Elemzés: Milan elleni meccs

golorom_milan_ellen.jpgNem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nem minden idők legjobb Milan-Juventus összecsapását láthattuk. Eléggé harcos összecsapást láthattunk, tele érzelmekkel, ám mégsem láthattunk gyűlöletet, ami az ilyen nagyságú rangadókon megszokott. A Milan azt hozta amit megszokhattunk tőlük az utóbbi időbe, de Bianconeri sem tett sokat hozzá a játék szépségéhez. A szintkülönbség azért látszódott az egyéni teljesítményeken, megmozdulásokon. Lényeg a győzelem, egy ilyen rangadón szerintem még belefér az ilyen játék, ha győzelemmel párosul. Ezen a meccsen kissé érezhető volt, hogy visszavett a csapat a tempóból a vezetés után, és erre majdnem rá is fáztunk. Ezt a hibát jó lenne kicsit kiküszöbölni, mert lehet ebből nagyobb baj is. Az viszont pozitív, hogy a helyzetkihasználás javult, és hátul sem voltak különösebb butaságok. Lássuk a mérkőzést, félidőkre felosztva:

Az első játékrészben inkább tűnt egyenlőbb félnek a Rossoneri, de még így is jobban érződött a Bianconeri fölénye. A labdabirtokláson ez meg is látszik, 43%-57% volt az arány. Az átadási próbálkozások számában már kevésbé volt nagy különbség, mivel 224 kísérlet szerepel a Milan csapatának neve mellett, míg a Juve játékosainak 283 próbálkozása volt. Érdekességnek számít, hogy a Juventusnál csak egy labdavesztés volt, míg a Milannál ez a szám öt. A kapura lövések számában is a vendégek örvendhetnek előnynek, mivel nyolc alkalommal tüzeltek zebramezesek, a hazaiak pedig csupán kétszer.  Ebből a kettőből, viszont mindegyik kaput talált, míg a Juventus próbálkozásaiból is csak 2 érte el Donnarumma kapuját. Védekezésre vonatkozó minden számadatban a milánói csapat volt. Gondolok itt a megnyert párharcokra (21-17), megnyert fejesekre (5-2), szerelésekre (6-4), közbeavatkozásokra (7-5), tisztázásokra (14-4).

A második félidőben már kétségen kívül Zebra dominancia volt jellemző. A labdabirtoklás 37%-63%-ra oszlik szét, míg a passzkísérletek zsáma 180-307. A lövési kísérleteknél már közelebb van két számadat egymáshoz, három alkalommal tüzelt a piros-fekete együttes, míg a fekete-fehérek hétszer.  Az hazai csapat nem találta el a kaput ebben a játékrészben, míg a Juve hatékonysága nőtt, mivel sikerült négyszer veszélyeztetni Gigio hálóját.  A védekezésben javult az Öreg Hölgy, mivel jobb volt megnyert párharcokban (21-29), szerelésekben (5-6), közbeavatkozásokban (0-8).

Egyéni teljesítmények:

  • Szczęsny: Kivédett egy jól lőtt büntetőt, a hálója érintetlen maradt. Ez egyszerűen kiváló teljesítmény, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy egy jól helyezett lövést sikerült bravúrral védenie. Sok dolga egyébként nem volt, két védést kellett bemutatnia, egy tisztázást és egyszer kellett kiütnie a játékszert.
  • Cancelo: Nem játszott rosszul, de nem is volt annyira kiemelkedő. Neve mellett szól egy tisztázás, egy közbeavatkozás, egy szerelés, egy kulcspassz, párharcai nagyját megnyerte (9/4).
  • Benatia: Ilyen Benatiára van szüksége a Juventusnak! Nagyon jól játszott, jól sült el Bonucci pihentetése. Szemre is nagyon tetszett a mutatványa, a számok ezt csak alátámasztják. Öt tisztázás, öt közbeavatkozás, kettő szerelés és szinte mindegyik párharcát megnyerte (9/7). Sajnos a büntető árnyékot vet a teljesítményére valamilyen szinten, de én nem tartom bűnösnek. 
  • Chiellini: Ő most nem játszott akkorát mint szokott, de így sem volt olyan rossz. Egy megnyert párharc, egy fontos passz, egy tisztázás. Passzokban elég gyenge volt, egy eladott labda, 10-ből 3 sikeres hosszú átadás.
  • Alex Sandro: A Manchester United elleni játékával ellentétben egy kiváló Sandrót láthattunk. Nem ártana, ha sikerülne végre egy kiegyensúlyozott játékot mutatna. Volt egy parádés gólpassza, két szerelése, három kulcspassza, négy csele, kilenc megnyert párharca (18/9).
  • Bentancur: Nem okozott csalódást, sokat dolgozott. Egy fontos passza mellett volt öt hosszú átadása, egy csele, öt megnyert párharca (10/5), egy szerelés és egy tisztázása is. Szerintem mutatott ő annyit az utóbbi meccseken, hogy rangadókon is kezdőként számoljon vele Allegri.
  • Pjanić: Nem volt most annyira jó, mint azt az utóbbi időkben megszokhattuk. Nevéhez fűződik hat darab hosszú passz, négy megnyert párharc, két szerelés, egy közbeavatkozás és egy tisztázás.
  • Matuidi: Jelenlegi teljesítménye annyira nem tetszett, a számok sem győznek meg. Négy megnyert párharc, egy kulcspassz, kettő szerelés, egy közbeavatkozás. Ennyit mutatott fel ezen a meccsen.
  • Dybala: Annyira nem alakított nagyot. Volt egy ügyes szabadrúgása, kettő közbeavatkozása, kettő megnyert párharca, egy hosszú passza.
  • Mandžukić: Ilyen visszatérést szeretne mindenki. Gólt lőtt, négy párharcot nyert meg, egy alkalommal tisztázott, egy közbeavatkozása is volt. Egyik beváltnak mondhatjuk támadási forma rá épült, a cél az volt, hogy a társak a fejére varázsolják a labdát. Ez sikerült is egyszer tökéletesen megvalósítani, amiből ugye, a gól született.
  • Ronaldo: Az ő találata egyszerű, de annál fontosabb volt. Három alkalommal talált kaput, egyszer a kapu mellé, egyszer pedig a blokkba lőtte a labdát. Bemutatott négy cselt, egy kulcspasszt és hat megnyert párharcot is felmutathat.

 

  • Douglas Costa: Olyan nagyon sok dolgot nem tudott hozzá tenni, de egy kulcspasszra mégis futotta.
  • Khedira: Szinte most többet mutatott, mint a Manchester ellen. Egy kulcspasszot és egy közbeavatkozást ő is felmutathat.

 

A meccs embere: Nem egy könnyű dolog kiválasztani, mivel a lengyel portás, Mario, Benatia, Cristiano és Sandro is versenyben vannak az én szememben. Medhi játéka kimagasló, és fontos volt, legyen ő a meccs embere.

 

Bírói döntések: Jól vezette a mérkőzést, igaz a videóbíróra is szükség volt.

  • A tizenegyes:  Kicsit kérdésesnek tűnik, de inkább volt tizenegyes, mint nem. A keze nem volt olyan nagyon magasan, de mégsem volt leszorítva. Higuaín úgy vette át a labdát, hogy egyből gólhelyzetbe hozhatta volna magát, Benatia keze ebben pedig nagyon is akadályozta. Mehdi nem hinném, hogy bűnös volna, ez egy szerencsétlen szituáció volt. Chiellini vagy minden második meccsen valamilyen módon kézzel ér labdába.
  • A piros lap: Szegény Higuaín nagyon szeretett volna bizonyítani, nem sikerült. A sárgát kiérdemelte, a reklamálása pedig kiérdemelte a piros kártyát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10014368521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asvééd 2018.11.12. 20:21:07

Bakayoko kezezése is ennyi erővel adható lett volna.

Higuain viselkedése az elkeseredettség és a csalódottság miatt tört ki és valahol én sajnáltam hiszen Ronaldo érkezése után közölték vele hogy csáó! Ez nagyon nem esik jól senkinek, pláne ha letett valamit az asztalra, és Ő bőven rakott rá.

Valahogy 1:0 után ugyanazok az érzések voltak bennem mint mostanában minden meccsen, nyögvenyelősen és valahogy görcsösen akarjuk azt a másodikat, valami hiányzik, talán a jobb koncentráció, talán.
MAndzukicot eladni vétek lenne, ez ha így lesz Pratici nyakán fog száradni és remélem elszárad az összes növény a kertjében ha ezt tető alá hozza.

JuventusFanatikus 2018.11.12. 20:36:17

@asvééd: A Bakayoko kezezését nem találtam meg, hogy visszanézzem.

Egyébként még amit kiemelnék, az az, hogy jól működött a letámadás. Allegri pontosan tudta, hogy mennyire zavarba lehet hozni a Milan védelmét, erre rá is ment a csapat. Ezen a meccsen is jó ötletei voltak a Misternek.

Alex8610 2018.11.12. 20:57:20

@JuventusFanatikus: Bakayoko a saját kezére fejelte a labdát mikor szögletnel felugrott.Azert nem kellett volna büntetőt kapnunk véleményem szerint.

2018.11.12. 21:18:58

Nekem a bajom azzal van,hogy ezeken a meccseken hiába dominálunk számokban,túl lassúak és körülményesek vagyunk,nem alakulnak ki jó lövőhelyzetek,amikből Ronaldo vagy Dybala,de akár Pjanic profitálhatna,nincsenek meg azok a gyorsan felépített támadások,ami szerintem egy ellenfél megsemmisítéséhez szükséges,inkább begyötörjük erőből,hiányzik az ötlet és a kényszerítőink is nagyon a biztonságra mennek,félünk kockáztatni,nem tudom ez mennyire Allegri felelőssége és mennyire a játékosoké,gondolom 50-50 lehet az arány. A labdabiztos passzolgatással valóban fölényt tudunk kialakítani,de ez igazából mennyiségi és nem minőségi fölény. Az természetes dolog,ha egy csapat támadólag lép fel és némileg több kockázatot vállal,akkor a védekezés gyengébb lehet,amit viszont érezhetően nem merünk bevállalni,Allegri nyilatkozatai és az emellett mutatott játék nincs egy húron. A középpályát-ahhoz a focihoz amit Allegri szeretne-teljesen át kéne gondolni,mert technikailag egyedül Pjanic Juventus-szintű,de ő is nagyon lassú,ha vele képzeljük el a jövőt,kell mellé két kellően gyors és kreatív középpályás,egy jó formában lévő Pogba nagyon kéne ennek a csapatnak! Bentancur rengeteget fut,de a támadójátéka most még gyenge,ennek ellenére nálam ő most beférne harmadiknak. Csatársorban nálam a 4312-be Bernardeschi lenne a csatárok mögött,elől Dybala és CR.

Rivendell 2018.11.13. 07:27:26

Ezen a mérkőzésen en meg a dominalast se fedeztem fel....igazi semmilyen jatek volt,viszont mar nem idegesít a dolog, mert tudom, hogy fixen ez lesz az egesz szezonban,kivetel az Inter es napoli elleni idegenbeli mérkőzéseket,mert ott az ellenfel majd jatszani is akar.

Rivendell 2018.11.13. 07:35:14

@fire06: Pjanicnal nem a sebesség a gond,nincs azzal gondja...gebasz, hogy minden rá hárul,o nem Pirlo,de mellette Pirlonak orr volt Pogba és Vidal,Pjanicnak senki..... Ha Can felépül es jonne Pogba akkor lehetne Pjanic tényező es a kp,de így kb az is csoda amit most hoz a bosnyák. Sokan irjak a Rómába jobb volt....ja de volt neki Golam es De Rossi...itt ki van a kp-n? Egyik se szantja fel mellette a játékteret,de meg csak nem is stabil passzolok vagy labdatartok.

Kell Can es Matuidi melle/elé egy kezdo kp .... Beta nem lenne rossz,mert akar,hajt de mozgatni a csapatot nem tudja, belőle egy jo vkp lehetne ha fizikalisan rendezik,mert ahhoz technikailag jó, de karmesternek fejben lassú.

FeriGjuve 2018.11.13. 08:27:40

Sajnos ha az elfogultságomat félreteszem,akkor be kell valljam,hogy ezt bizony ne kellett fújni tizinek.A büntetőterületen belül mindenképpen.
Iyenkor egyedül azt nézi a spori,hogy a kéz megy a labda felé,avagy fordítva és bizony itt az előbbi állt fenn.

2018.11.13. 08:53:35

@fire06: Jól látod, ami a körülményességet és a sebességet illeti. Szerintem legtöbben így látják. Ami a csatársort illeti, Mandzukic nélkül csak Roaldo lenne, aki egy beívelést be tud fejelni, de ha Mandzu cselezgetni, vagy futni akar, nyilván lassúvá és körülményessé válik az egész. Ilyen szempontból jobb lenne az általad említett hármas, csak egyrészt nagyon támaszkodunk a beívelésekre (stabilan másunk sincs), másrészt sokszor láttam úgy, hogy Dybala és Berna inkább rivalizálnak a pályán, amikor együtt vannak fent, minthogy a minél jobb összjátékra törekednének. Berna ráadásul szinte minden alkalommal bebújik Cristiano hátsójába a pályán is, meg szóban is, ez megfigyelhető volt. Kicsit ezt kéne helyretenni Allegrinek. Ha ez nem lenne létező dolog, akkor többször is kezdhetett volna már együtt ez a hármas szerintem, mert nekem is nagyon tetszene egy Berna - Ronaldo, Dybala támadórész.
Ami a középpályát illeti, teljes mértékben @Rivendell: kollégának van igaza. A gördülékeny játékhoz az is kell és nem lehet sajnos mindent Pjanictól várni. Legalább a terhet le kellene venni valakinek a válláról. Talán egy egészséges és jó formában lévő Cannal és egy kicsit rutinosabb Bentancurral előbbre lennénk, de talán még ez is viszonylag messze lenne a fénykorában lévő Vidal-Pirlo-Marchisio (később Pogba) középpályától.

Rikoo 2018.11.13. 10:09:11

@Dr. Grant: Ronaldo csak akkor él igazán a pályán, ha van aki levegye a terhet róla.
Mandzukic tökéletes játékos erre, ráadásul idén is képes hozni a fontos gólokat és z alázatos játékot a rangadókon.
Melléjük kell kiválasztani a 3. támadót, mert Cristiano kiemelkedő játékára szüksége van a csapatnak.
Borzasztóan el van veszve egyedüli csatárként fent, a támadójáték is sokkal esetlenebb, ha nem kéri el a labdákat, hanem feltolt ék.
És ne felejstük el 100x inkább Cristiano kiemelkedő játékára van szükség, mint Dybaláéra. A portugálból kell kihozni a maximumot.

Rivendell 2018.11.13. 10:43:17

@Rikoo: igazából én ezért nem értem Costa mellőzését. Costa-Cancelo-Sandro-Mandzu 3 gyors és 1 aki elvonja a figyelmet,beadások terén nem csak Cr fejét lehet keresni,jobbról eleve 2 játékos,aki bármikor képes szélről betörni és az utolsó passzt elhelyezni.

vb-n is nekem Costa volt az a brazil csapatból,aki azt csinált a védőkkel,amit csak akart és nem Neymar,tavasszal is amit művelt akár a Real ellen,erre meg alig játszik.

2018.11.13. 10:50:59

@Rikoo: Persze, egyértelműen fontosabb Ronaldo kiemelkedő játéka (sőt jelenléte), mint Dybaláé, csak úgy érzem, ha ez mindenképp vagylagos és nem megy együtt, akkor már valami el van cseszve. Valahogy ki kellene aknázni Dybala tehetségét is (nem vagyunk tele folyton olyan játékosokkal, akik mesterhármasokat rúgnak a BL-ben, még ha kisebb csapat ellen is, vagy duplát a Barcelonának). Valószínűleg Allegri is így gondolja, különben nem erőltetné hármukat ennyiszer, azzal együtt is, hogy nem nagyon akar gördülékenyen menni a dolog.

2018.11.13. 10:52:14

@Rivendell: Valószínűleg a köpőcsészés eset + a sérülése kicsit azért visszavetette.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1783) bajnokság (2879) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (734) elemzés (40) előzetes (715) Európa Liga (111) felkészülés (106) hírek (1520) játékosokról (9011) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2174) meccsek (3525) mercato (3846) nyilatkozat (6690) Olasz Kupa (278) összefoglaló (322) pletyka (3831) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (207) video (113) Címkefelhő
süti beállítások módosítása