Pjanić: „Csalódottak vagyunk, de maradt sok célunk”

pjanic_miralem_labdaval_lazio_ellen.jpgMiralem Pjanić szerint megérdemelten nyert a Lazio, mivel a Juventusnak fejlődnie kell, és jobban kézben kell tartania a pályán zajló eseményeket.

„Csalódottak vagyunk, mivel nagyon meg akartuk nyerni ezt a trófeát.” - mondta a középpályás a riportereknek a meccs után.

„Az első félidő nagyon kiegyenlített volt, miközben visszafogott tempóval futballoztunk.

A szünet után talán túlságosan széthúztak minket, mivel több terület nyílt, és a Lazio a lehető legtöbbet hozta ki ezekből, hogy gólt szerezzen.

Megvoltak a lehetőségeink a 2-1-re, de általános tekintetben a csapat nem teljesített nagyszerűen. Tudjuk, hogy vannak dolgok, amikben javulnunk kell, szilárdabbnak kell lennünk hátul, és jobban kell irányítanunk a pályán zajló eseményeket.”

A mester szerint a játékosok nem voltak elég élesek, és ez vezetett a vereségnek, a bosnyák középpályás pedig nem hazudtolta meg a mester állítását.

„Nem voltunk olyan gyorsak passzolásban, mint az elmúlt meccseken, és ez jelentette a különbséget. Két nagyon jó csapat ütközött meg, és nagyrészt kiegyenlített mérkőzés volt, majd a Lazio előhúzott egy kis extrát a kalapból a második félidőben.

Csalódást keltő a végeredmény, de továbbra is sok a tennivalónk, és számos célt érhetünk még el. Megnyerhetjük a scudettót, a Bajnokok Ligáját és az Olasz Kupát.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8915363278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2019.12.23. 11:06:06

„A középpálya nincs azon a szinten, mint amit anno képviselt az én időmben Andrea Pirlóval, Arturo Vidallal és Paul Pogbával. Ez egyértelmű a középpályáról születő gólok és az onnan érkező gólpasszok száma alapján.” - CM, 2019 decembere.

DelPiero2 2019.12.23. 11:59:31

Én nem vagyok kibékülve a passzolással. Annak semmi értelme, hogy csomószor megakasztják a támadást ők maguk, és elkezdenek háromszögelni. Nem látok túl sok kreativitást, csak elvétve. Nagyon gyakran sok szabadrúgást sem végeznek el hatákonyan. A meccs vége felé kezdünk felívelni igazán szabadrúgásokat, holott korábban még jobban a kapu közeléből is csak 3 m-re, nem túl jó poziban lévő játékoshoz odagurítják, pedig érdemes lenne ezeket is gondosan a kapu elé tenni.

JeetTrader 2019.12.23. 12:53:18

Én nagyon szomorú voltam az egész meccs alatt. Borzasztó volt a hozzáállás. Páran hajtottak csak, de pont nem azok akiknek kellett volna.

Remegtem a Lazio támadásainál...nem értem, hogy lehetünk ilyen sérülékenyek. Egymás után küldték el a védőket meg előttük a flegma középpályásokat gyufáért. Nem lehet így középpályásnak labdára menni (gondolván ha neki nem sikerül majd a védő kisegíti).

Matuidi sztem kuka. Pjanictól több kell, Bentancurtól is.

Ha már megy a 3 szögelés, miért nem előrefelé? Átvételnél egyből fordulni kéne és bátrabban bevállalni az egy-egyet. Így sosem fogjuk tudni jól kiszolgálni a csatárainkat. Középről mennek el a meccsek, továbbra is azt érzem.

Hogy nyerünk így BL-t ha egy szuperkupa döntőre nem tudjuk felszívni magunkat? Bajnokságot és kupát is sokkal komolyabban kéne venni...

persze messze még a szezon vége, de azért azt vártam volna h ekkorra már sokkal jobb a játék képe és van okunk bizakodni.
Persze majd jól megverünk mindenkit ilyen 1 gólokkal és besántikálunk a döntőkbe...csak nehéz mégis ebben bízni amikor ilyen a játék képe, ha elvileg tét meccsről beszélünk egy relatíve erősebb ellenfél ellen. (Lazio egy nagyszerű formában lévő csapat, aki a szememben igenis bajnokesélyes lehet, pláne ha ilyen szervezettek tudnak lenni).

Sztovicska 2019.12.23. 13:53:15

„Csalódottak vagyunk, mivel nagyon meg akartuk nyerni ezt a trófeát.”
Kár hogy ezt kívülről nem lehetett látni...

west30 2019.12.23. 14:57:05

Addig ameddig Pjanic a mi sztar kozeppalyasunk ne is almodozzunk eros kozeppalyarol,az egyik legtulertekeltebb jatekos a keretben.

simoni 2019.12.23. 16:22:00

@west30: Talán a posztján kellene játszatni, mert a képességei igenis megvannak. Allegri valamiféle Pirló-utódot akart belőle képezni, de ez nem meglepő módon nem jött be. Ez ugyanaz a hülyeség, mint Cuadból szélső védőt faragni. Bíztam benne, hogy Sarri talán helyreteszi ezeket a dolgokat, de az eredménykényszer miatt vagy ki tudja mi okból inkább megtartotta az eredeti rossz elképzelést. Túl óvatosan nyúl a kerethez, szemmel láthatóan nem akarja bolygatni, amit nem muszáj, és szerintem ez mindenképp hiba.

Ha Pjanicsot valamiért elő lehet venni, akkor az a demotiváltság, ami a tegnapi meccsen is kiütközött.

The king of alibis 2019.12.23. 16:39:11

Pjanicot kár volt elkótyavetyélni a védők előtt

ZED! 2019.12.23. 17:27:06

@west30: +1!
Én is azt látom, hogy bizony Benta már jobb, de legalább is hozza ugyan azt a szintet, mint Pjanic

Grinta 2019.12.23. 18:24:31

Ez a srác folyamat játszik.Csupán érdekességképpen beütöttem a böngészőben:2016 tranfers.Kiadta hogy England,mondom jó lesz ez.Elkeztem a neveket olvasgatni..és megakadtam Sadio Manénál.Akik soha nem pihennek,mert szinte állandóan fent van a nagy hármas.Konkréten Pjanic többet játszott nála is-úgy hogy itt nincs ligakúp,meg az Olasz kupában is csak később kapcsolódunk be-a ki tudja milyen erősségű csapatunkkal éppen.És meg vagyunk lepődve hogy ki van fingva,nem friss.
Szerepköréről is nagyon sok szó esik.Meg kell nézni,Rómában előrébb játszott-arányosan megfigyelve nem gyengébb az ide vonatkozó kanadai statisztikája-úgy,hogy itten béna.Ezen a poszton.

spaolo1981 2019.12.23. 19:24:22

@simoni: Pontosan! Csak azt felejtette el Allegri és Sarri is, hogy egyrészt Pjanic képességei nem mérhetők Pirlohoz, legalábbis nem azon a poszton, ahol Pirlo játszott a Milanban és Juvéban is. Másrészt, Pirlo mellett volt egy Kaká, Seedorf vagy Ruí Costa illetve egy Vidal, Pogba vagy Marchiso. Most meg gyengébb képességű játékosok. Biztos vagyok benne, hogy Pjanic nem a neki megfelelő poszton focizik, ez is közre játszik abban, hogy szar a középpályánk. Sarri mester helyében már augusztus óta előrébb játszatnám. Allegrinek a védekezés volt a mániája, így nála még érthető, hogy védekező középpályást csinált a bosnyákból, de Sarri nem tudom miért nem használja ki Pjanic képességeit a támadásban.

rockitbaby 2019.12.23. 20:16:51

Ha ez a meccs nem mutatta meg nekünk és a vezetőknek, miért is kellene egy valóban regista - Tonali pl - a csapatba, akkor semmi.

west30 2019.12.23. 20:31:01

Ringassuk kagunkat abba a tevhitbe,hogy jajj Pjanic csak rossz poszton jatszik.Akkor sem lattam benne semmitvamikor a Romaban jatszott,miota nalunk van azota pedig plane ne.Egy lassu,korulmenyes mentelisan gyenge jatekos,arrol nem beszelve,hogy amint egy kis nyomas nehezedik ra az ellenfel csapattol,hibat hibara halmoz.Igen a tobbi kozeppalyasunk es remesen gyenge minoseget kepvisel,de ez nem mentesiti ot fel semmi alol.Rossz poszton jatszik?Ugyan mar Amikor Allegri betette eredeti posztjara kezdetekben rosszabb volt mint most.

Grinta 2019.12.23. 20:37:22

@west30: Utálod mint a szart.

Grinta 2019.12.23. 20:40:58

Viszont ezzel nem vagy egyedül,emlékeim szerint ketten vagytok.Vizi 8 talán a másik.Valami kutyás képpel.

del pipi 2019.12.23. 20:52:21

@west30: Semennyire nincs igazad! Sajnos!

del pipi 2019.12.23. 20:53:18

@Grinta: Szerintem a Pjanic fanok is legalább 5-6-an vannak, HEHE!

Grinta 2019.12.23. 20:58:41

@del pipi: Azt gondolom,posztját tekintve,belső középpályásként a szűk elit tagja.Számszerűsíteni nehéz,mondjuk a húszban benne van.Kíváncsi vagyok mások hogyan látják.

rockitbaby 2019.12.23. 21:08:08

@Grinta: Nekem is vegyes a megítélése. Roma játékosként igencsak jellemző volt rá is a társaitól ráragadt hiszti, indulatosság, mindig más hibáztatása mentalitás. Majd eladtuk Pogbát, és érkezett ő. Pjanic pont azon a poszton játszott a Roma-ban, mint Pogesz itt, így azért nem volt meglepetés, hogy miért is érkezett.

Itt majd a korábbi viselkedését levetkőzte, ami nagyon is előnyére vált. Lehiggadt. Ez kellett neki. Majd Marci sérülése miatt kényszerpályán mozgó Allegri kitalálta, hogy legyen ő a regista. Viszont ahogy DD elbukta az EB-t Portugália ellen, mert Pogeszt a védelem elé tette, úgy nálunk is lassan beigazolódik, hogy nem volt jó választás arra a posztra. Főleg tűnik ez most elhibázott döntésnek, mivel idén nyáron lett volna lehetőség érdemben igazolni erre a posztra, de mi túl könnyen mondtunk le Sensiről.

Én kedvelem Pjanicot, sokat javult az érkezése óta, de egészen addig nem fogjuk tudni kiaknázni a tudását, amíg a védelem előtt szerepel. Erről mondjuk nem ő tehet.

rockitbaby 2019.12.23. 21:18:10

És akkor hogy tetézzük a bajt, Benta 3 meccses eltiltást kapott.

Grinta 2019.12.23. 21:21:21

@rockitbaby: A Franciák azért buktak el,mert Pogba a védelem előtt szerepelt?Tudom hogy ez kifordítása az általad leírtnak-de a jelentése ez.
Sensi így,Sensi úgy-már nem először olvasom,mástól is.(ácsingózás arra,aki nincs itt kicsit effektus)Ne vedd támadásnak,mert nem az-de top szinten a zinterben van 8 meccse.Még akármi is lehet belőle,vagy pont egy nagy semmi.Nem lehet összehasonítani Miralemmel.Semmilyen szinten.

Grinta 2019.12.23. 21:22:32

@rockitbaby: Ezt most komolyan?Mire kapott 3 meccses eltiltást?Nonszensz!Bajnokságra vonatkozik?

west30 2019.12.23. 21:30:03

@Grinta: Szoval ha valakirol nincs a hasonlo pozitiv velemenyem,mint neked akkor utalom mint a szart?
@del pipi: Akkor mond el milyen valojaban Pjanic,vagy hogy mi nem volt igaz ra,kivancsi vagyok komolyan.

Sztovicska 2019.12.23. 21:32:29

Én osztom abszolút @west30 véleményét. Pjanic egy túlsztárolt középszer aki közelében nincs egy Juventus szinthez. Pont a Roma-ba való volt. Ott ki tudott emelkedni de európai szinten sehol nincs. Akárhol lehet játszatni de csak egy átlag kp konkrétan egy deka plusz nincs benne. Meccsről meccsre bizonyitja hogy semmi extrát nem tud hozzátenni és képes teljesen beleszürkülni a meccsbe de ezt itt senki nem látja illetve kevesen. Amikor kiemelkedik akkor is egy felesleges agressziv belépőért kapott sárgával teszi. Szabadot is mikor lőtt be utoljára? Pirlo, Del Piero 10-ből 8-at bevert mint ló a lónak független a formától. Szóval lehet háborogni meg tanárnak nevezni (ezen a dumán bepisáltam) de Pjanic akkor is egy halvány középszer aki max egy európa ligában induló csapatban lehetne kezdő. De ami a legszomorúbb az az hogy nálunk alap ember. És azt hiszem ez a legnagyobb bajunk

Grinta 2019.12.23. 21:33:20

@west30: Tehát akkor nem utálod?Csak mert erről egy szót sem ejtettél.

Grinta 2019.12.23. 21:37:02

@Sztovicska: Hárman vagytok bocsi!Vagy Te vagy a második.Franc se tudja már.A sárgás dolog viszont valóban igaz!Nézel Te egyáltalán Európa Ligát?Csak úgy kérdezem,mert ha igen,akkor egész egyszerűen nem gondolhatod komolyan a minőségére tett kritikát.

Grinta 2019.12.23. 21:38:54

Barokkos túlzás a Pirlo-Del Piero bevert 10-ből nyolcat.Akkor mennyi szabigóljuk lenne?100?Fejenként?Pontosan ekkora túlzások vannak sajnos az írásodban.

Sztovicska 2019.12.23. 21:42:23

@Grinta: akkor úgy mondom hogy az európa liga indulásért hajtó olasz csapatokba lehetne csak kezdő. Bocsi de én nem láttam már hosszú hosszú ideje tőle olyan teljesitményt amire azt mondom hogy ez igen ez már valami. Semmivel nem igazolja ezt az egyesek által belé vetett hitet. Semmi olyat nem mutat ami miatt hinni lehetne hogy ő az aki kell a középpályánkra. Össze lehet hasonlitani Vidal, Pirlo és a többi top kp-unkkal. Ég és föld. Jelenleg az egyik legjobbunk de ez óriási gond. Attól még ő nem lesz top kp

Grinta 2019.12.23. 21:50:21

@Sztovicska: Vidal érdekes példa.Kedvel(t)em,de teljesen más karakterisztikájú játékosról beszélünk,viszont jobban belegondolva..nem tudnék közöttük dönteni.Véleményem szerint a Juventuson kívül-vegyük ide akkor most konkrétan a Bayern München-t,és most a Barcelonát..Pjanic játszana.Azt nem mondom hogy pont az Ő kárára-mert az írás lényege nem ez.Ugyanaz a minőség.Más erősségekkel nyilván.Lehet ezzel vitázni,nincs is gond-de azért dőreségnek tartom Vidal-t annyira felemelni,mint korunk legjobb középpályását.Félreértés ne essék,kiváló játékos.De Pirlo az Pirlo.Maestro.Az egy másik kávéház.Xavi féle.

Sztovicska 2019.12.23. 21:50:40

@Grinta: miért? Ilyen sok szabadot kapnak Jó szögből hogy ilyen magas lenne Ez a szám?? Mindegy csak véleményt mondtam de Pjanic ezekszerint bármilyen teljesitmény után neked a numero uno marad szóval kár ezen vitatkozni.

Sztovicska 2019.12.23. 21:53:14

@Grinta: tiszteletben tartom a véleményed én sajnos mást látok de remélem egyszer én is azt láthatom benne amit te. De egyenlőre sajnos sokszor észre se veszem hogy a pályán van. De bízok benne hogy meghazudtol

west30 2019.12.23. 22:05:26

@Grinta: Miert utalnam?Eleg nyers stilusom van,de ez egyaltalan nem jelenti azt,hogy utalnam,vagy barki mast utalnek.

Grinta 2019.12.23. 22:07:52

@Sztovicska: Egyáltalán nem mondtam azt hogy numero uno szerintem,azt ellenben igen hogy top 20-as játékos a belső középpályás poszton.Ellenben Te egy Európa Liga szintet lőttél be számára.Kíváncsiságból kérdezem..akkor sorold már fel a posztjáról a legalább 20 jobbat,ami nem még csak nem is sok,lévén gyengébb játékos.Tényleg érdekelne!
Azt elfogadom hogy többet vársz Tőle,szerintem Ő is magától,vagy Sarri Tőle.Hiszen több (is) van benne.Azt ellenben nem,hogy észre sem veszed hogy a pályán van,ugyanis az első számú-gyakorlatilag egyetlen ecte labdafelszedő a védővonalból tekintve,aki az ötödik legtöbbet futja a Serie A ban.

Grinta 2019.12.23. 22:09:59

@west30: Rendben van elfogadom,semmi gond! : ) viszont Tőled is várnám akkor a neveket,ha kérhetném...
Nem olyan nagy kérés ez szerintem.

Sztovicska 2019.12.23. 22:15:03

@Grinta: én egyedül azzal nem értek benne vagyis nem hiszek benne hogy “több van benne”.

Grinta 2019.12.23. 22:18:08

@Sztovicska: Ok,de nem írtál neveket..viszonyításképpen. : / alátámasztandó az igazadat.

Sztovicska 2019.12.23. 22:40:01

@Grinta: mondhatnék olyanokat hogy kroos, modric, vidal, tolisso, erikksen, paredes, de bruyne, firmino, dele alli és még vannak egy páran akik sokkal de sokkal jobbak szerintem pjanicnál de ez nem számit mert rajtunk nem segit. A juventust ez nem viszi előre hogy kik jobbak vagy nem jobbak nála. Én annak örülnék ha megoldódna a középpálya gondunk

west30 2019.12.23. 22:45:24

@Grinta: Milyen neveket,hogy jon ez ide? Cafold meg,hogy Pjanic nem lassu,vagy korulmenyes,vagy nem roppant sebezheto amikor nyomas van rajta,itt rola van szo nem masokrol.En leirtam valamit,te pedig allitanad az ellenkezojet,de semmit nem irsz rola.

Mitya10 2019.12.23. 22:55:53

Jòl belelendültetek rendesen meghoztàtok a kedvemet a Pjanic tèmàhoz :D Ez 1 csapatjàtèk , csapatsport ìgy 1 db kp tòl nem lehet elvàrni h mindent megoldjon. Xavi sem lett volna ekkora jàtèkos ha nem lett volna mellette egèsz karrierje alatt 1 Iniesta + Busqets klubszinten ès a vàlogatottban is. Azèrt foort ki ennyire mert a tàrsaik is azonos szinten űztèk a focàt ràadàsul 1 sulibòl jöttek. Ez igaz a màsik kèt emberre is. Ebből a szempontbòl nèzzük Pjanic helyzetèt akinek ha balra nèz ott van mindig 1 Matuidi akinek sztem mèg edzèsem sem szìvesen passzolna hisz tudja h a csòkànak az egyetlen baja a fociban a labda. Jobbra nèzett volt 1 Khedira akinek hatudta h odaadja akk kezdődik majd minden a kapustòl. Vitàn felül àll ha 1 Pirlo + mondjuk 1 Davids lenne mèg mellette az egèsz jàtèka jobb lenne AKÀR mèg Xavi magassàgokba is repülhetne. A jàtèkintelligenciàja igenis top szint mert azèrt az èvek alatt sokszor csak ő tudott ùgy jàtszani közèpen ah az el is vàrhatò 1 Juventus kp tòl. Tehàt persze lehet kritizàlni mint ah mindannyian tesszük is hisz mostanàban valòban beleszürkült pàr meccsbe de h tùlsztàrolt lenne az azèrt tùlzàs nem kicsit. Ott fent a szőke göndörke legendànknak meg az ùj transfer "zseninknek" kène azt àtlàtni h jelenleg Pjanic ès Benta azok akik tudnak is vmit. Rabiotot egèsz nyàron elleneztem ès NEM CÀFOLT RÀM :) Ramseyről csak jòkat hallottam hàt... ink hagyjuk. Emre Can Khedira ès Matuidi fènyèvekre vannak attòl h ide tartozzanak dehàt mègis itt vannak :/ :) Szòval bocsesz a regènyèrt de èn sztem Pjanic remek helyen van a szabadrùgàsokkal pedig semmi gond nem volt amìg egy bizonyos CR Seven nem jelent meg nàlunk h az összeset kilőjje a Deàk Tèrre :) Peace

Grinta 2019.12.23. 22:57:40

@west30: Mondjuk úgy jön ez ide,hogy a leírásod alapján egy teljesen középszerű játékosról beszélsz.Akinél gondolom sok jobb van...
Megcáfolom:gyors,nem körülményes,nem sebezhető.Ennyibe tart leírni ide valamit.Qrva nagy dolog,semmi felelősség nincs benne.

west30 2019.12.23. 23:54:20

@Grinta: Nem,en azt irtam hogy tulertekelt,utana pedig kifejtettem hogy szerintem mik a hianyossagai.Most hirtelen leirhatnam Bonucci vagy Chiellini hianyossagait is,ettol meg nem gondolnam hogy kozepszeru jatekosok,vagy nem valok a csapatba.A problemam abbol ered,hogy nap mint nap olvashatjuk,hogy Khedira szar,Bentancur szar stb,viszont Pjanic egy vilagklasszis csak minden szar korulotte.Ez szimplan igy nem igaz,mert neki is vannak problemai,es o is reszese a gyenge kozeppalyanak,amikor minden es mindenki rossz valaki korul,akkor valoszinuleg nala sincs minden rendben.

Shyr Kahn 2019.12.24. 01:46:51

@Grinta: En vagyok a sokadik (valoban csak otodik, hatodik? En ketlem)... Bar en speciel nem szeretek olyat mondani, hogy X,Y,Z nem Juve szint, de valojaban akar mondhatnam azt is... az eg egy adta vilagon nem erzek sok kulonbseget azon meccsek kozott, amiken a palyan van es azon meccseken, amin nincs. Ez eppen kimeriti annak a fogalmat, hogy semmikeppen sem huzza a csapat teljesitmenyet folfele, azaz atlagos jatekos a jelenlegi Juveban. Ellenben mondjuk Bentacur - akinek a hianyat nemreg a serulese utan is megereztuk - eppen a stabil, konzisztensen kimagaslo teljesitmenyevel emelkedik a tobbi kp fele. Ha valaki jo a kozeppalyan, akkor az a fiatal Uru. A tobbiek eseteben sajnos nem latom, hogy egyik, vagy masik csereje utan a jatekunk jobb, vagy eppen rosszabb lenne osszessegeben. Meg mielott valaki is belekotne: az esetek tobbsegerol irok es nem arrol, hogy esetenkent nem latunk mondjuk Pjanictol kimagaslo teljesitmenyt. Mindig vannak persze vizhordok a csapatban es kellenek is... Pjanic eseten el kellene donteni, hogy a kp "vezere", vagy csak egy a vizhordok kozul. Sztem utobbi es erdemes lenne valakit hozni, aki kepes ellatni a kp "vezere" feladatot. Ezert is olvastunk annyit arrol, hogy Pogba, vagy Isco utan kapalodzunk. Pjanic mar eleg idos ahhoz, hogy belassuk: egyaltalan nem hozott es hoz megvaltast szamunkra. (persze az is lehet, hogy en, aki meg abban a korban kezdtem el focit nezni, amikor a klasszikus iranyitok jelentettek valamit a vilagon, nem vagyok kepes elfogadni, hogy ez a mai rendszerekben mar sajnos semmit sem jelent... meg mindig varnek egy Zidane, Riquelme, vagy Pirlo kaliberu jatekost... de lehet ezt az almomat fel kell orokre adnom... midenesetre Pjanic amiota itt van semmi extrat nem rakott le az asztalra. Szvsz talan erdemes elgondolkodni azon, hogy mar nem is fog)

rockitbaby 2019.12.24. 06:36:53

@Grinta: Igen azért. Semmi kreativitás nem volt abban a kezdő 11-ben, csak Pogba, aki a védelem előtt túl messze volt az eseményektől ahhoz, hogy a tényleges tudását a pályán kamatoztatni is tudja. A csapatrészek nem voltak megfelelően összekötve.

Ugye Benta a kiállításért eleve kap egy meccset, a további kettő az a játékvezető iránt tanúsított "tisztelet" miatt volt.

Zombijuve 2019.12.24. 08:09:20

Három meccsen remélem Rabiot-t látjuk majd. Játszatni kell,hogy bele lendüljön.

Grinta 2019.12.24. 08:45:37

Boldog Karácsonyt szeretnék mindenkinek kívánni!@Shyr Kahn: Részemről egy kiadós hurka,kolbász,cigánkával indult ez a reggel,így erővel telve tudok írni : ) Részrehajlást érzek Nálad,mindjárt párhuzamba is állítom azzal a játékossal,aki sokunk kedvence,akiért sokat/sokan harcoltunk,és aki emlékeim szerint Neked is sokat jelent(ett) ezen a poszton.Claudio Marchisio.Ezek az általad leírt kritikák Vele szemben is elhangzottak jócskán,lévén hogy átlagos játékos,nem vezér,stb..
Véletlenül sem szeretnék a számok búzájának tűnni,(már az vagyok tudom ; ) de egyszerűen muszáj számszerűsíteni bizonyos dolgokat játékosok kapcsán.Ugyanis ezeken a posztokon is kell produkálni számokat a gólok,gólpasszok területén,hiszen mégis csak egy belső középpályásról beszélünk.Az hogy leírjuk nem elég jó,nem kreatív,stb..azok csak a levegőbe pufogtatott dolgok,elszállnak,semmit nem jelentenek.Jelen esetben itt most a bajnokságbéli,Serie A statisztikáról fogok értekezni Marci esetében,Pjankónál,és Vidalnál ez kibővül,karrierre értem,mert egyszerűen nincs kedvem/erőm kikeresni az kettőjükre vonatkozó 2,és három bajnokságbéli adatot,de ezeknek a "visszaosztása" maximum hibahatárt jelent(het)..Lássuk tehát,ezeket csupán azért hozom,mert ezek konkrét,mérhető dolgok..ebből lehet minőségi ! vitát kezdeményezni,de abból hogy gyenge játékos,abból nem.
Marchisio 295 Serie A mérkőzés 33 gól+32 gólpassz, 65 kanadai pont /megjegyzésként odaírom,hogy lehetett volna ez több is,csak azok a fránya sérülések/
Vidal 511 klub mérkőzés a Leverkusen,Juventus,Bayern München,Barcelona színeiben,és ezeken elért 99 gól+72 gólpassz, ami 171 kanadai pont
Pjanic 463 klub mérkőzés a Lyon,Roma,Juventus színeiben,és ezeken elért 68 gólt,és 101 gólpasszot,ez 169 kanadai pont.
Magyarán,játékosok karakterisztikájáról lehet értelmesen vitatkozni-ki mit preferál jobban/mit szeret-mint ahogy itt is megmutatják a számok a Vidal-Pjanic játéka közötti különbséget,amíg egyiknél a gól a több,a másiknál ez megfordul,mert a gólpassz a hangsúlyosabb,de a minőséget egyszerűen nem : /
Bentancur pedig?Van összesen 8! kanadai pontja 64 mérkőzésen.Tudom hogy nem túl fair szembeállítani,lévén nagyon fiatal labdarúgóról beszélünk,aki fejlődésben van,játékperceket is tekintve,csapattagság szempontjából is,de ne tegyünk már úgy mintha valamiféle mátrix lenne már,csak azért mert mostanában jobban játszik.Mert nem az,még biztosan nem.Lehet belőle,legyen is,legalább hasonló számokat produkáló játékos,mert az azt jelentené hogy igazi minőség a posztján.
Riquelme pedig..imádni való talentum volt,d sokra azért nem mentek vele a csapatai.Itt most a Barcelonáról beszélek,meg az Argentín válogatottról.Persze a Villarreal csapatában brillírozott,valamint a Bocában is..de ezek mindenféle bántás nélkül,egy szinttel lejjebb vannak a futball világában.
Visszatérve picit Miralemre,persze hogy vannak hiányosságai,melyik játékosnak nincsenek,de csupán ezekre kihegyezni a dolgot,nem igazságos.
Ezért is említettem a két kollégának fentebb,hogy ha ennyire kutya játékos,akkor tessenek felsorolni legalább egy 20 játékosból álló magot a posztjáról,belső középpályásról beszélünk-és nem,Isco még véletlenül sem az például-ha már felhoztad.Isco,vagy egy hasonló kreatív játékos,most név nélkül..pont Pjanic elé/visszalépve mellé kell,attól jobbulhatna a játék.De akkor meg egyet elveszel fentről,szóval ez sem ennyi egyszerű a fociban (sem)-és eddig egyik sem írt.Most vagy nem ismerik a nemzetközi futballt mélyrehatóbban,vagy egyszerűen képtelenek írni 20 magasabban pozicionált játékost,az igazukat alátámasztandóan.
Mert mondom,az lófarok hogy leírunk valamit..osztán tessék,és rengetegen csak eddig érnek fel az asztalon.

del pipi 2019.12.24. 08:46:56

@Grinta: @west30: @rockitbaby: @Shyr Kahn: @Sztovicska: Na Morgen! Remélem mindenkit bevettem a bandába Pjanic ügyben! Este már nem volt időm bocs, így most megtenném remélem nem túl hosszan ugyanis @Mitya10: kolléga nagyjából össze is foglalta.Ezért csak gyorsan ami az eszembe jut, tehát Pjanic az tuti top 20 annál nem rosszabb minőség,aki ezt nem látja az nézzen sakkot, pontosan az a helyzet hogy az egyik legtöbbet futó játékost savazzátok, a meló ott van csak nem mindig csili-vili, nem vízhordó de muszáj azt is ha melletted képtelenek levenni azt a terhet ami meghagyja az erőt a kreativitásra. Ezért ha Pjanic mellet Pogba és Vidal játszana vagy egy Marchisio akkor nagy valószínűséggel most nem is beszélnénk Pjanicról mert az ő minőségét két másik minőség kidomborítaná. Nem akarom a többieket fikázni de talán az egyetlen minőségi KP a csapatban, most annyi történt hogy a Benta kezd felzárkózni és jól hasznosan futballozni, basszus van két értelmes KP-nk! Nagyjából még a Rabbiottol várnék valamit de a többieket ki kéne cserélni, és ezt úgy mondom hogy ha jönne két tényleg minőségi KP a fent említett kettő már nem is feltétlen kezdő. Még egy két gondolat: Firmino az középpályás? Pjanic az igenis tanár talán nem akkora mint az említett Xavi Iniesta, de nagyon sok labdát vesz fel, elteszi, piszok jól lát a pályán, nem tartom lassúnak és körülményesnek inkább labdabiztosnak. Szabadrúgások: figyeljetek én gurítottam nem keveset, kint maradtam edzés után gyakorolni a kapussal. Jól rúgtam(az én szintemen)ami nem be ment az éppen mellé,kapufa, volt ami nem sikerült. De egy évben 20 próbálkozásból 5-6 max 7 gól. Szerintem Del Piero és Pirlo az ő szintjükön is kb ezt hozták(kéne egy statisztika) de 10-8 az biztos nagy túlzás. Végezetül pedig megint látok szimpátia unszimpátia kérdést, ez az én véleményem, Cáfoljatok rám! :)

Sztovicska 2019.12.24. 09:19:36

Húú gyerekek nekem ez sok :D. A statisztika nem mindig jó fokmérő mert ott rengeteget számít a csapat többi tagja is. Nem mindegy kikkel kell játszanod. Ha Pogba és Vidal lenne mellette akkor kidomborodna a minőség?? Ennyi erővel két top kp mellett Khedira is ügyesebbnek látszana. Marchisios példára nem reagálok mert a róla alkotott pusztán tárgyilagos véleményem itt háborút robbantana nem mellesleg nagyon szerettem sőt az egyik kedvencem volt. Na mindegy a lényeg hogy ki így ki úgy látja az én szemembe sima középszer és lehet benne van a top20-ban de ez annak is köszönhető hogy manapság nem szaladgálnak csoportosan az utcán Xavik, Nedvedek, Zidane-ok, Davids-ok csak hogy a viszonylag közelmúltat emlitsem. Lehet csak többet várok mint amit kellene mert még mindig álmodozok róla hogy egyszer lesz csak hogy a példánál maradjunk egy Nedvedünk aki még a retekszar formában lévő komplett csapatot is a hátán viszi ha kell, és nem a szomszédai miatt tűnik minőségnek hanem ő maga lesz a minőség. Boldog karácsonyt mindenkinek és a jövőre nézve Boldog BL és egyéb trófeákban gazdag boldog új évet

del pipi 2019.12.24. 09:27:17

@Sztovicska: Hát mit is kívánhatnék neked: Boldog karit! Kerüljenek a Grincsek! :)

Grinta 2019.12.24. 09:38:40

@Sztovicska: Régen sem szaladgáltak Xavik,Nedvesek,Zidaneok,Davidsok..az a legmagasabb luxus kategória a futballban.Prémium.Volt,és lesz mindig is,akik látták Őket játszani.
Nyilván nem lehet csak számokban érzékeltetni valakinek a játékát,de ha valakit fokmérőnek gondolunk,legyen az általunk bárki!,és ha valaki ahhoz mérhető,itt most jelen esetben számokat hoz..nem Én : D hanem maga a player,akkor az legyen már elég.
Az emlékek pedig megszépítenek mindent,pláne a fiatal felnőttkor.Nedved,ha már említetted.Szerencsés vagyok mert a pályafutása jelentős részét láthattam.Ő is játszott gyengén,mint mindenki.Ahogy valamelyik srác írta is itt,asszem Pipi,savaztak itt Del Pierot,Baggiot,előtte itt játszókat.
Nedved 352 Serie A meccs 73 gól,28 gólpassz 101 kanadai pont.Tudom,tudom,a szívét nem mutatja meg-ez valóban így igaz!
Én a minőség meglátásában látom a kulcsot,mert korok változnak.Szimpátiától függetlenül ahogy írtam.
Khedirára rátérve pedig a mondandódban ott az igazi elszólás,amikor a látszana! szót használod.Ez a kinek mi kategória.

Sunny21 2019.12.24. 10:48:07

2-3 napja írtam, hogy nem vágnék eret magamon ha Pjanic menne, de ott a demotiváltság volt a fő ok.
Csalódás a játéka. Azért csalódás, mert - ahogy itt írjátok- képességei alapján benne van a top20 belső kp között, de ez nem jön ki.
Ami a legnagyobb gond az a lendület hiánya, és hogy fejben nincs ott, sokszor lekésik, rosszul helyezkedik, rengeteg sárgát kap, ami után már sokkal megfontoltabbnak kell lennie ez pedig a védekezés rovására megy.
Sokat játszik és fáradt ezt elhiszem, de a tűz is hiányzik belőle a mezünkért. De legyen a vezérünk, cáfoljon rám!!
Boldog karácsonyt mindenkinek!!

Shyr Kahn 2019.12.24. 14:00:41

@Grinta: @del pipi: Boldog Karácsonyt nektek is!
1. A statisztika jó dolog, de csak akkor, ha megfelelően kiválasztott statisztikával hivatkozunk (pontosan ezért én meg se próbálok ide számokat beilleszteni). Valóban az all-time kanadai pontok a fokmérők? Lejátszott percek, a korosztály mellette nem számítanak?
2. Pjanic lehet mas csapatokban jobban játszott (és előrébb) én mégis azt mondanám, hogy a Juvéra leszűkített statisztikának van értelme. Nem érdemes elbagatelizálni ezt... Mi pontosan arról beszélünk (és én speciel annyit látok), amit a Juvénál letett az asztalra. A többi nem igazán érdekel.
3. Benta 22 éves, így az Ő statisztikáját összemérni a többiekével nem éppen fair, szóval osztom, hogy objektív fokmérő kell, de sajnos ilyet nehéz találni, mert karrierben és korosztályban is van különbség. Mit tett le Pjanic 22 évesen az asztalra egy Juve szintű csapatban? Mindenki tudja a választ.
4. Riquelme rosszul játszott a Barcaban, mert alig kapott lehetőséget. A kedves Van Gaal úgy gondolta, hogy szélsőt farag belőle... abból a játékosból, akinek az élete a klasszikus 10-es posztra épült. A Villarreal akart rá építeni és láttuk is, hogy Ő és Forlán vezetésével meddig jutott a Villa a BL-ben. A válogatottban jóval nagyobb hatása volt, mint Messinek. Nézd meg a 2006-os VB mérkőzéseket. A németek ellen akkor veszítettek, amikor Pekerman (végzetes hiba volt tőle) lehozta a pályáról. Brutálisan jó volt és továbbra is rendkívül alulértékelt (általad is). Vele kapcsolatban azt kell látni, hogy igazi karmester, aki erősen a posztjához volt kötve. Ahol nem ezt játszatták vele, ahol nem Ő volt a fazont adó, ott elvérzett.
5. Ajánlok egy fokmérőt. Hány Juve mérkőzésen játszott Pjanic és mennyin nyert a csapat? Nélküle ugyanolyan hatékonyak voltunk, mint vele? Ez sem tökéletes, de talán jobb (sajnos ezt a statot se várja senki tőlem, de ha valakinek van ilyen, megköszönném, ha betenné). Ha szignifikánsan jobbak voltunk vele, mint nélküle, akkor aláírom a hatását és hogy a Juvéban nem csupan "vízhordo". Bár igazából
6. Nem mondtam sosem, hogy esetleg nincs benne a mai 20 legjobb kp-ban, de a Juve nem a 20 legjobb csapat egyike, hanem a szuk 5-6 legjobb tagja, igy erre a posztra is ennek megfelelo minoseg jarna szvsz. Szoval tudunk e mondani 5-6 kp-t a posztjan, aki jobb nala? Sztem ez joval konnyebb feladat. Vegyuk elo a valogatottakat es nezzuk meg csak Europaban kik jatszanak a posztjan... vagy csupan azt az 5-6 klubcsapatot, amikkel egy kategoriában vagyunk:
PSG: Verratti
MC: De Bruyne, David Silva, Bernardo Silva
RM: Kroos, Modric
Barca: Busquets, Vidal
Tottenham: Erikssen
L'pool: Keita, Fabinho
Csak, hogy kicsit lentebbi szintrol is emlitsunk valamit. MU: Pogba
Én bármelyiket elfogadnám Pjanic helyett.
7. Az egyik legtobbet futó játékos azt jelenti, hogy Ő nem vízhordó? Di Livio (bár szélső volt) az egyik kedvenc vizhordóm. Iszonyat mennyiséget futott.

A fő probléma, hogy Pjanic nem átlagos játékos a világ futballját nézve, de a Juvéban az. Ide olyan ember kell, aki képes húzni a kp-t es normálisan összekötni a hátsó sort a középső és első sorral. Nekem (és gondolom a többieknek is, de majd Ők nyilatkoznak) az a bajom, hogy ide kevés, mint sünben a dauer.

Shyr Kahn 2019.12.24. 14:07:03

Kimaradt: 5. Bár igazából ez a statisztika sem igazán jó, mert a Juve jóval több mérkőzést nyert, mint veszített, vagy döntetlenre hozott. Talán nincs objektív mérő... nem igazán találok olyat, amire támaszkodhatnánk.

JuventusFanatikus 2019.12.24. 14:20:05

@Shyr Kahn: Ugyan abban egyetértek, hogy @Grinta: Kolléga nem a legjobb statisztikákat választotta, hogy az állítását alátámassza, de úgy néz ki senki sem tud Pjanićnál nemhogy húsz, hanem öt jobb játékost, aki KÖZÉPSŐ KÖZÉPPÁLYÁS.
A Citysek közül egy sem az, ahogy Eriksen sem, míg Keita tudomásom szerint korántsem kulcsember a Liverpoolnál.

Sunny21 2019.12.24. 14:46:36

@JuventusFanatikus: Mindkét Silva képes középen is játszani. Mellettük ott van Kroos, Modric, Saul, Pogba. Nyilván nagyon nehéz találni igazi karmestert, mert vagy nincs, vagy a mai foci már nem kívánja ezt meg annyira.
Pjanicnak nem a képességeivel van gond szerintem se, hanem a hozzáállással. Benta vagy De Sciglio több egy az egyet próbál meg mint a bosnyák.

JuventusFanatikus 2019.12.24. 14:56:33

@Sunny21: Jó, elfogadom, hogy a Citysek a kp-n is tudnak játszani, de akkor is kevés név van, és még csak poszt szerint kérdezte Grinta Kolléga, nem is szerepkörileg, mert akkor tényleg Pjanić a TOP5-ben lenne, már azért is, mert kevés regista van már a világon.

Sunny21 2019.12.24. 15:03:52

@JuventusFanatikus: Egyébként szerinted fejben ott van? Mi van vele? Érdekelne a véleményed!

del pipi 2019.12.24. 15:18:57

@Sunny21: Figyelj! Ma már leírtam de @Sztovicska: már ki is parodizált, de talán nem mondok azzal semmi olyat amire nem mernék nagyobb összegben fogadni, hogy két minőségi KP-val nagyot menne. Hogy fejben ott van-e? Nem tudom, de az biztos hogy többet tud. De azzal sokakkal egyetértek hogy nem csak ő de még sokan mások nem úgy futballoztak mintha egy kupa lenne a tét.

Sunny21 2019.12.24. 15:37:02

@del pipi: Paródia, mint ahogy a Silvák jedik :D Tetszett, komolyan felnevettem!
Persze Buffon is képes középen játszani, de a hatékonyság kérdéses. Őket azért láthattuk már irányítóként karmesteri pozicióban.
Mindegy, ne ragozzuk, többet várok Pjanictól, és/vagy jöjjön Pogba (mellé)

Grinta 2019.12.24. 16:05:59

@rockitbaby: @Shyr Kahn: Srácok,tényleg nem látjátok?Kiemeltek egy mérkőzést,hogy az egyik játékos lement,másikat meg nem ott játszatták : D vesztesek nyilatkoznának ilyet körülbelül.99-ben meg miután Lothar lement,kikaptak,gondolom,hiszen még kronológiailag is ez történt.Nyert a Mu.Nem a ketrec maradt üresen,ha már az egyén fontosságát ennyire nagyra tartjátok.
Ha Riquelme nyerő típusú játékos lett volna(nem az,csak meg kell nézni a trófeák számát),akkor az a fiatal siheder 22 éves korától,ahogy mondod eltelt (2003 Aug1-2012 jul1) ,az majdnem tíz év alatt illett volna ettől komolyabb európai klub karriert befutnia.Egyik nagy csapat sem találta alkalmasnak arra hogy átigazolja?
Szerintem a legnormálisabb statisztikát hoztam,de ha már a játékperceket írod..konkrétan azzal kezdtem a tegnapi kanossza járásomat,hogy a faszi állandóan pályán van.Harminc meccseket játszik a bajnokságban,több mint 2000 perccel.
Tavaly 31 meccs 2288 perc,előtte ugyancsak 31 meccs 2489 perc,míg azelőtt 30 meccs 2171 perc.Konkrétan ezek a számai.Itt azt gondolom el is dőlt ez a dolog,hiszen ezen három szezon alatt van a Juventusnak összesen 12 veresége,tehát az a csapat amelyik szinte állandóan győz,azzal a játékossal a fedélzetén amelyik szinte állandóan játszik..azért csak legyen már valamicske érdeme is ebben a dologban.
Többen kitértek arra,hogy általad felhozott játékosokból több nem is belső középpályás.Az hogy tud-e ott játszani,vagy konkrétan ott játszatják állandó jelleggel,az nem ugyanaz.Sokkal fentebb játszanak,igazi támadó középpályást.
Most így hirtelen ennyi : )

JuventusFanatikus 2019.12.24. 16:46:45

@del pipi: Ha Te mondod, biztos úgy van, a Csillagok Háborúját sosem néztem, de nincs is tervben, nem vagyok nagy filmes, leginkább ilyenkor karácsonykor nézek vígjátékokat.
@Sunny21: Fejben biztos ott van, mert ahhoz, hogy valaki a védelem előtt játsszon, ahhoz nagyon koncentráltnak kell lennie. Egyébként a nyilatkozataiban eléggé vezértípusnak tűnik, és a Románál is azt hallottam, hogy a nagy rómiaiak után neki volt az egyik legnagyobb szava az öltözőben.

alexGicamo 2019.12.25. 10:28:00

@Sztovicska: Nagyon adom ! Én is álmodozom arról töretlenül, hogy lesz még nekünk egy Nedved - kaliberünk a pályán ! :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1780) bajnokság (2865) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (732) elemzés (40) előzetes (710) Európa Liga (111) felkészülés (87) hírek (1499) játékosokról (8883) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2153) meccsek (3504) mercato (3765) nyilatkozat (6639) Olasz Kupa (278) összefoglaló (316) pletyka (3771) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (206) video (106) Címkefelhő
süti beállítások módosítása