Beharangozó: A Lazio elleni mérkőzés

46.pngA továbbra is veretlen Juventus Rómába utazik, hogy vasárnap összemérje tudását a Lazióval. A mérkőzés 20:30-kor veszi kezdetét.

A Lazio nagy küzdelemben van a Bajnokok Ligáját érő helyekért, és jó ideig a negyedik helyen tanyázott, ám a Milan letúrta a hőn áhított pozícióról, és még  a városi rivális Roma is befurakodott elé, úgyhogy csak a hatodik helyet foglalja el.

Korántsem borús a helyzet, mivel a Rossenerinek csak két ponttal van több, mint a Laziónak, úgyhogy nem áll olyan rosszul a Sasok szénája. Az már nem szól a fővárosi csapat mellett, hogy a nagycsapatok ellen igencsak gyengén muzsikál, az idei szezonban még egyetlen nagyobb csapatot sem sikerült legyőzni. Inzaghi legénysége kilenc győzelmet, öt döntetlent és hat vereséget könyvelhet el.

A Juventus elég sok sérülttel rendelkezik, mivel Andrea Barzagli, Juan Cuadrado, Mario Mandžukić és Sami Khedira nem bevethető, míg Miralem Pjanić és João Cancelo nincsen százszázalékos állapotban, de csereként bevethetőek. Medhi Benatia pályára lépésére nincs sok esély, mivel nagyon közel áll ahhoz, hogy Katarba költözzön, és nem mellesleg ő sincs teljesen felépülve sérüléséből.

A Lazio nem számíthat Francesco Acerbi és Adam Marušić szolgálataira, mivel eltiltottak, míg Luiz Felipe sérülés  miatt nem fogható hadra.

Általam felállított kezdő

4-2-3-1: Szczęsny - De Sciglio, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro - Can, Bentancur - Bernardeschi,  Dybala, Douglas Costa - Cristiano Ronaldo

  • Védelem: Ez az összeállítás mondhatni adja magát, mivel a legjobb ötös, amit össze lehet állítani. Cancelo jól fog jönni csereként beállva. A Lazio csatáraira különös figyelmet kell fordítani, mert elég kreatív és gyors együttesről beszélünk. Ugyan Immobile nem játszik csúcsformában, de bármikor villanhat egyet, ahogy a Juventus ellen szokott. Kicsit tartok attól, hogy Bonucci nem lesz ott fejben, és rosszul helyezkedik, aminek az is lehet a következménye, hogy elszáguldanak mellette, vagy csúnyán megforgatják.
  • Középpálya: Az uruguayi-német duó elég jól tud védekezni, és a labdát is jól ki tudja hozni, amire különösen nagy szükség van akkor, ha az ellenfél komoly letámadást alkalmaz. A Sasok középpályája igencsak veretes, különösen, hogy Sergej Milinković-Savić is kezdi visszaszerezni remek formáját. Miralem hiányában nem sok kreativitás marad a Juve középpályáján, ez a csapatrész azonban legalább védekezésben stabil. A fentebb említett duó elegendő kell, hogy legyen ezen a mérkőzésen, Matuidi játszatása nem sokat segítene, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy ebben a felállásban Dybala könnyebben el tudja végezni a feladatát.
  • Támadók: A Chievo elleni felállás igencsak ígéretesnek tűnt, ezért megpróbálnám ismét elővenni. Dybala irányíthatna, különösen fontos lehet a szerepe Miralem hiányában. A szélsők segíthetnek széthúzni a háromfős védelmet, ami eléggé meggyengül Acerbi kiválása révén. Nagyon kíváncsi lennék Ronaldo produkciójára, hogy mit tudna nyújtani előretolt ékként egy már kevésé jól védekező csapat ellen.

A Lazio minden bizonnyal a kontrákra fog építeni, így a Juventus feladata lesz a labdatartás. Az utóbbi időben már kevésbé okoz komoly gondot a védelem feltörése, remélem, hogy most sem lesz másként. A római csapat sok gólt lő és kap is.

Nagyon résen kell lennie a védőknek, elképzelhető, hogy az ellenfél egyszer legalább beveszi a Juve kapuját. Nincsenek kételyeim a Juve góljait illetően, sőt, biztos vagyok abban, hogy a Bianconeri gólt fog lőni. Bízom benne, hogy nem lesznek megingások a védelemben, és kapott gól nélkül lehozzák az összecsapást Chielliniék. Tippem: 0-2. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5714590390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomsz 2019.01.26. 22:37:48

Én egy 0-1-nek is nagyon tudnék örülni... Az idegenbeli meccsek közül ez az egyik amitől lehet kissé tartani, a másikat már lejátszottuk idén a bergamóban, illetve lesz egy körünk még a Giuseppe Meazában is.. A többi idegenbeli meccstől nem tartok

2019.01.27. 01:28:05

@JuventusFanatikus: Matuidi helyett lehetne megint Bernardeschi,Can és Bentancur lehozza a kp-t,szükségünk van két csatárra és a két szélsőre,433-ban nem tudunk kreatívan focizni valamiért...

del pipi 2019.01.27. 08:02:02

a múltkori felállással szerintem levernénk őket mint vak a poharat, ez a lazio nem annyira jó mint a tavalyi, aztán lehet hogy később formációt váltanak, a Mr tudja. én játszatnám a Bernát hétfőn jól tolta nem szabadna jegelni, nekem a fenti összeállítás jobban tetszik, de a lényeg a győzelem így megint nőhet az előny , mert a későbbiekben a bl szempontjából fontos jelentősége lehet. FORZA JUVE!

Sztovicska 2019.01.27. 11:10:05

@del pipi: szerintem is a múltkori lenne a jó. Hátul egy sandro-chiellini-bonu-ds, középen costa-matuidi-can-berna, elöl meg cr-dybala. Szerintem egy ilyen 4-4-2 jobb lenne

DVTK.1910 2019.01.27. 12:36:26

Így, hogy botlott a Napoli, egy mai győzelemmel a scudetto már szerintem nem is lenne kérdés. Ez előnyt jelenthet a BL-re néhány olyan topcsapattal szemben, akiknél még kiélezett a bajnokság (Pool, City, Barca, Atlético).

MGB75 2019.01.27. 13:50:42

@DVTK.1910: csak ilyenkor jön az, h mi is botlunk...

Cannavaro 2019.01.27. 18:05:38

@DVTK.1910: Nem biztos, hogy egy belazult Juve, képes lesz megnyerni a BL-t! Egy folyamatosan szinten tartott csapat, jobb teljesítményre képes! Sosem szerettem a könnyen nyert Scudetto-t, de most még itt van Allegri is, aki nem képes ugyanúgy motiválni sajnos, mint egy folyamatos küzdés kényszer!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1556) bajnokság (2183) beharangozó (22) bemutatkozás (32) blog (73) EB (34) edző (528) elemzés (40) előzetes (505) Európa Liga (108) felkészülés (70) hírek (1261) játékosokról (7155) kiszemelt (29) kitekintő (110) klub (1687) meccsek (2622) mercato (2951) nyilatkozat (5491) Olasz Kupa (193) összefoglaló (206) pletyka (2921) Primavera (15) szavazás (14) szuperkupa (81) történelem (44) válogatott (120) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (143) Címkefelhő