Kiszemelt: Leandro Paredes

paredes_leandro_psg_mezben.jpgAz, hogy a Juventus PSG-játékosokkal erősítsen, az nem újdonság, ugyanis olyan futballisták érkeztek Párizsból Torinóba, mint Kingsley Coman, Blaise Matuidi, Adrien Rabiot, vagy éppen Gianluigi Buffon. Úgy tűnik, hogy Paratici nagyon azon van, hogy gyarapítsa a francia fővárosban megfordult játékosok számát a Juve keretében, ugyanis szemet vetett  Paredesre és Meunier-re is. Azonban most csak egyikük kerül terítékre, méghozzá nem más, mint Leandro Daniel Paredes.

Karrierjét hazájában, Argentínában kezdte el, a Boca Juniors színeiben. 29 összecsapáson szolgálta nevelőegyüttesét és öt találatot számolhatott össze. Ekkoriban még trequartistaként szerepelt, az új-Zidane nevet aggatták rá, és olyan játékosokkal emlegették egy lapon, mint Kaká, vagy éppen Riquelme.

Paredest végül a Chievo vette kölcsön 2014 telén, de csak egy fél szezont töltött Verona városában, két meccset játszott a Primaverában, tizenöt percet pedig a felnőttek között.

Nyáron már a Roma vette kölcsön, 250 ezer euróért cserébe. 13 meccsen lépett pályára, de mindössze 424 percet kapott Rudi Garciától. Ezen idő alatt egy találatot és egy gólpasszt hozott össze, és meggyőzte a fővárosaikat, hogy érdemes érte kifizetni hat millió eurót.

Annak ellenére, hogy a Farkasok kicsengettek egy meglehetősen borsos árat érte (értéke ekkor 3.5 millió euró volt), kölcsönadták az Empolinak, ahol alapembernek számított. 33 összecsapáson számított rá Marco Giampaolo, a bizalmat pedig jó játékkal, két góllal és egy gólpasszal hálálta meg az argentin.

A következő szezont már Rómában kezdte meg, Luciano Spallettitől pedig kapott lehetőséget bőven bizonyításra, ugyanis minden sorozatot figyelembe véve 41 összecsapáson vetette be. Ezeken a meccseken három gólt és egy gólpasszt hozott össze.

Az ezt követő évadban viszont már országot váltott, ugyanis a Roma az FFP miatt kénytelen volt eladni játékosokat, így Paredesnek is kiadták az útját, hiába teljesített jól, érte kaphattak magasabb pénzösszeget. 23 millió eurót fizetett a Zenit az argentin középpályásért, ami tíz millió euróval meghaladta a Transfermarkt által vélt értékét. Az oroszok jól jártak a dél-amerikai leigazolásával, ugyanis másfél évet töltött Oroszországban, és bőven kiemelkedett a Premier Liga és az Európa Liga mezőnyéből is. Összesen 61 mérkőzésen lépett pályára, tíz gólt lőtt és tizenöt gólpasszt osztott ki.

Az idei év elején újra csapatot váltott, és egy BL-esélyes együttes szerezte meg, a Paris Saint-Germain, nem kevesebb, mint 40 millió euróért, ami duplája volt, mint amennyit ért akkoriban a Transfermarkt becslése szerint. A franciaországi kaland nem igazán jött be, tavasszal huszonkét alkalommal jutott szóhoz, ki is osztott két gólpasszt. Idén eddig tizenöt alkalommal számított rá Thomas Tuchel, a bizalmat egy assziszttal hálálta meg. Nem játszik sokkal kevesebbet, mint a posztriválisai, mert a német tréner aránylag jól megosztja a játékperceket a középpályások között, de az látható, hogy Paredes az igazán nagy összecsapásokon nem jut lehetőséghez, és nincs is könnyű helyzetben, mert két pozícióra van összesen hét játékos, aki képes a középpályán játszani. Teljesítménye korántsem borzalmas, ugyanis 7.06-os Sofascore-osztályzatával a Juventus második legjobb középpályása lenne Pjanić után, és a Ligue 1-ben ő a legpontosabban passzoló középpályás (94% pontosság), Ander Herrerával karöltve.

Az ifjúsági válogatottakat figyelembe véve csak az U17-ben játszott, és természetesen jelenleg a felnőttek között szerepel, eddig 24 pályára lépést számolhat össze. 

Adatai:

  • Kor: 25 év
  • Nemzetiség: argentin
  • Magasság: 180 centiméter
  • Poszt: védekező középpályás
  • Erősebbik láb: jobb
  • Szerződésének lejárta: 2023
  • Ügynöke: Matias Sabbag
  • Értéke: 25 millió euró (a Transfermarkt szerint)

Játékstílusa: Ő egy tipikus regista, méghozzá abból a fajtából, aki a játékszervezésben jobban tud teljesíteni, mint védekezésben. Hosszú átadásai, indításai élményszámban mennek, nagyon pontosan képes passzolni, a labda megtartása és egy-két csel sem okoz neki problémát. A pályán remekül lát, és még a gyengébbik lábát is elég jól tudja használni. A szögleteket és a szabadrúgásokat is bátran elvégzi, kis gólt pedig nem is tud lőni. Aránylag erős, viszont nem különösebben magas, a fejpárbajokban nem igazán jeleskedik. Nem gyors, de van benne annyi sebesség, mint amennyi egy registának kell, úgyhogy ezt sem nevezném hiányosságnak. Védekezésben is megállja a helyét, a becsúszó szerelésekben különösen remek.

Komoly gyengesége nincs is, mindenre képes, amit ez a szerepkör megkövetel, de nem tud olyan magas szinten játszani, hogy egy Európa szűk elitjében tartozó együttes kihagyhatatlan embere legyen.

Mentálisan véleményem szerint rendben van, de eléggé magas vérmérsékletű játékosról beszélünk, aki nem fél egy kicsit keményebben belépni az ellenfélnek, és a pályán történő összetűzésekből sem maradhat ki. Magasabb szinten még nem bizonyíthatott, ezért nehéz megítélni, hogy mennyire tűri a nyomást.

A hírek szerint Paratici egy Emre Can-Paredes cserében gondolkodik, és nem hinném, hogy a franciák annyira ellene lennének ennek a biznisznek, ugyanis nyáron is szerették volna megszerezni a németet. Talán mindkét fél jól járna, mert egyik játékos sem brillírozik jelenlegi állomáshelyén, ez különösen Emrére igaz. A Juventus számára kétségkívül erősítést jelentene az argentin, ellenben Cannal, aki kegyvesztett lett, és mikor a pályára került több kárt csinált, mint hasznot. A koruk megegyezik, szinte az értékük is (a Juventus játékos öt millió euróval többet ér). A dél-amerikai ajánlólevele nem különösebben rossz, a Serie A-ban már bizonyított, fiatal, hiányposztra érkezne, mert jelenleg egyetlen regista sincs a csapatban, és a beilleszkedéssel sem lenne probléma, ugyanis Dybala egyik jó barátjáról beszélünk. A jelenlegi helyzetet figyelembe véve a középpályán Paredesnek kezdőnek kell lennie, de a jövőben egy remek csereember válhatna belőle. Ha érkezne, akkor Pjanić egy sorral feljebb tudna kerülni, így ott játszhatna, ahol igazán jó teljesítményre képes, mert ezt a szintet szinte az argentin is képes hozni, Mirában ettől, amit jelenleg mutat, sokkal több van. 

Ha sikerülne a török felmenőkkel rendelkező középpályást egy az egyben elcserélni Paredesre, akkor az egy jó üzlet lenne, támogatom a dél-amerikai leigazolását. Annyi biztos, hogy ennek a biznisznek van valami valóságalapja, állítólag Emre Cant már látták egy Párizsba tartó gépen.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8415374140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

west30 2019.12.30. 20:27:27

Remelem ez is ugy vegzodik mint a Haaland tortenet,es messze elkeruli Torinot.

rockitbaby 2019.12.30. 20:38:21

@west30: Olyan teljesítményt, mint Pjanic, ő is hozna, sőt, a védelem előtt. Ellenben ha ezzel a bosnyák közelebb kerül a kapuhoz, az csak nekünk lenne jó.

Nem akarom túlmisztifikálni Paredes képességeit, de kulcsfontosságú lesz a szezon második felében, hogy ki tudjuk hozni a játékosainkból, akit tudnak. Rabiot kezdi elkapni a fonalat, Bentancur is stabilan es jól teljesít. Ha ennyi kell, hogy Pjanic is végre tudásához méltón játszon, vastagon megéri elcserélni egy nekünk nem kellő és ha pályára is lép, pocsékul teljesítővel.

Zolika74 2019.12.30. 21:34:03

Mi ki nézzük, más meg megveszi

Attilio79 2019.12.30. 22:23:44

Can több poszton bevethető játékos, aki nálunk nem tudta bizonyítani tudását, amit máshol megtett.
Paredes viszont még ennyit sem tett le, nagy lutri.
Azonban ne felejtsük el, hogy Can ingyen érkezett, így ez a csere érdekes lehet és semmit sem vesztünk elvileg...
A csapás az lenne, ha Can megtalálná az elveszett formáját....

Il Principino 2019.12.30. 22:26:17

@west30: egyetértek..Erre a gyengus PSG kp-ra sem tudta magát beverekedni,inkább előrébb tolták Marquinhost sokszor.
Megint csak a Juve szeretné a soraiban,ha vki tudja ki szeretné még januárban ne tartsa magában..

JuventusFanatikus 2019.12.30. 23:10:35

@Il Principino: Írásod több sebből is vérzik:
- Egészen jól beverekedte magát erre a gyengusz kp-ra, ha megfigyeled, hogy a társak mennyit játszottak: Draxler (8 meccs), Ander Herrera (11 meccs), Gueye (15 meccs), Paredes (15 meccs), Marquinhos (16 meccs középpályán), Verratti (20 meccs), plusz még van egy fiatal francia srác is.
- Nem azért lett középpályás Marquinhos, mert Paredes annyira gyenge, hanem a jelenlegi felállásban, a 4-2-2-2-ben a középpályásoknak extra védekező munkát kell letennie.
- Tudomásom szerint a MU érdeklődik még az argentinért, de ezelőtt olyan csapatokkal boronálták már össze, mint a Real, vagy a Chelsea.

HiemannMoc 2019.12.31. 02:22:15

Őszintén azt hittem róla, hogy magasabb. Több hiteles helyen is utána néztem, mire elhittem, hogy JuventusFanatikus adatai korrektek. Valószínűleg az tévesztett meg, hogy nem ő magas, hanem akikkel egy képen szerepel alacsonyabbak. (Dybala, De Paul, Mbappe, Neymar, Messi)
Régebben többször is hírbe hozták velünk. Én örülnék az érkezésének.

Rocky80 2019.12.31. 05:19:26

Szintén örülnék, mondjuk elfogult vagyok az argentinokkal.

Akkor viszont Paredes-Benta-Pjanic kp lenne? Vagy mi lenne a legjobb szerintetek?

Én attól félek hogy Matuidit fixen játszatni akarja Sarri, főleg most hogy hosszabbítottunk vele. És akkor hol van még Rabiot meg Ramsey helye? Mindenki azért jött hogy játszon...

JuventusFanatikus 2019.12.31. 10:15:10

@HiemannMoc: Majd, ha Pjanić mellé áll, akkor be kell, hogy bizonyosodjon a magassága, mert mindketten 180 centi magasak:)
@Rocky80: Ha a szerepleosztásokat nézzük, akkor a Bentancur-Paredes-Pjanić trió a legoptimálisabb. Az uruguayi a labdaszerző, az argentin a regista, a bosnyák meg az irányító. Rabiot-val és Ramseyvel meg majd lesz valami, de az rajtuk múlik, hogy össze tudják-e magukat kapni.

Il Principino 2019.12.31. 14:07:37

@JuventusFanatikus: nem néztem utána mennyit játszott a tag Párizsban csak sokszor azt láttam a padon csücsül,de az sokat elmond róla hogy erre a nem túl veretes nevű PSg kp-ra sem tudta magát igazán beverekedni,állandósítani..
Vele sem leszünk kint a vízből,olcsó János megoldás megint a vezetőségtől,valamint egy újabb mód a Cantól való megszabadulásra.A válogatottban sem meghatározó,pedig ott sem ászok futkosnak a gyepen.
Real-Chelsea ugyan már,konkrét ajánlattétel egyik klubtól sem volt az firkászok meg bárkit összeboronálnak bárkivel.Az MU-nak lassan meg már bárki erősítés lenne..
Egy dolog szól mellette,hogy nem idős,de nálam egy Pereyra szint egyelőre nem több.
De talán még fejlődik annyit,hogy jó legyen akár egy Juventusba is,de erős kétségeim vannak vele kapcsolatban.

JuventusFanatikus 2019.12.31. 14:40:20

@Il Principino: Ezt a témát forgathatjuk össze-vissza, akkor ez a Verratti sem képes állandósítani magát ezen a középpályán, mikor csak öt meccsel játszott többet, mint Paredes, vagy Gueye.... Példának okáért, Pjanić (alapember), és Rabiot (csere) között 10 meccs a különbség úgy, hogy három középpályással játszunk, nem kettővel...
A válogatottban sem meghatározó, csak a Copa America mindegyik! meccsén játszott az argentin válogatottban, és a csapata legjobbja volt, megelőzve Messit!
Ennyi erővel a Juventusszal való összeboronálása is csak pletyka, mert hivatalos megerősítés nem érkezett. Te kérdeztél valamit, én válaszoltam, de biztos voltam benne, hogy valami ilyesmi reakciót vált ki.
Szerintem senki sem gondolja úgy, hogy Paredes a jövő nagy középpályása lesz a Juventusban, de jelenleg erősítésként szolgálna, és ez a Juve középpályájának kritikája.

Il Principino 2019.12.31. 16:10:52

@JuventusFanatikus: abban egyetérthetünk,hogy nem értünk egyet,neked szimpatikus a srác míg nekem nem!A többi pedig csak pro és kontra :)
Ezen a szinten pedig 10 meccs Pjanic és Rabiot közt az nem kevés pláne úgy hogy a szezon felénél járunk!Ramsey Rabiot Can,mindegyikükre azt hittük erősítés lesz,én ezt nem merném így kijelenteni,de nagy számok törvénye alapján valaki előbb vagy utóbb be fog válni,hisz szinte mindenben le lesz maradva a többiektől,mire elkapná a ritmust vége a szezonnak!

Ádám.84 2019.12.31. 16:41:08

Köszönjük a kimerítő írást. Ezek szerint nagyjából jól emlékeztem a játékosra, így talán végre lehet egy regista a csapatban, és megnézhetjük végre a bosnyákot egy sorral feljebb. Jó érzésem van a cserével kapcsolatban, Tonalira azonban ettől függetlenül mindenképpen szükség van.

Rocky80 2019.12.31. 17:55:37

@JuventusFanatikus: pont Ramsey meg Rabiot aki kimarad, a két új. Nem szerencsés.
Kicsit szar az hogy most jöttek aztán majd csak lesz velük valami. De ha nem tudják bejátszani magukat?...

JuventusFanatikus 2019.12.31. 18:56:58

@Il Principino: Nálam ez nem szimpátia kérdése, egyszerűen elismerem a tudását.
@Ádám.84: Köszönöm!:)
@Rocky80: Ha nem tudják bejátszani magukat a kezdőbe, akkor könnyen úgy járnak, mint Cancelo és Emre, és egy év után lépnek. Nyilván, annak örülnék, ha beilleszkednének, de, ha vannak tőlük jobban teljesítő játékosok, akkor nem kérdés, hogy kiknek kell játszani. Ők meg küzdjenek a helyükért, vagy ha nem tetszik, lépjenek olajra.

Címkék: bemutatkozás játékosokról kiszemelt