A játékosok karanténból való távozása nehezen indokolható

higuain_gonzalo_dzsekiben_profilbol.jpegA koronavírus járvány tekintetében tájékozott ügyvéd, Rinaldo Romanelli szerint igencsak kérdéses, hogy jogilag mennyire védhető a Juventus és a játékosok döntése, amely nyomán több játékos elhagyhatta Olaszországot, mielőtt lejárt volna a 14 napos, Egészségügyi Minisztérium által előírt karantén.

A Juventus 121 személyt vont önkéntes elszigeteltségbe, miután Daniele Rugani koronavírus-tesztje pozitív eredményt hozott, és bár a két hét még nem telt le, megközelítőleg hét nappal a karantén megkezdése után az Öreg Hölgy keretét elhagyta Gonzalo Higuain, Miralem Pjanic és Sami Khedira, illetve mostanra Douglas Costa is.

A keretből Daniele Rugani és Blaise Matuidi produkált a tegnapig pozitív eredményt, mostanra azonban már Paulo Dybala kapcsán is kiderült, hogy hordozója a vírusnak, így igencsak kérdéses, ki adott engedélyt a játékosoknak a távozásra, kinek volt jogosultsága felülbírálni az Egészségügyi Minisztérium rendeletét.

A Juve képviselői önkéntes karanténről beszélnek, amely az önkéntesség révén bármikor megszakítható.

„Mondjuk azt, hogy az aktuális helyzet minimum megdöbbentő számomra.” - mondta Rinaldo Romanelli jogász a Corriere dello Sport munkatársának.

„A karantén időtartama 14 nap, amint az szerepel az Egészségügyi Minisztérium 2020. február 21-én kiadott rendeletében. Nincsenek meghatározva semmilyen kedvezmények, és ennek a kijelentésnek a megerősítése csak a rendelet következő változataiban olvasható.

Ami az önkéntes elszigetelődést illeti, ez a jogi fogalom sehol nem szerepel. Létezik az önelszigetelést illető bizalom, ami azokat illeti, akik a vörös zónákból érkeznek, illetve az aktív felügyelettel kísért karantén azon személyek esetében, akik közeli kapcsolatba kerültek megerősített COVID-19 fertőzöttekkel.

A közeli kapcsolat meghatározását tartalmazza az Egészségügyi Minisztérium rendelete, ide tartozik a kézfogás és az ugyanazon zárt területen tartózkodás, amilyen például az öltöző vagy az együtt végzett edzés.

Következésképpen Daniele Rugani csapattársait karantén alá kell helyezni legalább 14 napig. Nem akár 14 napig, és nincsenek kedvezmények vagy alternatív protokollok kivéve a valóban különleges körülményeket.”

Gonzalo Higuaín édesanyja állapota miatt utazott vissza Argentínában, miután az édesanyja négy éve küzd rákkal, és Nicolas Higuaín, Pipita testvére szerint jelenleg nagyon rossz állapotban van. A humán oldalt figyelmen kívül hagyó jog és jogász szerint azonban ez a helyzet nem minősül különleges körülménynek.

„Különleges körülmény lenne például a katonai vagy egészségügyi személyzet visszatérése külföldről, akik vészhelyzetben hazarendelhetők, amennyiben nem jelentenek veszélyt maguk vagy mások számára. Egyértelműen nem vonatkoztatható ez a kitétel játékosokra.

Szakmai tekintetben az érdekelne, hogy ki engedélyezte mindezt? Nincsenek törvények vagy rendeletek, amelyek szerint valaki idejekorán elhagyhatja az otthoni karantént, nem is beszélve arról, hogy elhagyja az országot.

A tény, hogy elengedtek játékosokat hét-nyolc nappal azt követően, hogy csapattársak pozitív tesztet produkáltak, még furcsábbá teszi az egészet. Remélem, hogy aki meghozta ezt a döntést, alaposan megfontolt minden tényezőt, beleértve a jogi aspektusokat.”

A Juventus nemrégiben bejelentette, hogy Paulo Dybala és barátnője,  koronavírus-tesztje pozitív lett, majd a játékos megerősítette, hogy barátnője, Oriana Sabatini tesztje is hasonló eredménnyel zárult.

„Paulo Dybala egészségügyi teszteken esett át, amelyek pozitív COVID19-eredményt hoztak. A játékos március 11-e óta önkéntes elszigeteltségben él otthonában. Az állapotát figyeli a klub személyzete a megszokott protokollnak megfelelően. Paulo Dybala jól érzi magát és tünetmentes.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr915543974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2020.03.22. 16:16:47

Nekem kezd egyre inkább zavaró lenni, hogy arra hivatkozva, hogy mi vagyunk a Juve, mindenre jogot akarunk, és azt csináljuk, amit akarunk. Agnelliék kezdenek kissé arrogánsá válni. Habár nem tudom most ebben a kérdésben ki döntött.

JuventusFanatikus 2020.03.22. 16:50:18

Egyedül Higuaínt tudom megérteni, a többi játékos a francokért nem tud a seggén maradni? Ha a jogász igazat beszél, akkor egyszerűen nem lehet ezt büntetés nélkül megúszni. Gondolok itt a játékosokra és azon személyekre, akik engedélyt adtak nekik a távozásra, miközben elvileg ez törvénybe ütközik.

venember83 2020.03.22. 17:01:36

@JuventusFanatikus: itt qrvára nem megértésről van szó! Vannak törvények, amit be kell tartani. Hidd el, meg tudom érteni Pipitát, valamennyire hasonló helyzetben vagyok, de egyszerůen jelenleg az önös érdekeket nem lehet a közösségiek fölé rendelni.

JuventusFanatikus 2020.03.22. 17:10:37

@venember83: Értem, hogy mit mondasz, én is hasonlóan gondolom, egyszerűen csak nem tudok haragudni rá, mert talán mindannyian ezt tettük volna, tudatában annak, hogy nem vagyunk fertőzöttek a tesztek szerint. Ez főleg a kormány hibája, hogy nem eléggé határozott, és nem bünteti eléggé keményen az ilyen partizán akciókat. Ha ilyenért egy kis börtön/fegyház járna, mindjárt meggondolná a három jómadár, hogy érdemes-e hazautazgatni.

Type-R 2020.03.23. 00:09:39

Remélem, hogy nem maradnak ezek a tettek szankciók nélkül! Élsportolóként példát kellene mutatniuk a világnak, nem pedig saját önös érdekből, nagyképűen cselekedni. Elsősorban a klub döntéshozóit hibáztatom, nem elvitatva a játékosok felelősségét.

alexGicamo 2020.03.23. 03:33:06

Egyetértek veletek ! Ez az egész számomra is megdöbbentő ! Csak találgatni tudok, de véleményem szerint a játékosok ez esetben full önkényesen döntöttek a távozásukról és senkitől nem kértek rá engedélyt . Se az edzőtől, se az elnöktől, se az orvosoktól ...

Wizzurah 2020.03.23. 04:31:28

Kokemeny buntetest nekik es nem csak penzbuntetest mert az van nekik tobb is mint amit megerdemelnenek.

GGábr81 2020.03.23. 07:12:52

Kis köcsögök. Még csak vasárnap óta ülök itthon. 8 napja. De már most megzakkanok. De ha nem kéne itthon lennem, akkor sem mennék sehova és fel sem tűnne. Szóval, uncsi, meg szar, meg minden, de basszus valahogy azért csak ki kéne bírni egy luxus lakásban 14 napig.

spaolo1981 2020.03.23. 10:58:04

Higuain felett nem akarok pálcát törni. Ki***szott nehéz ép ésszel kibírni, hogy a mutter több ezer kilométerre van és nem látogathatom meg, pedig lehet, hogy utoljára látom. A másik viszont, hogy valszeg sajnos nem csak Higany jár hasonló cipőben. Ha mindenki elindulna azzal rohadt nagy galibát okozna.
A másik három renitensre és azokra akik elengedték őket a törvény teljes szigorával sújtanék le. Nem mellesleg, hogy tudott Higany kijutni az országból?

2020.03.22. 14:19 |

Címkék: nyilatkozat játékosokról