Zebrát farkasra, avagy a Spinazzola-Pellegrini csere

pellegrini_luca_orvosin.jpgMint derült égből a villámcsapás, úgy hatott a szurkolókra ez az üzlet, ugyanis egyik nap felmerült ez a hír, másnap már orvosira jelentkeztek az érintettek.

A sokak által megkedvelt Leonardo Spinazzola már giallorosso színekben vigyorog, míg helyette kapunk egy nagyon tehetséges olaszt, aki mindössze 20 éves. Mit érdemes róla tudni?

Luca Pellegrini egy törzskönyves római, az Örök Városban látta meg a napvilágot, és a Roma akadémiáján is nevelkedett. A Giallorossi U17-es együttesében mindösszesen kilenc összecsapáson lépett pályára, hamar felkerült a Primavera csapatba, ahol 41 összecsapáson számítottak rá, két találatot szerzett, és kiosztott négy gólpasszt. Három trófeával gazdagodott: megnyerték a bajnokságot, a Coppa Italiát és a Supercoppa Italiát is. Az UEFA Youth League-ben nyolc meccsen segíthette gárdáját, két gólpassz fűződik a nevéhez.

A felnőtt csapatnál idén mutatkozhatott be a Frosinone ellen, és kiválóan sikerült számára a debütálás, mivel kiosztott egy gólpasszt. Ugyan még csak 20 éves, de már játszhatott a Bajnokok Ligájában. A Farkasoknál hat alkalommal számítottak rá, a télen pedig kölcsönadták az ifjú labdarúgót.

A Cagliari együtteséhez került, ahol tizenkét mérkőzésen léphetett pályára, egy assziszt is szerepel a neve mellett.

Az U16-tól kezdve az U21-ig minden egyes korosztályos válogatottban szerepelt már, az U20-as olasz nemzeti csapatnak (amely negyedik lett a lengyelországi világbajnokságon) alapembere volt, 6 meccsen léphetett pályára az Azzurrininél, és egy gólpasszt osztott ki.

Adatai:

  • Kor: 20 év
  • Nemzetiség: olasz
  • Magasság: 178 centiméter
  • Erősebbik láb: bal
  • Poszt: bal szélső védő
  • Értéke: 5 millió euró (a Transfermarkt becslése szerint)
  • Ügynök: Mino Raiola

Játékstílusa: Nem csak balhátvédet tud játszani, hanem az egész bal szélen bevethető, akár középpályán, akár a csatársorban. Eléggé sokoldalú, védekezésben és támadásban is remek, egy modern szélső védő. Az a legfőbb erénye, hogy hihetetlenül gyors és fürge. Technikás srác, aki jól cselez, rengeteget robotol, igazi energiabomba. Kiválóan tudja beadni a labdát, akár laposan, akár ívelten. Annak ellenére, hogy támadásban jeleskedik, védekezésben sem gyenge. Szerelésekben, becsúszásokban jó igazán, de megelőzésekben is remek.

Ahogy az olasz fiatalok úgy általában, úgy ő is hajlamos arra, hogy túlságosan buzgó, fegyelmezetlen és durván játszik, előszeretettel gyűjti a sárga lapokat, és természetesen még helyezkedésben is van még hova fejlődnie.

Ami szintén nem mellette szól az a múltban elszenvedett két súlyos sérülése. Először keresztszalag-szakadása volt, majd ezután nemsoká eltört a térdkalácsa (?) is, de szerencsére azóta elkerülték a komolyabb sérülések.

Most, hogy a római születésű játékost megismerhettük, ideje kiosztani Spinazzolának a bizonyítványát.

spinazzola_leonardo_csikos_mezben.jpgMikor tavaly megérkezett, akkor nem tartozott a kedvelt játékosokhoz, sokan De Sciglióhoz és Darmianhoz hasonlították, mára már az egyik legnagyobb közönségkedvenc lett, egészen annyira, hogy páran inkább őt látnák szívesebben a kezdőben, mint Alex  Sandrót. Mivel érdemelte ki ezt?

Nem is feltétlenül a játékával, mert azért védekezésben fejlődhetne, ahogy a cselek sem mindig jönnek össze neki, kellene még sokat fejlődnie, hogy a Juventus kezdőcsapatában kapjon helyet, de ez a srác hatalmas szívvel játszik, bátran küzd, megtesz mindent a bianconero színekért, ez sajnos mára már nem mindennapi. Az Atlético Madrid ellen Allegri mester húzott egy merészet, és bedobta a mély vízbe, s láss csodát, kiválóan játszott az olasz. Ez volt az a pont, amikor a szurkolók felfigyeltek arra, hogy ennek az embernek helye van a csapatban. Később sem okozott csalódást, ugyan meg kellett szokni, hogy ő egy inverted szélső védő, de nagyon hasznos játékos vált belőle.

Statisztikái elég gyengék, átlagon aluliak, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem is játszott olyan sokszor, tíz alkalommal lépett pályára, ezeken a meccseken pedig egy gólpasszt osztott ki. A teljesség kedvéért megemlítem pár statisztikai adatát:

  • Közbeavatkozások: 0,3 meccsenként, összesen három darab
  • Szerelések: 0,4 összecsapásonként, 44,4%-os hatékonyság, kilenc darab
  • Tisztázások: 0,4 mérkőzésenként, négy darab
  • Megnyert párharcok: 3,2 összecsapásonként, 56%-os hatékonyság
  • Passzok: meccsenként 24,9 átadás, 83%-os pontosság
  • Beadások: hat pontos beívelés, 21%-os pontosság, 8 kulcspassz
  • Osztályzat: 6,62

Itt tekinthető meg egy videó róla.

Ha tehetném, a hozzáállását ötösre értékelném, de azért a pályán látottakat is figyelembe kell venni, ez alapján pedig egy határozott négyest kap.

spinazzola_leonardo_roma_orvosin.jpegMost már mindkét srácról megtudtunk sok mindent, már csak arra kell rájönni, hogy mi is a cél ezzel az üzlettel, és hogy ki is járna jól.

Ez a biznisz úgy nézne ki, hogy Spinazzola 25 millióért euróért cserébe költözik Rómába (a Transfermarkt szerint 15 millió eurót ér), míg a Juve 15 millió eurót fizet Pellegriniért, ami azt jelenti, hogy 10 millió euró hasznot könyvelhet el a Bianconeri. A római kap Torinóban 1,3 millió eurós bért, míg Spinazzola 3 millió eurót tehet zsebre új csapatánál.

Ha a minőséget nézzük, akkor Spinazzola személyében távozik egy már bizonyított, picit idősebb játékos, míg helyére érkezik egy olyan futballista, aki még nagyon keveset tett le az asztalra, de olyan potenciál rejtőzik benne benne, hogy jobb lehet, mint amilyen Leonardo valaha is volt.

Kockázatos üzlet, jelenleg gyengült ez a poszt, de lehet, hogy a jövőben még nagyot nyer vele a Juve.

A logikus döntés az lett volna, ha a pénzért megveszi a Juventus Pellegrinit. Amíg Spinazzola marad cserének, addig az U20-as válogatott kölcsönben egy másik együttesnél vitézkedik, hogy fejlődjön. Azonban ez az üzlet a nevezés miatt fontos, ugyanis az 21 éven aluliak nem foglalnak el helyet a 25 fős keretben, a Juventus felnőttcsapatánál pedig csak Moise Kean van, aki ezen életkort még nem érte el és még tétmérkőzéseken is számítanak rá. Eddig Rodrigo Bentancur is beletartozott ebbe a kategóriába, de betöltötte a huszonkettedik életévét, így már ő is beleszámít a 25 főbe. Valószínűleg ez a biznisz egy nagy terv része, amibe mi nem láthatunk bele, a vezetők pedig így sakkozták ki.

Nagyon sajnálatos, hogy távozik Leonardo Spinazzola, akit nagyon megkedveltek a drukkerek, kilenc éve a Juve kötelékébe tartozik, mindig valahova lepasszolta a klub, de 26 éves korára egy súlyos sérülés után álmai klubjában játszhatott, jól is teljesített, most azonban kénytelen végleg elhagynia szíve hölgyét. Bizonyára a magasabb fizetés és a több játéklehetőség kicsit vigasztalja, de hiába nagy klub a Roma, ott mégsem fog igazán sok trófeával gazdagodni.

Nem tudunk mást tenni, mint Spinazzolának sok sikert kívánni, és megköszönni azt, amit imádott csapatunkért tett, míg Luca Pellegrinit jó szívvel üdvözöljük, és neki is sok szerencsét kívánunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7014917924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pott70 2019.06.30. 13:15:17

Te tényleg egy Fanatikus vagy!Nem kis melós cikk,de tök jó!
Kössz szépen!

Horváth Boldizsár Zalán 2019.06.30. 13:31:04

Sziasztok! Valaki el tudná magyarázni, hogy is működik ez a minimum fiatal szabály?

alexGicamo 2019.06.30. 13:35:43

Pazar cikk ! Köszönjük !
Remélem, hosszútávon jól járunk majd ezzel a cserével !

Csak Csucsu 2019.06.30. 13:56:46

@Horváth Boldizsár Zalán: kell egy adott számú saját nevelés-t (21 év alatt legalább 3 évet a klubnál kell tölteni, kölcsön is számít) és kell egy adott számú olasz(nemzeti) játékos- t nevezni. 21 év alattit nem vagy köteles nevezni, bármikor felhozhatod. A blben 3 at kell nevezni minimum ifistákból. 8at nemzeti játékosból. A bajnokságokban országonként változik. De nem vagyok benne biztos teljesen csak emlékezetből írom.

Csak Csucsu 2019.06.30. 14:07:42

Alapvetően nem rossz játékos, de nem látom mivel vagyunk előrébb vele mint Spinazzolával. Egy Florenzi De Sciglio cserét kéne valahogy összehozni. Motiválatlan kis úri fiúcska ez a ds

Grinta 2019.06.30. 19:28:34

Nagyon kíváncsi lennék honnan találódik az ki,hogy eladjuk/elcseréljük Spinazzolát egy olyan srácra aki ezer percet játszott eddig a Serie A-ban,és a focit azért figyelőknek is be kell mutatni hogy kicsoda.Roma padjáról gyakorlatilag.Ez hogy?
Én értem hogy mekkora tehetség,meg mi rejlik benne-de az ilyen üzleteknek honnan van realitása?100 ilyen van még,nemzetközi viszonylatban,amiből semmi sem lesz.

rockitbaby 2019.07.01. 09:40:47

@Grinta: A tehetség mellett, ami a jövőbem térülhet meg, egyes források szerint így több, mint 20 milliós haszonnal zártuk az üzletet. Fiatalítunk, ő nem számít bele a kora miatt a bl keretbe, plusz szerintek gyűjtünk valakire.

Címkék: bemutatkozás összefoglaló mercato játékosokról