Pogba távozni akar, de inkább Madridba, mint Torinóba

pogba_paul_olelkezes_chiellinivel.jpgFrancia lapértesülések szerint Paul Pogba szeretné elhagyni a Manchester Unitedet, azonban az opciók közül inkább a Real Madrid keretét választaná, mint a régi kapcsolat felmelegítését az Öreg Hölggyel.

A Juve nem egyszer felmerült a francia középpályás következő klubjaként, amennyiben Paul Pogbának sikerül távoznia a Unitedtől, és az Öreg Hölgy vezetősége hajlandó kifizetni a megfelelő összeget a világbajnok futballista játékjogáért.

A L’Équipe szerint a középpályás döntött, azonban a torinói szurkolók nem örülhetnek túlságosan, mivel inkább Zinedine Zidane csapatát választaná a játékos, nem pedig egykori sikerei helyszínére térne vissza.

Mindennek ellenére azonban a bianconero klubvezetés továbbra is érdeklődik a 26 éves játékosért, aki valószínűleg igencsak komoly erősítést jelentene a sokak által kritizált középpályán.

Az Öreg Hölgy még 2016-ban adta át a francia játékjogát a United együttesének megközelítőleg 105 millió euróért, a játékost a szerződése pedig 2021-ig köti a manchesteri vörösökhöz.

Bármilyen is az aktuális helyzet, az nyilvánvaló, hogy a francia játékos és az angol klub is csalódott lehet, mivel egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan a felek azt remélték.

Zinedine Zidane viszont szívesen fogadná a franciát a keretében a spanyol csapatnál, már nyáron is komolyan felmerült a visszatérés lehetősége, azonban akkor nem sikerült megegyezni a United vezetőségével.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2015341974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2019.12.07. 11:18:33

"A L’Équipe szerint a középpályás döntött, azonban a torinói szurkolók nem örülhetnek túlságosan, mivel inkább Zinedine Zidane csapatát választaná a játékos, nem pedig egykori sikerei helyszínére térne vissza."

Én örülök, nagyon is:P:D

rockitbaby 2019.12.07. 11:28:47

@JuventusFanatikus: Pedig akár tetszik, akár nem, még mindig sokat adhatna a csapathoz. Persze annyit, mint amennyit kérnek érte, már nem ér; ellenben egy okos csereüzlettel még lehetne keresnivalónk.

bombahoppa 2019.12.07. 11:34:03

Egy éve elkalapáltuk az intert, Pogba nélkül.

vote4bombahoppa.blogspot.com/2019/06/mikulas-torinoban.html

Most sem lesz gond a Lazio.

JuventusFanatikus 2019.12.07. 11:51:16

@rockitbaby: Nem is lehet kérdés, hogy helye az lenne nálunk, de az ára, a fizetése és a viselkedése miatt én nem szívesen látnám itt, és ha többet adnánk érte, mint amennyiért eladtuk, akkor pedig kifejezetten rossz üzletet csináltunk.

del pipi 2019.12.07. 12:18:13

@rockitbaby: Mire gondolsz? Egy Khedira Pogba? Ez elég okos? :)

Jamal Jamal 2019.12.07. 15:37:28

@bombahoppa: Ön az a bizonyos taccs Bombahoppa?
Idejötté szomorkodni?? :D :D
Otherwise.... Velkám!!!!!

rockitbaby 2019.12.07. 15:58:53

@JuventusFanatikus: Az ára az biztos több lenne, efelől kár is lenne vitatkozni. A fizetése más kérdés, de nyílván nem pár milliós gázsiért váltana, figyelembe véve a ManU által adott bért. Szóval innen nézve semmiképp sem érné meg.

Viszont a fizetése két távozó jétákoséval már megoldható lenne. De enélkül is ki kellene tudnunk gazdálkodni, ha valóban az elitbe akarunk tartozni.

bomberhopper 2019.12.07. 17:34:57

@Jamal Jamal: egy a bombahoppa és oszthatatlan. Egyébként igen. Személyiségemmel a szomorkodás nem összeegyeztethető.

:)

ZecH 2019.12.07. 17:45:29

@JuventusFanatikus: Tipik ha nincs lo jo lenne neki a szamar is. Menjen Madridba az valo neki, de kivanom hogy pont annyi kupat nyerjen ott is mint a Unitednel mostanaban...

2019.12.07. 11:00 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról