Sarri: „Kezdem élvezni az edzéseket”

sarri_maurizio_szuperkupa_sajtotajekoztato.jpgElmondása szerint Maurizio Sarri elkezdte élvezni a Juventus edzéseit, mivel a csapat egyre inkább az ő elképzeléseit próbálja megvalósítani.

„Kezdem igazán jól érezni magam az edzéseinken.” - mondta az edző az Olasz Szuperkupát megelőző sajtótájékoztatón.

„Ennek az az oka, hogy a csapat úgy játszik, vagy legalábbis azt próbálja játszani, amit én képzeltem el.

Ha jól érzem magam, akkor ez azt is jelenti, hogy vannak még gyenge pontjaink, de ezeken tudok segíteni. A célunk nem lehet más, mint maga az utópia, mintha soha nem lehetnénk teljesen elégedettek, és mindig találnánk valamit, amin javíthatunk.

Ne feledjék, csak egy meccset veszítettünk. Az elmúlt két mérkőzésen változtattunk a rendszeren, ez pedig elég sokat kivesz a csapatból, ezért óhatatlanul széthúzta az ellenfél a csapatot a végére.

Két gólt kaptunk az utolsó három meccsen, az egyik pedig a 95. percben született. Azért nem ötpercenként nyeljük a gólokat.

Vannak hibáink, de fura módon akkor születnek a találatok ellenünk, amikor inkább mélyen visszahúzódva védekezünk, mint amikor magasan letámadjuk az ellenfelet. Nehéz kitalálni, hogy ennek mi az indoka, de dolgoznunk kell a megoldáson.

Wojciech Szczęsny elérhető, Mattia De Sciglio jó állapotban van, közben pedig Aaron Ramsey és Douglas Costa azon dolgozik, hogy visszatérjen a legjobb erőnléthez. Csak Giorgio Chiellini és Sami Khedira hiányzik a keretből, mindkettőjük térdműtét után lábadozik.”

Az egyetlen vereséget a Juve a Laziótól szenvedte el, de vasárnap nyerheti az első kupáját a Juventusszal, ehhez pedig pont a Laziót kell legyőzni.

„Három döntőt játszottam tavaly a Chelsea csapatával. Fontos meccs a vasárnapi, motiváltak vagyunk, és utolsó összecsapásunk egyes elemei pedig még több motivációval szolgálhatnak.

A Lazio még veszélyesebb egy tétmeccsen, mivel fizikailag és taktikailag nagyon jó a csapat. Hihetetlen számomra, hogy ez a csapat nem tudta magát kvalifikálni a BL-be az évek során, mivel a Serie A egyik legjobb középpályájával rendelkeznek, és náluk játszik Ciro Immobile, aki 17 meccsen 16 gólt szerzett.”

Massimiliano Allegri a héten arról nyilatkozott, hogy a taktikai rendszerek nem jelentenek semmit a játékosok egyéni kvalitásaihoz és tehetségéhez képest.

„Csak abban reménykedek, hogy a klubelnökök nem ébrednek rá erre, különben feleannyi pénzért kell majd dolgoznunk! Abban egyetértek, hogy egy edzőnek nem kell átalakítania a játékosokat, de hatást kell kifejtenie a csapatra, miközben figyelembe kell venni a játékosok jellemzőit is.

Ezek személyes vélemények, mindannyian eltérőképpen végezzük a munkánkat.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2415362020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

del pipi 2019.12.22. 10:22:52

Én tudok olyat aki átalakított, átképzett játékosokat....Forza Sarri ! Forza Juve!

Rocky80 2019.12.22. 10:56:31

@del pipi: mint pl Bernardeschi mint treq.

JuventusFanatikus 2019.12.22. 11:19:02

@Rocky80: Őket is Allegri képezte át azokra a szerepekre, előbbi nem jött be, utóbbi annál inkább. Nekem egyébként nincs bajom az átalakítással, csak ahhoz olyan zsenialitás kell, ami nincs meg minden edzőben.

alexGicamo 2019.12.22. 11:21:29

Csípem a szövegét ! :-D
A lényeg a győzelem ! Én szeretném, ha megnyernénk ezt a kupát ! Tudom, sokan lenézik , de egy kupa akkor is csak egy kupa !

GZolee80 2019.12.22. 11:45:56

@Rocky80:

Cuadrado a karriere elején az Udineseben jobb hátvéd volt, majd a Fiorentinában került egy sorral feljebb.

JuventusFanatikus 2019.12.22. 11:52:19

@GZolee80: Csak két meccsen volt jobbhátvéd az Udinesében, és szintén két meccsen a Leccében is.

del pipi 2019.12.22. 12:31:36

@Rocky80: Akartam volt mondani az egyik bejött a másik meg...basszus nem vádolhatja meg senki Sarrit hogy nem nyomja Bernát, nem igaz?

pedronegroo 2019.12.22. 13:01:16

Ezzel az Allegrivel mi lett? Taktika nagy mestere kb lenyilatkozza hogy taktikázással nem leszünk előrébb?? Bocsánat ezt a taktika nagy mestere dumát csak pár fanatikus akasztotta rá mint kb a bagósra azt hogy van valami mágikus sarriball, ezek mind jól hangzanak de messze állnak a valóságtól, se Sarri se Allegri nem tartozik a nagy mágusok közé, kevés olyan edző van/volt aki képes komolyan változtatni a játékosok képességein mármint pozitív irányban, a fiatal José mondjuk ilyen volt, jelenleg csak Klopp aki komoly pluszt jelent meg esetleg Conte aki tényleg a szarból is ki tud hozni valamit.

Il Principino 2019.12.22. 13:27:21

@alexGicamo: egyetértek,ennél könnyebben nem lehet a vitrint gazdagítani,egy Juventusnak kutya kötelessége lenne ezt is megnyerni!Megadhatná az alaphangot a tavaszi menetelésre ;) plusz karira adják ezt a szurkolóknak :)

babo0410 2019.12.22. 13:46:06

@pedronegroo: Érdekes mód Allegri mindig ki tudott találni valamit, mikor nem ment a csapatnak. Sarri egy igen nagy taktikus. Tudja mikor mit kell játszani, és mindig tanul is a hibáiból. Szerintem Allegri egy remek edző.

Alex8610 2019.12.22. 14:25:33

Amugy nem tudom miert van egekbe emelve a Lazio meg a kozeppalyaja.Az Elben mar a csoportban elvereztek.Most jo szezont futnak de pl Immobile Olaszorszagon kivul megbukott.Teljesen masok az elvarasok a Lazioval szemben mind edzo mind jatekosok fele.Nekik sikertortenet az eddigi meneteles Sarri meg szet van szedve akkor is ha gyoz a csapat.

Il Principino 2019.12.22. 14:54:11

@Alex8610: sztem idén a top 4 nekik az elsődleges,azért engedték el az EL-t.Játékoskeret alapján is a csoportjuk favoritjai voltak.Mivel a Napoli és a Milan is hánykolódik a középmezőnyben az Atalantának még ott a bl és mire kiesik a bergamoi csapat,arra jókora pontelőnyt szereznek velük szemben is.
Szűk győzelmet várok,de akár a hosszabbítás is benne lehet a mai meccsben..Közben mit kapott a Milan uhh...
Forza Juve :)

gomorra21 2019.12.22. 15:38:57

Sarri: Kezdem élvezni az edzéseket

gomorra21: Kezdem élvezni a meccseket

dobor norbert 2019.12.22. 17:28:33

@del pipi: Pipikém!
Ma kérlek ne tippelj,hanem csak szúrkolj! Utána meg okoskodhatunk,h miért csak kettővel nyertümk miért nem hárommal!

2019.12.22. 10:00 |

Címkék: nyilatkozat meccsek szuperkupa játékosokról