A Roma elleni keret

Serie A logo.jpgA Juventus hét közben zsinórban negyedszer is elhódította az Olasz Kupát, s most egy gyakorlatilag már tét nélküli meccsen, Rómába látogatva biztosíthatja be matematikailag is zsinórban hetedik bajnoki címét, így pedig az európai top bajnokságok történetében először fordul majd elő, hogy egy csapat zsinórban négyszer is duplázni tudjon. 

Amennyiben a Juventus akár csak egyetlen pontot is szerez a fővárosban, vagy a Napoli botlik Genovában, úgy a zebramezesek újabb bajnoki címe, amelyet már csak magasabb szintű fekete mágia vagy boszorkányság tudna elvenni a csapattól, hivatalossá válik.

A rangadónak igazi tétje már az AS Roma számára sincsen, hiszen az Inter tegnap esti vereségével bizonyossá vált, hogy megtartja a Bajnokok Ligája-indulásra jogosító pozíciók egyikét.

Massimiliano Allegri keretébe bekerült a sérüléssel bajlódó Giorgio Chiellini és Benedikt Höwedes is, akik nem akartak lemaradni az ünneplésről, míg Juan Cuadrado eltiltását tölti majd.

A két csapat legutóbb közvetlenül karácsony előtt csapott össze egymással, s akkor a Juventus a korábban a Roma színeiben is megforduló Medhi Benatia találatával aratott 1:0-ás győzelmet, így kedveskedve az ünnepre készülődő szurkolóknak.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny

Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Höwedes, Rugani, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Khedira, Marchisio, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur

Támadók: Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Mandžukić, Bernardeschi

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6313913604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danimester1 2018.05.13. 20:47:59

Forza Juve!Szerintem egy laza x lesz,ami mellesleg bőven elég is.Szerintem nem fognak hajtani.

JuveWinC 2018.05.13. 20:54:15

Sziasztok! Van valakinek működő stream-je?

JuveWinC 2018.05.13. 20:55:01

sport365.com-on kivül.

Rikoo 2018.05.13. 20:55:29

Rugani kapja a lehetőségeket, de gyakorlatilag kijátsza magát a Juventusból.

Nathas 2018.05.13. 20:57:34

Ébredjünk már fel! El kell őket verni, igazi bajnok módjára! Forza Juve!

Rikoo 2018.05.13. 20:58:54

@The king of alibis: Eladta a labdát a saját kapu előtt. Röviden passzolt.

hellan 2018.05.13. 20:59:48

@Rikoo: Teljes mértékben rászolgál Rugani eddig h csak csere legyen.

Rikoo 2018.05.13. 21:06:51

@hellan: Az a baj idén, hogy senki nem szolgál arra rá, hogy kezdő legyen.

Magyar Közöny 2018.05.13. 21:07:38

Cuadra miért nincs még a keretben sem?

Gyori_Juventino 2018.05.13. 21:07:38

@hellan: Majd belejön s anno Bonucci 100szor szarabbul kezdett. Szerencsétlen nincs is játékban, fel kéne építeni újra.

Nathas 2018.05.13. 21:10:15

@Rikoo: annyira nem volt rossz az a passz, mint amennyire Matyi elszerencsétlenkedte. Katasztrófa a srác.

MVPP 2018.05.13. 21:17:26

Pellegrini játéka nagyon tetszik. Remélem sikerül leigazolnia Beppenek.

bianconeri83 2018.05.13. 21:18:56

@Rikoo: egy valaki azért rászolgált. Annyira, hogy ma csere :) (persze néha pihennie is kell Costanak, bár én nem ma tenném)

James Zabiela 2018.05.13. 21:19:18

Pjanic totàl vakon van eddig!

Sztovicska 2018.05.13. 21:19:49

Rugani továbbra se juve szint szerintem. Borzalmas gyenge. Pjanic meg ma osztogatja el a labdákat. Bernardeschi meg borzasztó ötlettelen. Semmit nem tud hozzátenni

BigP86 2018.05.13. 21:22:02

Dybala basszus hihetetlen h milyen lassu.. ha "felgyorsit" akkor is utol erik par ütem alatt es inkabb visszalep, vagy szerelik..

nortu30 2018.05.13. 21:22:07

Értem én, hogy elég az X, de ez a nudli játék megint... Tényleg nem tudunk valami mást előhúzni a tarsolyból, csak ezt a bekkelős sz@rt?

James Zabiela 2018.05.13. 21:23:14

Kínozni lehet ezzel a meccsel....!

west30 2018.05.13. 21:24:02

Hihetelen,hogy Higuain gyakorlatilag senkit nem kepes megverni egy az egyben,es szinte allandoan labdat veszitunk miatta.Pjanic pedig szinte minden meccsen a kiallitas kozelebe sodorja magat az idiotasagaival.

Rikoo 2018.05.13. 21:26:03

@bianconeri83: Középhátvédekre gondolok. Szerintem gyenge idénye van mindegyiknek. Illetve Benatianak és Chiellonak is voltak jó meccseik és Ruganinak volt néhány meggyőző teljesítménye, de összességében számomra mindenki csalódás ezen a poszton ebben a szezonban.

Cannavaro 2018.05.13. 21:27:42

Már nem akarunk idén játszani, persze eddig se tettük, miért most kezdenénk el.. :D Egyébként Rugani lehetne a legjobb védőnk ha egy két kis hiba után nem b.sznák a padra, és szerezne némi önbizalmat! Engem, még nem tudott meg győzni, az alkalmatlanságáról! Folyamatosan látszik, mire képes, csak a meccs hiánya miatt, esélye nincs fejlődni! Bonu régen akkor bakikat nyomott, de Conte erőltette, tudta azt, amit Alle sose fog, hogy kiben van benne a spirito, és a tehetség! És igaza is lett, legalábbis Bonu-val mindenképp!

The king of alibis 2018.05.13. 21:27:50

Eddig ez a meccs meggyőz arról, hogy itt az idő lecserélni a Mandzu-Higany duót

Rikoo 2018.05.13. 21:28:04

@Sztovicska: Érdekes én pont Bernardeschiben látom a sebességet és a kreatv passzok lehetőségét ellentétben Higuaín, Mandzukic vagy Dybala esetében.

2018.05.13. 21:30:25

@west30: Félpályáig kell visszalépnie szerencsétlennek, hogy labdát kapjon és még így is ő az egyetlen értékelhető ma a csapatból. És nem is lenne egyébként feladata, hogy egy az egyben verjen meg bárkit is.

giorgio007 2018.05.13. 21:31:55

Azért az kemény volt, hogy lefutotta Sandrót az Ünder gyerek. Pedig Sanyi sem egy lassúlábú.

Il Principino 2018.05.13. 21:33:01

Tipikus 1 gólos olasz rangadó,de inkább edzőmeccs...

Nathas 2018.05.13. 21:33:27

@Rikoo: a középhátvéd és a Berna résszel is maximálisan egyetértek!

@The king of alibis: jönnek a pletykák, de én nem élem bele magam.

west30 2018.05.13. 21:34:14

@Nattorio: Pedig a Juventusban lathatoan ez a feladata,mellesleg ne vicceljunk mar,hogy egy Juventusban megengengedett,hogy minden parharcot elveszitsen valaki.

Juventino86 2018.05.13. 21:35:46

Ha zongorázni tudnám a különbséget Costa és Berna szélsőjátéka között....
Véleményem szerint Bernardeschi szélsőnek lassú és nem elég technikás .Az ő posztja szerintem támadó középpályás lenne.

peti78 2018.05.13. 21:37:07

@Nattorio: ne a felpalyaig lepjen vissza hanem lepjen le messze torinotol nagyon messze sok eurert, ertelmetlen jatekos barmotta is ennyit tud egyszer adnak neki 90 millat es o vesz egy ilyen ertelmetlen senkit aki oromeben felhizlalja magat es elfelejti azt a keveset is amit a labdarugasrol tudott

bianconeri83 2018.05.13. 21:37:08

@Rikoo: jah, az úgy világos.
Bár őszintén szólva egyenletesen jó teljesítményt nem sok játékostól láthattunk idén, poszttól függetlenül

Juventino86 2018.05.13. 21:38:51

@Rikoo: Bernardeschinek valóban az az erénye, hogy képes kreatív megoldásokra. Ezért írtam, hogy nem szélsőt kéne játszania, hanem inkább támadó kp-t. Más kérdés, hogy a mostani játékrendszerünkben olyan nem igazán van.

GGábr81 2018.05.13. 21:39:46

@giorgio007: azért egy kis lökéssel szerzett némi lendületet

Rikoo 2018.05.13. 21:43:36

@Juventino86: Én nagyon szeretem a játékát. Lendületes, kreatív, nagyon jó rugótechnika.
Ezzel szemben a baloldalon kb. annyit tudok felsorolni pozitívumként, hogy a horvát jól fejel.

peti78 2018.05.13. 21:44:14

@giorgio007: ünder nagyon ugyes ra kene repulni a nyaron es bernaval meg is lenne a jobb szelunk

2018.05.13. 21:45:30

@west30: Az hogy ez a feladata azt a full impotens csapattársaknak köszönheti. Mindig is lehetett tudni, hogy Higuaínt ki kell szolgálni, aki 1 az 1-ezéseket és szólókat vár tőle az csalódni fog. Sosem volt ebben jó. Mondjuk Allegrinek is az ő elpocsékolása az egyik legnagyobb hibája.

@peti78: Oké. Majd Morata... Jön a megváltás.

Juventino86 2018.05.13. 21:46:47

@Rikoo: A Mandzukicra vonatkozó szavaiddal egyetértek. Amit írsz Bernardeschiről, abban is sok az igazság. Ezért kellene támadó kp-t játszania szerintem.

peti78 2018.05.13. 21:51:01

@Nattorio: morata is ez a kategoria csak fiatalabb nagy hiba lenne idehozni , mar 2 eve tapasztalhato hogy vagy dybala vagy higany sajnos egyszerre nem mukodnek , ha rajtam mulik jovore 4213at jatszunk a kozeppalyatol can bentancur_ pjanic_ berna martial costa

giorgio007 2018.05.13. 21:52:08

@GGábr81: azt pont nem láttam
@peti78: kétlem, h a látószögünkben lenne, de történtek már meglepik

Fabio83 2018.05.13. 21:52:39

Berna remek játékos lehet, de nincs meg a gyorsasága ahhoz, hogy nemzetközileg is komoly szélső lehessen.

west30 2018.05.13. 21:52:52

@Nattorio: Persze,nyilvanvaloan ez nem o hibaja elsosorban,egyszeruen nem kellett volna ot ebbe a csapatba megvenni,mert nem idevalo.

letepem 2018.05.13. 21:57:47

@Fabio83: nem értem miért szapulja mindenki Berna-t?! Jó játékos és olasz! Adni kell még neki időt...

2018.05.13. 21:58:55

@peti78: 1 gólerős csatár mindenféleképpen kell a csapatba, és Dybala nem tudja azt a mennyiséget hozni mint Higany. Martial se tudná, Morata meg pláne.
Kicsit olyan érzésem van Higuaín leigazolásával kapcsolatban, hogy megvettük a cseresznyét a tortára, csak éppen a torta nem készült el alatta. Ilyen értelemben tök felesleges volt idehozni, de ha már itt van szerintem inkább a kiszolgálás minőségén kéne csiszolni, nem őt lecserélni. Tőle csak rosszabb csatár érkezne, ebben 100%-ig biztos vagyok.

giorgio007 2018.05.13. 22:00:17

Nyáron be kéne íratni a srácokat egy "Hogyan passzoljunk emberhez" lábműves workshop-ra.

peti78 2018.05.13. 22:02:45

@Nattorio: en martialban nagyon bizok, salahrol se gondoltak volna a poolnal hogy eddig eljut

Fabio83 2018.05.13. 22:03:20

@letepem: én pont azt írtam, hogy remek játékos lehet belőle... bírom, mert tökös gyerek, de nem szélsőnek való szerintem.

2018.05.13. 22:03:30

@west30: Ezzel egyetértek. El lett kapkodva a leigazolása, először a többi csapatrészt kellett volna normálisan megerősíteni. De mivel Marotta képtelen ilyen szintű játékost igazolni és Higuaínnak volt kivásárlási ára ezért le kellett rá csapnia...

peti78 2018.05.13. 22:04:16

@Nattorio: a tortas hasonlatod abszolut helytallo

2018.05.13. 22:05:51

@peti78: Benne én is bíznék. De egyelőre még nem Higuaín helyén. Ahhoz még kevés hogy tőle lehessen a gólokat várni.

Sztovicska 2018.05.13. 22:12:36

Nem értem miért nem mandzukic helyett jött costa. Komolyan nem értem

Watakuki 2018.05.13. 22:12:40

Amint látom ezt a meccset is megvettük.

preczol 2018.05.13. 22:13:44

@Watakuki:
Miért? Egyértelmű sárga

Magyar Közöny 2018.05.13. 22:15:13

@preczol: gondolom irónia. Már így is tovább maradhatott a pályán, ahány sárgás szabálytalansága volt.

The king of alibis 2018.05.13. 22:17:32

Roma kapusának kellett már védeni?

Watakuki 2018.05.13. 22:19:56

@preczol: irónia. Megpróbáltam megelőlegezni a kommenteket digi.hu-n meg nso-n.

Sztovicska 2018.05.13. 22:22:21

Ezt a hígfos játékot amit mutatunk komolyan börtönnel büntetném

Génmanipuláltházikecske 2018.05.13. 22:24:28

Nem rég csatlakoztam. Volt valami érdekes, vagy ugyanez volt a játék kép?

Nathas 2018.05.13. 22:25:10

Nagy meccset senki nem várt, de ez a piros végleg unalomba fullasztotta a találkozót.

Thug6Life 2018.05.13. 22:27:14

De jó volt látni a Capitanót! egyből megrohantak az emlékek...

Alex8610 2018.05.13. 22:28:06

Ez tiszta lökés volt. Videobiro? Nem mintha bármi is múlna ezen

preczol 2018.05.13. 22:28:39

@Watakuki:
Ja, értem. Na azokat az oldalakat nem érdemes olvasni. Hihetetlen mennyi ostoba van ott

Alex8610 2018.05.13. 22:29:23

@Génmanipuláltházikecske: A meccs egyetlen emlitesre érdemes jelenete az az volt hogy láthattuk Del Pierot egy pillanatra:)

Génmanipuláltházikecske 2018.05.13. 22:31:21

@Alex8610: Tyűűűűh. Akkor lemaradtam róla. :(

giorgio007 2018.05.13. 22:31:32

Ránöttem, Allegri trollkodni akar. Meglesz ma az 1 pont, otthon kikapunk a Veronától, és a Napolit szétbssza az ideg, h egy ponttal nyertük a scudettot :D

Fabio83 2018.05.13. 22:33:42

Bentancurt be kellett volna építeni idén, pláne Marci helyzetét figyelembe véve!

The king of alibis 2018.05.13. 22:35:26

Ez egy szép, lezsírozott X volt. Lejátszani is kár volt ezt a meccset

Watakuki 2018.05.13. 22:37:00

Megvan a bajnokság, csak ez számít :')

MGB75 2018.05.13. 22:37:04

Egy a lényeg! Baj-nok-csa-pat!!! 7X!!!

MdewC 2018.05.13. 22:40:21

Hajrá Juve!

Szép volt!

Bravó!

Sztovicska 2018.05.13. 22:41:33

Vannak meccsek amikor szégyenkezem a kedvenc csapatunk miatt. Ez is ilyen nap. Szépen biztosra mentünk de ilyen trágya harmadosztályú szinvonalat produkálni szégyen. Az a legfontosabb hogy megvan a scudetto de akkor is szégyen hogy más top csapatok akármilyen tét vagy tétnélküli meccset játszanak akkor is győzelemre mennek. Legyen bayern, real vagy barca. Mi meg lehozunk egy ilyen értékelhetetlen fost. Nem európai topcsapathoz méltó. Ennél edzésen is többet kell mutatni. Nem csoda ha elváynak innen játékosok. Nem csoda hogy nem megy az európai tempó. Adott egy erős keret mi meg ciprusi bajnoksághoz való szintet hozunk. Elszomorító

Gyori_Juventino 2018.05.13. 22:41:40

Kedvencszámom mostantól a 7-es :)
HÁHÁHÁHÁHÁ

preczol 2018.05.13. 22:41:46

Lehet újra pezsgőt bontani! :)
Jól sikerült ez a római hét.

m.martin91 2018.05.13. 22:42:36

Duplán élvezetes a ma este: A Juventus bajnok! A Barcelona veretlenségi sorozata megszakadt! 4 nap alatt két trófea Rómában! Minden út Rómába vezet!

danimester1 2018.05.13. 22:42:53

Jövő héten gála a Hellas ellen majd ünneplés!Hosszú volt a szezon és megint a JUVENTUS A BAJNOK ÉS KUPAGYŐZTES!Zsinórban 7 X és zsinórban 4 duplázás!Új rekord!Szép volt fiúk így tovább előre a 8. Scudettóért!

Rikoo 2018.05.13. 22:49:47

Scudettoooo!! 7 zsinórban és a rekordbeállítás Rómában. Minden elismerésem a srácoknak!!
Forza Juve per sempre!!

mrdel 2018.05.13. 23:29:46

Megvan a Hetedik! Kinek a feje lesz a dobozban? :D :)

Barolo4 2018.05.13. 23:41:50

@Fabio83: +1 Szerintem ez a szezon legnagyobb hibája edzői részről.
Nagyon unalmas meccs volt.... remélem, hogy színvonalban az idei év volt a mélypont és jövőre jobb lesz.... (hogy Allegrivel vagy nélküle ez a legnagyobb kérdés.
Minden esetre bajnokok vagyunk, 7-szer és ez fantasztikus! Zseniális volt az elmúlt 7 év.
Köszönöm Istenem, hogy Juventus szurkolónak teremtettél!
Forza Juventus!

Juvetto 2018.05.13. 23:46:52

HI5TORY -> LE6END -> MY7H

2018.05.14. 00:24:22

Na, örülök, hogy behúztuk. Azért akármennyire akartuk is sokszor szezon közben, hogy szedje össze magát a vezetőség egy kijózanító pofon hatására, mégis sokkal jobb így, hogy mi nyertünk, mintha a "bélben termelődött gázzal felfújt lufi" = nápoli nyerte volna meg...

2018.05.14. 00:26:38

@rightinthenuts91: Nem. Torinóban szoktuk :-) megtartani. Az első hazai meccs után közvetlenül, amikor matematikailag biztossá vált a bajnoki cím.

FeriGjuve 2018.05.14. 00:31:00

@Sztovicska: Mindig győzelemre mennek?
A Barca ma éppen a Levante-tól kapott ki egy vizilabda meccsen 5-4-re Messi és Piqué nélkül.(Többek között)
A Real meg mindent a BL-re feltéve,kiesett a kupából C csapattal,már nem is emlékszem ki ellen.

FeriGjuve 2018.05.14. 00:31:45

@Sztovicska: A Bayern szintén kikapott 2-1-re a hétvégi fordulóban.

Sztovicska 2018.05.14. 04:06:41

@FeriGjuve: nem az eredmény ami elszomorít. Hanem a mutatott játék. Cseppet sem érdekelne ha vért izzadva kikapunk. De egy ilyen biztonsági semmilyen focit látva elszomorit a dolog főleg tudva hogy mire képes a csapat. A szurkolók sem ezt a látványt érdemlik hanem azt hogy győzelemért harcol a csapat. De mindegy a lényeg hogy megvan a 7.

FeriGjuve 2018.05.14. 04:15:07

@Sztovicska: Persze,egyébként egyetértek veled,de nem csak a Juventusra jellemző ez a "belesz*rok" mentalitás.Csak annyit adnak ki amennyit muszály.Sajnos túl sok a meccs.

Zombijuve 2018.05.14. 05:23:55

Lesz.rom ,hogy hogyan a lényeg még van a bajnokság! Csatlakoztunk a hetesekhez: 7 törpe, 7 fejű sárkány,7 mesterlövész......stb.Forza Juve!

NagyonJuve 2018.05.14. 09:46:01

@FeriGjuve: tökre pont ezt akartam írni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1640) bajnokság (2380) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (577) elemzés (40) előzetes (568) Európa Liga (108) felkészülés (71) hírek (1330) játékosokról (7572) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1786) meccsek (2903) mercato (3119) nyilatkozat (5775) Olasz Kupa (223) összefoglaló (233) pletyka (3099) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (124) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (157) video (26) Címkefelhő
süti beállítások módosítása