Vialli: „A betegségem nem harc, hanem egy út, egy lehetőség volt”

vialli_gianluca_kemo_utan.jpgGianluca Vialli nemrégiben még a rák ellen harcolt, most viszont a koronavírus okozta helyzetről is beszélve adott interjút, és véleménye szerint rendkívüli károkat okoz ez a járvány minden tekintetben.

Az egykor a Sampdoria, a Juventus, majd a Chelsea mezét viselő támadó igencsak veszélyeztetett, hiszen az elmúlt két évben az orvosok kemoterápiával kínozták őt és a benne lévő rákos sejteket.

„Jól érzem magam.” - mondta a futballista a La Repubblica munkatársának.

„Decemberben befejeződött egy 17 hónapig tartó kemoterápia, az egyik ciklus nyolc hónapig tartott, míg a másik kilencig. Nehéz volt, még olyan kemény embernek is mint nekem, úgy fizikailag, mint mentálisan.

A vizsgálatok szerint nem vagyok beteg. Boldog vagyok, még ha ezt kicsit lélegzetvisszafojtva is jelentem ki, remélve, hogy nem kiabálom el. Az egészségem visszanyerésének köszönhetően ismét saját magamat láthatom a tükörben, láthatom, hogy nő a hajam, és például nem kell szemöldököt rajzolnom magamnak ceruzával. Ebben a tekintetben nagyon szerencsésnek érzem magam sok más embertársamhoz képest.

Azokra gondolok, akiket kórházba visznek, és akik kénytelenek egyedül meghalni, a rokonaik nem láthatják őket a fertőzésveszély miatt, a temetések pedig egyszerű formalitásként történnek, mindenféle meghittség nélkül. Ez borzasztó. Ez a válság óriási hegeket hagy majd az országon, érzelmi, morális és gazdasági sebeket.

Az én esetemben nem harcról beszélnék, hanem inkább egy útról, egy lehetőségről, amely révén jobban megismerhettem magam. Örömmel megtettem volna ezt a betegség nélkül, de ez már így történt, és ezért próbálom a legjobban kihasználni az adott helyzetet. Így az ember azzá válhat, aki valójában.

A halálfélelem ellen úgy lehet harcolni, hogy az ember a vágyaira gondol, arra koncentrál, amit igazán szeret, és hogy mennyire szeretné, hogy a jó dolgok visszatérhessenek. Ebben az óriási csendben, amely körülvesz minket a kijárási tilalom idején, szinte zen hangulatról lehet beszélni. Lehet hallani a madarak énekét a nagyvárosokban, látható, milyen gyorsan felszáll a szmog, még ha nem is olyan régen egyesek gúnyolták is azt a csodálatos fiatal lányt, Greta Thunberget.

Csodálatos lesz, amikor a futball és a sport visszatérhet a mindennapokba, az érzelmek és az emlékek segítségünkre lesznek, hogy visszatérjünk életünk teljes megéléséhez. Csak azt remélem, hogy képesek leszünk a jövőben is ilyen szolidárisak lenni, illetve fejlődni még ebben a tekintetben. Támogatnunk kell az egészségügyi dolgozókat, ezeket a nemes lelkű embereket, akik hihetetlen fizikai és mentális erőről tesznek tanúbizonyságot. Ne feledkezzünk meg róluk, ha mindennek vége.”

A játékosok bércsökkentést vállaltak, hogy a klubok gazdaságilag valamivel biztosabb helyzetbe kerüljenek, de Gianluca Vialli szeretne megbizonyosodni arról, hogy a források majd a megfelelő kezekbe kerülnek.

„Nem csak sportolóknak kell kötelezően áldozatokat hozniuk. Érdekes, ami Angliában történik, ahol a profi labdarúgók érdekképviselete szolidaritási alapot hozott létre a játékosfizetések adott százalékából. Ezt a pénzt közvetlenül az egészségügyi szektornak juttatják el.

Szeretném, ha a jövőben az emberek nem csak kimondanák, hogy az egészség a legfontosabb, hanem ezt valóban így is gondolnák. Szeretném, hogy ne legyenek költségvetési megszorítások az egészségügyi szektorban. Ne dőlhessen össze több híd. Az összes egyén biztonsága képviseljen mindenek feletti elsőbbséget.

Amikor mindennek vége, akkor Bergamóban az olasz válogatott játszhatna a nővérek és az orvosok csapata ellen. Az csodálatos nap lenne.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr115608016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.04.12. 18:56:33

Nagyon örülök, hogy ilyen jó hírekkel szembesülhettünk. Hittünk benned, Gianluca! Tudtuk, hogy képes vagy győzni!

pedronegroo 2020.04.12. 20:23:19

Köszönjük ezeket a szép gondolatokat továbbá erőt és egészséget!

Nem tudom milyen rákkal kezelték, de azt tudni kell hogy rendszeresen dohányzott aktív sportolóként is. Ami meg érdekes hogy jóval a betegsége előtt hozott létre egy alapítványt a rák elleni küzdelem támogatására...

dobor norbert 2020.04.12. 20:26:29

Bravó! Bírlak,csak így tovább!

JuventusFanatikus 2020.04.12. 20:37:57

@pedronegroo: Úgy emlékszem, mintha a máján alakult volna ki a daganat, de abban biztos vagyok, hogy nem tüdőrákos volt, úgyhogy nem feltétlen a cigerattázás miatt történhetett. Mondjuk a dopping sem hiszem, hogy jót tett a szervezetének...

JuventusFanatikus 2020.04.12. 20:58:33

@venember83: Uff, tényleg. Arra emlékeztem, hogy meglehetősen kockázatos és nem sűrűn előforduló daganatja volt, régen egyszer olvastam róla, de sehol máshol nem találtam pontos információt.

alexGicamo 2020.04.13. 10:33:27

Érdekes és értékes gondolatok egy igazi bajnoktól !

gomorra21 2020.04.13. 12:40:22

Remek interjú, szép gondolatok; köszönet a fordításért!

Shyr Kahn 2020.04.13. 16:02:39

A jo oreg Gianluca visszatert ezek szerint. Orulok hogy sikerult legyoznie a halalos kort... foleg ezt a makacs fajtat, amivel szemben az embrek tulnyomo tobbsege alulmarad. Bevallom oszinten Greta Thunberg nevet nem ismertem, de jo volt olvasni arrol, hogy egy ilyen fiatal lany mit tett/tesz a foldert.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1556) bajnokság (2183) beharangozó (22) bemutatkozás (32) blog (73) EB (34) edző (528) elemzés (40) előzetes (505) Európa Liga (108) felkészülés (70) hírek (1261) játékosokról (7155) kiszemelt (29) kitekintő (110) klub (1687) meccsek (2622) mercato (2951) nyilatkozat (5491) Olasz Kupa (193) összefoglaló (206) pletyka (2921) Primavera (15) szavazás (14) szuperkupa (81) történelem (44) válogatott (120) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (143) Címkefelhő