Elhagyja Olaszországot a Juventus női csapatának csillaga

aluko_eni_juventus.jpgIntő jel Olaszország és az olasz labdarúgás számára, hogy a Juventus női csapatának angol válogatott csillaga, Eni Aluko megelégelte az országban tapasztalható állapotokat, a napi rutinná vált rasszizmust, s mindössze 18 hónapot töltve a zebramezeseknél, szerződése lejárta előtt elhagyja Torinót.

Az angol válogatott játékos eredetileg 2 évre kötelezte el magát a Juventusnál, azonban most hétvégén, a Fiorentina elleni mérkőzésen lép utoljára pályára a csapat színeiben.

"Néha úgy érzi az ember, mintha a másféle emberekkel kapcsolatos nyitottság tekintetében Torinó évtizedekkel elmaradott volna." - írta Aluko a The Guardian-ben közzétett írásában.

"Belefáradtam abba, hogy a boltokba besétálva azt éreztem, a tulajdonos arra számít, hogy kifosztom az üzletet. Rengetegszer előfordul, hogy a torinói reptérre érkezve a nyomkereső kutyák úgy tesznek, mintha te lennél Pablo Escobar. 

Soha nem tapasztaltam rasszizmust a Juventus szurkolói részéről, vagy a női bajnokságban, azonban adott a probléma Olaszországban és az olasz labdarúgásban, s az erre adott válasz az, ami igazán aggasztó számomra. Úgy tűnik, hogy a tulajdonosok és a szurkolók a férfi labdarúgásban a szurkolói kultúra részének tekintik. 

Ezen túlmenően, ha a klub továbbra is Olaszországba kívánja csábítani az európai tehetségeket, hangsúlyt kell fektetnie arra, hogy a külföldiek otthon, a hosszútávú projekt fontos részeseinek érezzék magukat. Még ha a csapat jól is játszik, de a dolgok nem alakulnak jól a pályán kívül, csak idő kérdése lesz, hogy a játékos azt gondolja, elhúzok innen, s hazamegyek. 

Úgy gondolom, hogy egyértelműen megállapítható, hogy mely klubok rendelkeznek a legjobb kultúrával, a legnagyobb nyitottsággal aziránt, hogy ki mit hoz magával, abból, hogy milyen hosszan képesek megtartani a külföldi játékosaikat."

A 32 esztendős Aluko a Serie A-ban, az Olasz Kupában és az Olasz Szuperkupában egyaránt győzedelmeskedni tudott a Juventus mezében, s most új csapatot keres magának.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7115330276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2019.11.29. 11:51:37

Nem tudott beilleszkedni az olasz „kultúrkörbe”.

Rikoo 2019.11.29. 12:01:54

Ez egy nagyon nehéz téma, ahol nem csak emberi tényezőket kell nézni, hanem politikai szempontokat.
Egyre inkább erősödik a rasszizmus mindenhol.
Én ezt nagyon nem támogatom, de meg tudom érteni az ő szempontjukat is.

del pipi 2019.11.29. 17:37:19

@Rikoo: Igazad van, és tényleg ez politika, de az emberek is buták ha mindenkit mindenkivel összemosnak. Nyilván ez a hölgy nem tehet arról amit az Afrikából érkező menekültek művelnek, viszont ebben az esetben az Olasz lakosokat is meglehet érteni, mert megszomorítják a mindennapjaikat. Tehát tényleg nehéz a téma, az érmének két oldala van!

pedronegroo 2019.11.29. 19:37:29

Köszönjük Emese... lennénk én női néger focista a juvéban leszarnám a huhogókat! Ezeknek semmi se jó!

del pipi 2019.11.29. 19:42:58

@pedronegroo: Na végre megjöttél? Árányozd má be az estémet tesó! jajj!

alexGicamo 2019.11.29. 19:44:10

Ez sajnálatos dolog ! Főleg a mai , modern világban már szánalmas, hogy még mindig a rasszizmusnál tartunk ! Leragadtunk a régi időkben vagy mi ? Mi értelme van ? Egy intelligens , felnőtt ember , szerintem , nem lehet rasszista ! Lehet egy népet vagy kultúrát, bőrszínt , stb . kevésbé kedvelni , de EMIATT bárkit is szóval vagy tettleg bántalmazni eredendő ostobaság és jellembeli gyengeség vagy egyszerűen lelki szegénység , vedd , aminek akarod !

pedronegroo 2019.11.29. 20:31:46

@del pipi: Ja-ja, csak tartom a frontot. Amúgy mit szólsz hogy már a nyomkereső kutyák is rasszisták?? Mondjuk nekem a kuvaszom volt ilyen, már mint nem nyomkereső hanem rasszista, de így született, egyszerűen megveszett ha more tette be a lábát az utcába, egy idő után már másik utcán közlekedtek... Most akkor a kutya is rasszista, érdekes dolog ez... Persze a postást se szerette, nem is kaptunk levelet és a villanyóránkat se olvasta le soha az ELMŰ amíg élt a kuvasz. Ez egyébként nem off! :)

Juventino86 2019.11.29. 21:00:02

Nagyon necces téma ez. Nem akartam hozzászólni, de megteszem. Az a gond, hogy egy olyan világban élünk, ahol a politikai korrektség sokszor elfedi a valóságot. Elítélem a rasszizmust én is, de arra is gondolni kell, hogy az nem véletlenül alakul ki. Mindenki tudja, hogy az afrikai bevándorlók miket csinálnak Olaszországban, ezek tények. A rasszizmus sajnos nem mindig előítéletből származik, hanem a keserű tapasztalatból. Sajnos sokan nem akarnak egyáltalán integrálódni, hanem semmibe veszik a törvényt és az alapvető erkölcsi normákat. Innentől nem csoda, hogy a rasszista hangok felerősödnek.

gomorra21 2019.11.29. 21:00:19

@pedronegroo: "more"? Honnan vagy te, ember? :)

Type-R 2019.11.29. 22:05:29

Undorító ez a fajta "szurkolói" hozzáállás és az empátia teljes hiánya. Az pedig még inkább az, hogy nem lépnek fel szigorúbban ellene.
Most "csak" egy női játékosnak lett elege, ezért persze nem is nagyon foglalkoznak majd a kérdéssel, amíg nem Ronaldo vagy Messi mondja. Ez is undorító.

gomorra21 2019.11.30. 00:57:44

@pedronegroo: nem arra gondoltam. Csak arra kérdeztem, hogy honnan a kifejezés? Milyen tájegységről. Ez ilyen offtopic.

del pipi 2019.11.30. 07:14:12

@Juventino86: Pontosan így van! Ezért is mondtam hogy az érmének két oldala van, és nem tudod mindig hogy mi miért történik.

Rivendell 2019.11.30. 07:15:45

Sajnálatos,de a kutyas rész több ,mint nevetséges.

del pipi 2019.11.30. 07:25:59

@gomorra21: Ha jól tudom a More cigány nyelven azt jelenti ember, semmilyen tájegységről nincs itt szó. :)@pedronegroo: Normál esetben a kutyák 85%-ka nem szereti őket, ez azért van mert a kutyák érzik hogy nem szeretik őket, és félnek is a kutyáktól, innentől nem kell mondanom hogy a kutyák hogyan gondolkodnak. Volt egy Francia Bulldogom akinek akkora szíve volt mint egy ház, komolyan nem akart ez senkit megharapni,még ugatni sem tudott csak mint egy fóka. Na még eu a pacifista Buldi is meg akarta rágni a morékat. És akkor oda jött egy és mondta nekem: JAJJ tesó de szép kis jószág ez! Ez pitbull? :))))

del pipi 2019.11.30. 07:32:42

@Type-R: Igazad van! DE! Én olyan helyen élek ahol egymillió náció él, utálom a liberalizmust de az embereket viselkedésük alapján ítélem meg, nincs kiválasztott faj. De azt tudnod kell (és ezért kezdtem úgy hogy mit utálok) ezek az emberek sokszor van aki mindig, bemesélik maguknak hogy őket mindenki utálja és mindenki rasszista. Olyan szintű üldözési mániájuk van hogy hihetetlen. Szóval van ez az oldal is.

pedronegroo 2019.11.30. 08:33:29

@del pipi: ??? Nem szeretik a kutyákat?? Aki a kutyákat nem szereti az olyan is, nincsenek véletlenek.

JuventusFanatikus 2019.11.30. 11:38:36

@gomorra21: A more kifejezést még én is ismerem:D Ahogy @del pipi: mondja, ez egy cigány kifejezés. Mondjuk nálunk a more épp tengert jelent:D
@pedronegroo: Nekünk volt a kapunál egy nagyszőrű fekete német juhász, úgy nézett ki, mint a fekete halál, nem kedvelték a perui indiánok, azt mondta az egyik, "Komám, nem szeretem én azt a kutyát ott a kapuba" Sajnos pár hónapja elpalántáltam a kertbe, a társával együtt, de már megvan az utánpótlás, két fél éves sárhegyi, nem nagyok, van bennük vagy 40 kiló, meg 170 centi felállva:)

pedronegroo 2019.11.30. 16:04:01

@JuventusFanatikus: Helyes, kutya az ember legjobb barátja.

alexGicamo 2019.11.30. 16:38:26

@del pipi: Teljesen egyetértek ! Én is a viselkedésük alapján ítélem meg az embereket és nem a bőrszínük után .

del pipi 2019.11.30. 17:44:06

@pedronegroo: Pedig nagy százalékuknál így van, de van kivétel is, mutatom:www.youtube.com/watch?v=kl3mwy6PYwY :)))))@JuventusFanatikus: Ja ja ezek a sáros dogs kemények nagyon! Durcák öcsém!

2019.11.29. 11:00 |

Címkék: klub nyilatkozat játékosokról