I. Juventus Blog focitorna

dybala_costa_edzesen.jpgA Juventus Blog szerkesztősége és a Blog közössége közösen szervezésbe kezdett, hogy összehozzunk egy nagy találkozót. A tervek szerint lesz közös futballozás, beszélgetés, és a napot a Bajnokok Ligája döntőjének a megtekintésével koronáznánk meg. Az ötletgazda és főszervező nem más, mint Sunny21 Kolléga, aki az alábbi programmal készült:

Május 30-án lenne a közös futballozás, ami 16 órától kezdődne, és vélhetően 18 óráig tartana. A helyszín a Vízművek műfüves pályája (Újpest, Váci út), amelynek mérete kicsit nagyobb, mint egy kézilabdapálya, úgyhogy 5+1-es felállással játszanak a csapatok, a kapu pedig akkora, mint amelyet a kézilabdában használnak.

Focizni nem kötelező, bátran jöhetnek azok is, akik csak találkozni szeretnének azokkal az emberekkel, akikkel minden nap virtuálisan kommunikálnak, barátkoznak, eszmecserét folytatnak, és együtt szurkolnak, de még élőben nem sikerült találkozni egymással. 

A futballozás után egy közös meccsnézés jön, méghozzá a Bajnokok Ligája döntőjét fogjuk végignézni, akár az is megeshet, hogy imádott csapatunkat csodálhatjuk majd a televízióban, és akár egy történelmi pillanatnak is részesei lehetünk, együtt.

Jelentkezni a bejegyzés alatt, a komment szekcióban lehetséges. Mivel ezek egyelőre csak tervek, még semmi sem fix, ezért aki szeretne jönni, de neki nem felel meg valami, az mindenképp jelezze, és aki még nem biztos abban, hogy biztosan ott tud lenni, az is szóljon. Jöjjön el mindenki, akinek lehetősége van rá, hogy tényleg megismerhessük egymást, egy jót focizzunk, együtt szórakozzunk, és ez a nagyszerű közösség egy újabb szintre lépjen. Várunk mindenkit szeretettel!

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4415490024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.02.24. 19:43:38

Az is írjon ide, hogy jön, aki már ezt megtette, így egyszerűbb lesz összeszámolni, hogy hányan vagyunk.

Én ott leszek!

del pipi 2020.02.24. 19:46:02

Tehát akkor jelentkezve vagyok: Del Pipi

Sunny21 2020.02.24. 19:56:04

Szuper!
Akkor engedelmetekkel néha frissítem a jelentkezőket, így valahogy:
1.Fanatikus
2.del pipi
3.Sunny

Sunny21 2020.02.24. 20:03:23

@Sunny21: Akár minden reggel. Amint összejön 12 jelentkező indítjuk a foglalást, de utána is lehet jelentkezni. Milyen jó is lenne egy 4 csapatos torna! Hajrá!

Alex8610 2020.02.24. 20:12:15

Gyerekek ez kurva jo kezdemenyezes mar bocsanat! En adom! Igaz regen fociztam akkor se gyakran nalam mas sport jatszott de olyan Matuidisen siman menni fog :D

Sunny21 2020.02.24. 20:13:27

Fecóbá hívott. Okés a 16 órás időpont. Az összeg:"hagyjuk, majd intézem" (kösz Pipi). Én azért javaslom, hogy valami jófajta whiskey-t, vagy amit szeret vigyünk ajándékba.
Lehet szó egy közös főzésről is, nyilván az alapanyagot, stb. mi vinnénk. Megbeszéljük mit szeretnénk enni (ne pacalt, mert akkor mehetünk reggel :))
Meccsnézés is lehet ott, de mehetünk kivetítős helyre is.

Sunny21 2020.02.24. 20:18:50

@Alex8610: Egy Matuidi minden csapatban kell hogy legyen. Akkor írlak :)
1.Fanatikus
2.del pipi
3.Sunny
4.Alex8610

Mostantól csak reggelente :)

dobor norbert 2020.02.24. 20:30:36

@Sunny21: Megerősíteném a délutáni jelentkezésem és ha kell még labdát is rúgnék!;)

Type-R 2020.02.24. 20:44:39

Kiváló kezdeményezés, a szerkesztőség is támogatja. Köszönjük!

JuventusFanatikus 2020.02.24. 21:07:57

@Sunny21: Én szívesen vinnék valami jó kis hazai sütnivalót, a magyarok szokták szeretni a csevapot, pjeskavicát, ilyesmit, csak túl messze van Pest, meleg is lesz, úgyhogy szerintem nem megvalósítható. Én valami sütögetésre gondoltam.
Az esti programhoz pedig szerintem bátran meghallgathatjuk a véleményeket, hogy milyen vendéglátó egységbe érdemes menni a városba, ahol lehet meccset nézni:)

JuventusFanatikus 2020.02.24. 21:09:41

@Sunny21: Ja, és a négy csapat nagyon jó lenne, akkor tényleg ilyen focitorna lenne, helyezésekkel, gólkirályi címmel, ilyesmi.

Sunny21 2020.02.24. 21:16:33

@Type-R: Köszönjük, én csak egy kósza ötletet dobtam fel, amiből lett egy kezdeményzés a közösségnek köszönhetően. Reméljük összejön, sőt rendszeressé válik! @JuventusFanatikus: már megelőlegezte a bizalmat, mivel 1.tornának írta (tehát lesz következő is).
Paprikás krumpli, pöri, sütögetés, bármi jöhet, írjátok az ötleteket!!

JuventusFanatikus 2020.02.24. 21:33:11

@Sunny21: Nem kell szerénykedni, oroszlánrészt vállaltál a szervezésben, és nagyon hálásak leszünk, ha sikerül megvalósítani! Már többször is felmerült ez az ötlet, de nem volt senki, aki kezébe vegye a gyeplőt. Remélem valamilyen formában majd megbírjuk hálálni:)
Természetes, hogy ha beválik (miért ne?), akkor legyen belőle rendszer.

MdewC 2020.02.24. 22:27:46

Grat a szervezéshez. ;)

Mindenképp támogatnám a szerkesztők vs kommentelők meccset. :D Jót tenne mindenkinek. ;)) (Bár focizni nem tudok, csak szeretek.)

Juve!

el.Flaco 2020.02.24. 23:00:13

Sziasztok, remek ötlet, remek helyszín.
Köszi a szervezést, én mindenképp jönnék. :)

Juventino86 2020.02.24. 23:32:50

Ott a helyem. :) Szívesen focizok egy jót, és szívesen megismerkednék már a többi fantatikus taggal is. :) Amúgy utána istenesen be is ihatnánk, adott esetben mehetne egy jó sör-xanax kombó. :D

Gabueroo 2020.02.25. 00:31:56

Huuu ez nagyon fasza! Igaz en mostanaban csak olvasom a blogot nem nagyon kommentelek de jonnek szivesen! Nagyon jo kezdemenyezes!;)

csuhi89 2020.02.25. 03:54:35

Sziasztok! Én is Jelentkezem : Csuhi89

Bukovinszki József 2020.02.25. 06:41:37

Sziasztok
Jelentkeznénk két fővel!

Sunny21 2020.02.25. 06:43:32

1. Fanatikus
2. del pipi
3. Sunny
4. Alex8610
5. dobor norbert
6. MdewC
7. Grinta
8. pedronegroo
9. Juventino88
10. el. Flaco
11. 6utbolcse
12. Gabueroo
13. Csuhi 89

Sunny21 2020.02.25. 06:51:28

Nagyon örülök, hogy szépen kezdünk összejönni.
Én beírtam azokat is akik a dühöngőbe jeleztek, ha mégsem jó valakinek, jelezze. @Juventino86: Bocs az elírásért, a köv. listán javítalak :)

Sunny21 2020.02.25. 07:00:24

@Sunny21:
.....14.-15. Bukovinszki József

A barátod regelhetne az oldalra, és akkor Őt is név szerint beírnám.

6utbolcse 2020.02.25. 07:02:58

Én is jelentkeztem,de látom számon vagyok tartva :D

del pipi 2020.02.25. 07:11:14

Én azt hittem hogy leszünk egy szűk 12-en, örülök neki. Alakul.

6utbolcse 2020.02.25. 07:21:42

@Sunny21: @del pipi: Esetleg ha az eddzőbá a bort szereti tudok vinni ajándékba! Borászatnál dolgozom,úgyhogy a közösbe is dobok pár palackkal (kartonnal). Szakács vagyok,de a kaját nem vállalom,két étterem már bezárt,ahol dolgoztam :D:D:D:D:D:D:D:D:D

del pipi 2020.02.25. 07:26:35

@6utbolcse: :)))))) AZ Edzőbá nem nagyon iszik alkoholt, nézzük meg hányan leszünk, és a foci után mik a további tervek, maradunk ott vagy megyünk tovább meccset nézni, de Sunny szervez én csak tovább tudom beszélni a dolgokat. :)

Sunny21 2020.02.25. 07:36:54

@6utbolcse: Minden felajánlásnak örülünk, viszont a fakanál közelébe akkor nem engedünk. :)
A kaja és a meccsnézés még képlékeny, ezt a döntést együtt hozzuk meg. Az a lényeg, hogy úgy tűnik foci biztosan lesz!!

DegerFaCan 2020.02.25. 07:54:22

Nagy örömmel :) ott leszek :)

kremturo 2020.02.25. 08:35:32

Sajnos focizni mar nem igazan tudok egeszsegugyileg, de nezokeknet nagyon szivesen. Mindig orom es buszkeseg Juventinokkal talalkozni.

Sunny21 2020.02.25. 08:46:46

@kremturo: Örülünk, ha jössz. Vállalhatnád a jegyzőkönyv írását.

JuventusFanatikus 2020.02.25. 09:47:01

Gyerekek, én elképesztően büszke vagyok rátok! Gyertek még, még, még, még, ennyi nem elég!:D
@6utbolcse: Főzni én is tudok, de szigorúan is csak pálinkát:D Esetleg, ha valaki szereti, az jelezze, szívesen viszek:)

spaolo1981 2020.02.25. 10:25:00

Baromi jó ötlet, ott a helyem! Viszont már most szólok, ha bejutunk a BL-döntőbe, a meccset én egyedül nézem. Babonából. Az utóbbi hat döntőből kettőt néztem egymagam, az Ajax és a Milan ellenit, a többit haverokkal...

pedronegroo 2020.02.25. 10:49:04

Szevasztok! Ott a helyem, a csapatnak meg a BL döntőben, csak hogy tökéletes legyen a nap! :)

Watakuki 2020.02.25. 11:09:03

Szuper jó kis kezdeményezés! :) jelentkeznèk, mint a torna legsutább, de legalább lelkes játékosa! (Vagyis a csapat Sturaro klónja )

ZecH 2020.02.25. 11:22:49

Ohh ez tok jo otlet. Focizni sajnos mar nem tudok, de szivesen mennek. Tetszik nagyon az otlet. Az az egy a bibi, hogy az eves munkam melle bejon addigra meg 2 szezonalis balatoni etterem vezetese is es azert van ra esely hogy nem lesz eleg idom akar csak erre az egy napra meglepni, de mindent meg fogok tenni!
Szoval akkor ez most jelentkezesnek szamit?

ZecH 2020.02.25. 11:24:31

@Sunny21: Ha kremturo vallalja a jegyzokonyv irasat, en leszek a segedje ;)

Rikoo 2020.02.25. 13:07:04

Nem tudom biztosra mondani, hogy megyek, de ha igen akkor barátnőm is biztos jön, mivel ő is Juventus szurkoló és esetleg vállalhatná a jegyzőkönyvet, kremturo pedig lehetne bíró, mivel arra is szükség lesz.
A győztes csapat és a gólkirály mit kap? :P

venember83 2020.02.25. 13:17:03

@Rikoo: a szerkesztők havi bruttó fizetésének a nyolcszorosát! Vagy kilencszeresét, ha megszerzi a Juve a sorozatban kilencedik bajnoki címet.

JuventusFanatikus 2020.02.25. 13:39:11

@Rikoo: A jutalmuk egy jó, kiadós vállon veregetés lesz, dicsérettel megfűszerezve:D
Helyes, várjuk a Juventino-hölgyeket is:)
Aki bíró szeretne lenni, az is jelezze.
Mivel a foci már biztos, hogy lesz, ezért az ehhez tartozó dolgokat is elkezdhetjük megvitatni. Szerintem annak ellenére, hogy műfüves a pálya, csak hétköznapi cipőben lehessen játszani, ne szöges cipőben, vagy stoplisban, vagy minek nevezitek.
Akkor a következő kérdés, hogy ki biztosítja a labdákat, szerintem kettő mindenképp kellene.
Ezen kívül szükséges-e valami megkülönböztető mellény?

steven.h 2020.02.25. 13:49:44

@JuventusFanatikus: Nekem is kérdőjeles a részvétel, de cipő tekintetében én a hernyótalpú cipőre szavaznék, a terem vagy sima sportcipő nagyon csúszik és sérülésveszélyes.

JuventusFanatikus 2020.02.25. 14:07:22

@steven.h: Szerintem mindenki eldöntheti maga, hogy milyet szeretne használni, a lényeg szerintem, hogy focista cipő ne legyen használatos.

Holloka 2020.02.25. 14:15:10

Én is szívesen mennék, de az időpont kérdéses nekem is. Elöljáróban annyit szeretnék, hogy mivel macerás az utazás, valaki tudná-e vállalni, hogy fuvaroz engem? Remélem ott tudok lenni.

Holloka 2020.02.25. 14:15:37

@Holloka: Mármint Pesten belül.

JuventusFanatikus 2020.02.25. 14:25:13

@Holloka: Szerintem biztos lesz jelentkező, aki segít neked, nekem se ártana, csak kicsit hosszabb nekem az út:D
Esetleg, ha valaki Dél-Magyarországról jön, annak megköszönném, ha elvinne Pestre, mert én valameddig el tudok vonatozni, de Pesten belül fogalmam sincs, hogy hogyan jutok el a megbeszélt helyre. Ott biztos, hogy szükség lenne nekem fuvarra, de majd téma lesz még úgy is.

pedronegroo 2020.02.25. 15:23:41

@JuventusFanatikus: Egy fehér meg egy fekete pólója szerintem mindenkinek van, ezeket kell hozni és meg van oldva a megkülönböztetés meg amúgy is ez a két szín a stílusos. :)

Juvegaspy 2020.02.25. 15:26:27

Ajjj messze vagytok :(

del pipi 2020.02.25. 15:55:07

@Holloka: hol laksz Pesten?@JuventusFanatikus: Majd én felveszlek valahol, nekem útba esik jövet menet...

Holloka 2020.02.25. 15:58:37

@del pipi: Fejér megyében élek, de vonattal/busszal fel tudnék menni Pestre, viszont a városban már nem ismerem ki magam

del pipi 2020.02.25. 16:02:53

@Holloka: Ok de hová megy a Busz vagy a vonat?
Egyébként ha ott lesz a foci ahol a barátom intézi, akkor labda és a megkülönböztetőmellény nem kérdés.

Holloka 2020.02.25. 16:08:12

@del pipi: Általában Déli pu vagy Népliget

Sunny21 2020.02.25. 16:15:58

1. Fanatikus
2. del pipi
3. Sunny
4. Alex8610
5. dobor norbert
6. MdewC
7. Grinta
8. pedronegroo
9. Juventino86
10. el. Flaco
11. 6utbolcse
12. Gabueroo
13. Csuhi 89
14. Bukovinszki József
15. Bukovinszki József (2)
16. DegerFaCan
17. spaolo1981
18. Watakuki
19. Rikoo ?
20. KINGovHELL
21. steven.h
22. Holloka ?

kremturo, ZecH , illetve Rikoo kedvese által van már 3 nézőnk is, akiknek nyilván más fontos feladatuk is lesz.:)

Sunny21 2020.02.25. 16:19:10

@Sunny21: Hála az égnek muszáj volt frissítenem. Ezennel kijelenthetem LESZ FOCI!
Aki nem találja a nevét szóljon, aki mégse jönne szintén. Köszönöm!
Lehet még jelentkezni bátran!

JuventusFanatikus 2020.02.25. 16:28:51

@Sunny21: Akkor jó eséllyel, ha jön még legalább két ember, akkor meglesz a négy csapat, csere nélkül, aztán gondolkodhatunk a lebonyolításon.:)

Sunny21 2020.02.25. 16:28:56

@Rikoo: A győztes csapatnak, a gólkirálynak, a legjobb kapusnak, és a torna legjobb játékosának csináltatok egy kupát. Ez az én ajándékom :)

Sunny21 2020.02.25. 16:31:39

@JuventusFanatikus: 3 lesz ebből a lemondások miatt, tapasztalat :) de ha még 7-8 ember jelentkezik akkor meglehet a négy csapat!

JuventusFanatikus 2020.02.25. 16:50:41

@Sunny21: Elhiszem, de bitang jó lenne négy csapat. Akkor lehetnének kicsit hosszabb meccsek, és akkor mehetne egy elődöntő, majd a két nyertes és a két vesztes is játszik egymással. A párosításokat meg majd sorolással eldöntjük. Más ötletek?

Sunny21 2020.02.25. 17:16:07

@JuventusFanatikus: 3 csapatnál, 15 perces meccsek (vagy 2*8 perc) , oda-visszavágós rendszerben. Pontok döntenek, körmérkőzés.
4 csapatnál is játszana mindenki mindenkivel (nem venném a szívemre ha nem játszhatnék ellened véletlenül)
Mindkét esetben 6 meccsről lenne szó. 2 órába ez férne bele kb..
Ha 3 óráról van szó, akkor lehetnének hosszabb meccsek is akár.

Sunny21 2020.02.25. 17:25:47

@JuventusFanatikus: ja, ez csak javaslat :D visszaolvasva, már hivatalosnak tűnt :)

6utbolcse 2020.02.25. 17:29:34

@JuventusFanatikus: Vettem már részt pálinkafőzésen,asszem banán volt az egyik és ringló a másik,közben meg ágyast szürcsölgettünk. Jó kis móka. Esetleg ha van valami különlegességed azt megkóstolnám :D Csak miattam nem kell hozni,nem szeretek inni,de ha jelzi más is akkor egye fene :D Kitartást és nagy májat ehhez a szép hobbihoz :D

6utbolcse 2020.02.25. 17:37:25

Ha fekete vagy fehér pólók lesznek,lehet esetleg trikó vagy atléta (nem szeretek pólót hordani,bár tudok kompromisszumot kötni 2-3 óra elejéig)

JuventusFanatikus 2020.02.25. 17:46:00

@Sunny21: Én szándékosan nem írtam eddig meccshosszat, mert szerintem-e témában az idősebbek döntsenek, mert én négykézláb, de lenyomom az egészet. Szerintem toljuk ki három órára a focit (ha lehetséges), akkor eltartana hétig, és akkor a közös meccsnézésre is egyből tudnánk átvándorolni, nem mennénk szanaszét.
Most lehet én fogok hülyén kijönni ebből a matekból, de szerintem semmiképp nem hat meccs lesz:D 3 csapat esetében, oda-vissza, akkor négy meccs egy csapat számára, míg négycsapatos torna esetében csak három meccsről van szó, ha csak egyszer csapunk össze.
@6utbolcse: Banánból pálinkát? A mindenit neki, mik vannak:D Különlegesnek nem mondanám, szimplán szilva pálinkám van, de az legalább teljesen bio és erős:D
Szerintem asszonyverőben is eljöhetsz, csak legyen rajtunk valami, ne csupasz, izzadt férfitestekkel legyen tele a pálya:D

6utbolcse 2020.02.25. 17:56:29

@JuventusFanatikus: Mindenből is lehet pálinkát főzni :D Köszi az atléta lehetőségét!

GGábr81 2020.02.25. 18:24:15

Szimpi az ötlet, szívesen elmennék, bár a fociba nem vehetek részt, sajnos a térdem tropa.
Azonban két pici gyerekünk van és az "elmentem és csak holnap jövök" kuponjaim bevonta asszony pajtás

GGábr81 2020.02.25. 18:26:56

@GGábr81: ezt véletlen küldtem el. Még nem fejeztem be... de a lényeg ennyi.
Várom a meccsekről a beszámolókat és elemzéseket.

Sunny21 2020.02.25. 18:29:52

@JuventusFanatikus: Én az összes meccsszámot írtam :) 6 meccs kerül megrendezésre mindkét formában. Ha 2*8 percet játszunk pl.,akkor egy meccsre van 16 percünk, +4 perc (ami a térfélcserét és egy minimális szusszanást jelent amíg az új meccs elkezdődik) .
6 meccs *20perc és meg is van a két óra.

Grinta 2020.02.25. 18:35:26

Nem kell ezt annyira túlbonyolítani gyerekek.HA meglesz három csapat,az 18+ ember-nem kevés!-,mehet a 10 percezés vetésforgóban,vagy amíg a győztes ki nem fingik.Ennyi.

Grinta 2020.02.25. 18:35:55

Lényeg a game úgy is.

Sunny21 2020.02.25. 19:32:02

@Grinta: Nem bonyolult ez, ha 2 órát vagyunk 15 perces meccseket játszunk, ha 3 órát akkor 2*12 perc. Szerintem ez így ok.

del pipi 2020.02.25. 19:38:11

@Holloka: Még van három hónapunk ugyan, de megígérem hogyha te a Népligethez jössz ott én rád csapok mint gyöngytyúk a takonyra.
@JuventusFanatikus: Oda elvileg Szerbiából is befutnak a buszok, tehát Népliget király lenne. Mondom még van időnk de én majd Gyálról jövök, nekem nem téma.:)
@Juvegaspy: Hát nem mi vagyunk messze, hanem te!:) Pedig én nagyon örülnék ha személyesen is megbeszélnénk a mi kis ügyünket. Tudod? A mész te.....:)))))
@Grinta: Így van: I love this game!

JuventusFanatikus 2020.02.25. 20:10:25

@del pipi: Elvileg, vagy gyakorlatban is van menetrend Szerbiából Budapestre?:D Én eddig nem hallottam róla, de mindenképp utánanézek majd, van jó pár ismerősöm aki ott tanul, úgyhogy majd rákérdezek náluk.

Sunny21 2020.02.25. 20:30:46

@JuventusFanatikus: Egyébként van 3 kapusunk, vagy beállsz védeni? :)

Sunny21 2020.02.25. 20:34:03

@del pipi: Gyálról jössz? Akkor megfontolom, hogy csatlakozom hozzád és mégsem kocsival megyek, már ha nem gond.

JuventusFanatikus 2020.02.25. 20:34:19

@Sunny21: Egy van Holloka személyében, aztán majd megfenyegetünk két-három embert, hogy álljon a kapuba: D

Sunny21 2020.02.25. 20:39:39

@JuventusFanatikus: Jó móka lesz!
A csapatokat el lehetne nevezni a nagy ikonjainkról. Lehetne:
Del Piero Team, Chiellini Team, Matuidi Team, kinek mi a szimpatikus.

Sunny21 2020.02.25. 20:45:35

Srácok! Kérlek Titeket nyugodtan szóljatok hozzá a lebonyolításhoz. 2 vagy 3 óra, körmérkőzés vagy elődöntő-döntő, mi legyen a kaja, stb... Együtt döntünk!
Sok idő van még, de ha van javaslat akkor, hajrá!!

Holloka 2020.02.25. 20:49:17

@del pipi: Kolléga Úr! Azt nagyon megköszönném! :)

JuventusFanatikus 2020.02.25. 20:50:09

@Sunny21: Nem is lehet kérdés, hogy jó móka lesz:D
Akkor az én csapatom a Pirlo team lesz, amit már bele is gravíroztathatsz a kupába:D
Egyenként vélemény szerint a csapatok elosztása úgy működjön, hogy legyen három (jobb esetben négy) csapatkapitány, aki saját maga mellé válogat embereket. A legegyszerűbb szerintem az lesz, ha Te, Pipi meg Én leszünk ezek az emberek, mert így egyszerűbb eldönteni. A három szervezkedő, oszt csókolom:D De tőlem mehet baráti alapon a csapatok kialakítása, vagy sorsolással, vagy kő-papír-ollóval:D

Holloka 2020.02.25. 20:51:06

@Sunny21: Szerintem egyébként mikor már élesben megy a dolog, csinálhatnánk valahol egy csoportot, mert úgy mégis könnyebb megbeszélni a dolgok mikéntjét, mint itt, a Blogon. Persze csak ha van rá igény, nekem ezzel sincs problémám :)

JuventusFanatikus 2020.02.25. 20:56:30

@Holloka: Én is gondolkodtam hasonlóban, de szerintem sokaknak nincs Facebookja.

Sunny21 2020.02.25. 21:05:30

@JuventusFanatikus: Jó ötlet! Választhatunk csapatot így is. Grintát fogom választani elsőként, mert a könyök vs. test a test ellen vitánk miatt félnék, hogy utazik rám :D@Holloka: Okés a csoport is, de ha van rá mód, hogy ez a bejegyzés néha előre kerüljön az is megfelelő lenne. Ezt a szerkesztők tudják, hogy megvalósítható-e.

JuventusFanatikus 2020.02.25. 21:54:01

@Sunny21: Az én első választásom meg egyértelmű, hogy Holloka Kolléga lenne:D

Szerintem minden lényeges dolgot most beszéljünk meg, addig legalább előkerül mindig a poszt, aki még nem látta, az megtekintheti, aztán a kisebb ügyes-bajos dolgok szerintem elférnek a Dühöngőbe, majd az esemény előtt írok még egy bejegyzést, pontos információkkal.

epaska 2020.02.26. 01:02:55

Remek ötlet! Nagyon szeretnék részt venni, jó lenne megismerni a blogtársakat. Viszont május végén már nem szívesen hagyom magára az asszonyt, ugyanis egy újabb kis Juve szurkolót hord a szíve alatt.

Alex8610 2020.02.26. 06:28:48

Figyelem! Aki eljon a tornara az orokos bannmentesseget kap :) amugy aki nezo lesz az keszuljon teloval es akkor lesz VAR is :)

Metalwarrior88 2020.02.26. 07:39:25

Sziasztok.Én is szeretnék a focira jelentkezni.
Valòszínűleg a párommal megyek ha nem gond

del pipi 2020.02.26. 07:42:52

@Holloka: Nem téma! Az úttörő ott segít ahol tud!
@Sunny21: Persze még megdumáljuk, velem max a kölyök jön.
@epaska: Gratula! De ha úgy alakul nagyon örülnénk neked is!
@Alex8610: Na az jó lesz! Amióta van videóbíró előszeretettel mutogatom a foci közben ha felrúgnak. :)

Edy77 2020.02.26. 08:12:04

Sziasztok! Ha bejelentkezhet valaki, akihez képest Sturaro is aranylabda esélyes akkor Én jönnék. Veresegyház környékéröl indulok, onnan 3 fő erejéig vállalok szállítást is. Főzéshez van érzékem állítólag, és egy kapus posztot is hajlandó vagyok lefedni. Italozás, meccsnézés alap, és ha kell természetesen valami itallal is készülök a közösbe.

Sunny21 2020.02.26. 08:37:11

1. Fanatikus
2. del pipi
3. Sunny
4. Alex8610
5. dobor norbert
6. MdewC
7. Grinta
8. pedronegroo
9. Juventino86
10. el. Flaco
11. 6utbolcse
12. Gabueroo
13. Csuhi 89
14. Bukovinszki József
15. Bukovinszki József (2)
16. DegerFaCan
17. spaolo1981
18. Watakuki
19. Rikoo ?
20. KINGovHELL
21. steven.h ?
22. Holloka ?
23. Metalwarrior88
24. Edy77

Sunny21 2020.02.26. 08:41:19

@Edy77: Igazi jolly joker vagy. Főzés, kapusposzt, taxi, pia, és még focizni is csak annyira tudsz mint én! Remek :) @Metalwarrior88: Üdv. a csapatban, kellenek a nézők szeretettel várjuk Őt is!

Suri13 2020.02.26. 08:50:51

Sziasztok, Eddig csak olvasóként követtem a blogot, de egy ilyen találkozóra szívesen jönnék. 2 éve nem rúgtam labdába, de most ezt is újra megpróbálnám.

Ludens71 2020.02.26. 11:07:24

Én még kérdőjelesen jelentkezek, de hamarosan tudok fixet mondani.

del pipi 2020.02.26. 11:16:09

@Sunny21: Szerintem már 5 csapattal is számolhatunk, durca öcsém! Amúgy feltétlen akarok veled beszélni mivel te vagy a főszervező. Adom a telószámom hívj viberen vagy whatsup-on ha tudsz. Lenne egy meglátásom.

pedronegroo 2020.02.26. 11:22:05

@del pipi: @Sunny21: Majd én is szeretném veletek felvenni a kapcsolatot, de ráér, van még pár hónap a tornáig.

JuventusFanatikus 2020.02.26. 11:44:46

@del pipi: Hááát, szerintem bőven elég lesz a négy is, még az is necces. Egyébként még senkinek sem volt ellenvetése a csapatkapitányos csapatválasztás ügyében, úgyhogy ha marad ez a rendszer, akkor a negyedik csapat kapitánya lehetne az, aki Sunny listáján a negyedik, azaz @Alex8610: Kolléga. Vállalnád?:)

dobor norbert 2020.02.26. 12:22:15

@JuventusFanatikus: Hú Kolléga úr! Nagyon szeretem az ilyen határozott,céltudatos Manyusokat,minth Te! Remélem,h ez kitart még pár hónapig!

del pipi 2020.02.26. 12:23:36

@JuventusFanatikus: Oké! De látatlanba választani, nehéz. Maradjunk annyiban hogy a Grintus velem van. Mindenki egyet választhat és a többieket élőben. A csapatunk neve pedig Copacabanadzsambalaya. :)
@pedronegroo: ok!

JuventusFanatikus 2020.02.26. 12:28:39

@dobor norbert: Arra jöttem rá, hogy máshogy nem lehet szervezni. Konkrét tervekkel kell előállni, de ettől függetlenül fenn hagyom a lehetőséget a változtatásokra is.:) Meglátod, a pályán is ilyen leszek, megállás nélkül szövegelni fogok, bíztatni, arról nem is beszélve, hogy én már tervvel készülök:D
@del pipi: Senki nem mondta, hogy láttatlanba válasszunk, mint ahogy írtam, majd a helyszínen:)

del pipi 2020.02.26. 12:53:07

@JuventusFanatikus: Ja oké! De te valamilyen mester tervel jössz? Hát de huncut! :) Mint Mondtam Grintus velem mozog! :)

JuventusFanatikus 2020.02.26. 13:55:51

@del pipi: Mit gondolsz? Persze, hogy komoly taktikával fogok készülni:P:D
Grintán nem veszünk össze, nekem az első dolgom úgyis a kapus kiválasztása lesz:)

Sunny21 2020.02.26. 16:18:09

@del pipi: oké, felvesszük a kapcsolatot. A csapatnevet a jegyzőkönyv íróinak nevében megvétózom, ezt nem teheted velük. :)

Sunny21 2020.02.26. 17:55:09

Mivel nem érkeztek javaslatok a lebonyolításra, így leírom. 16-18 óráig.
3 csapat esetén: körmérkőzések, oda-visszavágos alapon, 15 perces meccsek.
4 csapat esetén: körmérközés, mindenki-mindenkivel egyszer, 15 perces meccsek.

18-18:30-ig: Hetesrúgó bajnokság, (aki kihagyja kiesik)
18:30-19-ig: Torna játékosa, torna kapusa megválasztása, és a díjak (kupák)átadása.

Ha marad idő, egy kis meglepetéssel is készülök, "hirtelen halál" lesz a neve, de ez még odébb van.

Kaja vonalat nem erőltetem egyelőre, majd meglátjuk!

Üdv. Mindenkinek! Lyon-Juve 0:2 :)

JuventusFanatikus 2020.02.26. 18:11:23

@Sunny21: Én most megint kötözködni fogok:D Ha négy csapat lesz, és mindenki-mindenkivel egyszer játszik, akkor szerintem legyen több, mint 15 perc egy meccs. Ha azt akarjuk, hogy pont ugyanannyi legyen a lejátszott percek száma, mint a háromcsapatos torna esetében, akkor 20 percnek kellene, hogy legyen a négycsapatos torna meccseinek játékideje:)

JuventusFanatikus 2020.02.26. 18:18:12

@Sunny21: Annyit hozzátennék, hogy én nem a torna lefolyásának az idejét veszem figyelembe, hanem egy csapat játékosainak lehetségesen lejátszható játékperceit:)

Sunny21 2020.02.26. 18:41:42

@JuventusFanatikus: Dehogy kötözködsz, az a jó ha megbeszéljük. Azért gondoltam rövidebb meccsekre, mert 4 csapat esetén, lesz olyan csapat aki kettőt pihen(kb. 50 percet ücsörögnek játék nélkül) és olyan is lesz, aki kettőt jászik egymás után (40 perc kispályán egyhuzamban elég fárasztó és a második meccsen így nagyobb hátrányba is kerül). De nyitott vagyok minden kérdésre!

Sunny21 2020.02.26. 18:54:39

@JuventusFanatikus: De, ahogy Grinta is írta, mehetünk 10 perces meccsekkel 3 csapat esetén 3 körrel, 4 csapat esetén 2 körrel (oda-vissza). Az a lényeg, hogy forogjunk, ne kelljen valakinek közel egy órát csücsülnie játék nélkül.

Grinta 2020.02.26. 18:59:28

Egy dologról nem esett még szó,és csodálom hogy senki nem írta.Jó a program,jó a foci-de hazaútról egy szó nem esett,úgy,hogy a java messziről jönne.Ha valaki nem marad nézni CL döntőt,akkor is hazaindulni 18-19:00?Késő lesz az szerintem.

Grinta 2020.02.26. 19:04:00

Most csak a saját esetemet mondom.19:05 Keleti pályaudvar induló Békéscsabára,érkező 21:39..és még onnan is utazni kell.

Sunny21 2020.02.26. 19:07:38

@Grinta: Tegyük korábbi időpontra? 15-18? Ezek tervek, most még minden megoldható.
Úgyis csak jövő héten foglalom a pályát.

Sunny21 2020.02.26. 19:12:27

@Grinta: Sőt, lehet ez akár egy délelőtti összejövetel is, és utána miután megismertük egymást, megbeszélés alapján este lehet egy közös sörözés+meccsnézés.

JuventusFanatikus 2020.02.26. 19:14:54

@Sunny21: A délelőtt nekem semmiképp nem jó, nekem rengeteget kell utaznom, oda sem érnék.

Sunny21 2020.02.26. 19:17:16

@JuventusFanatikus: Akkor ez kilőve. Mert Rád mindenképp számítunk!
15-18? Tegyük egy órával korábbra?

del pipi 2020.02.26. 19:21:22

@Grinta: Én úgy vettem ki a szavaidból hogy Pesti vagy. Nem így van? :
@Sunny21: +49 151 10622753 feltudsz venni a viberre? Azt meg tudjuk ma is aztán holnap 10 felé beszélünk ha neked is jó. Majd élőben mondom miért. Nagy duma volt a megvétózod , miért túl rövid? Akkor ha én vagyok a Grintával akkor beleveszem a csapat névbe és a Gripi FC néven futunk, a stílusunk pipiball.
:)

Sunny21 2020.02.26. 19:23:38

@del pipi: Mi ez a sok szám??? :D
Persze, felveszlek :)

Juventino86 2020.02.26. 19:25:12

Reméljük, hogy kitartanak az emberek és összejön a foci. :) Ha túl kevesen maradnánk, akkor mehetne a sörözés része simán. Legalább páran megismerjük egymást, és egy ital mellett elbeszélgetünk a csapatról. :)

del pipi 2020.02.26. 19:38:58

@Juventino86: Egyértelmű! De ne aggódj! Nem hagyjuk hogy ne izzadjál meg! Lesz foci!
@Sunny21: Mint az első csapatnevünk. :)

Juventino86 2020.02.26. 19:42:54

@del pipi: Én így is hetente kétszer játszom, úgyhogy szívesen lefáradok harmadszor is. :) Aztán jöhet a jól megérdemelt sör. :)

del pipi 2020.02.26. 19:47:04

@Juventino86: Xanaxal? hehe! Majd azért hozok néhány flaska német sört. :)

Juventino86 2020.02.26. 19:48:30

@del pipi: :D :D A nyugtatót meg az italt is szeretem, de nem kombinálom. :D :D Jó lesz a sör. :)

Holloka 2020.02.26. 19:56:58

@Grinta: Kollégával saját példámból is egyet tudok érteni, nekem is jobb lenne a 15-18, mert Fehérvárról utaznom is kell, és az utolsó busz 20:30-kor megy :) De majd elválik.

JuventusFanatikus 2020.02.26. 20:14:00

@Sunny21: Na, @Juventino86: és @del pipi: is tréningben van, továbbra is amondó vagyok, hogy növeljük a meccs hosszát legalább 20 percre, a 15 órás kezdés meg szerintem okés:)

Sunny21 2020.02.26. 20:30:36

Kérem majd a többieket is, hogy reagáljanak.
10 vagy 20 perces meccsek? @JuventusFanatikus:
@del pipi: @Grinta: @Juventino86: @Holloka: @Sunny21:
Most csak azokat jelöltem meg akik az utóbbi időben hozzászóltak, de hajrá mindenki!!

Juventino86 2020.02.26. 20:33:10

@Sunny21: Részemről jó a 20 perc. :)

Sunny21 2020.02.26. 20:34:52

@Juventino86: Részemről 10 perc
1:1 :)

Holloka 2020.02.26. 20:37:14

@Sunny21: Nekem igazából mindegy, hogy mennyi idő, mert kapuban kevésbé fáradsz (ezért is lettem kapus :D), de szerintem kispályás fociban 15 perc elég egy meccsre.

Sunny21 2020.02.26. 20:40:10

@Holloka: Szerintem is brutál a 20 perc, főleg ha kettőt kell játszanod egymás után... De hajrá! Nézzük a szavazást, együtt döntünk!

Holloka 2020.02.26. 20:48:05

@Sunny21: Nyilván együtt hozzuk meg a döntést, szerintem egy későbbi poszt alatt meg lehetne ejteni egy ilyen szavazást. ÉNcsak a 15 órai kezdés mellett állok ki szilárdan, mert 21-re jó lenne hazaérni, de tudok alkalmazkodni :)

dobor norbert 2020.02.26. 20:51:12

@JuventusFanatikus: @Sunny21: @del pipi: @Juventino86: @Holloka: Fiatalok! Én az éveimet tekintve már veterán vagyok. Nálunk már2x3 perc helyett csak2x2 perc van. Kérem ezt figyelembe venni az idősek nevében! Javaslatom5-6 perc játékidő és több beszélgetős idő;););)

JuventusFanatikus 2020.02.26. 20:53:59

@Sunny21: 20 perc:) A legutóbbi tornán, ahol voltam, ott is a 40 körüli korosztály játszott, 20 perces meccseket, és némelyik nem három meccset, hanem ötöt:) Igaz, ott volt italozás is rendesen, meg másnap mindenki hallott volt, én a speciel alig tudtam kimászni kádból:D

JuventusFanatikus 2020.02.26. 20:56:45

Amondó vagyok, hogy akkor legyen csak három csapat, 20 perc foci, és aki bírja nyomja, aki nem, az lecseréli magát, mert lesz csere bőven.

pedronegroo 2020.02.26. 21:06:52

10 perc az nagyon kevés. Nekem sincs kondim mert már rég nem focizok, de 20 perc kell szerintem. Továbbá részemről mindegy hány órától kezdünk.

Grinta 2020.02.26. 21:16:43

Mi minden hétvégén 10 perces vetésforgóban nyomjuk,aki nem fárad el 2,5-3 óra alatt-az nem csinált semmit.

6utbolcse 2020.02.26. 21:58:48

20 perc,tojom le a fáradtságot,ezer éve nem fociztam.

Sunny21 2020.02.26. 22:02:51

@6utbolcse: ugyanannyit játszol ha 10 vagy 15 percesek a meccsek :) csak több a meccs.

Sunny21 2020.02.26. 22:09:21

Csak a félreértések elkerülése végett. A 20 perces meccsek nem jelentenek több játékidőt.
4 csapatnál egy kört jelentenek, míg 10 perces meccseknél 2 kört.
20 perces meccseknél, lesz olyan aki közel egy órát csücsül majd.
Tőlem lehet, de ezt gondoljátok át.

dobor norbert 2020.02.26. 23:42:33

@Sunny21: Mindegy,h mennyit játszunk,mert a döntö miatt nem kell majd kapkodni.

6utbolcse 2020.02.26. 23:51:43

@Sunny21: Nekem mindegy,az idő relatív.:)

Sunny21 2020.02.27. 06:41:09

1. Fanatikus
2. del pipi
3. Sunny
4. Alex8610
5. dobor norbert
6. MdewC
7. Grinta
8. pedronegroo
9. Juventino86
10. el. Flaco
11. 6utbolcse
12. Gabueroo
13. Csuhi 89
14. Bukovinszki József
15. Bukovinszki József (2)
16. DegerFaCan
17. spaolo1981
18. Watakuki
19. Rikoo ?
20. KINGovHELL
21. steven.h ?
22. Holloka ?
23. Metalwarrior88
24. Edy77
25. Suri13
26. Ludens71

del pipi 2020.02.27. 07:21:13

@dobor norbert: A remény hal meg utoljára! :)
@Sunny21: Az én véleményem a 10 perc kevés a 20 pedig sok. tehát a 12-15 perces meccsek az optimálisak.

Type-R 2020.02.27. 07:51:46

Szépen alakul a torna, jó ezt látni. Hajrá! :)

pedronegroo 2020.02.27. 09:24:20

@Sunny21: Alakul a létszám! :) Csak szólok, hogy a cég ahol dolgozok az üzemelteti a Sport Arénát is, ha esetleg kellene a nagyobb helyszín! :))

6utbolcse 2020.02.27. 09:44:54

@pedronegroo: A végén még nagy pályás meccs lesz :D

JuventusFanatikus 2020.02.27. 10:27:33

@Sunny21: És mit szólnál egy olyanhoz, hogy 20 percesek a meccsek, és nem , hogy csak egy kört játszunk, hanem az első kettő mérkőzik a kupáért, a másik kettő meg a "bronzért"? Így jobban kijönnek a csapatok közti kvalitások, és kitöltjük az időt. Így nem csak három meccset játszanának, hanem négyet, és ez már mindjárt pofásabb.

Sunny21 2020.02.27. 10:37:13

@JuventusFanatikus: A fiatalos lendület beszél belőled :)
Hidd el, aki 20 percet lenyom egybe majd utána azonnal egy másik meccset játszik, hatalmas hátrányba kerül a pihent csapattal szemben. Ha pl. 12 percet játszunk akkor is bele fér 2 kör, sőt akár egy döntő is. @del pipi: is a rövidebb meccse mellett van, de ahogy látom eddig nagyon egál a kérdés. Lehet, hogy ezt csak a helyszínen fogjuk megbeszélni :)

JuventusFanatikus 2020.02.27. 10:54:30

@Sunny21: Én nagyon ki fogok fáradni már az első meccsen, csak nem akarok úgy befejezni a tornát, hogy én még játszottam volna:D Ismét a múltkori tornámra tudok visszanyúlni, ott a 3*20 nekem speciel kevés volt:) De ne mondjátok, hogy nem vagyok elég korrekt, akkor legyen 15, de lejjebb nem adom: D De, akkor ragaszkodom hozzá, hogy ne csak három meccset játszunk:)

JuventusFanatikus 2020.02.27. 10:55:15

@Sunny21: Egyébként az öt perces szünetek általában csodákra képesek: D

6utbolcse 2020.02.27. 11:46:53

@JuventusFanatikus: 15ercél én se szeretnék kevesebbet játszani,az 5 perc szünet meg elég pihenni,én a te gondolatmenetedre szavazok :D

del pipi 2020.02.27. 12:53:09

@6utbolcse: @JuventusFanatikus: 15 korrekt, azért az 3 óra alatt sok meccs. Nekem a 10-12 perccel sincs gondom, játszani megyek azt slussz! :)

6utbolcse 2020.02.27. 14:08:50

@del pipi: Értem papi,de vannak fiatalabbak is,akiknek semmi nem elég :D Bár 35 vagyok,jó pár éve nem fociztam (amikor igen akkor elég jó voltam) és iszonyatosan fel vagyok már most pörögve,feőlem holnap is lehetne a party :D

Sunny21 2020.02.27. 16:10:45

@JuventusFanatikus: Akkor 15 perc! Nem mondom hogy így terveztem, de akkor marad az eredeti felállás ;) :D

Sunny21 2020.02.27. 16:12:41

15 perces meccsek kifulladásig, 3 órán át. A nevezők függvényében döntünk majd a lebonyolításról.
Időpont 15-18 óra.
Hetesrúgó verseny elmarad.

JuventusFanatikus 2020.02.27. 16:22:55

@Sunny21: Szuper, Főnök! Kicsit számolgattam, ha négy csapat meglesz, akkor simán belefér az oda-vissza vágó, öt perces szünetekkel a meccsek között.
Akkor arról kellene dönteni majd, hogy ki vállalja a bíró szerepét, hogy döntsük el, hogy ki a torna legjobbja, és hol lesz a közös meccsnézés.

del pipi 2020.02.27. 16:59:16

@6utbolcse: Oké! Éhes a tested? Akkor megetetjük! :) Meg a@Holloka:-kát is góllal! :)))))

Sunny21 2020.02.27. 19:48:52

@JuventusFanatikus: Lehet hogy én leszek a bíró. Könyöklésért azonnali 2 perc most mondom :)
Ha úgy van egyébként vállalom tényleg, de szerintem lesz aki nem akar focizni és bevállalja.
A torna játékosa, kapusa címet szavazással szoktuk eldönteni. Az, hogy ez egyéni vagy csapat szavazás még megbeszéljük.

Sunny21 2020.02.27. 19:53:07

@JuventusFanatikus: Egyéni szavazásnál mindenki egy nevet ír.
Csapat szavazásnál meg kell jelölni a top 3-at és így számolunk.
(ha 4 vagy annál több csapat van, akkor célszerű csapat szavazást indítani)

JuventusFanatikus 2020.02.27. 20:03:15

@Sunny21: Ne legyen már kiállítás:D Nem verjük össze egymást, felesleges.:)

Sunny21 2020.02.27. 20:07:31

@JuventusFanatikus: 2 perc és kész! Aki sértegeti a bírót: 2 perc!!
Lesz VAR, telefonnal valaki majd veszi a meccset és visszanézem :D
Ez egy komoly torna kérem szépen!
:DDD

Sunny21 2020.02.27. 20:15:09

@JuventusFanatikus: Átírod majd, hogy 15-18 - ig lesz foci? Nehogy sokan 4-re jöjjenek.

del pipi 2020.02.27. 20:24:13

@Holloka: Nem kell! :) Érkezem! :)))
@Sunny21: Persze hogy komoly! :))) Célszerű majd ha közelít az időpont egyet pontosítani.

JuventusFanatikus 2020.02.27. 20:37:48

@Sunny21: De ugye les is lesz?:P Komolyan mondva, nem ártana fényképeket készíteni, vagy videót, mondjuk mikor átvészem a trófeákat:D Érdemes lesz róla szerintem beszámolót is írni.
Szerintem most olyan sok értelme nem lenne átírni a posztot, mert akarta, az szerintem elolvasta. Majd, ha tényleg minden szuperfix lesz, akkor lesz arról egy cikk és még egy a torna előtt, emlékeztetőként.

Sunny21 2020.02.27. 20:46:32

@JuventusFanatikus: "Trófeákat" :D
Jaj, de jó lesz ez!
Jövő héten lefixálok mindent.
Jó lenne egy bejegyzés erről akkor.
Aztán mondjuk május közepén a következő.
Mindkét esetben az első komment a résztvevők neve lenne, hogy az esetleges lemondásokat vagy az új jelentkezőket tudjuk intézni.
Szerinted? Ez csak javaslat.

JuventusFanatikus 2020.02.27. 21:21:40

@Sunny21: A névsort beleírhatom a cikkbe, az nem probléma.
Az a lényeg, hogy a következő bejegyzésben már benne kell lennie minden pontos információnak, ami alapján le lehetne vezetni az eseményt, nem igazán kellene, hogy maradjonak kérdőjelek.
Én a harmadik cikket az esemény héten gondoltam, ilyen utolsó emlékeztetőnek és a Last Minute jelentkezés miatt. Abban már nem igazán szabadna, hogy legyen teljesen új infó, vagy változás.

Sunny21 2020.02.28. 06:54:46

@JuventusFanatikus: "Kicsit számolgattam, ha négy csapat meglesz, akkor simán belefér az oda-vissza vágó, öt perces szünetekkel a meccsek között."

Ez, hogy jött ki ? :D Két pályán játszunk :)
2 körrel 12 meccs van összesen az meg már 240 perc, de nyugi megoldjuk hogy sokat játszunk.

JuventusFanatikus 2020.02.28. 09:06:30

@Sunny21: Bakker, írtam, hogy csak kicsit számoltam:D Csak azokat a meccseket számoltam, amit egy csapat játszik, aztán mikor már javítani akartam, már el volt küldve, úgyhogy addig az elhallgatást választottam, de nem sikerült:D

del pipi 2020.02.28. 09:26:00

@JuventusFanatikus: Akkor le vagy bukva...matekból! :)

pedronegroo 2020.02.28. 09:27:38

@JuventusFanatikus: Majd a gólokat ne Te számold! Köszi! :))

del pipi 2020.02.28. 09:40:57

@pedronegroo: Játszani akar, kettőre úgyse tud figyelni. De majd én hangosan számolok: Egy ide! Kettő nem nektek! :)

JuventusFanatikus 2020.02.28. 09:51:12

@pedronegroo: @del pipi: A matek tényleg nem tartozik az erőségeim közé, de ennyire azért nem vészes a helyzet:D Ezt a rohadt mobilt is biztos, hogy kihajítom:D Se írni, se számolni nem lehet vele:P

del pipi 2020.02.28. 09:56:21

@JuventusFanatikus: Nekem se erősségem, de 6-ig amennyit kaptok, simán elszámolok. :)

pedronegroo 2020.02.28. 10:31:53

@del pipi: @JuventusFanatikus: Ajaj, a fiatal generáció meg a mobiljuk! :)

Sunny21 2020.02.28. 21:21:10

@JuventusFanatikus: @Holloka: @6utbolcse: @del pipi: @pedronegroo: Engedelmetekkel, mivel reméljük egy igazi kupa hangulat lesz, én Fecóbának jelezném, hogy fizetnénk a pályáért, úgyhogy azért legyen mindenkinél 1-2 ezer forint.
Szerintem 4 csapat esetén (2 perces szünetekkel) így beleférhet az oda-vissza rendszer is akár.
Ha ez működik, akkor szuper.. Telefonon lekérdezek mindent tőle, a klubhelységet, a tv méretét, a büfélehetőséget, pizzarendelés stb..

Sunny21 2020.02.28. 21:26:10

@Sunny21: Amennyiben jó a hely, (lehet személyesen is lecsekkolom) foci után megtarthatnánk a kupa átadásokat, és akár hetesrúgó bajnokságot, vagy a "hirtelen halál" játékot is a döntő kezdetéig. Ezt még megbeszéljük, közben kaja-pia!

del pipi 2020.02.29. 07:45:43

@Sunny21: Részemről minden OK! Nem feltétlen vagyok híve az ingyenes dolgoknak, még akkor sem ha a gyerekkori legjobb barátom intézi. Várom már nagyon, király lesz ! Forza Gripi FC! :)

pedronegroo 2020.02.29. 10:46:37

@Sunny21: Fizetés rendben, ha pedig valakit esetleg ez tántorítana el akkor szóljon, megoldjuk!

JuventusFanatikus 2020.02.29. 11:01:09

@Sunny21: Nagyon szuper lenne, ha nem kéne vándorolni, hanem ott le tudnánk bonyolítani mindent. Szerintem az a legtisztább, ha kiszámítanád majd, hogy nagyjából mennyi lenne a "belépő", és azt cikk formájában tudatni. Számolhatsz bátran nagyobb összegű belépőt, mert a Te munkád is valamilyen formában meg kell hálálni:)

Sunny21 2020.02.29. 11:22:18

@JuventusFanatikus: A pályát intézzük együtt, a többi szóra sem érdemes, ne is gondolkozz ilyeneken!
Én is örülnék ha ott helyben maradhatnánk :)

Holloka 2020.02.29. 19:54:15

Na jelen állás szerint én is tudok menni :)

JuventusFanatikus 2020.02.29. 20:01:11

@Sunny21: Azért majd megtaláljuk a módját, hogy valahogy kifejezzük hálánkat:)
@Holloka: Szuper!

Sunny21 2020.02.29. 21:03:30

@JuventusFanatikus: Majd egy napra lehessek Admin, ennyi elég!
Kiosztok pár véglegest, és a küldetésem teljesült :)

JuventusFanatikus 2020.02.29. 21:11:37

@Sunny21: Rendben, május 30.-a megfelel?:P Az életből azt bannolhatsz ki, akit csak szeretnél, aznap Te leszel a Mi nagy Adminunk.:D

6utbolcse 2020.03.01. 13:05:38

@JuventusFanatikus: @del pipi: @Sunny21: Az utazása többe kerül mindenkinek,mint a "belépő" :D Természetesen semmi probléma vele! Köszi,hogy ezt ilyen gyorsan lerendeztétek! Profi munka :)

del pipi 2020.03.03. 08:52:19

@Sunny21: @JuventusFanatikus: Már elnézést! Olyan nincs hogy Fanatikusball! Amúgy is le van védve! Már korábban is jeleztem hogy a Gripi FC pipiballt játszik. szóval el az agarakkal mert mindenkit feljelentek! Mi folyik itt! :)

JuventusFanatikus 2020.03.03. 09:52:15

@del pipi: Felesleges a pattogás, nem emlékszem, hogy eddig pipiballról szó esett volna, úgyhogy ez a hajó már elment.

del pipi 2020.03.03. 15:00:19

@Sunny21: +49 151 10622753 feltudsz venni a viberre? Azt meg tudjuk ma is aztán holnap 10 felé beszélünk ha neked is jó. Majd élőben mondom miért. Nagy duma volt a megvétózod , miért túl rövid? Akkor ha én vagyok a Grintával akkor beleveszem a csapat névbe és a Gripi FC néven futunk, a stílusunk pipiball.
eccola!!! Én nem pattogok max a labda! :))))

Sunny21 2020.03.04. 17:41:58

@JuventusFanatikus: @del pipi: Lefoglaltam a pályát!
Május 30. 15-18 óráig.
Anyagiak: Amondó vagyok, hogy fejenként 2000 ft okés lehet.
Azt mondta továbbra is, hogy jól van, nem számít, stb... De mikor erősködtem, mondta hogy 324000ft :D (Nyilván viccből)
Viszont nagyon szívesen főz nekünk, de rendelhetünk pizzát is.
Klubhelység: kb 20 fő befogadására alkalmas, egy 100cm körüli illetve szerinte annál nagyobb tv-vel.
A pálya hála égnek NEM palánkos.
Ha esetleg csúszunk a kupa befejezésével maradhatunk tovább is.
Összességében ezek miatt, a rugalmasság, a főzés, stb. miatt gondoltam 2000-re, de ezt beszéljük meg nyugodtan.
Néha rosszul hallottam Őt, ezért csak sejtem, hogy büfé az nincs, de szerintem nem gond odavinni piát, majd kiugrok egy boltba vagy valami.
Kérdés? :)

JuventusFanatikus 2020.03.04. 17:46:35

@Sunny21: Akkor magyarul ott megoldható a meccs megtekintése is?:)

Sunny21 2020.03.04. 17:47:50

@JuventusFanatikus: Igen, csak nincs nagy kivetítő vagy ilyesmi

JuventusFanatikus 2020.03.04. 17:56:59

@Sunny21: Szerintem még ma nem írom meg erről a cikket, hanem megvárjuk az ellenvetéseket. Saját vélemény: szerintem elég lesz, ha rendelünk pizzát, ne kelljen már Fecóbának még főzni is ránk:D

Sunny21 2020.03.04. 18:09:46

@JuventusFanatikus: Oké. A 2000 is csak saját ötlet, megbeszélhetitek ezt is. Lehet elég lesz 1000 vagy 1500 is. De a 2000 az tuti elég lesz,azért írtam annyit.

del pipi 2020.03.04. 19:24:42

@JuventusFanatikus: @Sunny21: Szerintem pizza elég! Ne bonyolítsuk! A többi az szupi!

Sunny21 2020.03.04. 19:30:52

@del pipi: Nem én bonyolítom :) Fecóbá magától felajánlotta, hogy szívesen főz. Jó kis csülökpörit.

JuventusFanatikus 2020.03.04. 20:51:36

@Sunny21: Akkor még pláne a pizza mellett teszem le a voksom:D Ahhoz asztal kell, meg evőeszközök, meg kenyér (vajdasági vagyok, úgyhogy én majd a pizzához is viszek jóféle siptár fehérkenyeret: D:P).
Egyébként a belépőt nem ártana majd tényleg lefixálni, nehogy aztán a helyszínen kelljen magyarázni, hogy nem elég, vagy visszaadogatni, ilyesmi.
Tőlem lehet 2000 is, nekem úgyis fél vagyon, hogy oda eljussak:P

Sunny21 2020.03.04. 21:43:26

@JuventusFanatikus: Pizza +kenyér?? :D
2000 legyen az alap, az tuti elég. Legfeljebb majd kevesebbet szedünk, ha úgy alakul.

JuventusFanatikus 2020.03.04. 21:48:00

@Sunny21: Jó, azért a Pizzát nem, de van olyan, aki spagettit kenyérrel eszi:D

Sunny21 2020.03.05. 18:47:15

@JuventusFanatikus: Hát azért egy étteremben megnézném a pincér fejét. "Egy jó bolognait kérek, meg hozzon két szelet kenyeret is mellé" :D

del pipi 2020.03.08. 15:18:29

Azért remélem az első blog focitornát nem zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, vagy elmarad....!

Type-R 2020.03.20. 23:16:36

Csak okosan a tornával!
A kezdeményezés nagyszerű, de az egészség fontosabb. Legyetek szívesek az aktuális járványügyi ajánlásoknak megfelelően rendezzétek a tornát! Ha pedig bármilyen kétség merül fel s rendezés helyességét illetően, akkor halasszátok el!
Vigyázzunk egymásra!

del pipi 2020.03.21. 08:01:04

@Type-R: Egyértelműen el kell tolni a tornát, bármennyire is szeretnénk, pedig ott szeretnék lenni nagyon! :)
Egy kis helyzet jelentés Németországból: Persze dolgozni még mehetünk(hál istennek)de a héten már nem mehettünk edzeni mert a kis sufni tuningos termünket bezárták, mondom kiviszem a kölyköt a pályára gyakorolni, de le van zárva körbe van szalagozva, meg az összes játszótér. Mondom magamban velem nem szúrtok ki, a ház mögött a szőnyegporolón majd húzódzkodok aztán futok be az erdőbe és ott a többi gyakorlatot megcsinálom két futás közt. Tegnap jött a hír hogy a rendőrök járőröznek és ha valakit lekapcsolnak az csekély 2180 euro bünti. Most megyek vásárolni gyorsba, gondolom világvége lesz...

JuventusFanatikus 2020.03.21. 08:58:21

@Type-R: Igen, már volt erről szó, és azt beszéltük, hogy a jelenlegi időpontban biztosan nem lesz megrendezve, ezért is nem készült el az a cikk, ami a biztos információkat tartalmazza.
@del pipi: Akkor nálatok aranyélet van. Itt, Szerbiában, a határt senki nem lépheti át, 5-20-ig szabad csak az utcán tartózkodni, 65 évestől idősebbeknek tilos elhagyni a házat, busz, vonat már nincs is forgalomban, és ez tovább lesz szigorítva, megjegyzem, teljesen helyesen! Aki megszegi a szabályt, vagy a karantént (mint például Luka Jović), az az elejében figyelmeztetést kapott, de immáron már azt hiszem már tényleg osztogatják a büntetéseket, nagyjából 1500 eurót kell fizetni a nyugdíjasnak, aki nem tud ott maradni a fenéken, aki este nem marad otthon, az még akár börtönbe is kerülhet.

del pipi 2020.03.21. 10:05:41

@JuventusFanatikus: Igen látom a híreket, mi megy Szerbiában. A túlzott pánik híve nem vagyok, de már a túl lazáskodásé sem. Úgyhogy én is azt mondom helyes...de azért este kilógok futni! :)

Type-R 2020.03.21. 22:29:17

@JuventusFanatikus: szerintem helyes gondolatok, csodálom, hogy itthon még nincs kijárási tilalom.
@del pipi: inkább ne menj ki, tartsd be a szabályokat és szobabiciklizz helyette!

JuventusFanatikus 2020.03.21. 22:38:12

@Type-R: Sőt, az elnök kérelmezi, hogy növeljék a kijárási tilalom idejét, és már 17 óra után ne szabadjon kimenni az utcára. Szinte minden nap új törvényt hoznak, folyamatosan azon törik a fejüket, hogy hogyan csökkentsék a vírus terjedését. Nem igazán követem a külföldi híreket, de szerintem nem sok ilyen ország van, ahol "csak" pár száz megbetegedett ember van (azt hiszem olyan 180 fertőzött van, egy elhunyt) és ennyire kemény intézkedésekhez folyamodnak. Amíg komolyan nem korlátoz egy új törvény, addig támogatom ezeket a döntéseket, mert az egészség a legfontosabb. Csak ezt sokan nem tudják felérni ésszel, de majd az előzetesben lesz idejük elgondolkodni a témán.

Type-R 2020.03.21. 22:57:42

@JuventusFanatikus: szinte minden környező ország keményebben lép fel, mint mi. csak nehogy meglegyen ennek a böjtje!

del pipi 2020.03.22. 08:11:24

@Type-R: Már késő! Kilógtam! Amúgy csend volt és hullaszag! Az erdőben senki nem volt csak én és a kölyök. De hidd el semmilyen kockázatot nem vállalunk. :)

Edy77 2020.04.04. 10:48:56

Akkor a jelenlegi helyzet miatt ez most elmarad gondolom.
Sajnálom, jó lenne a nevek mögé arcokat is tenni...
De majd később valamikor megtartjuk remélem

del pipi 2020.04.04. 11:16:26

@Edy77: Én ezért jöttem volna haza, ez nekem mindent megér! De ne csüggedj! Meg lesz tartva kicsit eltoljuk. :)

Címkék: blog