Giaccherini: "Sarri az, akinek alkalmazkodnia kell"

giaccherini_emanuele_chievo.jpgA Juventus egykori játékosa, Emanuele Giaccherini  is megszólalt az utóbbi időben botladozó csapattal kapcsolatosan, s elmondta, hogy a csapat gondjait az okozhatja, hogy Cristiano Ronaldo játéka nem illik bele a Maurizio Sarri által megvalósítani kívánt Sarriballba.

"A klub meghozott egy bizonyos döntést azzal, hogy olyan edzőt igazolt, aki a gyors passzokra alapozza a játékát, ahogyan azt legfőképpen a Napolinál láthattuk." - elemezte a helyzetet Giaccherini a DAZN munkatársának nyilatkozva.

"Ezt nehéz megvalósítani a Juvénál, mindenekelőtt azért, mert ott van Ronaldo, akinek megvan a maga játékstílusa. Nem lehet azt kérni, hogy csináljon bizonyos dolgokat.

Sarri megszenvedett, mert a csapatot úgy építették az évek során, hogy egy eltérő típusú labdarúgást játsszon. Véleményem szerint Mandžukić ideális lett volna, de a klub más döntést hozott."

Az Olympique Lyon otthonában elszenvedett csalódást keltő vereséget követően Maurizio Sarri arra panaszkodott, hogy a csapat éles helyzetben nem tudjam megvalósítani az edzéseken gyakorolt gyors játékot.

"A Juve sokkal lassabb tempóban játszik, nem játszanak egy vagy kétérintős passzokkal, mert a NApolinál egész mások voltak a játékosok adottságai. A Juventusnak olyan játékosai vannak, akik képesek megváltoztatni egy mérkőzést, míg a Napolinál inkább a csapatmunka volt előtérben. A Juve Ronaldo alá dolgozik, vagyis Sarri az, akinek alkalmazkodnia kell, nem fordítva."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9015495236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2020.02.28. 11:13:40

Szerintem meg alkalmazkodjon CR! :) Mivel papíron még is csak a Bagós a főnök! :)

DrinkTeam 2020.02.28. 11:29:01

Az is hihetetlen, hogy Giaccherini játszhatott nálunk. Rosszul voltam, amikor ő, Padoin vagy Peluso szintű emberek a csapatba kerültek. Azért most jobban állunk, jó viszont akkor lesz, amikor Khedirák meg de Sciglio-k nem kerülhetnek a keretbe sem.

Il Principino 2020.02.28. 11:38:12

@DrinkTeam: Sztem Giaccherini még a használható perememberek közé tartozott..
DS és Khedira szintű játékosok pedig mindig is lesznek majd,nehezen tudnám elképzelni a közeljövőben hogy minden posztra két klasszis jusson,néha egy sem :)
Én azt mondom ilyen De Ceglie,Estigarribbia,Bendtner,Borriello féléktől mentsen meg az Isten :D

Il Principino 2020.02.28. 11:39:41

@Il Principino: ja és egy másik "klasszis" Pazienza :)

Marvin88 2020.02.28. 12:19:47

@Il Principino: Hernanes, Felipe Melo... Mindig van hová süllyedni

Apuleius 2020.02.28. 12:23:16

@Il Principino: Pazienza... Baszki, hogy tudtad egyáltalán megjegyezni? Bevallom, rá kellett keresnem, hogy kiről beszélsz :-)

Il Principino 2020.02.28. 12:26:46

@Apuleius: bevillant a felemelkedési időszakból :D
Padoin-t sokan bántják,pedig voltak nála sokkal rosszabbak :D

Tony. 2020.02.28. 12:36:58

Szerintem, ha megveszed a jelenkor labdarúgásának 2 ből az 1ik legnagyobb játékosát, akkor oldja már meg az edző, hogy ki tudjuk használni az adottságait. Nem értek egyet azzal, hogy nem kompatibilisek Sarrival. Oldja meg Sarri, ezért ő az edző. A meccset nézve viszont mindig olyan érzésem volt, hogy van Ronaldo, egy extraklasszis, és nincs mögötte csapat. Sarri vagy nem Sarri, ha nem Rabiot,Khedira,Matuidi,Bentancur,Pjanic szintű emberek játszanának mögötte mindjárt más lenne a foci. Pjanicon kívül aki full kiégett, az összes többi kp. max csere kellene, hogy legyen. Ezek egyszerű vkp-k, semmi mást nem tudnak. Nincs egy előretörés, egy merész keresztlabda, egy kulcspassz, egy kapuralövés, semmi. 0. Amit ők meg tudnak csinálni az tudták Vidalék is, csak ők előre is tudtak játszani. Ez menthetetlen Sarritól függetlenül. Borzasztó, hogy megcsináltuk ezt a hatalmas bizniszt Ronaldo-val és nem tudunk vele mit kezdeni. Én sajnálom is az embert egyébként, Párizs lett volna jó talán neki vagy nem tudom, de ennél sokkal többet érdemelne, hogy itt is kihajtja a belét 5 aranylabdával 35 évesen, a többiek meg szarnak bele az egészbe, sok kutyaütő.

Juventino86 2020.02.28. 12:53:55

A középpályánk iszonyatosan gyenge, a Sarri-féle játékra alkalmatlan. Sarri ennek ellenére nem tud váltani, csak a saját elképzeléseit erőlteti, pedig a keret erre nem alkalmas. Nem tud mást, kár volt ő kinevezni. Itt sürgősen lépnie kellene a vezetőknek a vasárnapi meccs eredményétől függetlenül. Ha Sarri még marad, akkor itt katasztrófa is lehet a szezon végén.
Olasz honlapok szerint nagyon rossz a kapcsolata a csapattal, teljesen elvesztette a tekintélyét, ami talán sosem volt meg. Ha tegnap küldenék el, már az is késő lenne.

Leram7 2020.02.28. 12:59:23

@Tony.: Egyetértek. Van egy CR, akit kb a világ összes edzője a csapatában akar tudni. Anno Conte és Allegri is a csapathoz igazított és Sarri nagyon nem ezt teszi.

Az igazságot csak találgatni lehet. Lehet tényleg edzésen bíztató és Sarri is elhiszi, hogy jó, de meccsen meg 0.

Nagyon döntő szakaszában van a szezon és most már kb minden meccsen nyerni kéne, de óriási gondok vannak.

AgliOli 2020.02.28. 13:43:26

A jelenlegi keretben De Sciglio az egyetlen remény a változásra.
Gyuszi bácsi is rá fog jönni, mert rajta kívül szerdán betolt mindekit, aki stoplisban volt a padon..
A kiszámíthatóság miatt szenved mindenki, erről első sorban a Ronaldo féle fejnehéz támadósor tehet.
Pjanic idén szar szegény, hátrébb is játszik, nem vállal semmit.
3-5-2-t kéne játszani és felpörögni a kezdőrúgásra...
Oda is szólok... :D

Korai károgni, de jelenleg max a kupát látom sanszosnak, a bajnokság és a BL kuka, ha nem kapjuk el a fonalat.
(függetlenül attól, ha a Lyon-t hárommal is verjük a visszavágón)

Tom40 2020.02.28. 16:32:31

@Tony.:
Elég rég nem írtam már ide, de ez a téma érdekes.
Tökéletesen igazad van szerintem. Azt látom, h lassú a játék, kevés az üresbe mozgás a kp-n. A védő felpasszol a kp-ra, az adott játékos felnéz, toporog, csellózik és amikor letámadják, megy vissza a védelembe a labda. Eközben a többiek meg vonalban kolbászolnak, semmi mozgás, semmi előretörés. Most a Lyon ellen olyan baromi lassuak voltak az első félidőben, h hihetetlen. Megy a tili-toli a védelem és a kp között és nagyjábol ennyi. A labdbairtoklási fölényünk meddő volt, hisz a kapuralövés is mutatta melyik csapat játszott lényegretörőbben. Ahogy írod is én sem gondolnám, h Ronaldoval van a baj... Ha őt kitudnák szolgálni, biztos nem csak 1-2 golt rugna a meccseken. Csak nincs aki kiszolgálja, ha csak nem magának csinálja meg a lehetőséget... Madridban egészen máshogy ment neki... Ott volt kp... Modric önmagában több labdát tolt föl, mint a mi kp-nk összesen. Azok a kiugratások, lyukrafuttatások amik ott meg voltak, itt szerintem nincsenek meg. Sarri azt játszatná, amit tud, amiben hisz... A lapos, gyors, kevés labadaérintős játékot. De valahogy ez itt nem megy és anno sem ment. Egy-egy meccsen elkapják a fonalat de ennyi. Körülményes, lassú, bátortalan, elképzeléstelen jelenleg amit csinálnak. Mint ha lusták lennének, vagy nem is tudom... Érdekes volt látni, h a Lyon, hogy hozta föl a labdát, kb másodpercek alatt a kapunk előtt voltak... Mi meg? Mi meg szépen passzolgattunk a védelemből föl a kp-ra, majd vissza, aztán ujra és ujra... Hihetetlen volt, h a sok klasszis játékost, hogy mulja felül az ismeretlenebb Lyoni csapat. Gondolkodásban, labdajáratásban, gyorsaságban a közelükben nem voltunk. És ez jellemző sokszor ránk. Szerintem itt bárki ülhetne a padon, az a csapatrész egyszerüen nem alkalmas az elvárt játékra....

senky 2020.02.28. 17:07:49

@pedronegroo: Hat Roni az a sok golt rugo huzoember NEM a minus toltelek higu . Es ha azedzo nem tudja a felfogasat az adott jatekosokkal megertetni akkor a jatekformat az adot jatekosok szerint kell kialakitsa ,mindegy hogy az edzonek nem igen fekszik de akkor is CSAK a gyozelem es jo eredmeny a fontos ! NEM az edzo AKARATOSSAGA .Akarcsak egy szabo vagy szakacs ,abbol keszit valami JOT ami a rendelkezesere all .

Andras74 2020.02.28. 18:19:36

Olyan nagy hülyeséget azért nem mond, sajnos.....

ZecH 2020.02.28. 18:47:45

Mindenki a kozeppalyat oltja pedig mar a vedelem is korulmenyesen jaratja a labdat, lassitja a tamadasokat. Aztan ugyanez folytatodik a kozeppalyan. A tamadok nagyon nem is kapnak labdat ott ahol kellene vagy ahonnan ki lehet ugrani a kapu iranyaba, hanem kenytelenek visszalepni szinte a kozepso harmadba, de onnan elore tulero ellen eselytelenek. Hiaba papiron 3 csatar ha 6-8 vedekezo jatekossal allnak szemben. Ez ezert szar. Letamadasban is kovetkezetlenek vagyunk. Nem egyszerre tamadunk le hanem 1-1ember hebe hoba, de ez akkor mukodik ha mindenki egyszerre csinalja, ehhez pedig osszeszokottsag meg intelligencia kene, de pl ha Matuidire nezek nem igazan latom az agyi kapacitasat a szemen keresztul tukrozodni... talan mert nincs neki olyan. De lehetne sorolni tobbeket. Pjanic alibi ember lett, es teny es valo hogy Bonucci sem oszt nagy labdakat. Olyan mint aki belefaradt az egeszbe. Sajnos ez nem lesz jobb. Optimista vagyok altalaban, de sajnos a realitas most azt mutatja hogy ebbol nem allunk fel. Akkora valtozas kene, olyan latvanyos atalakulas aminek az eselye konvergal a nullahoz. Jobb lesz hozzaszokni (hogyha meg CR is elmenne) hogy most par ev olyan jon amikor le kell cserelni a csapatot, a koncepciot az egesz elfaradt rendszert. De hogy ez nem fog egy nyar alatt lemenni az hetszentseg es meg ha vegbe is megy 1-2ev akkor is kell tokeletesiteni. Szomoru idoszak lesz. Nem ugy mint amikor nezhetetlen de nyerunk. Olyan mint a ket 7. helyes szezonban.... vagy legalabbis majdnem olyan... ugyhogy addig oruljunk annak ami van amig meg lehet! Arrivederci

senky 2020.02.28. 18:53:07

@Il Principino: Irtad : ,, nehezen tudnám elképzelni a közeljövőben hogy minden posztra két klasszis jusson '' MIERET ? ? ? ahogy a PSG-nel is ket jo kozepcsatar van -Icardi Cavanni -azonkivul Mbpappe Neymar ,csak nalunk ZERO ,HIANYZIK a jo kozepcsatar .A tulaj az edzo hogy nem reagalnak e hianyossagra ... csak tovabbra fizetik HIABA higut ...

Il Principino 2020.02.28. 19:19:22

@senky: haláli vagy Caps Lock Mester :)
PSG anyagi helyzetét nézve bőven előttünk jár!
1 épkézláb jobb hátvédet se tudunk szerződtetni,nem hogy kettőt :)Sandro is csak 1 ember.
A középpályára 2 klasszis kellene akik emelik a szintet és kompatibilisek azzal amit Sarri elképzel.
És valóban lassan egy jó befejező is elkélne már és az még mindig csak 1 és nem 2!
Ez alsó hangon is 4 ember már..Előtte jószerivel bejöttek az olcsón vett öregebb illetve a lejárt szerződésű játékosok!Barza,Pirlo,Pogba,Tévez,Alves,Evra,Llorente,de még Vidal sem volt drága!Hasonlítsd össze őket a mostanában ingyen jött emberekkel: Khedira,Emre,Ramsey,Rabiot+Costa biznisz is "veszteséges" lesz összességében a sérülései miatt!

senky 2020.02.28. 19:24:58

Es ahogy a 19 éves norvég gólvágó szinte a semmiből robbant be a köztudatba az idei szezon során, sikereit pedig mi sem bizonyíthatná jobban, mint a spanyol gigász, a Real Madrid figyelmének felkeltése es ilyenkor a Juve tulaj , elnok ,Nedved Paratici csak lazsalnak ,ok NEM latjak a csapat hianyossagaot : szelso vedok kozeppalyagyengesegeu a koozrpcsatar HIANYAT ? Azt sem veszik eszre hogy az inter utokrpesebb katekosokat szerzettes meg fog vasarolni , mig a Juve olxso janos hig levueket alkalmaznak es tartogatjak a zaptojaokat ,Ily modon hatranyba szorulunk ,nem elire hanem visszafele megyunk ...

senky 2020.02.28. 19:34:08

Es ahogy a 19 éves norvég gólvágó szinte a semmiből robbant be a köztudatba az idei szezon során, sikereit pedig mi sem bizonyíthatná jobban, mint a spanyol gigász, a Real Madrid figyelmének felkeltése es ilyenkor a Juve tulaj , elnok ,Nedved Paratici csak lazsalnak ,ok NEM latjak a csapat hianyossagait ? : a szelso vedok, kozeppalya gyengesegei a kozepcsatar HIANYAT ? Azt sem veszik eszre hogy az inter utokepesebb jatekosokat szerzodtetett ,s meg fog vasarolni , mig a Juve olcso janos hig levueket alkalmaz, es tartogatjak a zaptojasokat .Ily modon hatrabb szorulunk ,nem az elire torekszik ,hanem visszafele halad a Juve ...
Az elobbi kijavitott valtozata.

Lanzafame 2020.02.29. 14:15:03

@DrinkTeam: jó játékos volt, az akkori Juventusnak olyan volt ő, mint a mostaninak Cuadrado. Mindkét szélen tudott játszani védőként, középpályásként, támadóként és néha belső középpályás is volt. Soha rosszabb kiegészítő embert.

DrinkTeam 2020.02.29. 14:26:28

@Lanzafame: elhiszem, hogy velem ellentétben nem tartod rossz játékosnak, de az, hogy jó volt, objektíven nézve jó nagy túlzás. Az idő mindent megszepit, a középszer mintapeldaja volt - bár a véleményem továbbra is az, hogy közepes alatti. Nekem az is ezt bizonyítja, hogy az akkori csapat kiegeszitö embere volt. Sose essünk vissza arra a szintre, hogy ő hozzá meg a fent emlitettekhez hasonlóak a csapatba kerulhessenek.

RealDogg69 2020.02.29. 16:49:49

Amitől a tavalyi számomra váratlan edzőváltás után tartottam, elkezdett realizálódni.
Sosem értettem mit látnak Sarriban, pláne a tavalyi Chelsea vesszőfutás után.
Mondják, hogy milyen szépen gurigáztak a Napolinál, de ha jól emlékszem nem nyertek semmit.
Márpedig a focit eredményre játsszák! Sarrinak pedig ebből nincs sok. Hibás döntés volt a kinevezése.
A másik probléma a keret minősége, Marotta távozásával az ész is elment a klubtól...
Higuain visszahozatala vicc, Haalandot meg átengedtük a Dortmundnak, meg is lehet nézni, hogyan változott a németek támadójátéka.
A teljes középpálya alkalmatlan, Matuidi, Rabiot, Ramsey semmit nem tudnak hozzátenni a játékhoz, lelketlen zsoldosok. Pjanic nulla két éve, Cant pedig elengedték...
A védelem sem az már mint pár éve, ha Chiellini, Bonucci kiöregszik ott is nagy baj lesz...sőt már van is, számolatlanul kapjuk a gólokat.
Támadó középpálya nélkül semmilyen csodacsatár sem tud gólokat rúgni.
Ronit sosem szerettem, de el kell ismerni, hogy a profizmusa példa értékű és rossz látni a frusztráltságát, amikor rájön, hogy élete utolsó BL esélyét szalasztotta el azzal, hogy ide igazolt.
Amikor döntött, még jó döntésnek tűnt, mivel ő is a saját bőrén tapasztalta, milyen minőségű volt az akkori játékunk. Nem tudhatta, hogy már a lejtmenetre ér ide.
Sarrit nem lehet egy lapon emlegetni Allegrivel de még Contéval sem.
A tavalyi fanyalgókat sem értettem, az olasz foci mindig is a taktikusságáról volt híres, az pedig Allegri alatt a csúcsra volt járatva.
Most se játék, se taktika, a keret nagy része középszerű, nem top klubba való játékos.
Minél előbb váltás kellene és az alapoktól új csapatot építeni, soronként 1-2 embert megtartani csak. Persze tudom, hogy ez egy folyamat, de mielőbb el kellene kezdeni, mert idén már kb. a 3. hely néz ki csak, a BL-ben pedig ha tovább is jutunk, még egy kört nem élünk túl...
Öröm nézni a Laziot, meg az Intert, hozzánk képest jobb focit játszanak, de az igazán nagy baj az, hogy jelenleg egy közepes csapat pusztán csak lelkesedésből képes megszorongatni minket.

AgliOli 2020.03.02. 13:45:05

@RealDogg69: sajnos minden megállapításoddal egyetértek... :(

2020.02.28. 11:00 |

Címkék: klub nyilatkozat játékosokról