de Ligt: „A fejlődési lehetőség miatt választottam a Juvét”

de_ligt_matthijs_elso_gol.jpgA nyár talán legkomolyabb, de minden bizonnyal legdrágább igazolása a Juventus számára Matthijs de Ligt volt, akinek nem kezdődött egyszerűen a torinói kaland, hiszen Giorgio Chiellini komoly térdsérülése nyomán azonnal mélyvízbe kerrült.

A fiatal holland védő a Ziggo Sport munkatársának nyilatkozott nemrégiben, s megindokolta, hogy végül miért is választotta a Juventust, miközben több jelentős klub is érdeklődést mutatott iránta.

„A nyáron a Juventus, a PSG és a Barcelona részéről kaptam ajánlatot, én kiértékeltem a különböző opciókat, és végül úgy döntöttem, hogy a Juventusnál tudnék a leggyorsabban fejlődni.

A csapat adott stílussal rendelkezik, és tudtam, hogy teljesebb játékossá válhatok, ha a Juventust választom.”

Matthijs de Ligt szezonkezdete nem volt egyszerű, hiszen nagyon hamar bizonyítania kellett, sok esetben kezezés miatt tizenegyest kapott róla a Juventus, ám Maurizio Sarri végig kitartott amellett, hogy a fiatal holland középhátvédnek tanulnia kell, és hogy időt kell adni neki a beilleszkedéshez.

„A Juventus mezét viselve többen figyelik az ember teljesítményét árgus szemekkel, nagyobbak az elvárások, mint amit az Ajaxnál töltött időszak alatt tapasztaltam. Úgy vélem, hogy november kezdetétől minden meccsen jól teljesítettem, és örömmel tölt el, hogy a klub bízik bennem.

Rövid ideig a padon voltam, és ezt meg is beszéltük az edzővel. Volt egy kisebb vállsérülésem, aztán jött egy ágyékhúzódás, és nem tudtam edzeni. A mester nagyon egyértelmű volt velem, nyugalomra intett, és elmondta, hogy a szezon későbbi részében szüksége lesz rám a legjobbamat nyújtva, ezért nincs miért siettetni a visszatérést.

A szezon elején a nyelvet is tanulnom kellett, mivel a keretből csak én és Aaron Ramsey nem beszéljük az olaszt. Egymással angolul értekeztünk, és sok időt is töltöttünk együtt.

Giorgio Chiellini is beszél angolul, és ő rengeteget segített nekem. Az elején kemény volt, mert ültünk az asztalnál, s mindenki olaszul beszélt, de aztán elkezdtem nyelvleckéket venni a barátnőmmel együtt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr115506768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2020.03.06. 10:26:17

Szurkolok nagyon neki, szerény, szimpatikus srác. Támogatni kell, bízni benne, pár év és pusztító lesz!

Lanzafame 2020.03.06. 13:02:44

Jól jönne Frenkie de Jong is most :)
De Ligtet erőltetni kell és jó lesz. Ha lenne tökünk, Demirallal együtt kellene erőltetni, de Bonucci Juve-szinten még ifjoncnak számít a 32-33 évével, 2-3 éve biztos van a kezdőben.

rockitbaby 2020.03.06. 14:22:18

@Lanzafame: Bár azt el kell ismerni, hogy Bonu jobban játszik, mint tavaly, de kisebb csapat ellen, vagy a kupában valóban ki lehetett - és kellett is volna - próbálni a Demiral - de Ligt kettőst. Gyakorlatilag ha a holland valóban minket választott, akkor érdemes úgy tekinteni erre a történetre, mint egy hosszabb valami és nem ugródeszka.

Dartagnanxy 2020.03.06. 16:30:12

@rockitbaby: "ki lehetett - és kellett is volna -" írod. Ez nem múlt különösebben Sarrin, inkább azon, hogy Demiral még mindig mankóval jár.

rockitbaby 2020.03.06. 16:39:36

@Dartagnanxy: Az lehet, de a sérülése előtt majd fél évig még a gondolata sem merült fel.

senky 2020.03.06. 16:57:08

@rockitbaby: Igazad van en is igy kepzelem el a jovo kozephatvedeit a juvenal . A baj az hogy ha tevednek is, akkor is, az ovek a jovo ,nem pedig az idoseke . Tobb mecsen lattam hogy a hires jol bevalt tapasztalt vedojatekos jol jatszott, de az ellenfel egy egy hirtelen ellentamadasakor , a felezovonalrol a fiatal csatarok, mint a nyul a csigat , ugy hagytak hatra oket,es olyankor szabatlankodni kellet nekik .Akarmilyen jol bevalt egy hatved o is egy ido utan ,,, egy kioregedet vadaszkutya''va valik ,at kell adni a fiataloknak a helyuket ,akik jobban birjak tudovel gyorsasaggal ,hisz sarkalja oket a bizonyitasi vagy .

Dartagnanxy 2020.03.06. 17:07:26

@rockitbaby: Hát ennek szerintem egyszerű oka volt. Chiellini sérülésével De Ligtet be kellett dobni egyből állandóra a kezdőbe. Amikor De Ligt is kicsit lesérült és a formája sem volt bizakodásra okod adó, akkor Demiral bekerült a kezdőbe, és gyakorlatilag 4 meccsen keresztül ő volt a kezdő - sőt, a szuperkupán is kezdő volt és végigjátszotta (ez azt jelenti, hogy 3 hónapig padozott Demiral, eközben egy meccsen játszott, ahol emlékeim szerint riasztóan szar volt).
Ha Chiello nem sérül meg, akkor a csereidőt De Ligt kapta volna.

Demiral 3 hónapos "beépítési" periódusa Juve-szinten nem tűnik soknak. Ráadásul ahogy élt a lehetőséggel, simán bekerült a kezdőbe.

Mindegy is, csak arra vonatkozott a hozzászólásom, hogy ő nem volt kimondottan mellőzött játékos, egyszerűen volt egy pár hónapos átmeneti időszak, amíg nem játszott. De ez más új igazolásnál is volt így.

rockitbaby 2020.03.06. 18:07:34

@Dartagnanxy: Persze, ez alap, hogy ideális esetben nem azonnal dobják őket a mélyvízbe. Ezzel nincs is gond. De még Capitano kiesésével is ez azon posztok egyike, ahol nyugodtan lehetett volna egy kisebb kockázatot vállalni alacsonyabb téttel bíró meccsen. Kupa, vagy pl a tét nélküli utolsó BL meccs. Hiszen azt valószínűleg a vezezőség is úgy gondolja, hogy ezek ketten lesznek a jövő, ha már a hollandusba komoly pénzt fektettek, a törököt meg nem engedték el sem nyáron, sem télen.

Nyáron vissza kell hozni Pellegrinit és okosan halászni a jobb bekkek között és hosszú évek után elmondhatjuk, a védelem megint rendben.

senky 2020.03.06. 19:20:05

Vajon esztelen lessz paratici s a tobbiek ? Most olvasom ,,Az Arsenal a legesélyesebb jelenleg arra, hogy leigazolja a Juventus védőjét, Merih Demiralt. A torinói gárda hátvédjéért már bejelentkezett az AC Milan, az Atlético Madrid és a Leicester City is '' Ha eladjak szerintem a legjobb kozepvedojuket ,s tovabbra is az idosokre alapoznak akkor NEM lesz jovoje a juvenak.

senky 2020.03.06. 19:21:03

,,A török válogatott játékos jelenlegi piaci értékét 30 millió euróra becslik, a Juventus viszont legalább 40 millió eurót szeretne érte kapni, ha esetleg megválnának tőle a nyár folyamán.'' NAGYON idegesito .

Juvegaspy 2020.03.06. 19:36:27

@senky: akkor szard má le. Pletyka az egesz

Tony. 2020.03.06. 20:06:08

Nevetséges, hogy Gentile, Baresi, Maldini, Nesta hazájában képtlenség kinevelni egy védőjátékost és 75 millióért kell venni egy hollandot. Ronaldot nehéz lenne előhúzni valahonnak, de Olaszországban egy védőt...

Rikoo 2020.03.06. 21:24:12

@senky: Demiral marad és hosszabbít majd fizuemeléssel nyáron a megbízható források szerint.

2020.03.06. 10:00 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat játékosokról