A Valencia nem ad engedményeket Cancelo kapcsán

cancelo_joao_inter.jpgOlasz források szerint a Valencia nem kíván engedményekbe bocsátkozni João Cancelo kapcsán az Inter számára.

A jobbhátvéd kölcsönszerződés keretében játszik az Inter csapatában, a milánóiak pedig május végéig 35 millió euróért megvásárolhatják a futballista játékjogát.

Mindazonáltal a milánóiaknak apróbb gondjaik vannak a pénzügyi fair play előírásainak való megfeleléssel, és a követelmények kielégítéséhez június végéig negyven-ötven millió eurót kell bevonzaniuk bevételként.

Következésképpen a klubvezetők abban reménykedtek, hogy a Valencia méltányossági alapon engedélyezi a szebb napokat is látott klub számára egy későbbi kifizetést, azonban a La Gazzetta dello Sport mai beszámolója szerint a spanyol klub vezetői elutasították ezt a kérelmet.

Ez korántsem meglepő, mivel a játékosért 50 millió eurót meghaladó ajánlatok is érkeztek a Premier League-ből, miközben Spanyolországból a Real Madrid és Olaszországból a Juventus is érdeklődést mutat a védő iránt.

Következésképpen semmilyen érdeke nem fűződik a Valencia igazgatóknak ahhoz, hogy pénzügyi vagy határidőt illető engedményekkel szolgáljanak a portugál válogatott kapcsán.

A Valencia azonban azt már megerősítette, hogy kivásárolja Geoffrey Kondogbiát az interes szerződéséből 25 millió euróért, az ügyletet pedig a meghatározott ütemterv tiszteletben tartásával fogja végrehajtani.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3513887030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2018.05.03. 11:44:16

Kondogbiát ha jól emlékszem 40ért vették,most 25ért veszi meg a Valencia :D
Érdemes lenne elgondolkozniuk Ficárdi eladásán,már lassan ő is kérni fogja engedjék el :) nuku bl,nuku money
Imádom mikor felszállnak ezek a gyökerek a szopó rollerre :D

Nathas 2018.05.03. 11:52:15

Ebben a Cancelo gyerekben is lenne fantázia, de szerintem az inter ki fogja tudni játszani a pénzügyi fair play-t és megveszik, így az ő megvásárlásában nemigen reménykedek.

Alex8610 2018.05.03. 12:20:08

Őt jobban adnám mint Bellerint meg még olcsóbb is.

Sztovicska 2018.05.03. 12:22:51

Szerintem sokkal jobb vétel lenne mint darmian. Ő sem rossz meg bellerin sem de szerinte ő lenne a legjobb opció

Juventino86 2018.05.03. 12:31:49

Valamiért én szívesebben látnám őt. Bellerín enyhén feminin típus, néha úgy néz ki mint egy rossz b.zi... Ráadásul néha elég homály védekezésben. Szóval jöhetne Cancelo. :)

Nathas 2018.05.03. 12:34:47

@Juventino86: azért bántani nem kell! igenis tud úgy kinézni, mint egy jó b.zi! :)

Juventino86 2018.05.03. 12:40:24

@Nathas: :D :D :D Jogos. :D Mondjuk azt aláírom, hogy Bellerín sokkal jobb, mint bármelyik jelenlegi emberünk erre a posztra. Valamiért mégis Cancelo érkezésének örülnék.

Nathas 2018.05.03. 13:07:16

@Juventino86: én nem is tudom igazán, hogy kit szeretnék, csak azt tudom, hogy Darmiant nem. Cancelo és Bellerin is sokkal jobb nála, de egyikükbe sem élem bele magam. Cancelot szerintem 35-ért megveszi az inter, Bellerint meg már tavaly is nagyon akarta a Barcelona, szerintem ott fog kikötni (így talán Semedo felszabadul, esetleg rá lehet esély).

pedronegroo 2018.05.03. 13:14:44

Jöhetne, de Marotta nem fog bekavarni az Internek Ő úriember inkább elhozza Darmiant..

ovaentat besök 2018.05.03. 15:52:31

A "szebb napokat is látott klub" ! Ez valahogy az Inter esetén erős nem?
Ha Icardi megy végük lesz, mint a botnak!

HiemannMoc 2018.05.03. 16:26:57

Olyan opció, hogy az Inter kifizeti érte a 35milliós kivásárlási árat majd egyből tovább adja bármely angol vagy spanyol csapatnak ~50millióért így bevételt generál és kizárja annak a lehetőségét, hogy a Juventushoz igazoljon miért nem jöhetne szóba? FFP ? Vagy csak az ázsiai vezetőség ennyire balfasz

Rikoo 2018.05.03. 16:34:02

@HiemannMoc: Sajtóban van róla szó, hogy megveszik és 45-50 millióért az MU-hoz értékesítik.
Ami miatt mégsem sikerülhet az az FFP, mivel ismét problémáik vannak ezen a téren és amennyiben nem jutnak be a BL-be, nem tudják fedezni gazdaságilag a Cancelo és Rafinha üzletet.

HiemannMoc 2018.05.03. 17:06:57

@Rikoo: Köszönöm, így már világos miért akarnák későbbi fizetéssel megoldani ezt a transzfert

Barolo4 2018.05.03. 23:52:32

Nagy kevés jó szélső védő van jelenleg a piacon. Akár ő, akár Bellerin komoly előre lépés lenne a jelenlegi helyzetünkben. Jó szélső védők nélkül nem igazán van modern foci jelenleg. Forza Juventus!

babo0410 2018.05.04. 01:07:43

Mire számítottak? Hogy kikölcsönzik, aztán pénzügyi gondokra hivatkozva majd valamikor kifizetik? Azt hitték a Valencia lesz majd a Máltai Szeretetszolgálat?
Egyébként ha nem jutnak BL-be, hatalmas bajba kerülhetnek. Kíváncsi vagyok a kínaiak meddig fogják még türni, hogy folyton lemaradnak a dobogóról, és a BL-ről, ezáltal pedig hatalmas bevételkiesésük lesz, ami miatt nem tudnak költekezni, és folyton veszteségük is keletkezik?
Mert szerintem azt gondolták, hogy majd azonnal bejutnak a BL-be, és akkor olyan pénzszórást rendezhetnek, mint az arabok, amivel meg a bajnokság majd évekig az övék a kupával karöltve.
Ez nem jött be. Mert az inter mindig is egy Lúzer FC volt, és az is marad. Pláne, ha ilyen kötődés nélküli, hozzá nem értő akárkik veszik meg a csapatot.

babo0410 2018.05.04. 01:10:30

@Nathas: Tavaly is csak úgy tudtak már igazolni, hogy a jobb játékosaikat kiértékesítették. Akkor is 50 milliós bevétel kellett az igazolások előtt. Akkor összejött, csak jó későn. De nagy pénzszórást akkor se tudtak rendezni. Szerintem Canceloról le fognak csúszni.

Nathas 2018.05.04. 10:39:58

@babo0410: írnak egy kérelmet az UEFA-nak (mint a Milan), hogy kérnek halasztást, megveszik Cancelot 35-ért és eladják Angliába 50-ért - már ha tényleg igaz ez a nagy verseny a srácért.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (764) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9195) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2215) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6831) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3883) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (214) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása