Raiola: „Pogba elkötelezett a United mellett” - FRISSÍTVE

pogba_paul_ogs-sel_beszelget.jpgMino Raiola a legutóbbi nyilatkozatában Paul Pogba elkötelezettségéről beszélt, így igazán kevés mutatkozik arra, hogy a francia középpályás életet leheljen a Juventus talán legkevésbé erős csapatrészébe.

„Paul mindig tiszteletet mutatott a Manchester Uniteddel szemben, amíg a Manchester United tisztelettel viseltetett Paullal szemben.” - mondta az ügynök a Sky Sports munkatársának.

„A Manchester United és Paul nevében csak Ole emelt szót, én pedig követem azt, amit ő mondott: Paul nem megy sehová. Ez így rendben van, és egyet is tudunk érteni ezekkel a szavakkal.

Paulnak kicsit meggyűlik a baja a sérülésével, és minket most leginkább ez érdekel. Paul egyetlen célkitűzéssel rendelkezik, az pedig nem más, minthogy a lehető legjobban teljesítsen a Manchester United csapatával. Ő topkategóriás profi, és úgy vélem, hogy a szíve jó helyen van a Manchester Unitednél.”

Mindazonáltal természetesen Paul maradása kapcsán, kissé kendőzötten ugyan, de felmerült egy feltétel is.

„Igen, a jövőben Pault a Manchester Unitednél látom, de egy olyan klubnál, amelyik a bajnoki címért és remélhetőleg a Bajnokok Ligájáért harcol.

Hogy ez fura? Csak én aggódnék emiatt? A tulajdonos nem aggódik? Úgy vélem, hogy a Manchester Uniteddel szimpatizáló összes szurkoló aggódik a helyzet miatt. Paul a Manchester Unitednél való tartózkodása alatt trófeákat akar nyerni a Manchester Uniteddel. Ő ilyen játékos, és nem fog másként viselkedni.

Ahogy mondta Ole, a klub átalakulás folyamatában van. Azt mondja, hogy a jövő évi csapaton dolgozik. Reméljük, hogy ez jól fog alakulni számára, mivel a világnak szüksége van arra, hogy a Manchester United a csúcson legyen. Jelenleg egyértelműen nem képviselik a csúcskategóriát, és nincsenek ott, ahol lenniük kellene.”

Mino Raiola elmondta, hogy nem beszélt a United edzőjével, de azt megerősítette, hogy a francia játékos nagyon tiszteli a mestert.

„Ha Ole bármilyen ötlettel rendelkezik a játékosom tekintetében, és beszélni akar velem, akkor tudja a számom. Mindaddig én Ed Woodwarddal tárgyalok, mivel a klubnál ő az illetékes az én szempontomból.

Csak annyit tudok, hogy Paul tiszteli és kedveli őt azért, amit vele a múltban játékosaként tett.”

Mellékzöngeként talán érdemes megemlíteni, hogy az olasz La Repubblica munkatársának a játékosügynök már kevesebb tisztelettel és sokkal határozottabb kritikával beszélt a Unitedről.

„Senkit nem vinnék oda jelenleg. Képesek lennének olyanokat is elrontani, mint Maradona, Pelé és Maldini. Paulnak olyan csapatra van szüksége, mint a Juventus, amelyben játszott.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9415377762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobor norbert 2019.12.31. 16:02:05

Itt a vége,fuss el véle. Vagy mégsem? Bohózatba illő egy történet ez.

rockitbaby 2019.12.31. 16:07:21

@dobor norbert: Legalább akkora szappanoperát csinál belőle Raiola - ha nem nagyobbat -, mint mikor innen elvitte. Egyébként jól csinálja. Valamivel mindig szerepel a lapokban, fenntartja az érdeklődést. Így is kell.

dobor norbert 2019.12.31. 16:13:27

@rockitbaby: Igen ő jól csinálja. Keveri a szrt. Mi meg olvashatjuk ezt a rengeteg pontos és fontos infót,h esik vagy sem angliában.

peti78 2019.12.31. 16:47:16

Paredes vidal egèszsèges Costa ès kèsz a jan

venember83 2019.12.31. 17:08:54

Közben frissítettem a cikket pár Raiola-mondattal, ezek a végén olvashatók. Komoly szarkeverő a faszi, de ez valószínűleg senkit nem lep meg.

Juvegaspy 2019.12.31. 17:13:06

@venember83: a kerdes hogy mit mikor mondott? Melyiket mondta kesobb?

rockitbaby 2019.12.31. 17:57:13

@Juvegaspy: Angol oldalakon a bíráló a frissebb.

pott70 2019.12.31. 18:13:42

@venember83: Akartalak kérni,hogy légyszi mellékeljél már egy enigmát is,mert nem tudom dekódolni a sertés mondanivalóját.Lehet ám kezdődő demencia is nálam...Mindenesetre úgy megdicséri a Mu-t,hogy szidni már nem is kell!

humorpalanta 2019.12.31. 22:35:32

Ha Raiola azt mondja, hogy fekete, az nyamvadt élet, hogy fehér.

Ha Raiola azt mondja, hogy Pogba marad, akkor már csomagol.

GGábr81 2020.01.01. 08:27:57

Ez egy végeláthatatlan sorozat. Vigye már a Real vagy a P$G aztán lapozzunk. Utálom ezt a zsírdisznót. Az a sok barom csapat aki kifizet ennyit az ügynököknek. Mi is Pogesz eladásánál, most a Dortmund is, gondolom de Ligt üzlettel is jól járt... élösködő parazita.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1549) bajnokság (2180) beharangozó (22) bemutatkozás (32) blog (71) EB (34) edző (495) elemzés (40) előzetes (504) Európa Liga (108) felkészülés (68) hírek (1245) játékosokról (7048) kiszemelt (26) kitekintő (109) klub (1660) meccsek (2614) mercato (2875) nyilatkozat (5448) Olasz Kupa (193) összefoglaló (195) pletyka (2849) Primavera (15) szavazás (14) szuperkupa (81) történelem (44) válogatott (118) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (142) Címkefelhő