A Chievo elleni keret

Serie A logo.jpgA zsinórban megnyert hét bajnoki címet követően a Juventus magabiztosan futhat neki az új szezonnak, amely során nem lehet más a célja, mint megvédeni hazai egyeduralmát, s mellette kísérletet tenni az európai dicsőségre is.

A zebramezes csapat idegenben, a Chievo vendégeként játssza első tétmérkőzését, s egyértelműen a három pont begyűjtésének céljával lép majd pályára Veronában.

Massimiliano Allegri keretében természetesen helyet kaptak a nyári érkezők, így Cristiano Ronaldo, Mattia Perin, João Cancelo, valamint Emre Can is bemutatkozhat új csapatában, míg Leonardo Bonucci egy az AC Milan kötelékében töltött szezon után váratlanul talált vissza a Juventushoz. Biztosan nem kap majd lehetőséget Leonardo Spinazzola és Mattia de Sciglio, hiszen mindkét játékos sérülésből lábadozik.

A Juventus legutóbb január végén látogatott a Chievo otthonába, s a címvédő a második félidőre hagyta a döntést, a szünet után Sami Khedira lövésével és Gonzalo Higuaín közeli fejesével alakított ki a 2:0-ás végeredményt, s zsebelte be a három bajnoki pontot.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Cancelo, Rugani

Középpályások: Pjanić, Khedira, Matuidi, Emre Can, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Mandžukić, Bernardeschi

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8114186477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nathas 2018.08.18. 16:06:58

Nálam az EPG a PSG-t írja akkorra, pedig be kell állítanom a felvételt, mert természetesem 5-re bejelentkeztek vendégek. Tuti, hogy a Digi 1-en lesz?

Apuleius 2018.08.18. 16:09:26

@Nathas: Csak Khedira és a halál biztos, de a Digi honlapja szerint ott lesz:

www.digisport.hu/digisport_program/tv_musor

steven.h 2018.08.18. 16:10:48

@Nathas: PSG meccs átkerült a 2-esre, gondolom EPG-n nem frissült a műsor a hirtelen jött közvetítés miatt

2018.08.18. 16:29:27

@Nathas: Én sem tudom nézni, hiába közvetítik. Én meg nem leszek otthon. Bár ha Khedira kezd, miközben Marchisiot elzavarták, Cant azért igazoltuk, hogy erősebb legyen a középpálya és a padon ül Bentancur és Matuidi mellett, talán jobb, ha nem is látom, mert még a végén agyvérzést kapnék.

JuventusFanatikus 2018.08.18. 16:36:41

@karesssz: Fél óra múlva kiderül. A meccs előtt egy órával ki szokták tenni a Juventus Facebook oldalán.

karesssz 2018.08.18. 16:38:30

@JuventusFanatikus: koszy!!!!
A következő forduló már adja a digisport nemtudod????

JuventusFanatikus 2018.08.18. 16:40:45

@karesssz: Ahogy a cikkben is szerepel, már a mostani fordulót is adja a DigiSport.

2018.08.18. 16:44:37

Azért annak tényleg örülök, hogy a Diginél maradt a Serie A.

2018.08.18. 16:45:48

Sosem lehetett panasz a közvetítések minőségére sem.

Il Principino 2018.08.18. 16:52:20

Még szerencse,hogy Cr7 a támadósorba érkezett nem kp.-ra,más különben a "kebaby" miatt a padon találná magát :D

Apuleius 2018.08.18. 17:10:04

Juventus XI: Szczesny; Cancelo, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro; Khedira, Pjanic; Cuadrado, Dybala, Douglas Costa; Ronaldo

Subs: Perin, Pinsoglio, Benatia, Matuidi, Barzagli, Mandzukic, Emre Can, Rugani, Bentancur, Bernardeschi

karesssz 2018.08.18. 17:10:13

@JuventusFanatikus: atfutottam rajta. Mėg1x köszy.

MGB75 2018.08.18. 17:18:27

@Apuleius: Azért hihetetlen, h ezt a nyomorult kebabost nem lehet kihagyni a kezdőből... A tegnapi kezdő11 tipp nélküle elég szürreális is volt. Emre Can pad, Khedira kezdő.
Brávó! Gondolom, ez lesz egész szezonban. Valaki felpofozhatná már Allegrit!
Legalább a Dagi adja a meccset.

Zs1973 2018.08.18. 17:20:13

Sziasztok!Valaki esetleg tud magyar nyelvű streamet?Köszi

The king of alibis 2018.08.18. 17:23:59

A lófejű t.etü miért is maradna ki

babo0410 2018.08.18. 17:36:04

@Zs1973: sport365.live itt az előző szezonban rendszeresen voltak Digisport linkek. És nem akad.

bianconeri83 2018.08.18. 17:37:10

Én sem bánnám ha Can kezdene, de Allegrinél az a csoda, ha egy új igazolás az első 5 fordulóban bekerül a csapatba. CR-t nem hagyhatta ki, Cancelo pedig jelenleg az egyetlen jobboldali védő.

niccolo 2018.08.18. 17:45:48

Üdv. Nézi valaki tippmixpro-n? Nálam nagyon homályos a kép HDt igértek nem?

babo0410 2018.08.18. 17:46:48

@The king of alibis: Hogy szidhasd megint őt meg Allegrit. Mit csinálnál, ha nem játszani? Meg is halnál, mert nem lehetne kit szidnod. Igaz találnál akkor is valamit.
Biztos van oka, hogy Can nem kezd. Nyilván, ha annyival jobb, mint Khedira, akkor ha beleszokik az olasz ligába, a taktikába, stb, majd kezdő lesz. Nyílván más jellegű feladatai lesznek majd itt, mint a Poolban voltak.
És csak miattad játszik Khedira, nehogy szívszélhüdést kapjál, mert nem lesz kit köpködnöd. Unalmas ez a paraszt stílus, amit itt megengetsz magadnak.
@MGB75: Neked is ugyanazt tudom mondani, majd ha Can készen áll, kezdő lesz. Ez az olasz bajnokság, az ide érkező játékosok mind azt mondják, hogy nagyon nehéz, mert nagyon taktikus. Majd, ha Can készen áll, kezdő lesz. Nem kell Allegrit szidni. Amúgy, ha Khedira olyan rossz lenne, mint szerintetek, nyílván nem játszani. Ott van Sturaro. Érdekes ő szinte nem is játszik. Pedig azért annyira ő se rossz, ha a posztján jut lehetőséghez.

babo0410 2018.08.18. 17:48:40

@Zs1973: És van Magyar HQ link. Nem HD, de nagyon szép kép. És nem akad

Rocky80 2018.08.18. 17:55:07

Magabiztos,több gólos győzelmet várok.

Ja, és Hala Juve! :D

MGB75 2018.08.18. 17:59:47

@babo0410: Igen, ha készen áll. Majd akkor tavaszra kezdő lesz. Hagyjuk már ezt a hülyeséget! Mi ez Amerkiai pite? Készen áll... Eszem, faszom megáll... Profi focistákról van szó! Nem tegnap vettük, látott már labdát, ez a szakmája. Nehogymá ne tudna az első fordulóban focizni! Pláne nem egy Chievo ellen. Semmivel sem lenne rosszabb khediránál!

Gyori_Juventino 2018.08.18. 18:00:43

Berna és Can kezdhetett volna Cuad és Khedira helyett. Érdekes lesz látni , hogyan fogunk védekezni és milyen mozgások lesznek elöl.

danimester1 2018.08.18. 18:02:49

FORZA JUVE!!
Végre megkezdődik a szezon!Vártam már nagyon és CR7 bemutatkozását!Több gólos győzelmet várok.Szerencsére maradt a diginél,így tv-n nézhetem.

MGB75 2018.08.18. 18:02:52

@babo0410: Ja. CR gondolom már akkor készen áll, azért kezd... Fölösleges az ilyen hülyeségeket magyarázni.

patrik1112 2018.08.18. 18:04:20

Bonucci kapja rendesen..es nem a Chievo szurkoloktol

Rikoo 2018.08.18. 18:04:27

Bonucci kapja az ívet rendesen.:DD

Tony. 2018.08.18. 18:04:30

Baszki végre újra sztárokkal/kiváló játékosokkal teletűzdelt csapatunk van. Kva jó ezt látni azért.

Apuleius 2018.08.18. 18:05:12

Júdást fütyülik rendesen.

Grinta 2018.08.18. 18:05:54

Vérnyomásotok rendben legyen!! : D

Rikoo 2018.08.18. 18:05:55

Na Khedira bejátszotta magát a kezdőbe az egész szezonra.:D

JuventusFanatikus 2018.08.18. 18:05:59

Ilyen nincs b@sszátok meg:D

patrik1112 2018.08.18. 18:06:14

Van meg kerdes miert kezd? :DD

Juventino86 2018.08.18. 18:06:17

Szürreális kezdés :):) szép volt Sami!!!

danimester1 2018.08.18. 18:06:23

B+ Khedira kezdi a gólgyártást!

Rivendell 2018.08.18. 18:06:27

Valami nagyon fura,mert Cr oda rohant örülni

babo0410 2018.08.18. 18:06:32

Nesze, mert miért Khedira kezd. :D

juve28adam 2018.08.18. 18:06:34

Khediraaaaa xDDDDDDDD

bianconeri83 2018.08.18. 18:07:14

És Allegrinek megint igaza volt :D

Il Principino 2018.08.18. 18:08:13

@JuventusFanatikus: meg van alapozva az idényünk...

letepem 2018.08.18. 18:09:23

Mr kebab :D savazzátok hónapokon át hátha jól fog játszani egész szezonban! :D Cancelo pedig nagyon agilis, hatalmas fogás!!

MdewC 2018.08.18. 18:10:22

Most bírtam csak írni, Khedira lesokkolt. :D

Szép volt!

Il Principino 2018.08.18. 18:10:36

Ki ez a kommentátor???Fogalmatlan

patrik1112 2018.08.18. 18:11:31

Nagyon komoly tamado potencial van ebben a keretben

letepem 2018.08.18. 18:12:23

Bármit lehet mondani, de Bonu indításai , labdabiztossága, azért hiányoztak a csapatból

Il Principino 2018.08.18. 18:14:09

Na Khedira..ebből a hibából egy top csapat gólt rúgott volna ..

Quentin_KR 2018.08.18. 18:14:56

@letepem: így vsn. Remélem pár meccs után elhalkul a füttyszó...

Roli984 2018.08.18. 18:17:50

Sandro teljesen sotet, egyebkent jo nezni a jatekunkat

letepem 2018.08.18. 18:17:52

@Quentin_KR: fütty maradhat, bőven megérdemli; sőt szerintem ösztönzi is!

MeGmOnDtaM 2018.08.18. 18:22:11

Nem sok hiányzott Roncsi első kapuralövéséből a gól :) Hajrá Juve!

Gabueroo 2018.08.18. 18:25:30

Eleg baszo eddig a jatekunk.
Kb 6 tamadonk van fent.

MeGmOnDtaM 2018.08.18. 18:25:55

Cuadcsi adhatott volna egy gólpasszt Roninak, ahogy Dybala is... még össze kell szoknia ennek a keretnek elől :)

Roli984 2018.08.18. 18:27:07

ez hianyzott tavaly, higany soha nem tette le igy a labdat, mindig at akarta venni.

Rocky80 2018.08.18. 18:27:24

Ha Cuad lőni akar, akkor ő lőni fog.

giorgio007 2018.08.18. 18:28:58

Cuad amilyen gyors olyan buta szegény.

MeGmOnDtaM 2018.08.18. 18:29:04

@Rocky80: Mindenki villogni akar a szezon első meccsén ez elég egyértelmű :) Cancelo is bőven cselezget :)

Dana06 2018.08.18. 18:29:07

@Rocky80: nem a kedvencem mert buta (szerintem) és ösztönből játszik inkább...

MGB75 2018.08.18. 18:30:33

@Gabueroo: És még mindig csak 1-0 :D

Dana06 2018.08.18. 18:38:18

Kövezzetek meg de Bonucci stabilitása kellett hàtra!
Dybala kicsit elvan tűnve de remelem villantani fog ős is meg CR7-is

Il Principino 2018.08.18. 18:38:51

El kell ismerni Bonucci egy igazi jelenség a pályán...kellett hátulra nagyon!Már tapsot is kapott már a kezdeti füttyszó után!

Roli984 2018.08.18. 18:39:19

azert 33 perc utan volt egy taps Bonunak, nem lesz gond szerintem.

Rikoo 2018.08.18. 18:40:48

@Il Principino: és jön is az első gól róla.

Dana06 2018.08.18. 18:41:09

Na baszki... néztük mint a moziba

Il Principino 2018.08.18. 18:41:30

Hu Ronaldo arca..mérges szó enyhe rá:)

Grinta 2018.08.18. 18:41:38

Ez van ha bonucci nagyképűsködik,és nincs embere.

juve28adam 2018.08.18. 18:41:46

Nem is baj, legalább nem lazáskodunk...

MdewC 2018.08.18. 18:42:11

Ráültübk az eredményre! :D :D

Juventino86 2018.08.18. 18:42:17

Bonu és Chiello ezt ketten cseszték el...

Il Principino 2018.08.18. 18:42:58

@Rikoo: hát igen...persze a kebabos eladott labdájából nem kaptunk gólt...

Rikoo 2018.08.18. 18:43:02

CR7 meg jól rászállt Cuadradora, teljesen jogosan.
Alapból gyengén játszik, de az vicc, hogy nem támadta meg a beadót.

Gabueroo 2018.08.18. 18:44:09

Dybala eddig nemsok vizet zavar

Dana06 2018.08.18. 18:44:43

@MdewC: igen,
Lassuak vagyunk eddig, alap iram kevés csak pár ritmus váltás van

Tony. 2018.08.18. 18:44:50

Azért ez elég gyermeteg volt. Boncsíra a Milan beépített embere?

Il Principino 2018.08.18. 18:45:45

Nekünk a korai vezető gól sosem tesz jót..persze már lezárhattuk volna a meccset rég.

MeGmOnDtaM 2018.08.18. 18:46:51

Megnyerjük a meccset, lesz még itt Juve gól. Ebben biztos vagyok!

ForzaJ 2018.08.18. 18:47:20

Már idegesít khedira. Pjanic előre akart játszani, khedira hátra.. pf..

Matteo89 2018.08.18. 18:47:28

Bonucci bekezdett. :)

Rikoo 2018.08.18. 18:48:04

@Il Principino: Főleg, ha befújták volna a teljesen tiszta büntetőt.

Quentin_KR 2018.08.18. 18:48:50

@Matteo89: kurvára nem csak az ő hibája volt...

babo0410 2018.08.18. 18:49:01

Ronaldon látszik, hogy nincs hozzászokva, hogy nincsen területe. Ő hozzászokott spanyolban, hogy hatalmas területeket hagynak neki a védők. Itt meg van, hogy hárman is őrzik. Időbe fog telni, mire beleszokik, de akkor biztosra veszem ontani fogja a gólokat.
Eddig látszik, hogy nagyon nem sikerül a Chievo védelmét felőrölni. Remélem a 2. félidőben azért látunk pár gólt. És Főleg Roninak és Dybalának kéne 1-1 gól.

Il Principino 2018.08.18. 18:51:35

Cuadradoval a labdavezetés majd abból kapuralövést reggeltől estig gyakoroltatnám..nem először lövi ki a stadionból a labdát..2.félidőre ne csak a mezeket küldjük fel,ez már rég nem edzőmeccs!

Leram7 2018.08.18. 18:52:08

Cuadrado, Khedira, Dybala nagyon gyengék és egyenlőre még CR sem villog.

Meg kell nyomni a meccset és jöhetne Bernardeschi.

Egyébként Cancelo és Cuadrado egy az egyben ugyan olyan stílusú játékos, szerintem felesleges mind2 a pályán.

Gyori_Juventino 2018.08.18. 18:52:42

Dybala középen kicsit elveszettnek tünik. Középre kéne Pjanic mellé Can és én behoznám Berna-t is.

sleepy8 2018.08.18. 18:53:29

Csak a szokasos, az ellenfel elso helyzetebol golt kapunk... En nem ertem hogy csinaljuk ezt evek ota.

Amugy Pjanicon, Costan meg Cancelon mindenki gyenge. Dybala meg Cuadrado meg egyenesen katasztrofa... Hol van Bernardeschi??

Juventino86 2018.08.18. 18:53:51

Dybala le, Mandzu be, 4-4-2. És tolni be a labdákat!!!

ForzaJ 2018.08.18. 18:54:19

Szerintem megnyerjük, HA. Pjanic melett lesz valaki, aki nem hátra játszik.

Rikoo 2018.08.18. 18:55:25

@Leram7: Teljesen egyetértek. Cuadrado támadónak egyszerűen gyenge, egymás alternatívái kellenének, hogy legyenek a jobbhátvéd poszton.

Rikoo 2018.08.18. 18:56:08

@Juventino86: Az a probléma, hogy akkor a Chievo bunker még ennél is jobban érvényesül majd.

tomsz 2018.08.18. 18:56:50

@Juventino86: Érdekes felvetés, és jogos is egyben. Ezek ellen a Chievo védők ellen Mandzu valóban hiányzik, technikából meg egyelőre nem megverhetők sem földön, sem levegőben.. Úgyhogy Dybala le, és Mandzu fel, illetve Khedira le, Can fel... Hiába a Khedira gól, a hideg kiráz lassan tőle... P

babo0410 2018.08.18. 18:57:59

Közben az Arsenalt a Chelsea is elagyabugyálja. 25. perc, és már 2-0. Morata lőtte a 2. gólt.
A Bet365 meg nem tudja elképzelni, hogy ne nyerjünk. 4x-es pénz az X, és 23x-os a hazai győzelem.

Juventino86 2018.08.18. 19:00:48

@Rikoo: Akkor mehetne eg 433 is, Roni a szélre, Mandzu középre. A gond az, hogy Dybala nehezen illeszthető be:(

ForzaJ 2018.08.18. 19:02:02

Egyébként Dybala miért jobb szélről indul befelé? Ő nem CAM?

Juventino86 2018.08.18. 19:02:21

Az a baj, hogy amikor Dybala megkapja a lasztit, rátekeredik, és megakad sokszor a támadás. Nincs posztja

Rikoo 2018.08.18. 19:03:07

@Juventino86: Szerintem inkább Bernardeschi kellene Cuadrado helyett.
Amikor fölé lőtte a labdát abból gól lett volna, ha visszateszi Dybalának.
Aztán a kapott gólban pedig bőven benne van. Őt kellene lekapni, ha már változtatni akar Allegri.
Cancelo elég jobbra.

.Bulldeo 2018.08.18. 19:03:25

@Leram7: Cuad-Cancelo valóban egysíkú egymás mellett. Bernardeshi szerintem is jót tenne. Bonucci elől meg nem lehet lespórolni egy jól védekező középpályást.

Zsolt16 2018.08.18. 19:04:22

Cuadrado - Bernardeschi csere jó lenne

MateMate 2018.08.18. 19:04:58

@babo0410: Màr csak kèt gòl hiànyzik tőlünk, a Chelsea 1. Fėlidő stimmel nekem :)

Il Principino 2018.08.18. 19:05:30

Kapják össze magukat a fiúk,különben repül Allegri zakója,de a szezon első meccsén nem vártam gálaelőadást...Be kell kotorni még egyetbés figyelni hátul

MeGmOnDtaM 2018.08.18. 19:12:00

Nagyobb irammal jöttünk ki, remélem lesz eredménye is!

Il Principino 2018.08.18. 19:12:33

Khedira emberhátrány még Mindig!!!
Hiába a gólja..

Matteo89 2018.08.18. 19:12:39

Cuadrado, Khedira johetne le.

MdewC 2018.08.18. 19:12:41

Vhogy kéne lőnűnk egy gólt. :)))

west30 2018.08.18. 19:13:35

A legnagyobb igazolas lesz,amikor ez a szerencsetlen Khedira elhuzz innen.

Gabueroo 2018.08.18. 19:14:53

Szep lesz ha kiszopunk

ForzaJ 2018.08.18. 19:14:54

Ne. Ezt kerlek. Ne.

Forza Juve !!! 2018.08.18. 19:15:04

11-es...
Lassan ideje lenne felébredni

Grinta 2018.08.18. 19:15:06

Ez a srác nem védő! : (

letepem 2018.08.18. 19:15:17

Lesz is gól.... a chievonak :D

Gabueroo 2018.08.18. 19:16:02

CR holnap felbontja a szerzodeset XD

Forza Juve !!! 2018.08.18. 19:16:06

Szép gesztus Giaccherinitől h nem ünnepelt :)

patrik1112 2018.08.18. 19:16:09

Ez valami vicc akar lenni?

Rikoo 2018.08.18. 19:16:43

Cuadrado szerintem ki is játszotta magát. Qrva gyenge teljesítmény volt.

Il Principino 2018.08.18. 19:17:19

Pörögjünk fel már..ez a 4-2-3-1 nem biztos hogy fekszik nekünk..

MeGmOnDtaM 2018.08.18. 19:17:21

Nahszóval, most kellene megmutatnunk, miért is vagyunk mi Itália urai! Összehoztunk két gólt az ellennek...

Apuleius 2018.08.18. 19:18:04

@Rikoo: Kritikán aluli volt ma. Még Khedirát kellene eltüntetni a pályáról.

Il Principino 2018.08.18. 19:18:21

Mandzut Dybala helyett..kell egy tank aki terrorizálja a védőket

Gyori_Juventino 2018.08.18. 19:18:44

4-3-3-ra váltsunk már át és daráljuk be öket végre!!!!

danimester1 2018.08.18. 19:19:24

@Il Principino: erre gondolok én is!Roni egyedül kevés elöl,egyelőre kiveszik.Kellene neki társ,mert Dybala ma nem az.

MeGmOnDtaM 2018.08.18. 19:20:04

Ez a bíró egy köpödelem amúgy...

letepem 2018.08.18. 19:20:56

@Il Principino: Mandzu a terrorista :D szeretem ezt a tulajdonságát!
Berna hozott egy kis lendületet!

MGB75 2018.08.18. 19:20:56

@Gabueroo: Még ma este. És megy visszakönyörögni magát margitba. :D Én naív meg azt hittem, megszórjuk a feljutó chievót 4-5 góllal. Persze, ők nyilván előbbb kezdtek alapozni. Mi akkor még javában nyaraltunk... Én nem tartok attól, h cr itt 30-40 gólt fog lőni szezononként. Ez nem a spanyol bajnokság. Bár az is igaz, még szoknia (szopnia) kell az olasz légkört, az olasz focit.

Dana06 2018.08.18. 19:21:03

A volt Juvés veterán Giaccherini leszopat minket de jó...

Gabueroo 2018.08.18. 19:22:25

Huuuu Marrotta feje xddd

Grinta 2018.08.18. 19:22:36

@MGB75: Chievo nem feljutó csapat.

Quentin_KR 2018.08.18. 19:23:49

Egyébként csak a szokásos szezonkezdet. Ez van :)

Grinta 2018.08.18. 19:24:03

Az a bajom ezzel a meccsel,hogy azt kiválóan megmutatjuk hogy egyéni képességekben jobbak vagyunk,de csapatként?

Rikoo 2018.08.18. 19:24:09

Mandzukicot brutál milyen szeretet övezi a szurkolók körében.

danimester1 2018.08.18. 19:24:53

Még van félóránk,remélem nem buktával indul a szezon.

Matteo89 2018.08.18. 19:25:14

@Gabueroo: Elkoltott tobb mint 200 milliot a csapatra, es vesztesre allunk a Chievi ellen. Nem csodalom hogy szoros a nyakkendo. :D

Rikoo 2018.08.18. 19:25:26

Az mondjuk már az első meccsből lejön, hogy középpálya továbbra sincs. 0. Semmi.

Grinta 2018.08.18. 19:26:59

Van még szűk félóra.Meglesz ez

MeGmOnDtaM 2018.08.18. 19:27:37

Amúgy Roni révén végre vannak távoli lővéseink, amelyek Pogba lelépésével sajnos eltűntek. Bele kell húznunk!

bianconeri83 2018.08.18. 19:27:47

1 fecske egyelőre nem csinál nyarat...

Gabueroo 2018.08.18. 19:28:09

Miert Costa jott le?
Dybala rakas szar.

Gyori_Juventino 2018.08.18. 19:29:00

Meccs bizonyitja , hogy középre két ember nem elég..

Juventino86 2018.08.18. 19:29:40

Akinek nem szabad kezdenie kövi meccsen: Cancelo, Khedira, Dybala.

Rikoo 2018.08.18. 19:29:47

Sajnos a Spirito Juve helyett, zsoldos Juvét lehet látni egyelőre.:(

Rikoo 2018.08.18. 19:30:24

@Gyori_Juventino: Főleg, ha abból Khedira az egyik...

bianconeri83 2018.08.18. 19:30:38

@Gabueroo: sajnos ma nettó emberhátrány a kis argentin :/

Il Principino 2018.08.18. 19:30:42

@Rikoo: Kevés a 2 középpályás..vagyis a Másfél..

ForzaJ 2018.08.18. 19:31:23

Kezdem felhúzni magam.

Gyurva 2018.08.18. 19:31:44

A kommentátor is csak annyit tud mondani, hogy ki hányadik percben lőtt elsőnek gólt :D

patrik1112 2018.08.18. 19:31:48

Semmi nem akar osszejonni..

MdewC 2018.08.18. 19:31:54

Ég a reisztág!!!

MeGmOnDtaM 2018.08.18. 19:31:56

Szidjátok sokan Khedirát, de az Ő gólja nélkül még ennyink sem lenne... beszarás.
Dybala és Cuadrado ma gyengék, Cancelo meg nagy lelkesedéssel, de forró fejjel játszik.
Pjanicot pedig megeszik belül.

Sztovicska 2018.08.18. 19:31:57

Cancelo szerintem nagyon jó vétel volt. Oda teszi magát. Jó lesz ez ha összeérik. Csak középen can jobb lenne khedira helyett

Juventino86 2018.08.18. 19:32:53

Cr jobb lesz a szélen. Több a terület.

Dana06 2018.08.18. 19:34:34

Ez ma tészta lekvár tészta lesz! ... azaz bukta :D
Ennél csak jobb meccseink lehetnek. Össze kell szokni brutal gyorsan

bianconeri83 2018.08.18. 19:34:41

@Juventino86: a legjobb lehet egy 4-3-3 lenne, Matuidi, Pjanic, Can - Costa, Mandzu, CR

alexGicamo 2018.08.18. 19:34:57

@babo0410: Nekem akad, pedig az összes streamet végigzongoráztam ...

Rikoo 2018.08.18. 19:35:24

Kemény ez a fújolás.:D

danimester1 2018.08.18. 19:35:27

A tékozló fiú bocsánatot kér....

Rikoo 2018.08.18. 19:35:53

A szöglet mondjuk nagyon jó volt, még akkor is ha ez öngól.

.Bulldeo 2018.08.18. 19:36:22

@MeGmOnDtaM: "Szidjátok sokan Khedirát (...) Pjanicot pedig megeszik belül." Szerinted a kettő között nincsen összefüggés?

MeGmOnDtaM 2018.08.18. 19:36:24

Booooooooooooonuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu

MdewC 2018.08.18. 19:36:27

Az áruló gólt szerzett!!!

Rikoo 2018.08.18. 19:36:48

Cristiano kegyetlen jó. Nagyon akar nyerni, egy igazi győztes!

Juventino86 2018.08.18. 19:37:48

Cr nagyon akar, veszélyesen nyomja.

Il Principino 2018.08.18. 19:38:10

@Rikoo: remélem összejön neki végre a gól!

Il Principino 2018.08.18. 19:39:03

A facért kell önzözni Berna 0 szögből

Apuleius 2018.08.18. 19:40:16

Dybala hozza Cuadrado szintjét.

Forza Juve !!! 2018.08.18. 19:43:42

Egyenlőre nagyon gyenge ez a Cancelo gyerek...

Quentin_KR 2018.08.18. 19:44:34

A kommentátort hirtelen érte hogy ma olasz bajnoki. Szerinte a Juve arról híres hogy a szezon első meccseit hiba nélkül hozza. A végén visszasírjuk Egrit? :D

Rikoo 2018.08.18. 19:45:29

Emre egy kicsit dinamikusabb, mint Sami.:D

Il Principino 2018.08.18. 19:45:46

@Quentin_KR: :,D ezen jót nevettem én is

Gabueroo 2018.08.18. 19:47:29

Haaaat ez a gol iiiigy mit mondjak nem orulok.

juve28adam 2018.08.18. 19:48:20

Így nehéz azért örülni a gólnak.

MeGmOnDtaM 2018.08.18. 19:48:42

Jobbulást Sorrentinonak, a meccs hőse volt a Chievonál amekkorákat védett.

Il Principino 2018.08.18. 19:49:04

Ezt szó szerint terrorral szerezte Mandzu :) Sandro egyébként jól tolta végig magabiztos volt és jöttek balról a labdák..milyen videó bíró bakker??

Gabueroo 2018.08.18. 19:49:08

Na varjunk csak meg azert xD

Rikoo 2018.08.18. 19:49:20

Ha ezt nem adják meg az vicc.
Ne feledjük, hogy egy teljesen jogos büntetőt nem adtak meg az elsőben.

Rikoo 2018.08.18. 19:50:07

Most nem azért, de ez csalás.

Forza Juve !!! 2018.08.18. 19:50:07

Nem is kell örülni a gólnál mert nincs gól...

Gabueroo 2018.08.18. 19:50:18

Na ennyi volt gondoltam...

Apuleius 2018.08.18. 19:50:39

Ezt mi bánatos f@szért nem adták meg?

Il Principino 2018.08.18. 19:50:54

Balfassssz játékvezetés

Sztovicska 2018.08.18. 19:51:15

Ez mi a faszért nem gól????????

MeGmOnDtaM 2018.08.18. 19:52:29

Menjen a bíró a víz alá... Ez egy szabályos gól volt.

danimester1 2018.08.18. 19:52:58

Ez szbályos volt te kcsög sípos!!????

Forza Juve !!! 2018.08.18. 19:53:05

Ott vaaaaaaan Basszák meg

Rikoo 2018.08.18. 19:53:08

Ott van b+. Bernaaa
Bravó Alex Sandro.

Juventino86 2018.08.18. 19:53:17

Megkövetem Bernát. Hasznosabb mint Cuad.

Gabueroo 2018.08.18. 19:53:21

Bernaaaaaaaa
Ronaldo Who? XD

letepem 2018.08.18. 19:53:35

Berna kezdő kövi meccsen! Kommentátor: egész meccsen a Juve legjobbja volt (csere Cuad helyett)

patrik1112 2018.08.18. 19:53:38

Bravo Sandro, Berna!!!

juve28adam 2018.08.18. 19:54:47

Amúgy Bernardeschi ezalatt a párperc alatt is többet tett mint Dybala...

Sztovicska 2018.08.18. 19:54:50

Remélem can végre kiszoritja khedirát. Nem is értem miért kezdett. Pjanic szerintem meg abszolút nem olyan jo mint egyesek gondolják. De can-pjanic jobb mint khedira-pjanic

Juvejuve 2018.08.18. 19:55:34

Szép volt Bernát!!!

Rikoo 2018.08.18. 19:55:56

Ez a könyöklés is piros lenne. Botrány a játékvezetés!!

MeGmOnDtaM 2018.08.18. 19:56:34

Roni jól tolta, egy kis szerencsével legalább egy gólt is szerezhetett volna, de nem lazázni jött ide, az tuti.

Apuleius 2018.08.18. 19:57:25

Tudnám, mi értelme van így a videobírónak...

ForzaJ 2018.08.18. 19:58:15

Miután Emre Can bejött.... ☺

MdewC 2018.08.18. 19:58:17

Faros szülés volt. De a gyerek szép! :D

Juve!!!!

Juventino86 2018.08.18. 19:58:51

Most már azt gondolom, h Berna akár Dybala helyett is simán kezdhetne...

Rikoo 2018.08.18. 19:59:00

Azért jó kis szórakoztató meccs lett ez így a végére. A Spirito is kijött a csapatból.
Sorrentinonak pedig jobbulást, a meccs egyik legjobbja volt.
Forza Juve!!

danimester1 2018.08.18. 19:59:20

Szezon elejo forma,a 3 pont meg van.A többi majd alakul ha meg lesz az állandó kezdő.A meccshez csak annyit hogy ma a spori nem volt a helyzet magaslatán finoman szólva.Kíváncsi leszek idén a VAR hogy fog teljesíteni,mert ma két szituációt meg sem néztek.

m.martin91 2018.08.18. 19:59:27

Nem hittem volna, hogy a középszar Bernardeschi góljával nyerünk, de hátha ettől erőre kap. Cancelo nagyon ostoba hibát követett el a tizenegyesnél. A védelmünk egyelőre nem lett jobb. Mindenesetre a lényeg a három pont.

Gyori_Juventino 2018.08.18. 19:59:41

Remélem Berna és Can most már kezdeni fog a jövőben.

Il Principino 2018.08.18. 20:00:36

Ezt a 4-2-3-1 et újra kell gondolni,pláne Khedirával...szép volt,nem adtuk fel amikor minden ellenünk volt :)

Apuleius 2018.08.18. 20:01:03

@m.martin91: Nekem a hibájától függetlenül sem igazán tetszett Cancelo játéka. Persze tudom, első meccs, lesz ez jobb is.

Dana06 2018.08.18. 20:01:54

-Ronaldoba 2 gól benne maradt simán, Sorrentino jól védett jobbulást neki.
-Bonucci jó hogy jött
-Bernàn látszik 4-5 kiló izom fel ment Cuadrado helyett kezdőbe jobb lehet
-Can egyértelmű > kacsacsőr Khedira
Mandzukic pedig Joker lehet az évbe

Gyori_Juventino 2018.08.18. 20:02:03

@m.martin91: Nyertünk nem értem miért kell megint középszarozni és ilyen lenézően ítélkezni. Ebben a srácban elég sok potenciál van és most végig alapozta a nyarat és alkatilag sem néz ki rosszul. Néha nem ártana több tisztelet....

Pavel1988 2018.08.18. 20:02:34

Ez első meccs alapján az az érzésem, hogy Dybala lesz a nagy szenvedője CR érkezésének.
Megfosztják a szabadrúgásaitól, ráadásul a lövésre lekészített labdái is meg fognak szűnni, CR nem fogja úgy kiszolgálni, mint Higany tette.

letepem 2018.08.18. 20:04:35

Szembeszél ellenére a játékvezetés részéről, jó meccs volt!
Azt se felejtsük el Roni jött, így minden csapatban benne lesz "a majd mi megmutatjuk" faktor!
Berna, Emre kiváló csere volt, Dybala halovány, Cancelo pedig bár agilis még kicsit forró fejű! Forza Juve!

m.martin91 2018.08.18. 20:04:53

@Gyori_Juventino: Nekem ő egy középszar, úgyhogy tulajdonképpen ez egy dicséret volt részemről, hogy megemlítettem, hogy középszar létére az ő góljával nyertünk, amit nem néztem volna ki belőle. A kioktatást pedig tartsd meg másnak, én nem vagyok kíváncsi rá.

Rikoo 2018.08.18. 20:05:05

@m.martin91: Bernardeschi ma bemutatkozott egy gól, gólpasszal, gyakorlatilag neki köszönhetően sikerült ma fordítani.
Szerintem pont most nem kellene őt szarozni.

sleepy8 2018.08.18. 20:05:45

@m.martin91: Ha Berna kozepszar, akkor Cuadrado micsoda?

m.martin91 2018.08.18. 20:06:43

Ejtsük a témát gyerekek, ne lovagoljunk rajta egész este.

TYUKI 2018.08.18. 20:09:04

Itt a biró is nagy akart lenni! Be is jött neki!

Dana06 2018.08.18. 20:10:58

@m.martin91: így van mindnekinek megvan a saját véleménye ennyi.
Nyertünk 3 pont lesz ennél jobb is

DrzZ 2018.08.18. 20:11:51

igazi érzelmi hullámvasút volt ez a 96perc...

Il Principino 2018.08.18. 20:12:20

@m.martin91: a szted középszar Bernardeschi jobb volt mint Cuad és Dybala ezen a meccsen..Ha neked ez a srác középszar pláne egy súlyos sérülés után akkor komoly gondok vannak nálad...Khedira Sturatori stb..féle játékosok akkor milyen szintet képviselnek nálad???Sztem lendületes agilis,harcias pont amilyennek egy szélsőnek kell lennie..

Gyori_Juventino 2018.08.18. 20:13:16

@m.martin91: Ha kiváncsi vagy rá ,ha nem akkor is leirom ide a véleményemet. Amúgy ezt nagyon szeretem benned és a Pál fordulásaidat, de te ilyen vagy tiszteletlen akaratos és lenéző.
Anno is volt pár éve itt vitánk , mikor angol fociért voltál oda , most meg egyenesen leszarozod. Emellett irhatnám m,ikor anno Bonuccit ekézted folyamatosan mostanra meignt más lett a véleményed. Kiváncsi vagyok ha következő években beválik Berna, miket fogsz itt irkodni a "sajátságos" stílusodban. Gondolom, akkor már nem lesz középszar :)

Patricco 2018.08.18. 20:14:08

Khedira nem lehet kezdő....nincs az a pénz hogy ez a féreg legyen még 1 évig kezdő, főleg ha 2 kp-val akar játszani Allegri

Juventino86 2018.08.18. 20:15:29

Azért sok tanulságot le lehet vonni már ebből a meccsből. Cancelo előrejátékben nem rossz, de ennél felelősebb védekezés kell. Sajnos Dybalával ugyanaz a gond, mint tavaly. Fékezi a támadójátékot. Lassú, körülményes. Őt ki kéne venni a kezdőből.
Az is látszik, hogy Olaszországban kevés a terület ahhoz, hogy CR centert játsszon, illetve akkor mi lesz Mandzuval? Nem feltétlen rossz ez a 4-2-3-1, ebben az esetben viszont mehetne Costa jobbra, Berna meg Dybala helyére.
A lényeg, hogy megvan a győzelem!!!!!!!!

Dana06 2018.08.18. 20:17:18

@Patricco: valahol lehet részletes statisztikát látni a játékosok teljesítményéről?
Sikeres passz, szerelési kísérlet, kapura lövés ilyenek.
Tudja valaki?

Juventino86 2018.08.18. 20:17:31

@Nattorio: Dybalával kapcsolatban igazad van. Ő a fék támadásban.

Rikoo 2018.08.18. 20:19:47

@Dana06: Sofascore szerintem írja.

Rikoo 2018.08.18. 20:24:46

Emre Can 7-8 perc alatt több párharcot nyert meg, mint Khedira 84 perc alatt.

Juventino86 2018.08.18. 20:27:47

@Rikoo: Jaja, volt egy jelent, amikor egymás után kétszer is elfejelte a labdát. Ott megakasztott egy kibontakozó Chievo-támadást. Ezt Khedira nem tette meg egyszer sem. De az egyértelmű kézifék ma - sajnálatos módon - megint Dybala volt.

juve28adam 2018.08.18. 20:27:59

@Rikoo: Na, ha így folytatja akkor talán év végére ki is szorítja a kezdőből a tuniszi herceget.

Rivendell 2018.08.18. 20:34:19

Khedira-Dybala off.....igy a BL fix nem lesz meg,rém gyenge a kp,nem lehet mindig Can a kezdő és +ban Allegri imádja Khedirat

Joker61 2018.08.18. 20:35:52

Bocs de, ne legyünk már a olyanok mint a Salec...beült nagy arccal hogy CR 4-5-öt vág élből egy ilyen g*ci gyenge Chievo-nak. Ahogy azt illik, menetrendszerűen jött neki a tockos az arcoskodásért.
Nem CR miatt vagyok én elkeseredve, mert vele nem lesz baj, ha összeszokik a többiekkel, és a többiek is vele..Dybala, uraim, a 35 éves DP fordult így meg anno. Meccs kezdéskor már 2 fék volt azonnal a brigádban, Sami, és Dybala.

Nekem pozitív volt ez a meccs, sokkal több van ebben a csapatban, idő kell hozzá.

Grinta 2018.08.18. 20:37:39

@m.martin91: Azért ennyire nem kellene magas lóról beszélned.Mikor az általad favorizáld Benatia kaptott kritikus szavakat(ráadásul nem is ilyen gyerekes frázist hogy középszar-amivel kezdeni sem lehet semmit,olyannyira komolytalan),akkor ugyanúgy megvédted.Azt hittem itt se voltál amúgy,mert Buffon játszott a Psgben,és mostanában az a nyerő,még a lábkörme növését is bemásolod jutubról @Gyori_Juventino: Itt a példa,nem is olyan régről.

MGB75 2018.08.18. 20:37:39

@Rivendell: Ilyenkor látszik, h ez a mercato is elég "féloldalasra" sikerült. Erősödtünk is, meg nem is. Mindenestere én azért ettől simább győzelmet vártam.

peti78 2018.08.18. 20:38:39

@Rikoo: es meg elore is tud passzolni

giorgio007 2018.08.18. 20:41:39

Jót nevettem, h az Il Nostro-n Berna kiállítását követelték amiért ellökte a Chievos arcot :D

The king of alibis 2018.08.18. 20:47:02

Jól meg lett újítva a középpálya.

Génmanipuláltházikecske 2018.08.18. 20:50:07

@Juventino86: Ezt Khedira nem tette meg mert nem is ütközött senkivel.

Génmanipuláltházikecske 2018.08.18. 20:51:40

Khedira sz*pok eltűntek a meccs végére.

Il Principino 2018.08.18. 20:53:29

Tavaly szezon elején is ezt a felállást favorizálta Allegri,most is..Persze mindenkit be kell pakolni,de a 2 bekapott gól ismét jelzésértékű és persze megint tudtunk többet rúgni egyel,de meddig mehet ez?Ebből 4-3-3 lesz tavaszra megint,vagy tényleg ki kell tanulniuk ezt a felállást a skacoknak,elszoktak ettől..A másik meg,hogy 1 meccsből ne induljunk ki,plussz szezon eleje van még,új játékosok,majd olyan október közepére már kiderül mi a helyzet!Ronaldo jelenlétében mindenki gólt akar szerezni,közben a stabilitást elveszítjük..Nálam Sandro és Cr7,valamint Berna volt a meccs embere..Cuad-Dybala a leggyengébb..DE lesz olyan meccs amin meg ők tolják majd a szekerünket,más ellenfél,más játékstílus,taktika stb stb..a lényeg hogy széles a repertoárja Allegrinek,lesz ez még jobb is úgy hiszem :) Forza Juve!!!

Grinta 2018.08.18. 20:55:16

@Génmanipuláltházikecske: Normálisan megnyilvánulni nehezedre esik?Rúgott egyébként egy gólt,csak hogy fájjon

Il Principino 2018.08.18. 20:57:36

@Génmanipuláltházikecske: Hát igen...jó helyen állt éppen akkor,más különben a nagy semmi ismét!De legalább lecserélte Allegri,ezt is megéltük..

ForzaJ 2018.08.18. 20:59:10

Khedira insta posztja alatt: "don't play more please, don't play more please, don't play more please".

Génmanipuláltházikecske 2018.08.18. 21:03:43

@ForzaJ: Meglepődtünk. :D
@Grinta: Akkor így írom "imádók"... és megismutatta a gólja ellenére, hogy hasznosabb volt a pályán kívül...
@Il Principino: Szar formájában cserélte már le a ÍMister, de kihagyni fontos meccseken nem hagyta ki.

Génmanipuláltházikecske 2018.08.18. 21:07:05

@Juventino86: Nem olvastam végig a kommenetedet sry.

Grinta 2018.08.18. 21:08:51

Bár imádónak nem mondanám magam!Sokkal inkább ellenszélben evezőnek

Il Principino 2018.08.18. 21:14:39

@Grinta: te egy igazi hős vagy :D a védelmező 3-ban te játszol majd? :D

steven.h 2018.08.18. 21:14:56

Hoztuk a szokásos kezdésünket, pedig az első félidő nagyon bíztatónak tűnt. Megint megtörtént, hogy gyakorlatilag 1 lövésből kaptunk 2 gólt, a 11-es teljesen felesleges szabálytalanság volt, de ahogy Sandrot úgy Cancelot is megtanítják majd védekezni. Nagyjából október lesz szerintem mire láthatjuk, hogy mire is képes ez az új keret.

Khedirat nem szabad erőltetni, illetve Cuadrado is eleg botrányos formában van, de aki miatt lehet izgulni az Dybala, mert botrány. Úgy fordul mint Lipták fénykorában és még el is pattannak tőle a labdák...

MdewC 2018.08.18. 21:17:10

F@szt marjátok egymást. :D

Nyertünk hátrányból. Itt van CR!

Mi a gond? ;)

Juve!

Grinta 2018.08.18. 21:33:33

@Il Principino: Most kijátszhatnám a "rásszista kártyát" de nem teszem! : D Fehér emberként igenis eltudnám játszani Denzel-t.Eva Mendest ide az ölembe.Papi

venember83 2018.08.18. 21:34:41

@MdewC: meg a meccs is izgalmas es golgazdag volt.

Juvetto 2018.08.18. 21:41:42

Ööö, faxa ez a mezünk.

GGábr81 2018.08.18. 21:43:55

Dybala? Talán 1 hibája volt a meccsen. Nem tudom, de nálam az egyik legjobb volt. Akitől sokkal több várható az Pjanics, nekem ő gyenge volt. Csoki, hááát igen, ő most gyengusz volt, de lesz jobb. Khedirától meg mit vártunk. Sokkal többet tett mint máskor, rúgott egy gólt, kb ennyit csinált. Vicc a manusz.
De Dybcsibe mi volt rossz? Nem értem.

Il Principino 2018.08.18. 21:46:48

@Grinta: na ja..azt csípné a makkom nekem is :D

MdewC 2018.08.18. 21:56:16

@venember83: pontosan.

Ráadásul megúsztuk sérülés nélkül.

A BL döntőben jobbak leszünk.

MarekCsont 2018.08.18. 21:57:12

Pjanicot ha a mai meccsbol ítéljük meg, a 80 millioert azonnal igent kellett volna mondani, na de ne vonjunk le az első meccsből semmit. Jo volt szerintem a meccs, brutális lesz ez a csapat.

ForzaJ 2018.08.18. 22:15:05

A meccs jó volt, de Khedira. Egyszerűen rosszul èrzem magam ha nála van a labda. Állandóan hátra vagy oldalrapassz azzal a furcsa lanyha mozgással. A gólja szép volt, ezt nem tagadom, de hát na. Ez az egyik hibàm...

.Bulldeo 2018.08.18. 22:32:52

@GGábr81: jó kérdés, én sem értem, hogy miért Dybala van kikiáltva a leggyengébb láncszemnek. Nyilvánvaló, hogy ő a kreatív elől, akinek most az előző évekhez hasonlóan újra változik a szerepköre, és ebbe bele kell rázódni. Dybala az, aki kifejezetten igényelné, hogy Allegrinek legyen elképzelése a támadásépítés terén, mert ő nem ez a "felfutok, megtolom, beívelem" típusú játékos, aki bármikor kész villogni.
Nem játszott rosszul Dybala, jól se, de mind a két szélső (Costa, Cuad) sokkal sutább volt a mai napon. Cancelo sem váltotta meg a világot.
Pjanic valóban szürke meccset játszott, szerintem neki nagy szüksége lenne Emrére, főleg úgy, hogy néha Emrének kéne hátul maradnia, hogy Pjanic előrébb tudjon menni a támadást segíteni, mert Khedira mellett neki mindig a biztosítás marad.

Juveing 2018.08.18. 23:43:17

@Apuleius:
Régóta nem volt ekkora klasszis jobbhátvédje a csapatnak.
Nagyon jól lépett be a támadásokba, gyors, dinamikus,jó a kezdősebessége, érzi a játékot, magas a technikai képzettsége, szóval szerintem egyrészt k jó volt, másrészt valószínűleg nem kapunk minden meccsen 11-est miatta, s így te és a többi Juve drukker is másként ítélitek meg majd a játékát.
De ettől (is) szép játék a foci: ugyanazt a meccset néztük, mégis pl Cancelo játékát(is) totál másként látjuk!

Rikoo 2018.08.18. 23:48:32

@Juveing: Nagyon sokat kell fejlődnie védekezésben és kicsit komolytalannak is tűnik néha, de az tény, hogy támadásban és labdabirtoklásban magas szintet képvisel.

Juveing 2018.08.19. 00:07:00

@Rikoo: nem mondom, hogy nem kell fejlődnie, de azt hiszem a benne rejlő potenciál már most nagyon egyértelműen látszik.
Amúgy azt gondolom, hogy ugyan szorossá tettük ezt a meccset, de valójában egy erődemonstráció lehetett volna. 74 %-ban birtokoltuk a labdát, 23 kapura lövésünk volt, 678 passzunk, szóval elképesztően jók a mutatók.
Én nagyon bizakodó vagyok, s nem csak Cancelot illetően :-)

Apuleius 2018.08.19. 00:17:38

@Juveing: Alapvetően hasonló véleménnyel vagyok róla, s szerintem is nagy erőssége lesz a Juvénak, de biztosan nem a mai meccs alapján gondolom így. Első meccse volt, minden új játékosnak időre van szüksége, hamarosan még többet látunk majd tőle. Uff.

babo0410 2018.08.19. 01:57:33

Ronaldo és Berna voltak ma a legjobbak a csapatban, utánuk Dybala jött a Whoscored statisztikája szerint. És utólag megnéztem a 2. félidőt is, és azt kell mondjam, hogy nem is értem miért kritizáljátok Dybalát. Mondjuk itt a blogon sokszor érthetetlen miért pont azt pécézitek ki, akit? Pl. Khedira se volt annyira rossz, mint mondjátok. Igaz sajnos a sok sérülései miatt nem mer úgy védekezni, mint régen, és nálam ez a nagy hibája, mert a területeket még jól zárja, de ez sajna kevés. Ki kéne lépnie az emberére, és hasonlók. Szerintem Can ki fogja szorítani. Ma is lecserélte Allegri. Nekem Cuadrado volt a nagy csalódás. Előre játékban gyenge volt. És még mindig mikor passzolni kéne ellövi, mikor lőni kéne, passzol. Berna simán kezdhetne helyette.
És nálam a wtf az Bonucci volt. Ott folytatja, ahol abbahagyta. Nem értem minek jött vissza. Mi a f-ért Kellett? Ugyanúgy végignézte, ahogy Stepinski elmegy mellőle, és belövi, mint mielőtt lelépett, vagy épp a Milanban. Simán elmennek mellőle, nem képes lekövetni az emberét. Az első gól nálam Bonu sara, mert Stepinskire neki Kellett volna figyelnie. És ha nem csak végignéi ahogyan Giaccherini beadja neki a labdát, megelőzhető lett volna a gól is.
Még mindig azt mondom, hogy Caldaráért kár, Rugani kaphatna nagyobb szerepet. Idővel meg Can ki fogja szorítani Khedirát. Sajnos Khedira nagyon fél leütközni, az ellennel kontaktusba kerülni. Mert előre játékban hasznosan játszik. Viszont Can remekül szállt be, ahogy Berna is lendületet hozott.
Viszont CR7 nagyon tetszett. Látszott rajta, hogy nagyon akar, nagyon küzd, nagyon hajt. De az is látszik, hogy hozzá kell szokni ahhoz, hogy itt nincs területe. Talán majd a jövőhéten a Lazio ellen összejön neki, megérdemelné a gólt. Nekem nagyon szimpi volt az a düh, amit a bekapott gólok után lehetett látni rajta, és az a Hihetetlen munka, erőbedobás, amivel játszott. Remélem októberre legkésőbb megtaláljuk a játékunkat, és fel tudunk majd pörögni, mert nem lesz ez rossz.

babo0410 2018.08.19. 02:00:09

Ja még annyi, hogy egyelőre nem ájultam el Cancelotól. Nálam egy védőnél nem az számit mit csinál elől. Majd ha védekezésben is stabil lesz, nem adogatják be mellőle a lasztikat, nem kapunk ezer gólt az ő oldaláról, majd azt mondom, hogy jó védő. Nálam ez számít egy védőnél, nem az, hogy előre játékban mit mutat. Vagy akkor cseréljenek helyet Cuadradoval, és rendben. Akkor Viszont remek vételnek nevezem azonnal.

Matteo89 2018.08.19. 08:08:48

Bernardeschibol szerintem akar meg lehetne huzoember is.

Nem cselez kivaloan, nem kifejezetten gyors, nem is annyira kreativ, de keresi a helyzeteket/lehetosegeket, golratoroen jatszik, es jonnek is tole a golok, golpasszok (mar ha palyan van...). Marpedig ez a legfontosabb egy tamadotol. A golok, golpasszok.

adi88 2018.08.19. 09:03:43

Fujj de szanalmas volt Bonuccsicska ahogy innepelteti magat kozben a labdahoz sem ert. Lathatoan chiellinin kivul masok nem annyira vannak erte oda. Ebbol kesobb meg ujra gondok lesznek

Grinta 2018.08.19. 09:13:07

@adi88: Ennél már csak a labda nélküli nagyképű kiállása szebb.

hurbiny3k 2018.08.19. 09:25:36

@adi88: @Grinta: Szerintem meg fasza, hogy hazajött.. Szánalmas max vergődni miatta..

Trieszt120506 2018.08.19. 09:37:30

@Matteo89: 99%-ban egy testcselt követően megtolja a bal lábára, aztán vagy rátűzi, vagy beadja. Teljesen kiszámítható. Középen lehet több fantázia lenne benne, érkezni azért tud, és fejjel sem reménytelen.

Így lenne 3 olyan középcsatárunk, amelyik közül azért bármelyiket ki lehet tenni szélre. Tegnap Mandzukic és CR cserélgette a pozícióját többször is a meccs utolsó fél órájában.. Lehet volt már rá példa, de ezen szinten szerintem egyedülálló a mai fociban.

A szélső hátvédek a legtöbbször alacsonyak, egy elég általános sebezhetőséget tudunk ezzel kihasználni, idéntől már akár mind a két szélen. Allegri homokozója lett ez a keret, csak a fantázia szab határt, hogy mit hoz ki belőle..

NagyonJuve 2018.08.19. 10:20:32

@Trieszt120506: robben is mindig csak egy cselt csinált és 99% ban be is jött neki.

NagyonJuve 2018.08.19. 10:24:54

Nem néztem a meccset sajna nem voltunk itthon, de a sofascore alapján dybala a csapat 2. legjobb embere volt. Csöcsnyi meg concelo volt az egész meccs leggyengébb láncszeme. Most vagy a sofascore emberei hülyék a focihoz vagy itt nem ért valaki hozzá?!

2018.08.19. 13:14:58

@Juveing: @Apuleius: Én emiatt nem aggódnék. :-) Erre az egyre egészen biztosan és vitathatatlanul képes Max: megtanítani egy játékost védekezni.

2018.08.19. 13:16:39

@NagyonJuve: Hát ez az. :-) A legegyszerűbb dolog néha elég. Kicsit más sportág, de Jordan sem bonyolította legtöbbször, mégsem tudtak vele mit kezdeni. :-D

babo0410 2018.08.19. 13:28:05

@NagyonJuve: Érdekes a whoscored is pontosan ezt mutatta. Sőt még Khedira is viszonylag jó osztályzatot kapott, és szerinte aktív volt. Vajon ki nem ért hozzá? ;)
És én se láttam Dybalát rossznak, Khedirát is inkább védekezésben láttam kevésnek. Sajnos a sérülései óta nem mert jobban kilépni. Félti magát. Most nem sérül le, de a kp védekezés gyengébb. Remélem Can mielőbb kiszorítja. Mert idővel tuti.

.Bulldeo 2018.08.19. 13:58:52

@babo0410: ne hülyéskedjünk már, 4-2-3-1ben a 2 belső középpályás elsősorban szűrje meg az ellenfél támadásait, védje be a csapat seggét, hátulról segítse a 4 támadót. Minden más csak ezután jön. Nem a XIX. században vagyunk, amikor 7-8 csatárral fel lehet küldeni a csapatot.

ForzaJ 2018.08.19. 14:51:38

Tehát akkor a lènyeg!!!! : Khedira jó volt! :)))

Juveing 2018.08.19. 20:54:23

@Dr. Grant: ilyen téren szerintem sem lesz gond. Amúgy a meccs utáni nyilatkozatban kiemelte Cancelot a mister. Idén végre nagyon jók leszünk mindkét szélen :-)

2018.08.19. 21:06:31

@Juveing: Egyetértek. :-) Szerintem szélen is, meg elöl jók leszünk. Hátul talán. A többi "a kutyáké". :-D

Grinta 2018.08.19. 21:30:56

@hurbiny3k: Kinek kinek vérmérséklete szerint.Véleményem szerint Ő egy idegen test ebben a csapatban,egy büdös kis áruló..aki csak azért koldulta vissza magát,mert a nagy Milan project megbukott,és nem akart még futottak kategóriájában tengődni,nézvén azt hogy a Juventus kupát,kupára halmoz.Ha csak meglátom,már felfordul tőle a gyomrom.(Nem tehetek róla,természetes reakció részemről).Volt pofája olyan okádék módon megünnepelni a gólját az otthonában?? ahol játékost faragtak belőle.Egy nagyképű kivagyokmivagyok,ami természetesen nem a játéktudását minősíti/mert az van Neki/,hanem az emberi kvalitásait.Lehet neki tapsikolni,de Nekem valahogy mégsem megy.És kicsit szomorúan nézem,hogy miatta egy kiváló szezont futó Benatia jelenleg padozik.

2018.08.19. 21:36:11

@Grinta: Nem csak Te vagy így ezzel bonucci esetében. Továbbmegyek meg is kapta a füttyöt a csapatot elkísérő szurkolóktól is. Kíváncsi leszek, otthon hogy fogadják majd a 2. fordulóban. Nem hiszem, hogy ez "félkamu" gólja változtat bármin is.

Rocky80 2018.08.20. 01:09:07

@Grinta: +1

Hitvány féreg ez ha gólkirály lenne akkor is...

2018.08.20. 01:25:01

@Grinta: Benatiát illetően nem értünk egyet,pont ugyanoda,a halál faszára kergetném azt a butát,ahova Bonuccit is...én se vagyok kiváncsi rá,kurvára idegesít,hogy itt van megint. Csak én Ruganit vagy Caldarát nézném szívem szerint helyette...vagy mondjuk Varane-t,de az max vágyálom!

Rikoo 2018.08.20. 01:34:49

@Grinta: Kiváló szezont zárt. Na ez nagyon erős túlzás.
Mondjuk ez is viszonyítás kérdése az is igaz.

Grinta 2018.08.20. 08:13:56

@fire06: Valahonnan van egy sejtésem hogy miért mondod ezt.Gondolom a madridi meccs végén történtek miatt van.Nem gondolom azt hogy momentum alapján le kellene venni róla a keresztvizet.Akkor sem ha esetleg! hibázott.Mert az sem biztos,csak ugye a harminc kilós kis töltelék vázkez..@Rikoo: Kitárgyaltátok már ezt bőven martinnal,meggyőzni úgysem igazán tudnálak ez ügyben már szerintem.Viszont Én azért megpróbálnálak elgondolkodtatni picit.Azt írtad minden viszonyítás kérdése. 14/15-ös szezonban kapott a Juve 24 gólt. 15/16-os szezonban kapott a Juve 20 gólt. 16/17-es szezonban kapott a Juve 27 gólt. 17/18-as szezonban kapott a Juve 24 gólt. Ha mindegyik szezonban klasszis védelme volt a Juventusnak,mert bizony a számok alapján az volt,akkor nem értem,hogy a mögöttünk hagyott szezonban,mikor Benatia a 20 meccsével(1754 perc) a bajnokságban alapembernek volt mondható(ha sérülés nem hátráltatta,komolyabb hozzá nyúlt Allegri) miért ne futott volna kiváló szezont? Megjegyzem a számok kicsit csalókák,mert a minőséget,amit fentebb említettem,az ellenfél minőségét nem képesek érzékeltetni.Felvázolom hogy miről beszélek.Medhi-t már leírtam,de a többi belsővédőnk ide vonatkozó meccs/perc statisztikáját nem.Tavalyi szezonról beszélek a Serie A-ban,lássuk hát:Chiello 26/2162, Barza 25/1434 Ruga 22/1935. Tehát mindenki játszott eleget,megfelelően volt forgatva a keret belső védőben.Ez nem csak erre a szezonra értendő,hanem általánosságban.És akkor visszatérve Benatia-ra..miért ne futott volna kiváló szezont?Kellően összefogta a védelmet,magabiztos volt,kiváló szereléseket bemutatva,technikailag a legmagasabb szintet képviselve.A koncentrációjában valóban találni kivetnivalót-mint írtad is többször,jogosan!-de ezt leszámítva odatette magát rendesen Medhi,és Én bizony egy cseppet sem aggódtam amikor Ő kezdett.

Grinta 2018.08.20. 08:56:50

@Rikoo: Bocs a sok írásért,de egy dolog kimaradt a kavalkádból.Mégpedig a középpálya helyzete,védekezésben.Mert ha súlytalan az egész,mint mondod-támadásban(labdabirtoklásban),akkor az bizony igaz a szűrésre is.Nincs ütközés,nincs szerelés,ergo még nagyobb teher hárul a védelemre,ezért is nagy(obb) dolog,és megsüvegelendő a teljesítménye/ük.

GGábr81 2018.08.20. 09:50:19

@.Bulldeo: Khedira harmatos lepkefing, ez tény. De hogy a pics...-ba védekezzen, ha az ellenfél nem támad. 74%-ban nàlunk volt a labda. 4 szerelése volt az egész csapatnak, ebből 1 az övé. Tehát a védekezés negyedét ő végezte el.
Ez kb olyan, hogy Csöcsnyi miért nem védett, mutatott be hatalmas öklözéseket minimum hetet. Tán mert nem rúgtak kapura?
Értem én mi a gond Khedirával, fájdalom a pályán látni. De ne várjunk egy ilyen meccsen tőle (sem) 4-5 szerelést, lavdaszerzésg mikor nem támad az ellen.

.Bulldeo 2018.08.20. 12:22:07

@GGábr81: nézd, nekem emberileg nincsen bajom Khedirával: mezőnyben rettenet gyenge teljesítményt hoz, de azt következetesen. Egy edző el tudja dönteni, hogy kell-e neki ez a "lepkefing", vagy sem. Allegrinek valamiért kell.
Szintén nem Khedira, hanem Allegri döntése, hogy kreatív, de nyüzüge Pjanic marad biztosítani*, miközben Khedira elől kolbászol. A tegnapi gólt leszámítva semmit nem csinált, igaz, ő általában egy "feladatok fölött álló" játékos, akinek nem kell semmit csinálni, tehát nem fogják a védők, tehát néha képes meglepetést okozni.
Úgy általánosságban ez a kötetlen szerepkör a 4-2-3-1 belső középpályásaként abszolút nonszensz, és hosszú távon életveszélyes.

(*amúgy meg Pjanic Khedira mellett már a tavalyi szezonban is kezdett kifejezetten álmosítóan, szürként, minden kockázatot kerülve játszani, ami aggasztó).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1842) bajnokság (3028) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (779) elemzés (40) előzetes (769) Európa Liga (118) felkészülés (116) hírek (1563) játékosokról (9261) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2268) meccsek (3723) mercato (3919) nyilatkozat (6902) Olasz Kupa (290) összefoglaló (346) pletyka (3921) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (164) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (236) video (138) Címkefelhő
süti beállítások módosítása