályás Európa egyik legfelkapottabb fiatalja, Olaszországban is számos jelentős klub szívesen szerződtetné, és minden valószínűség szerint a nyáron klubot is vált.

A játékos komoly szerepet vállalt a Brescia feljuttatásában a Serie A-ba, de valószínűleg már nem fog a klubbal tartani a másodosztályba való visszatérésnél. 

Az olasz játékost számos Premier League-klub is vinné, de ő inkább az olasz közegben maradna, eddig a Juve tűnt a legesélyesebbnek a futballista megszerzésére, ám francia beszámolók szerint a középpályás az Inter mellett tette le a voksát. 

A milánói gárda számos középpályással rendelkezik, de Antonio Conte minden bizonnyal szívesen fogadná a még számos tekintetben fejlődőképes fiatal játékost. 

Az olasz válogatott középpályás ebben a szezonban 80%-os sikerességgel cselezi ki ellenfeleit, amely a harmadik legjobb mutató azon játékosokat tekintve, akik legalább 40 csellel próbálkoztak idén, állítja a WhoScored.com.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1015706590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2020.05.19. 09:55:37

Ha ez igaz akkor nagyon szomorú vagyok...persze sok brainstorming folyt már vele kapcsolatban. Hol lenne a legjobb neki? Lehet nálunk kevés lehetőséget kapna és belassulna a fejlődése. Mondjuk az is tény h Contétól sokat tanulhat, lehet ez is vonzó neki, bár kérdés ott is mennyi lehetőséghez jut...

Emlékezzünk azért Del Pierora is. Mikor hozzánk jött nagyon fiatal volt és Robi Baggio-t kellett kiszorítania....meg is tette...miért ne tudna ő is bárkit kiszorítani....ha akkora nagy játékos...

Csak hangosan gondolkodtam... :)

JuventusFanatikus 2020.05.19. 09:59:35

Majd biztos egy francia pletykalap tudja, hogy mi folyik Olaszországban:)

rockitbaby 2020.05.19. 10:16:00

@JeetTrader: Nem vicceljünk már, Pjanic távozóban, és vele gyakorlatilag ennyi is volt a poszt rivális. Bentancur bár ígéretes volt ott az Inter ellen, talán jobban érzi magát a három tagú középpálya jobb oldalán. Gyakorlatilag nincs kit kiszorítania, hiszen valójában Pjanic sem regista.

Ha valóban a fejlődését tartja szem előtt, akkor hihetetlen ezt kimondani, de mi vagyunk az "emberei". Kötve hiszem, hogy Milánó sötétebbik felében egyhamar kiszorítja Brozovicot, és akkor még azt sem vettük figyelembe, Conte sem feltétlen a fiatalok beépítésének híve. Nálunk is csak Pogba volt az egyetlen, akit be tudott építeni.

Kifejezetten fáj bevallani, de a mi középpályánk sokkal rosszabb állapotban van, mint az Interé.

Leram7 2020.05.19. 10:27:59

Ha a szíve az interhez húz, oda kell mennie, bár sajnálni fogjuk.

Jó lenne értelmes embert találni a kp-ra.

Jelenleg óriási a gond a keret jövőjét nézve. Sok játékost el kéne küldeni magas fizetés miatt, utánpótlás nincsen, igazi jelöltből meg kevés van, akit érdemes lenne leigazolni.

Nem könnyű most a helyzet.

Andras74 2020.05.19. 10:35:10

@JeetTrader: ha Del Pieróhoz hasonló fejlettségű lenne az agya (is), akkor hozzánk jönne és megküzdene a helyért.
Asszem, ezzel el is magyaráztam, miért nem ide jön, amennyiben igaz a hír.

Nézd, senkit meg nem bántva, hozzánk Del Pierók jöjjenek, mert ott mutatkozik meg az igazi különbség. Aki nem érzi magában, annak sok más lehetőség közül kell választania.
Sajnálom, de ha igaz a hír, akkor jobb így.....

Andras74 2020.05.19. 10:40:34

Nyilván ez utópia, de olyan jöjjön a Juventusba, akinek fontos ez a mez.
Aki hezitál, abból sosem lesz igazi Juventino.....

Sajnos v nem sajnos, de sok nagyon jó játékos vab, aki más csapatokba vágyik. Így van ez rendjén. Majd őket fogjuk legyőzni azokkal, akikben meg van az a plusz, ami a Juventust a legnagyobbá emeli!

juve28adam 2020.05.19. 11:03:48

@Leram7: Mondjuk a szíve biztosan nem oda húz Milan drukkerként :D

The king of alibis 2020.05.19. 11:14:12

Nem csodálom. Én is inkább oda igazolnék, ahol esélyem van bekerülni a kezdőbe, s bíznak a fiatalokban

The king of alibis 2020.05.19. 11:15:17

@rockitbaby: gondolom a Jorginho szál is alaptalan pletyka

Andras74 2020.05.19. 11:20:26

@The king of alibis: szerintem az inkább reális szál, Sarri miatt.
De, nagy összegért én nem hoznám. Idén szinte csak cserélni szabad, h ne nőjön a bérekre költendő összeg.

JeetTrader 2020.05.19. 11:22:02

@rockitbaby: Egyetértek! Szerintem is hatalmas erősítések kellenek középre, szóval helye lenne (Pjanic mehet, sajna évek óta nem hozza A szintet...), kérdés h a mester játszatná e? Én személy szerint Bentancurt csípem, sokat fejlődhet és fejlődött is.
Az interben sem tuti a helye, arra gondoltam h Conte nagy stratéga és ha nyitott szemmel ül a kispadon akkor is sokat tanulhat. ;)

@Andras74: Jó nézőpont! Kell e egy ígéretes übertehetség ha az nem hajlandó megküzdeni a helyéért? Ha akkora tehetség akkor bíznia kéne saját képességeiben. Sztem ez rettentő kevés játékosról mondható el.

Én szeretném ha hozzánk jönne, ha nem itt van akkor esély sincs h nálunk robbanjon be és később csak vagyonokat kifizetve tudnánk megszerezni. Meglátjuk...

hellan 2020.05.19. 11:27:50

Forrást hagyjuk...annyi hírértéke van, mintha én találnám ki. :D
Logikát viszont értem kivéletelesen, ha így lesz: Conte pályára fogja rakni, ha úgy lesz. Amíg mi Pjanicot akarjuk elcserélni ilyen Arthur félékre, hogy közben Khedira és Matuidi még mindig itt rontja a levegőt, ráadásul utóbbi marha sokszor kezdő is... sztem nincs miről beszélni.
Próbálom meglelni a logikát Paratici munkája mögött, de nagyon nehéz néha.

Lanzafame 2020.05.19. 12:17:12

@hellan: a logika a következő: vegyél 30 pluszos, átadólistan lévő játékosokat extra magas fizuval, a 25 év alattiakat szórd ki a keretből, középcsapatokhoz, ahol azok 1-2 év alatt válogatott formába lendülnek.

Ne legyen koncepciód, ezért az edző véleménye sem számít. Ha már biztosan nincs szakmai koncepció, kezdj el máshol kiégett 25-30 éves, magas fizetésű játékosokat ingyen (aláírási bónusszal) leigazolni.

Ha a fenti játekosok megbuktak, hosszabbítsd meg a szerződésüket, ha pedig végleg használhatatlanok, engedd el őket, sok huzavona, a semmiért fizetett magas bérek és nyilvános balhék után bohóc bajnokságokba, természetesen ingyen.

Quentin_KR 2020.05.19. 12:19:33

@JeetTrader: +1. Hát igen. S mikor Baggio elment még mindig volt egy Ravanelli és egy Vialli. Alex legtöbbször padról szállt be, mégsem hisztizett, mégsem látszott rajta (ami mögé mostanság szeretnék bújni) meccshiány stb. Ez az ami hiányzik, az alázat, a küzdőszellem s a kitartás a mai játékosokból. S a témához visszatérve, ha a kevés játéklehetőségtől tartva inkább nem jön, akkor nincs is itt a helye. Hogy is volt az Egri csillagokban? "Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl!" Ne igaz? :)

Juventino86 2020.05.19. 14:25:44

Továbbra sem értem, hogy miért gondolják itt sokan, hogy Tonali jelentené a megoldást a középpályánkra. Nagy tehetség, de továbbra is ott tartunk, hogy ő még csak egy ígéret szintjén van. Nekünk viszont nem pár év múlva, hanem most azonnal kell megoldani a középpálya gondjait, a helyzet ugyanis eléggé akut. Nem akar hozzánk jönni? Ha igazak az állítások, és valóban a szánalmas Interbe akar menni, az ő szempontjából érthető, hiszen ott minden bizonnyal több játéklehetőséget kapna. Semmi ok nincsen a szomorkodásra akkor sem, ha nem tudjuk Tonalit leigazolni. Jorginho sokkal nagyobb hasznára lenne a csapatnak, Pogbáról nem is beszélve.

JeetTrader 2020.05.19. 14:41:36

@Juventino86: Persze, ezek az örök kérdések. Most olyan mintha némi fiatalítás kezdődött volna el. Ezért a sok speki és verseny a tehetségekért. Igen, van hova fejlődnie. Nem, nincs Pirlo szintjén de mindenki őt látja benne. Én azt gondolom h alázat, hajtás és mentorálás nélkül nagyon kevesen érhetnek fel a nagy magasságokba.

Amúgy a mostani olasz fiatal generáció és válogatottal szemben végre ismét nagyok a várakozásaim. Remélem jön egy újabb aranygeneráció!

rockitbaby 2020.05.19. 14:44:14

@The king of alibis: Szerintem az egyik az A, a másik a B terv.

Juventino86 2020.05.19. 14:55:23

@JeetTrader: Úgy legyen! Nagyon örülnék annak is, ha az olasz válogatott komolyabb eredményeket tudna elérni a jövőben.

rockitbaby 2020.05.19. 15:13:45

@JeetTrader: Őszinte leszek, ha választanom kellene Conte helyében - aki ugya három éves projektben gondolkozik, mert ez volt a legtöbb, amit kispadon eltöltött -, figyelembe véve azt, hogy ők mindenképp trónfosztásra készülnek, én nem kockáztatnék Tonali játszatásával, mikor ott van a vastagon bevált Brozovic. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem kapna szerepet, de a nyakamat teszem rá, hogy jóval kevesebbet, mint nálunk poszt rivális nélkül.

@JuventusFanatikus: Egy kérdés: szerinted - ismerve Cellino habitusát -, tárgyalhatnak az érdeklődők a játékossal az előtt, hogy vele megegyeznének?

Andras74 2020.05.19. 16:08:36

@JeetTrader: gondolom, Te is emlékszel Berardira......
Megtestesíti, amit írtál!

GGábr81 2020.05.19. 16:46:08

Ha ez igaz, akkor meg van a véleményem róla. Remélem kamu.

JuventusFanatikus 2020.05.19. 18:30:11

@rockitbaby: Természetesen, mivel kijelentette, hogy Tonali azt a csapatot választja, amelyet szeretné.

babo0410 2020.05.19. 19:01:23

Rá nagy szükség lenne, és mindent meg kell tenni, hogy ide akarjon igazolni. Nagyon csalódott leszek, ha az interbe igazol. Az szomorú lenne.

senky 2020.05.19. 19:09:04

@Leram7: Es ez a helyzet mind a klubvezetes hibaja .@The king of alibis:,, Én is inkább oda igazolnék, ahol esélyem van bekerülni a kezdőbe, s bíznak a fiatalokban''de erre mi a garancia ? @Juventino86:,,Továbbra sem értem, hogy miért gondolják itt sokan, hogy Tonali jelentené a megoldást a középpályánkra. Nagy tehetség, de továbbra is ott tartunk, hogy ő még csak egy ígéret szintjén van.'' Mind ez azert van mert a Brescia jatekosai gyengebbek mint o,kieso csapat, o nem akar B-ben jatszani azonkivul a tulaj is allhireket terjeszget a sportugynokevel karoltve,azert hogy minnel nagyobb penzosszeget zsebeljenek be. Szerintem nem epp anyira jo mint amire felfujak,hisz egy nagy csapatnal jobban kell bizonyitso.A kerdes,csapattarsakkal hogyan jonne ki az osszejatszas ? Hisz minden csapatnal mas a ritmus, masok a jatekosok elvarasai

Wizzurah 2020.05.19. 21:54:12

Francia pletykalap. Igy is kell kezelni. Ettol fuggetlenul minden joga megvan ehhez a donteshez. Van, aki megelegszik az orok masodik de inkabb orok harmadik hellyel meg olyannal is, aki egy forintert .....

Juvegaspy 2020.05.19. 21:57:55

@Lanzafame: kissé hiányos a logikai leirásod. Csak mert mindeközben mégis Olaszország legsikeresebb csapata a közelmultban végképp illetve a vilagon is best 5 ban benne van.

Juvegaspy 2020.05.19. 21:59:17

Ez kiccsavó nagyon hülye vagy csak egy kicsit?
Szóval Interes vagy Milanos?

JuventusFanatikus 2020.05.19. 22:27:51

@Juvegaspy: Milanos. De csak azt nem értem, hogy miért kell egy pletyka alapján egy játékost egyből hülyézni, vagy elítélni? Facebookon már konkrétan keresztre feszítettek a gyereket, természetesen azok, akik még két nappal ezelőtt oda voltak érte, de mostanra már egy tehetségtelen senki lett a szemükben.

Holloka 2020.05.20. 00:09:26

@JuventusFanatikus: És, mint Tonali esetében, aki egy tőlem alig négy évvel idősebb játékos, így gondolom figyeli és követi a közösségi médiát is, még a különböző platformokon látott szurkolói megnyilvánulások is sokat nyomhatnak a latba egy ilyen döntésnél. Például, ha a Juve-szurkolók csak savazzák, és felülnek minden pletykának, mocskolva, megbélyegezve Őt, viszont az interesektől csak szeretet árad felé, akkor ezek is eszébe juthatnak, ha arra kerül a sor. Mégpedig hamarosan arra fog kerülni, sőt már jelenleg is ez zajlik, szóval a sok esetben felületesen nézelődő drukkerek (itt most az ész nélkül becsmérlőkre, és nem az itteni Kollégákra gondolok, bár Minket és engem is jó párszor elönt a fékezhetetlen düh ilyeneket olvasva) is elgondolkodhatnának egy-két dolgon. De hát ezek tőlünk teljesen független történések, úgyis Tonali szava fog dönteni.

Lanzafame 2020.05.20. 00:22:06

@Juvegaspy: némi iróniával arra próbáltam célozni, hogy látványosan öregedni hagyja a vezetőség a keretet, giga fizetések mellett.

Ez így fenntarthatatlan lesz, így nem lesz ebből top 5. Nyilván nem az Ajax vagy a Leverkusen vagyunk, hogy fiatalokat neveljünk nagycsapatoknak, de ahogy valaki már helyesen írta, hiányzik egy erős, 25-29 éves, harapós játékosokból álló gerinc.

JuventusFanatikus 2020.05.20. 08:50:53

@Holloka: Nem olvastam az olasz fórumokat, szerintem ott azért intelligensebben állnak hozzá a dolgokhoz.

venember83 2020.05.20. 09:37:13

@JuventusFanatikus: ne gondold. Bunkóságban/hülyeségben is egész jók az olaszok.

2020.05.19. 09:00 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról