Sarri: „Nem tudom, mitől függ a jövőm”

sarri_maurizio_bl-sajtotajekoztaton_oltonyben_mosolyog.jpgMaurizio Sarri szerint többféle veszélyt rejthet a Juventus számára az Olympique Lyonnais elleni meccs, illetve elmondta, hogy nem tudja pontosan, min áll vagy bukik a torinói jövője, de bízik az elnökben, aki hároméves projektről beszélt, és persze nem maradhatott el a koronavírus kérdése sem.

„Ez már európai és globális problémává nőtte ki magát, nem Olaszországra korlátozódik.

Olaszországban 3500 embert vizsgáltunk a koronavírus tekintetében, és ezért sokkal több pozitív eredmény született.

Franciaországban körülbelül 300 vizsgálatot végeztek, így nyilván az átlag sokkal kisebb megbetegedésszámot eredményezett. Ha ugyanannyi vizsgálatot végeztek volna, mint mi, akkor valószínűleg itt is sokkal több pozitív eredmény született volna. Szóval a szurkolóinknak minden joguk megvan, hogy itt legyenek.”

Ezt követően a mestert professzionális jövőjéről kérdezték, ami a Juventus vezetését illeti, és hogy mennyire gondolja, hogy ez a BL-eredmények függvénye.

„Őszintén szólva nagyobb felelősséget érzek arra vonatkozóan, hogy Olaszországban minél jobb eredményeket érjünk el. A sajtó úgy tesz, mintha nem így lenne, mert ez illik bele jobban a közölni kívánt sztoriba, de vannak olyan klubok a nemzetközi mezőnyben, akik sokkal jobb képességekkel rendelkeznek, mint a Juventus. Mi csupán azon 10-12 csapat egyike vagyunk, amelyik álmodozhat a BL-győzelemről.

Jelenleg nagyon nehéz bármelyik olasz klub számára ezt az álmot kergetni, mivel 20 éve élen jártunk, de számos okból az elmúlt évtizedekben megelőztek minket.

Nem szabad az álom fontosságát alábecsülni. Ha az ember egy álmot próbál megvalósítani, és sikerül elérni a célt, az eksztatikus élmény, ha viszont nem sikerülne, megmarad a csodálatos utazás.

Nem tudom, hogy mitől függ a jövőm, a minap az Elnök Úr hároméves projektről beszélt. Én nagyon bízok az ő szavaiban, mivel általában elég egyértelműen fogalmaz.

A Lyon veszélyes csapat, egyetlen hibájuk a következetlenség. A játékosok megfelelő technikával, fizikai erővel és gyorsasággal rendelkeznek. Elkerülhetetlen volt, hogy bejussanak a BL ezen fordulójába, és nagyszerű teljesítményt kell nyújtanunk ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el ellenük.”

Maurizio Sarri nem kívánt beszélni a kezdőcsapatáról, főleg ami a középpályát illeti.

„A jellemzők tekintetében elég változatos keret áll rendelkezésünkre középpályások tekintetében. Nehéz értelmezni a szerdai meccset, mivel a Lyon képes ellentámadásokra építeni, illetve mélyen védekezve a játék irányításának átvételére is tudnak törekedni. Nem lenne rossz ötlet a három középpályásunk közé bedobni egy keményen dolgozó és gyors középpályást.”

A kezdőcsapat tekintetében viszont biztos pontot jelent Cristiano Ronaldo.

„Az elmúlt 11 meccsen 15-16 gólt lőtt, és vezérként mindenki másnak is diktálja az iramot. Minden lehetséges mérés szerint kiváló formában van. Amikor megvan benne a lelkesedés, az iram, amikor ezt mutatja edzésen is, akkor ez rengeteget jelent a csapattársai számára.”

Mivel Franciaországról van szó, a sajtó Adrien Rabiot fejlődéséről és aktuális helyzetéről is érdeklődött.

„Ne feledjük, hogy Michel Platini is kínlódott az első három hónapjában Olaszországban, szóval természetes, hogy Adrien Rabiot is némi nehézségekkel néz szembe. Az elmúlt hetekben javult, és ezért is kap több játéklehetőséget.

Folyamatosan azt érezteti velünk, hogy ő többre képes, hogy még nagyobb potenciál van benne. Lassan eljut a megfelelő szintre, de azt látjuk, hogy több van ebben a srácban.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1415491780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

delpi0823 2020.02.26. 09:09:41

Jol latja sajnos Sarri a dolgokat.Ezzel a kerettel folosleges sajnos a blrol beszelni,de a lyonon azert illik tovabbjutni siman,mert ha nem igy lesz az sztem 100% hogy az allasaba fog kerulni.

rockitbaby 2020.02.26. 09:23:07

@delpi0823: Én még mindig nagyobb esélyt látok arra, hogy BL meneteléstől fügetlenül távozni fog. Nem szerencsés egy év után kukába dobni egy projektet, mert az a Milan sajátja, de nem lennék meglepődve, ha az évértékelő beszélgetésen elválnak az útjaink.

De azt nem szabad elfelejteni, nekünk a kötelezők döcögősen mennek. Ezen Sarri sem tudott változtatni, de két meccs alapján itt még valószínűleg győzni fog a BL rutin.

pedronegroo 2020.02.26. 09:32:51

BL,kupa,bajnokság. BL nagyon nem reális, de ha a kupa és a bajnokság is ugrik akkor Sarri repül, ezzel szerintem tisztában van a bagós.

Kmarcika 2020.02.26. 09:33:18

Okosan Sarri papa próbálja levenni a terhet a játékosokról.

Jamal Jamal 2020.02.26. 09:40:33

Milyen fura a "bagós" ing-nyakkendő-zakó kombóban.
Rabiot tényleg sokat javult, de az az érzésem hogy csereként többször gyengén száll be. Ha kezdő akkor nincs gond a teljesítményével, mintha kellene neki egy hosszabb szimbiózis a csapattársakkal egy meccsben.

CR megint lő min. 1-et, ez a tippem és kész.

Lanzafame 2020.02.26. 09:52:45

A kezdő:

Szczesny - Danilo, De Ligt, Bonucci, Sandro - Bentancur, Pjanic, Matuidi - Cuadrado, Dybala, Ronaldo.

Igen, Matuidivel

rockitbaby 2020.02.26. 10:15:36

@Lanzafame: Azért ez még nem a hivatalos, de látva az elmúlt hetek kezdőit, ez a realitás.

JuventusFanatikus 2020.02.26. 10:35:27

@Lanzafame: Ha Matuidit el akarjuk adni a Lyonnak, akkor jobban járunk, ha nem látják élőben játszani, hátha abban a hitben élnek még, hogy képes arra, mint amit a PSG-ben művelt:D Arról nem is beszélve, hogy minimum érdekes, hogy miért nem Rabiot kezd..

venember83 2020.02.26. 10:40:30

@Jamal Jamal: fura? Kib* rémisztő! Hajnalban, nagy monitor, nagy felbontású kép, Sarri. Még mindig nem tértem magamhoz.

www.juventus.com/media/images/galleries/2020/febbraio/2502-conferenzastampa/batch__J023167.jpg

del pipi 2020.02.26. 12:45:42

@venember83: @Jamal Jamal: Ó hogy eszem a zúzáját! Ugye milyen cuki? :)

Jamal Jamal 2020.02.26. 15:39:13

@del pipi: és pipi tudja és tudja és tudja!! :))

Andras74 2020.02.26. 15:45:59

Már többször utalt rá, h a bajnoki szereplés az elsődleges.
Gyanítom, h a bajnoki cím az elvárás ahhoz, h maradhasson. Azzal én is beérném!

2020.02.26. 09:00 |

Címkék: nyilatkozat meccsek Bajnokok Ligája játékosokról