Az AC Milan elleni mérkőzés

supercoppa_italiana.jpgA Bologna elleni kupagyőzelmet követően, a Juventus a szezon első trófeáját is begyűjtheti, s a Szaúd-Arábiában megrendezésre kerülő Szuperkupa-döntőben az AC Milan lesz az ellenfél. 

A Juventus legutóbb 2015-ben, a Lazio elleni 2:0-ás győzelemmel hódította el a Szuperkupát, azóta két alkalommal is vesztesként hagyta el a pályát. Két esztendővel ezelőtt a mostani ellenfél AC Milan 1:1-es végeredményt követően, büntetőpárbajban tudott diadalmaskodni, míg tavaly a Lazio 3:2-es győzelmet aratott a zebramezesek fölött.

A Juventus argentin támadója, Paulo Dybala történelmet írhat, hiszen amennyiben betalál, a Szuperkupa történetének legeredményesebb góllövője lehet. Három találatával Dybala most holtversenyben Samuel Eto’o, Alessandro Del Piero, Carlos Tévez és Andrij Sevcsenko mellett áll.

Massimiliano Allegri keretében nincsenek meglepetések, továbbra is hiányzik majd Medhi Benatia, Mario Mandžukić, Juan Cuadrado és Andrea Barzagli, azonban João Cancelo ezúttal már csapattársaival készülődhet.

Mivel a Juventus az olasz bajnokságot és a kupát is begyűjtötte, a Szuperkupa döntőjében azzal az AC Milannal mérkőzik majd meg, amelyre tavaly májusban megalázó, 4:0-ás vereséget mért az Olasz Kupa fináléjában.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin, Del Favero

Védők: De Sciglio. Chiellini, Alex Sandro, Bonucci, Cancelo, Rugani, Spinazzola

Középpályások: Pjanić, Khedira, Matuidi, Emre Can, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Kean, Bernardeschi

A 18:30-kor kezdődő mérkőzést a Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1414565918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danimester1 2019.01.16. 18:17:37

Forza Juve! Nyerjük meg az idei első kupát!

Nathas 2019.01.16. 18:26:38

Durva! Nem is mertem remélni, hogy ilyen erős kezdővel megyünk neki a meccsnek! Tulajdonképpen 4-3-3-ba csak Cant tudnám Matyi helyett elképzelni. Ezexerint tényleg nem akarunk ráhúzni a 90 percre. Nagyon várom a meccset, adjunk nekik! Forza Juve!

@Rivendell: igen, azt hittem Cancelo hétvégén is csak csereként fog beállni, ismerve Allegri óvatosságát a sérültek tekintetében.

niccolo 2019.01.16. 18:46:10

Micsoda szurkolói hangzavar,mintha zártkapus mérkőzés lenne. Marha hangulat van.

Pjanista 2019.01.16. 18:46:59

Remélem jól fog működni az elöl lévő hármas. Jó lenne többször is így együtt játszatni őket Mandzukic felépülése után is. Esetleg Dybala helyén Bernardeschivel néha.

2019.01.16. 18:55:56

@Rivendell: Olyan nagy iramot nem diktál a Milan se,lehet ők is magasról leszarják ezt...a mieink fix. Ráadásul ez a hangulat is,mint a temetőbe kb...

danimester1 2019.01.16. 18:59:29

Akarjuk mi ezt a kupát?
Egyébként azt mondta a kommentátor 3.5M-t kapunk a meccsért,a Milan is annyit.Tudja valaki a győzelemért jár még ezen felül is nem?

2019.01.16. 19:00:41

Hú, de jók vagyunk...

2019.01.16. 19:03:51

Édes Istenem na most van végem...

patrik1112 2019.01.16. 19:04:07

Hogy lehet ilyen rosszul lejatszani egy 3v2-es szitut?

Magyar Közöny 2019.01.16. 19:08:42

Chiellinin kívül nem sok játékost tüzelt fel ez a meccs

Il Principino 2019.01.16. 19:10:55

Szívem szerint lecserélném az egész csapatot félidőben...

patrik1112 2019.01.16. 19:10:58

Dybala katasztrofalis... nem tudja atvenni a labdakat. Nagyon nincs ott fejben

danimester1 2019.01.16. 19:12:41

Ez eddig sovány!Dybala,Pjanić észrevehetetlen,de CR se mutat semmit.A sérülése után Cancelo viszont jól nyomja!

Il Principino 2019.01.16. 19:17:55

Mintha púp lenne a hátunkra ez a meccs...Jót tenne a meccsnek egy Milan gól,akkor talán felpörögnénk..

danimester1 2019.01.16. 19:21:08

Allegrinek nehézvdolga lesz a szünetben.Mindegyiket fel kéne pofoznia aztán a 60. perc tájékán Dybala-><-Bernaedeschi.

juve28adam 2019.01.16. 19:22:08

Ez a Costa Cancelo oldal elég jó volt, Chiellini eddig a legjobb, ő kb mindenhol ott van.

Juventino86 2019.01.16. 19:24:03

Dybala megint nem csinál konkrétan semmit... Ez az állapot már kb egy éve tart. Érthetetlen, hogy miért nem adjuk el, pénz kellene csinálni belőle. Felőlem már a szünetben jöhetne helyette Berna vagy akár Kean is. Bentancur megint éretlenül és hülyén játszik. Remélem, ezúttal nem állítják ki.
Costa és Cancelo viszont egész jól nyomják, ileltve Chiellini is küzd. :) Forza Juve!!!!

Nathas 2019.01.16. 19:25:01

Én nem érzem olyan gyengének a teljesítményt. Nyilván nem pörgünk maxon, de ennél sokkal rosszabb meccseink voltak gyengébb csapatok ellen is. Costa és Cancelo azért jelent némi játékbeli különbséget DS és Mandzukic ellenében. Bár ma azt hiszem jobban járnánk, ha Dybala helyett Mandzu játszana. Tényleg nem tudom, hogy a kicsi illik-e a csapatba, legyen bármilyen pengés. Azt viszont nem hiszem el, hogy ezekre a teljesen felesleges sárgákra profi játékosok nem tudnak figyelni.

Quentin_KR 2019.01.16. 19:25:26

Borzalmas, ötlettelen semmi játék. Nem károgni akarok, de erre most mi lesz a kifogás? Novemberben elment valami, azóta van ez az ötlettelen, "legyünk túl rajta" játék. Most vagy nagyon jól altatunk, és ezek után simán lelépjük az atletico-t, s utána a döntőig mindenkit, vagy égés lesz és kiesünk már márciusban. Mondom, nem károgni akarok, de nagyon kilátástalannak tűnik a játékunk...

Vergilius1897 2019.01.16. 19:31:23

Én a motiváció hiányán túl továbbra is úgy látom, hogy a középpályánk jelentéktelensége ami nagyban befolyásolja a játékunkat. Egyszerűen hiába van Costa-Ronaldo-Dybala(???) pályán, ha a Pjanic-Bentancur-Matuidi hármas képtelen dominálni/tényező lenni. Támadásban lassúak, ügyetlenek(!) pluszban a védekezést se tudják megfelelően megoldani. Komoly változások kellenek ezen a csapatrészen és nem, sajnos Can sem elég ehhez. Így pedig, hogy a középpálya nem tud alkotó módon besegíteni a támadásban oda jutunk újra és újra, hogy a labda kikerül a szélre és beadjuk, hátha lesz valami

danimester1 2019.01.16. 19:34:00

@Quentin_KR: +1 Én sem értem ezt az "alibifocit".Kicsit hajtani,küzdeni kellene erőt demonstrálni,mert a végén még elhiszik hogy van keresnivalójuk.Megrúgni azt az 1,2 gólt aztán lazítani.Sajnos benne van hogy bemákolnak egyet pláne amilyen magabiztosan aláfutott Csecsnyi...

danimester1 2019.01.16. 19:36:59

@Vergilius1897: pontosan!A kp.-k nulla Pjanić és Bentancur észrevehetetlen ezért is nehezebb elöl.Igaz Dybala is inkább csak esik-kel,Ronaldo is eltűnt.Esetleg ilyen jó a Milan???

Il Principino 2019.01.16. 19:38:20

Donnarummában azért még bízhatunk :D

danimester1 2019.01.16. 19:39:50

Erről beszélek!!!!Pár cenrin múlt!!!ÉBRESZTŐ ÉBRESZTŐ!!!!!!

Vergilius1897 2019.01.16. 19:39:58

@Vergilius1897: erre lehetne megoldás a 4-2-3-1, ahol a középpálya támadásbeli hiányosságai eltűnnének (lényegében nincs ugye középpálya) viszont a Ronaldo-Dybala-Costa hármas Mandzukiccsal előttük kellő minőséget/mennyiséget és variációs lehetőséget biztosít. Kérdés, hogy mondjuk egy Pjanic-Can kettős a védelem előtt mit tudna produkálni...

letepem 2019.01.16. 19:41:14

Allegri és Higany ölelkezett és pacsizott szóval elkezdeném az összeesküvés elméleteket gyártani! :)

Igazából az látszott hogy nem Allegri akarta elküldeni, csak a pénz diktál!

patrik1112 2019.01.16. 19:49:11

Pjanic konkretan elfelejtett loni

juve28adam 2019.01.16. 19:50:49

Kell ez a Ramsey már télen, nincs mese.

Nathas 2019.01.16. 19:52:31

@Vergilius1897: a 4-2-3-1-et már soxor megénekeltük (hiszen a keret ehhez a felálláshoz lett kialakítva), de az sajnos nem lesz.

Il Principino 2019.01.16. 19:53:36

Donnarumma köszönjük :D

danimester1 2019.01.16. 19:53:46

Na most örüljünk!?VAR!?!?!?HA marad,akkor még szarabb lesz a meccs vagy!?!?!?

patrik1112 2019.01.16. 19:54:12

Passzolni meg tud hal isten :D

Il Principino 2019.01.16. 19:54:22

Akkor jöhet Higu hamarosan...

Leram7 2019.01.16. 19:54:24

Donnarumma sokadik lepkéje.

Rivendell 2019.01.16. 19:54:42

Csak én lattam lesnek?

danimester1 2019.01.16. 19:55:12

@danimester1: megszórjuk őker mint a kupadöntőn???

juve28adam 2019.01.16. 19:56:26

Na, Pjanictól ezeket a Pirlos passzokat hiányolom.

danimester1 2019.01.16. 19:56:49

Na a Mister is látja hogy Pjanić ma gyenge!Rövid a pad,de most Can fog szervezni vagy azért állt be hogy védjük az 1:0-át?

Il Principino 2019.01.16. 19:57:18

Chiellini méltó kapitánya ennek a csapatnak,nálam eddig a meccs embere!

Watakuki 2019.01.16. 19:58:35

Takarékon játszunk a bajnokság 90%-án, csak kérdem én mire takarékoskodunk? :D Ha egy ilyen meccsen is ilyen lagymatag semmi van.

bfeco 2019.01.16. 20:00:39

Gyerekek ez a meccs mindkét csapat egy kín. Annyira szarnak rá.

danimester1 2019.01.16. 20:00:45

Sajnpos les,de így kell játszani!!Nem értem ha ilyeneket tudunk,akkor mi a f@szért ezt a hígfo$ tili-toli biszemb@szomot erőltetjük??

danimester1 2019.01.16. 20:04:45

Ez lehetett volna akár piros is,mint ahogy Matuidi sárgás.

Nathas 2019.01.16. 20:05:57

Örülök, hogy hatott a kalmopyrin :-)

danimester1 2019.01.16. 20:06:57

Biztos Gattuso mondta hogyha nem megy B@SSZATOK ODA!Simán kinézem belőle amilyen beteg a fazon.

Watakuki 2019.01.16. 20:07:08

Szuper, lehet visszaállni a Chievo elleni rangadó elött.

...

juve28adam 2019.01.16. 20:07:53

Valakinek van sport1-es linkje? Nálam lelőtték a sport365-öst.

Rivendell 2019.01.16. 20:08:07

Pjanic sose volt es nem is lesz Pirlo szint.

Amúgy ide olyan kp kene,aki mer es jol is lő tavolrol,mert mi marhara ne merunk lőni, pláne jól....Ramsey jo benne?

venember83 2019.01.16. 20:08:15

Ennél a Milannál mindenki egy lyukas zoknihoz mérhető agykapacitással rendelkezik?

danimester1 2019.01.16. 20:09:23

@venember83: elég ha megnézed az edzőjüket.

DVTK.1910 2019.01.16. 20:09:56

Úgy kellene osztogatni tudó, labdabiztos spíler a középpályára, mint egy falat kenyér. Persze, egy Chievo meg Atalanta ellen elég ez, de nyilván nem erre a szintre kell keresni. Modric, Ramsey, Eriksen...

letepem 2019.01.16. 20:12:43

@danimester1: Attól hogy valaki egy agresszív, provokáló személyiséggel rendelkezik, még nem lesz hülye! :)

juve28adam 2019.01.16. 20:14:00

Mocsok sz*rul lövünk kapuval szemben...de úgy kb mindenki.

Nathas 2019.01.16. 20:16:33

Chiellini, mint a jó bor :-)

ZED! 2019.01.16. 20:17:24

1-0 állásnál miért állunk le?
Mtuidi egy hulladék nem Juve szint az biztos, csak a bajnak van!

danimester1 2019.01.16. 20:17:42

Szegény Berna ma megint nem egész 10 perc...No komment!

danimester1 2019.01.16. 20:19:36

Fütty fütty fütty aztán buli!Mindenkinek jót tenne!!!

danimester1 2019.01.16. 20:21:09

Remélem Costa nem lesz komoly!Khedira bebiztosítja nekünk!

CamPIPIone 2019.01.16. 20:21:59

Kövezzetek meg de k*rva jót tenne mindenkinek egy Milán gól.

juve28adam 2019.01.16. 20:22:00

Erre jó ez az egész fos meccs ,hogy 2 emberünk is kidőljön...

danimester1 2019.01.16. 20:23:05

CR-től jobb lövéseket várok!

Gabueroo 2019.01.16. 20:27:46

Ilyen botranyfos dontot ahol 10emberes milan ellen idothuzunk...

Gondolkodom hogy csak BLt fogok nezni mert nezhetetlen a jatekunk

danimester1 2019.01.16. 20:28:21

Szép volt fiúk?Szép volt fiúk?Nem baj a kupa zsebbe!Aztán fejben fel kell pörögni mert ez a teljesítmény nagyon kevés lesz!

Bianconero 2019.01.16. 20:28:29

Ez olyan minimalista volt mint a többi meccsünk, de legalább harmadjára sikerült behúzni ezt a kupát is. Mi lenne, ha pörögne és sziporkázna a csapat? :-)

Il Principino 2019.01.16. 20:29:07

Tulajdonképpen Ronaldo sem csinált semmit,nem játszott nagyon jó,de a döntőkre hagyja meg ezt az énjét,hogy dönti el a finálékat :)

Leram7 2019.01.16. 20:32:43

Nézhetetlen, unalmas, tré meccs volt, ahol egyik csapat sem adta a maximumot.

Donnarumma meg olya potyát kapott, amit a Magyar másodosztályban is alap védeni.

Cancelo jó, hogy visszatért, valamint Chiello hajtott, de kb ennyi.

Sztovicska 2019.01.16. 20:32:56

Komolyan néha nézhetetlen botrányos a játékunk. Komolyan nem értem miért nem merik játszatni ezt a csapatot. Berna meg ebben az idényben borzasztó nagy csalódás

Roland Máté 2019.01.16. 20:36:23

@Gabueroo:
Teljesen egyet értek! Egyszerűen elfogadhatatlannak tartom, hogy egy amúgy is gyengébb Milan ellen időt húzzunk. Ráadásul emberelőny, ráadásul folyamatosan támadtak, könnyen lehetett volna kontrázni.

Ez nagyon kiábrándító.
S egyet értek azzal is, hogy a kapura lövés pocsék. A kontrajáték szintén. A végén legalább 2-3 alkalommal, de mérkőzés közben is volt, hogy létszámfölényben vezetjük a labdát a védőkre ... SEMMI
ááááááááááááááá

Nathas 2019.01.16. 20:37:52

Hát ezzel a 2. félidővel tényleg vallatni lehetett...

2019.01.16. 20:38:01

Legalább idén behúztuk.
El szoktuk ezt veszteni.
De ezek a szerencsétlenek ilyen retro piros kockás asztalterítővel a fejükön. :-D

danimester1 2019.01.16. 20:42:03

Jövök egy közhellyel félig tele vagy félig üres a pohár?

Gabueroo 2019.01.16. 20:46:15

2011 ben olyan izgalommal neztem a meccseinket mikor titkon remeltuk hogy lehet keresnivalonk. Mostmeg utobbi 2 evben talan mar nem is izgulok. Most se orulok annyira mert ezek alap dolgok lettek. Egyedul ami meg lazba hoz a BL mert az meg nemvolt meg.

Valljuk be jo lenne par utokepes csapat bajnoksagba mer ez mar hot unalmas.

Nathas 2019.01.16. 20:47:36

Látszik, hogy mennyire meghatotta a srácokat a kupagyőzelem, szabályosan mámorosak! :-D Bárhogy is, de a várakozásoknak megfelelően behúztuk, Forza Juve!

Gabueroo 2019.01.16. 20:49:59

Es nem az az unalmas hogy nyerunk hanem ahogy. Hogy elmult par evben kb 20%-ot adunk ki magunkbol hetrol hetre aztan meg jon a BL amire tartalekoltunk de az meg lutri. Tavaly real elleni visszavagon kijott a csucsformank de az mar keso volt.
Orulok is hogy iden az Atletit kaptuk nem vmi kis fos csapatot legalabb ott muszaj lesz focizni es lesz is min izgulni nem ugy mint a bajnoksagban meg a kupaban.

78juve 2019.01.16. 21:02:45

Hüha itt mindenki ért a focihoz

FeriGjuve 2019.01.16. 21:10:21

Egy trophy kipipálva,félgőzzel behúzva!
Forza Juve!!!

FeriGjuve 2019.01.16. 21:12:18

@Sztovicska: Igen,borzasztó nagy csalódás,hogy eddig gyakorlatilag végig sérült volt...

Matteo89 2019.01.16. 21:27:45

@Gabueroo: Óóóóó dehogy lesz muszáj. Megmondom én hogyan lesznek azok a meccsek: az odavágón semmit nem csinál egyik csapat sem, menni fog az alibi 90 percen keresztül, a végeredmény 0-0. A visszavágon ugyanezt folytatják majd a csapatok, a 65. percben kapunk egy gólt és majd innentől kezdünk el focizgatni, majd továbbmegyünk 2-1-gyel.

Sztovicska 2019.01.16. 21:34:23

@FeriGjuve: Jó pár meccsen játszott és sokkal önzőbb, pontatlanabb, meggondolatlanabb lett

GGábr81 2019.01.16. 21:35:25

Innen megyek is. Nagyon komoly mértéket öltött az elégedetlenség. Ne nézzétek, ha ennyire szar! Örülni jöttem, még dicsérni, de hagyjuk.

epaska 2019.01.16. 21:45:59

Elkezdtem nézni a meccset, aztán kb. a 20. perctől nem vonzotta a figyelmemet. Inkább babáztam a kislányommal.

2019.01.16. 22:20:10

@GGábr81: Az "örüléshez" csatlakozom. :-) Kupával kezdeni az évet azért nem rossz, ráadásul ezt nem nyertük meg annyira sokszor. A dicsért még korai, nehogy elbízzák magukat. :-P

Juventino86 2019.01.16. 22:29:56

Gratula a csapatnak! :) Voltak gyenge és jó egyéni teljesítmények egyaránt. Amíg nyerünk, addig minden rendben. :)

Cannavaro 2019.01.17. 00:11:52

Kommentek alapján, még jó hogy nem kértem szabit... De a kupa meg van! FORZA JUVE!

alexGicamo 2019.01.17. 04:09:07

Gratulálok a csapatunknak ! Egy kupa, amit megnyertünk . Kár,hogy nem szép játékkal, de ezt most nem is vártam, hiszen már elszoktunk tőle sajnos ! Sokan lebecsülik ezt a kupát, csakúgy ,mint az Olasz Kupát is . Én nem tartozom közéjük , mert számomra nem a sorozat presztizse a lényeg . Az a fontos, hogy ez egy döntő volt, méghozzá egy kupadöntő, amelyet meg is nyertünk ! Hurrá ! :-)

del pipi 2019.01.17. 07:35:31

mint mondtam mindent meg kell nyerni! a játék nem volt valami tetszetős de már felfedezni véltem szép játék elemeket , és láttam valami koncepciót az más kérdés hogy a milan ezt szét tudta törni. örülök az első kupának!@78juve: ja és én is rohadtul értek a focihoz! yeah!

pedronegroo 2019.01.17. 08:40:34

A Mester megmondta hogy ez a meccs már felkészülés lesz a BL kieséses szakaszára, szóval ha így nézzük jól sikerült a főpróba.

triplat 2019.01.17. 11:11:16

Hát az utolsó tíz perccel vallatni lehetett volna. Ahelyett, hogy rúgtunk volna még egyet.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1556) bajnokság (2183) beharangozó (22) bemutatkozás (32) blog (73) EB (34) edző (528) elemzés (40) előzetes (505) Európa Liga (108) felkészülés (70) hírek (1261) játékosokról (7155) kiszemelt (29) kitekintő (110) klub (1687) meccsek (2622) mercato (2951) nyilatkozat (5491) Olasz Kupa (193) összefoglaló (206) pletyka (2921) Primavera (15) szavazás (14) szuperkupa (81) történelem (44) válogatott (120) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (143) Címkefelhő