Del Piero: "Guardiola nagyon alkalmas jelölt minden klub számára"

guardiola_pep_manchester_city_1.jpgA szezon még véget sem ért, de az már borítékolható, hogy izgalmas és mozgalmas nyár vár a Juventusra, hiszen a sajtó egy része már arról beszél, hogy Maurizio Sarri helyét új edző veheti át, s az egyik legfőbb jelölt Pep Guardiola, kinek csapatát, a Manchester City-t az UEFA két szezonra kizárt az európai kupasorozatokból.

Most megszólalt az ügyben a Juventus legendája, Alessandro Del Piero is, aki úgy véli, érdekes lenne a torinóiak kispadján látni a katalán szakembert.

"Úgy gondolom, hogy Guardiola nagyon alkalmas jelölt minden klub számára mindazért, amit a múltban elért, valamint mindazért, amit most tesz.

Nyert Németországban, nyert Spanyolországban, s úgy gondolom, hogy már csak Olaszország és Franciaország hiányzik." - mondta a legnagyobb sikereit az FC Barcelona kispadján elért edzőről Del Piero a Sky Sports News munkatársának nyilatkozva.

"Egyértelműen izgalmas volna őt Olaszországban látni. Ez a nyár forró nyár lesz még a labdarúgásban is."

A Juventus még versenyben van a Bajnokok Ligájában is, s a következő ellenfél az Olympique Lyon lesz. A torinóiak legendája úgy véli, egykori csapata ott van a sorozat esélyesei között.

"A Liverpool és a Juventus egyaránt nagy esélyese a bajnokok Ligájának, s miért ne lenne az a Real Madrid is? A Bajnokok Ligájában nem számít, hogy mi történik a hazai bajnokságban, más az atmoszféra, ez mindig így van."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5415477948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kmarcika 2020.02.17. 12:11:51

Minden tiszteletem Del Piero é.
De akkor is.
Nem tudom, miért kell igy nyilatkozni.
Tudom nem konkrétan Sarrihoz ment a nyilatkozás, de akkor is...
Ennél több tiszteletet érdemelne.

del pipi 2020.02.17. 12:48:17

@Kmarcika: Nem mondott semmi rosszat. Amúgy tök izgalmas lenne látni egy magasabban jegyzett edzőt mint Sarri, úgy látni Juventust edzeni és vezetni hogy nem kapja meg az elképzeléseinek megfelelő matériát, na akkor mit mondana a sok Juventino akik már most elzavarnák Sarrit? Na jó de ő Guardiola ő több időt érdemel mert jobban is öltözködik, csinosabb is, jó kicsit drága de hát ő az! :)

JuventusFanatikus 2020.02.17. 13:13:41

Én továbbra sem örülnék, a City lenne a második csapata, amelyet úgymond tönkrevág, mert BL-t eddig nem nyert sem a Cityvel, se a Bayernnel, de magaután meg katasztrófát hagy.

Kmarcika 2020.02.17. 13:23:55

@JuventusFanatikus: én továbbra is bízom Sarriban.

JeetTrader 2020.02.17. 13:37:30

Nem gondolom h még temetni kellene Sarrit. Habár az olaszoknál egy 4es vesztő széria és máris repül az edző (kis túlzással).

Az év kezdetén is annyiszor feljött Guardiola, utána meg kiderült h nem is keresték meg csak média hype volt...

babo0410 2020.02.17. 13:42:59

@del pipi: Kis különbség Sarri és Guardiola között, hogy Sarri idejött, és nem is kért senkit. Guardiola meg azért egyből leül a vezetőséggel, és elmondja, hogy neki ez a taktikai elképzelése, ehhez erre, meg erre a posztra kellenek igazolások, és talán neveket is letesz az asztara. Úgy nem is lehet igazolni az edzőnek, ha meg se mukkan. Anno Allegri is megkapta a posztokra az igazolásokat. Az már más tészta, hogy ő aztán valamiért mégse azt játszatta, amihez embereket kapott. Hidd el, ha Guardiola jönne, ő meg is kapná az igazolásokat. Pláne, hogy már most hallani, hogy nyáron rengeteg távozó lesz. Agnelli nagyon elégedetlen.

rockitbaby 2020.02.17. 13:58:00

@JuventusFanatikus: Hát, pedig ha Agnellin múlik, akkor szerintem már most érdemes lesz elkezdeni megbarátkozni a gondolattal.

@del pipi: Nem is kell annyira eljászani a gondolattal, emlékezz vissza Allegri uralkodására. Masodik évre kirántották a csapat gerincét Vidal és Pirlo elengedésével és ezt atóta sem orvosolták. Bár az is igaz, hogy volt arra is példa, hogy a 4-2-3-1-hez igazoltak neki, erre ő meg féltávnál dobta a kukába a felállást.

Lanzafame 2020.02.17. 14:42:40

Engem inkább az érdekelne, hogy akarunk-e kukázni valakit a City-ből diszkont áron, és ha igen, kit?

Bár, elnézve a keretet, aki nem 30-közeli, az 100 fölött van. Mahrezt el tudném képzelni nálunk.

west30 2020.02.17. 14:57:58

@JuventusFanatikus: Nem vagyok egy nagy Guardiola rajongo,de mit is vagott tonkre pontosan a Citynel es a Bayernnel?Elobbinel rekordokat allitott be,utobbi pedig egy bohoc egylet miota elhagyta oket,mindent esz nelkul csinalnak.

del pipi 2020.02.17. 15:18:17

@babo0410: Szerintem nem lesz itt Guardiola, persze elmondja hogy kiket akar, azt kap egy nagy semmit.

spaolo1981 2020.02.17. 15:27:16

@babo0410: Szerintem Allegri nem kapta meg a kért játékosokat, vagy legalábbis nagy részét biztos nem, puffogott is emiatt, hogy azzal kell főznie ami van. Sarri meg gondolom úgy jött ide, úgy írta alá a szerződését, hogy tudta, neki nincs beleszólása az igazolásokba. Az meg, hogy Agnelli elégedetlen? Hát...kábé két-három éve, de legkésőbb tavaly már el kellett volna kezdeni a keret frissítést.

senky 2020.02.17. 16:16:39

@spaolo1981: Igazad van szukseges a fiatalitasos frisites .Kellene _-ket JOBB jobbhatved ; _-balhatvednek legalabb egy JO cserejatekos,Sandro kegyen kivel versenyezzen ; _-kozephatvednek, pihenteto cserenek, vissza kene hozni a kolcsonadott huszoneves fiatalt jatekost ,_-kellene egy vedekezo(vedok elott zarolo)kozeppalyas; _-egy jatekiranyito labdaosztogato kozeppalyas ,_-legfokeppen ket fiatal kozepcsatar ! Kar hogy Hallandot nem hoztak el.

JuventusFanatikus 2020.02.17. 16:31:41

@babo0410: Azért tegyük tisztába a dolgokat. Nem arról van szó, hogy Sarri nem akar beleszólni az igazolásokba, hanem nem szabad neki beleavatkozni. Ezt a nyilatkozataiban is megerősíti, és ahogy @spaolo1981: Kolléga is mondta, szegény Allegri is így járt.
@west30: A Bayernt teljesen átalakította kénye-kedve szerint, nem nyert velük BL-t, majd ugye elhagyta őket, azótta azzal a kerettel pedig egyik edző sem képes megközelíteni azt, ami a Heynckes-felé Bayernt jellemezte. Guardiola egy győztes matériát kapott.
A Citynél meg most történik minden a szemünk előtt. BL-ben szintén leszerepel, nagy pénzért össze-vissza igazolt, meglett a baj, erre Ő ismét lelép, valószínűleg.

Andras74 2020.02.17. 17:28:39

@babo0410: az tényleg milyen fasza lenne, ha ide hoznánk, és lecserélné a fél keretet, úgy, h egy percet sem edzette őket.
Más már tényleg nem is hiányozna, max húsvétkor egy 3,14csánrúgás!

The king of alibis 2020.02.17. 17:56:53

Ha kap mellé több 100 millió eurót igazolásokra

The king of alibis 2020.02.17. 17:58:17

1000szer inkább Pocchettino

Pont passzolna hozzánk

Kmarcika 2020.02.17. 18:11:59

@Andras74: szo szerint semmit.
De maga, hogy ez a téma most jön elő.
Bár utolag lehet, hogy azért láttam bele, mert agyf@szos reggelem volt :D

Bodnar Daniel 2020.02.17. 19:31:32

A faszi egy már most kopasz luxus Sarri. Ha a hajas-bagós rakodómunkással nem megy a meló a filozófussal sem fog. Ezzel nem azt állítom, hogy bármi megrekedne a jövőben, csak hogy ő elég mellényúlásnak tűnne. A vezetőség akkor is Black Friday-eset játszana az igazolásokkal. Még az a szerencse, hogy mi még a szabályozások megsértése nélkül tettük mind ezt.

Ha szeretjük, ha nem a Bagóst, akkor se tehet senki semmi mást a kiváráson kívül. Ha jövőre marad és picit odafigyel rá a most elég gáznak tűnő sportigazgatók, akkor jön a Sarri ball, a beszari helyett és egy fél szintet előre léphetne a játék. A másik opció, hogy hagyják szinte ugyanezt a keretet, picit nyúlnak hozzá, akkor viszont csak Inzaghi tűnik okés húzásnak. Vagy lehet addig Conte ismét megunja az igaz már azóta 50 eurós éttermet. :D

Sunny21 2020.02.17. 19:38:27

@JuventusFanatikus: Azért kicsit keményen bánsz Peppel. A City 100 ponttal lett bajnok, nem össze-vissza igazolt, hanem elmondta kikre van szüksége, a sejk meg bólintott.
Bajnoki címek, kupák fémjelzik munkásságát.
Bl meg,.. nehéz dió, kétszer idegenben lőtt góllal estek ki, de ahogy emlékszem domináltak minden meccsen. Idén lehet meg is nyerik, ha ezt a káoszt motiválásra tudja használni. Most vagy soha lehet az alapelv.

Sunny21 2020.02.17. 20:08:53

Egy picit Sarriról is: Majd mi igazolunk - mondja a vezetőség- Te pedig játssz látványosan! Add át a filozófiád, de eredmények azonnal, hisz itt ez elvárás! Nálunk is, a szurkolóknál is. A név kötelez! Csak hát ez nem így megy kedves barátaim. Lehet, hogy Sarri idén csak harmadik lenne a Juventussal, ha csak a saját gondolatait akarná játszatni és jövőre kezdene összeállni a kép, de akkor : "szia mester" itt nincs idő!!
Lavíroznia kell az eredményesség és a szép játék elegyén... Nehéz, most egyelőre ez nem is sikerül..
Én szurkolok neki, és a csapatnak is! MAVERICK :)

dobor norbert 2020.02.17. 20:14:49

@JuventusFanatikus: Kolléga Te mindig tárgyilagos vagy! Ezért bírlak!@Sunny21: Te meg ezt a szitut nagyon jól látod!

JuventusFanatikus 2020.02.17. 21:48:46

@dobor norbert: Köszönöm!:)
@Sunny21: Az össze-vissza nem volt pontos megfogalmazás részemről, arra akartam utalni, hogy rengeteget költött, kifejezetten a védelemre, és nem is igazán jött be minden transzfer. Az a helyzet, hogy aki ekkora teljhatalmat akar, ennyi pénzt tesz a zsebbe, akkor elvárható lenne, hogy mindent meg tudjon nyerni a csapatával. A realitás nyilván más, de akkor ne legyen ennyire felhype-olva, és az igényei is legyenek szerényebbek.

JeetTrader 2020.02.17. 22:38:58

Nem könnyű ez. A legutóbbi infok szerint a Juve költségvetése mínuszos. Tegyük fel h elhozzák Guardiolát (Sarri meg menne a Cityhez :D). Ha akarnák se biztos, hogy megtudnák adni neki akiket kér.

Ugyanakkor, ha elbukja a City a BL-indulást, lehet az lesz velük, mint velünk volt a bundabotrány alkalmával. Azaz tömeges elvándorlás. Lehetséges h a nagyobb játékosok szerződésében van egy záradék mely ilyen esetben védi őket, azaz olcsóbban elengedi őket a klub (csak elmélkedek és nem tartom kizártnak). Így lehet hozza magával Guardiola De Bruynet, Sterlinget, Aguerot...:)...aztán megyőzné Messit, aki ingyen leléphet idén nyáron, ha akar...:D miért is ne...

...csak hát, vélhetően nem bírnánk pénztárcával...a fizukat sem...

babo0410 2020.02.18. 01:05:23

@Andras74: Ennek a keretnek a fele kiégett, le kell cserélni. Mérje fel kikkel tud dolgozni, de látszik, hogy nincs motiváció. Szerintem a keretet meg kell újítani.
@JuventusFanatikus: Mikor nyilatkozott olyat, hogy nem szólhat bele semmibe? És ezt el se hiszem. 8 éve zsinorban bajnokok vagyunk, idén lehet a kilencedik. Allegri is kapott igazolásokat. Mikor 4-2-3-1-et játszatott, kapott egy halom szélsőt. Nem tudom miért állítjátok be úgy, mintha a Juve vezetősége csupa önfejű emberből állna, akik sz@rnának az edzőre, és a saját kedvenceiket igazolnák le. Allegri nem játszott volna két BL döntőt, nem duplázott volna háromszor. Az azért nem igaz, hogy az edzőt telibesz@rják. És Guardiola nem is fog leülni, ha nem igazolnak neki. De tudjuk könnyebb megmagyarázni, hogy a vezetőség nem ért hozzá, sz@rnak mindenre, szegény Sarri meg nem tehet semmiről. Szerintem van egy egészen jó keretünk, csak ahhoz kéne igazítani a taktikát.
@spaolo1981: Allegri mikor puffogott? Nem emlékszem tőle se olyanra, hogy a keretre panaszkodott volna. Ráadásul mikor 4-2-3-1 volt a felállás meg is kapta a szélsőket. Én olyanra emlékszem, hogy mikor kitalálta a 4-2-3-1-et, akkor megemlítette, hogy nincs elég szélső hozzá. De azért minden edző kapott rendesen igazolásokat. Az igaz, hogy az első évben Allegri nem kapott irányítót, de Marotta egész nyáron azt hajkurászott, de akkor még nem volt keret rá. Pláne, hogy elég pocsék szezont zártunk, a BL bevételek is a vártnál alacsonyabbak lettek. Nem értem miért kell mindig azt kiemelni, hogy az edző nem kapja meg a kéréseit? Allegri soha nem kért egy nevet se.
De milyen érdekes, hogy mior DS jött, őt azonnal mindenki Allegri szerelmének nevezte, és csak is az ő kérésére jöhetett. Akkor most hogy is van? Megkapta akit ért, vagy nem?
Az anyagi lehetőségekhez képest az edzők eddig is megkapták a posztokra a játékosokat. Sarri meg állítólag nem is beszélt a vezetőséggel. Nyílván, ha szól, hogy ki kell neki, megkapja, már ha anyagilag belefér. De kötve is volt részben a vezetőség keze, hiszen bizonyos létszám feletti játékosok nem voltak hajlandóak távozni.

venember83 2020.02.18. 06:54:21

@babo0410: ez így azért fura:

"Szerintem van egy egészen jó keretünk, csak ahhoz kéne igazítani a taktikát."

"Ennek a keretnek a fele kiégett, le kell cserélni."

Sunny21 2020.02.18. 07:02:55

@babo0410: "Ennek a keretnek a fele kiégett le kell cserélni.... Szerintem a keretet meg kell újítani"

"Szerintem van egy egész jó keretünk, csak ahhoz kéne igazítani a taktikát"

Mindezt egy hozzászóláson belül!
Először Pep kapcsán, majd Sarri kapcsán... Na ez a kettős mérce!

Grinta 2020.02.18. 07:06:35

@venember83: Örülök hogy felhívod a fejében lévő katyvaszra a karakter figyelmét.
Allegri is kapott igazolásokat-Allegri soha nem kért egy nevet sem.
De ennél is van jobb!
"Nem emlékszem Tőle se olyanra,hogy a keretre panaszkodott volna"..majd két! mondattal arrébb.."akkor megemlítette,hogy nincs elég szélső hozzá" Azigen : /
Hát most vagy vagy.
Beteg,azt kell mondanom,egy általa felépített valóságban éldegéli napjait,fake newsolva a dolgokat,gondosan kiszelektálva a történéseket.

spaolo1981 2020.02.18. 08:51:10

@babo0410: Emlékezz vissza Allegri első négy évére. Folyamatos volt a keret átalakulása, egyedül a BBC volt állandó. Az igaz, hogy Maxi jól kezelte a helyzetet, de kötve hiszem, hogy repdesett volna örömében. Sőt, mielőtt Sarri lett az edzőnk, olyat is lehetett olvasni, hogy Allegri letett egy listát Agnelli asztalára, hogy ezeket a játékosokat szeretné, amazoktól pedig megválna. Aztán nyártól már nem ő volt az edző.
Sarri meg konkrétan lenyilatkozta, most télen is, hogy nem az ő dolga az átigazolásokkal foglalkozni.

JuventusFanatikus 2020.02.18. 09:53:31

@babo0410: Már azt hittem lehet veled normálisan beszélni, de tévedtem:/

2020.02.17. 12:00 |

Címkék: klub edző nyilatkozat