A Chievo elleni keret

Serie A logo.jpgA Juventus továbbra is vérszemet kapott vadászebként üldözi a bajnoki tabellát mindössze egyetlen pont előnnyel vezető Napoli együttesét, s a hajsza soron következő állomásaként most Veronába látogat, hogy három ponttal távozhasson a Chievo otthonából.

A zebramezesek legnagyobb és legfontosabb visszatérője a negyvenedik születésnapját holnap ünneplő Gigi Buffon lesz, azonban Massimiliano Allegri mester továbbra sem számíthat Claudio Marchisio, Juan Cuadrado, Benedikt Höwedes és Paulo Dybala játékára.

A két csapat legutóbb szeptemberben találkozott egymással, s az akkori összecsapás alkalmával a hazai pályán játszó Juventus Hetemaj öngóljával szerezte meg a vezetést, majd végül Gonzalo Higuaín és Paulo Dybala találataival alakult ki a 3:0-ás végeredmény, így a címvédő Torinóban tartott mindhárom bajnoki pontot.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny

Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Rugani, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Khedira, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur

Támadók: Higuaín, Douglas Costa, Mandžukić,  Bernardeschi

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7813605869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2018.01.27. 19:16:34

Na már izgultam, hogy Khedira sérült lesz.

malloy_ 2018.01.27. 19:57:11

Sturaro kezd. Beszarok. Lehet inkább kihagyom az első félidőt. Remélhetőleg egy félidő elég lesz Allegrinek ,hogy észrevegye mekkorát hibázott.

Apuleius 2018.01.27. 19:57:56

Juventus XI: Szczesny; De Sciglio, Barzagli, Benatia, Asamoah; Khedira, Pjanic, Sturaro; Douglas Costa, Higuain, Mandzukic

Subs: Buffon, Pinsoglio, Lichtsteiner, Rugani, Chiellini, Alex Sandro, Bentancur, Matuidi, Bernardeschi

Juvetto 2018.01.27. 20:02:58

@Apuleius: "Subs: Buffon"

Az egyetlen örvendetes dolog.

Mi az a védelem? De főleg, mi az a középpálya??

Arrivederci, Daniele Rugani!

Azért persze FORZA!!!

niccolo 2018.01.27. 20:08:03

Hát,nem gólarány javító meccs lesz, a kezdőt elnézve.

Watakuki 2018.01.27. 20:22:13

Borzalmas szenvedést várok.

The king of alibis 2018.01.27. 20:23:25

Pjanic mellett 2 botlábú balfax. Nem lepne meg, ha 0-0 lesz a meccs. Azt pedig nagyon remélem, hogy Rugani lelép a nyáron.

Cannavaro 2018.01.27. 20:23:43

@Watakuki: Azt is kapsz! De hát, megszokhattuk már!!

Sztovicska 2018.01.27. 20:33:21

Nem tudom ki hogy van vele de én egyre jobban kezdek agyf*szt kapni. Egyszerűen felháborító. Eddig azt gondoltam Allegri tudja mit csinál és idő kell hogy beépüljenek az emberek. De komolyan már dühít. Dybala sérült itt lenne a lehetőség berna előtt erre csere. Bentancur, matuidi pad sturaro (!!!!!) kezd???? Embeeeer. Ha tartalékolnánk még akkor is gáz de a bl is még hetek. Komolyan mintha tudatosan ölnénk ki az újakból a motivációt. Felháborító!!

Apuleius 2018.01.27. 20:41:34

Olyan ez a kezdő, mintha ma este Sarri jelölhette volna meg, melyik tizenegy játékosunk lép pályára. Gondolkodás nélkül aláírnék egy 1:0-ás győzelmet.

danimester1 2018.01.27. 20:42:14

Forza Juve!Végre meccs és megint Egri.Furcsa kezdő,de nem lehet probléma 0:3!

MdewC 2018.01.27. 20:51:29

Hajrá!

Ezt a meccset már a kislányunkkal itthon nézem! :))

Urak, örömmel írom, hogy 01. 21. 11:02-kor megszületett Adél, egy 32 órás túra után, de életünk élménye volt a feleségemmel. A csajok is jól vannak, már az itthoni nyugalomban. :))

Fino Alla Fine

patrik1112 2018.01.27. 20:52:36

Szenvedos meccs Egrivel igy szombat estere..jobbat kivanni sem lehet

Apuleius 2018.01.27. 20:55:03

@MdewC: "Ezt a meccset már a kislányunkkal itthon nézem! :))"

Gratulálok, de fordítsd úgy a kiságyat, hogy ne lássa, mert ettől a meccstől valószínűleg sem a Juventust nem szereti meg, sem a sportág lényegét nem érti meg :-)

niccolo 2018.01.27. 20:57:51

@MdewC: Gratulálok, sok boldogságot, egészséget kívánok.

MdewC 2018.01.27. 21:03:17

@Apuleius: Rendben! :))

Köszönjük Urak!

tom85 2018.01.27. 21:10:41

Egy kicsit off,de ha már a Juventus kapuját őrzi,az Öreg Hölgy kapusànak nevét Scsenszni-nek (fonetikusan leirva) ejtik. Nyilván nem én vagyok az egyetlen aki tudja, de úgy fest egyik kommentátor sem...

MeGmOnDtaM 2018.01.27. 21:24:35

Moggi elintézte, hogy 10 emberes legyen a Kiévó, most már nyernünk kell! :)

patrik1112 2018.01.27. 21:28:23

At is alltunk. 4-2-3-1 Mandzu kozepen balon Costa jobbon Stu. Felidoben johet is Berna-Sturaro csere

lordjamal 2018.01.27. 21:28:31

Ezzel a meccsel vallatni lehet... sokadjara sajnos. Khedira borzalmasan gyenge ma is, Mandzu es Sturaro szinten. Borzalmasan gyenge es szinvonaltalan foci sokadjara. Magam sem tudom miert ulok le megnezni a meccseinket, semmi latvany, csak a bruszt, izzadsagszagu es unalmas. De azert csak itt ulok :)

Watakuki 2018.01.27. 21:31:42

Nincs olyan játékos, aki egy kicsit is odatenné magát, és belevinne egy kis pluszt. Nagyon szomorú.

Rikoo 2018.01.27. 21:31:45

@MdewC: Régóta vártuk már a hírt. Sok boldogságot és egészséget!! Legfontosabb dolgok az életben.;)

malloy_ 2018.01.27. 21:36:32

Úgy látom nem hibáztam, hogy kihagytam az első félidőt! Sturaro remelem a terveimnek megfelelően már nem jön ki a 2. Félidőre.

JuventusFanatikus 2018.01.27. 21:37:21

@MdewC: Gratulálok! Sok egészséget és boldogságot!

Nathas 2018.01.27. 21:38:00

Azt kaptuk, amit várhattunk, azt leszámítva, hogy Pjanic is k.rva gyenge.
Ha Allegrit baromi nagy taktikusnak tartjuk, akkor most nyugodtan mondhatjuk, hogy Maran megette Maxot az 1. félidőben.
Annak viszont örülök, hogy ebből a csapatból Barzagli a kapitány.

venember83 2018.01.27. 21:44:14

@MdewC: ezt a söröcskét most ennek az ünnepnek az örömére pattintottam! Sok boldogságot, nevetést és mindenekelőtt egészséget kívánok anyukának, apukának és babának!

epaska 2018.01.27. 21:44:24

@MdewC: Gratulálok!
Én is a kislányommal néztem, csak ő elaludt közben. Na jó... 3 hetesen nála talán érthető, de az, hogy nekem is rendszeresen leragad a szemem a meccseink alatt...xD

Jelenleg Allegri a legnagyobb fék a csapatban.

venember83 2018.01.27. 21:46:40

@Apuleius: netán még a fejlődésben is megreked, ha ezt a meccset látja...

Maxi meg továbbra is pihenteti a jövő Juve-védelmének a kulcsjátékosát. Egy nyomorult, akár tizenhatoson belül szinte az összes játékosával védekező Chievo ellen. Pellegri mintájára lassan Ruganinak is lépnie kellene, de ne kölcsönben gondolkodjon, ha jót akar magának.

danimester1 2018.01.27. 21:49:58

Szerény a meccs,de a Chievo emberhátrányban a parking bus-t fogja alkalmazni,így még nehezebb lesz.Sturaro le Berna be,Matuidi is jöhetne pl. Khedira helyére.Szerimtem a nagy spórolás a keddi lupa meccs miatt van,ami jogog,mert az Atalanta kemény lesz.

Juvetto 2018.01.27. 21:50:12

@MdewC: Csak van valami rendkívüli a mai estében... Ölellek, Papikám! Vigyázz Magatokra! És le a kalappal előttetek!
(És a név... Az ugrott be, hogy "ad+él". Belegondoltatok már? Ha nem, akkor is biztos, hogy nem véletlen. ;) )

venember83 2018.01.27. 21:53:44

Pipitának ezeket értékesítenie kellene, ez lenne a minimum. De a Juventusnál valahogy a centerek elfelejtik a góllövés tudományát, pedig előtte sok esetben elég jól ment nekik...

Mitya10 2018.01.27. 21:58:22

Mégus mit hitt Allegri ilyen kezdővel? Ha 8 an lennének a Chievoban is 0-0 lenne. Impotens támadójáték. Tököm tele van Allegri ötleteivel...

venember83 2018.01.27. 21:58:45

Stu helyett végre egy Berna, aki talán tud kezdeni valamit a labdával. Még pl. De Sciglio helyett kellene értelmes ember, aki veszélyt tud jelenteni az ellenfél kapujára, és nem csak borzasztóan megbízható alibimegmozdulásokkal csillog.

Watakuki 2018.01.27. 22:00:07

Dybala első évében január végére már alapember lett a Juvéban. Ehhez képest Berna egy Chievo ellen sem képes a kezdőbe kerülni.

niccolo 2018.01.27. 22:02:37

Itt megint csak egy öngól segíthet rajtunk.

venember83 2018.01.27. 22:06:40

@niccolo: tizenegyesből szerzett gól is lehet... Hopp, még egy piros? Szegény Maresca. Szegény Juve mit fog kapni.

Mitya10 2018.01.27. 22:06:48

A spori nem szarozik xD

Rikoo 2018.01.27. 22:08:01

@venember83: Szegény Juvét szétszopatná a LEGA, ez a minimum kompenzáció. Na jó még egy 400-500 millió eurót adhatnának a Calciopoli miatt...

MdewC 2018.01.27. 22:08:05

30 perc, kettős emberelőny, illene nyerni!

Watakuki 2018.01.27. 22:08:57

Ez valami hihetetlen, hogy mennyi segtséget kapunk :D

MeGmOnDtaM 2018.01.27. 22:09:02

Idegileg felőröltük a Kiévót, most már csak be kellene kotorni egy gólt...

.Bulldeo 2018.01.27. 22:10:42

Sorrentinót is kiállíthatnánk már.

MdewC 2018.01.27. 22:10:44

@venember83: :))

most majdnem elengedtem egy kiabálást, Khedira miért nem lőtte rá?!

malloy_ 2018.01.27. 22:12:05

Mostmár tuti kezdő egész évben

venember83 2018.01.27. 22:12:06

Ki a király? KHEDIRA!

MdewC 2018.01.27. 22:12:33

Ezt ugattam! :D

Khedira!

:))

Rikoo 2018.01.27. 22:13:15

@malloy_: Ettől függetlenül is az lenne.:D

patrik1112 2018.01.27. 22:13:22

Bernanak azert eleg jo gol vagy golpassz / perc mutatoja lehet..

Mitya10 2018.01.27. 22:13:29

Hát rég szartam ennyire bele 1 gólba :D Berna gólpassz ... mi kell még szerencsétlennek h többször a pàlyán legyen. Kebabos meg megint elintézte magàt egy fél évre a kezdőbe :D

Watakuki 2018.01.27. 22:14:53

Maxi szerint itt az ideje beállni védekezni, és tartani ezt az 1-0 át... :D

malloy_ 2018.01.27. 22:15:03

@Mitya10: mi kell meg, hogy kezdő legyen. Tanuljon meg labdát kezelni. Kezdésnek jó lenne..

Rikoo 2018.01.27. 22:15:06

Higuaín ultra sz@rul játszik ma is. Kb. 700 perce nem lőtt gólt a Serie A-ban.

Gyori_Juventino 2018.01.27. 22:17:39

Bentancur gyerek mi rosszat csinált , hogy ilyenkor sem játszhat?

Mitya10 2018.01.27. 22:18:12

@malloy_: Aha. Mert a kezdőből annyian jobban csinálják. Ne röhõgtess.

malloy_ 2018.01.27. 22:20:22

@Mitya10: Majdnem gólt kaptunk a labdavesztéséből is. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem 100x jobb játékos mint stuani, de Allegri ezek miatt hagyja a padon.

Dybala2379 2018.01.27. 22:20:54

Mi lenne ha Higuain helyett lenne egy Tevez..

Nathas 2018.01.27. 22:21:03

@malloy_: eddig tényleg teljesen haszontalan Berna :-)

Mitya10 2018.01.27. 22:25:07

@malloy_: Allegri... nézem DC játékát azok a cselek + lendület ami benne van és ez az ember mèg ígyis Mandzu fan tõbbször a szélen. Ezek után az h Allegri ki miért hova rak le is tojom. Érthetetlen a pali. Berna ha Cuadrado nincs oda nálam alap kezdő.

malloy_ 2018.01.27. 22:26:56

@Nathas: tényleg csupa jó megmozdulása van... :))

Rikoo 2018.01.27. 22:28:18

Kiemelném Higuaín a csapat legjobban kereső játékosa.:D

MdewC 2018.01.27. 22:29:25

@Dybala2379: picit nekem is hiányzik Tevez.

Rikoo 2018.01.27. 22:29:45

@malloy_: Ő bontotta meg a meccset. Ha nincs az a beindulása lehet még mindig 0-0 lenne. 2 piros ide vagy oda a többiekben nincs benne a gólveszély.

MdewC 2018.01.27. 22:30:13

@MdewC: Tévez nem hozott szégyent a 10-es mezre, a belét kihajtotta minden meccsen.

Watakuki 2018.01.27. 22:32:00

@MdewC: Nekem is, sőt Higuaint elnézve... Lassan Morata és Llorrente is.

MeGmOnDtaM 2018.01.27. 22:32:59

Szidjátok Higut meg a Kebabost, erre mindketten gólt vágnak, hátukon viszik a csapatot! :D

MdewC 2018.01.27. 22:33:33

Na végre! Szép volt Higu! A beadás is. :)

Rikoo 2018.01.27. 22:34:21

MEGTÖRT A GÓLCSEND!
Remélem ez önbizalmat ad Higanynak.(és két gyorsabb lábat)

Mitya10 2018.01.27. 22:35:36

@Rikoo: Magyarázhatod nekik...

danimester1 2018.01.27. 22:37:24

1. vagyunk!Remélem a Bologna megtréfálja az afrikaiakat!

malloy_ 2018.01.27. 22:40:23

Rohadtul zavar, hogy január vége van, és nincs játékunk. Sajnos még játékrendszerünk sincs. Az újak közül senkit nem építettünk be. DC is a padon römizne Bernardeschivel ha Cuad és Dybala nem lenne sérült. Allegri szerintem 3 hónapja minden nap kábítószert reggelizik, mással nem tudom magyarázni ezeket a kezdőket/cseréket.

Fabio83 2018.01.27. 23:03:13

Mandzukic ma tenyérbemászóan szart az egészbe. A legjobb megmozdulása az volt, mikor elugrott Khedira elől a gólnál.

Fabio83 2018.01.27. 23:07:33

Bernardeschiben tetszik az alázat, a hozzáállás. Olasz szinten ügyes, Nagyon jó lövőtechnikával. Azonban Dybala és Douglas Costa szintjét nem éri el. Ettől függetlenül remélem sokáig itt lesz és fejlődik még vmennyit, bár szerintem 23 évesen az egyik legjobb korban van.

babo0410 2018.01.28. 01:59:28

Ami nem tetszett a meccsben, az a bíró ténykedése. De az nagyon nem. Első félidőben több esetnél is elengedett olyat nekünk, aminél jóval kevesebbért járt a kiállítás a Chievonak.
A másik fele, hogy Allegri kitalálhatna valamit, mert oké, hogy a BL-ben nem fognak ellenünk betömörülni, meg a csapat is sokkal motiváltabb lesz, de a bajnokságban látványosan nem tudunk mit kezdeni azzal, ha beáll az ellen védekezni. Kettős emberelőnynél meg azt hittem megbolondulok, hogy mintha gólt se nagyon akartunk volna lőni, csak adogattuk körbe a labdát, de igazán mit kezdeni vele nem tudtunk. Nem tudjuk a tömörülő alakulatokat megbontani, és ez baj. Ma kettős előnyben minimum 3-4-0 kellett volna legyen.

epaska 2018.01.28. 05:04:12

Leginkább vereséget érdemelt volna csapat nem pedig győzelmet. Az volt az érzésem még az első kiállítás után is, hogy nem vagyunk képesek betalálni. Ez ismét hányadék volt. Köszi Allegri ezt az oly szórakoztató fost, én inkább megyek cirkuszba, mert a meccseink szinten aluliak. Majd a BL-ben kiderül jönnek-e az eredmények...ha nem, akkor a Misternek lépnie kell! Ott ugrik a majom a vízbe!

Spider81 2018.01.28. 06:07:11

@tom85: Tevedes,mert egy lengyel kollega mondta nekem,hogy scsesno...nincs ekezetem ugyhogy az o az o :D...mint az okorben :D

tom85 2018.01.28. 07:59:22

@Spider81: érdekes,mert én napi szinten találkozom lengyelekkel(együtt melozunk),az egyikkel 6 éve élek együtt (nyilván nőnemű:), és mindegyikük scsensznit mond.

Spider81 2018.01.28. 08:05:15

@tom85: Valamelyik lengyel hazudik :D

FeriGjuve 2018.01.28. 08:36:17

A legendásan nagy juventino,Benito szépen a védelmébe vette a Chievo játékosát a második kiállításnál,csak éppen azt nem tudom mire....
Rohadt Egri bérenc!!!!!

Juventino86 2018.01.28. 08:45:34

Gyenge meccs volt. Mondjuk a második félidőben a 4-4-2 tetszett a két szélsővel. Mondjuk ebben a felállásban jobbra is vonalszélső kellett volna, csak hát szegény Cuadrado nincs most :(

6utbolcse 2018.01.28. 11:01:34

Miért kapta Cacciatore a pirosat??? Pont kikapcsoltam az 59. percnél streamet (soha nem csináltam még ilyet),mivel már nem bírtam nézni ezt a foshalmazt amit lepakoltunk a zöld gyepre.

pott70 2018.01.28. 11:18:30

Hát,én meg az idényben talán először nem láttam a meccset.Ahogy a hsz-eket olvasom,lehet ám,hogy az ismétlést se nézem meg...Egészségem megóvása érdekében,talán jobb is így nekem.Mindenesetre,hogy a csapat neve után végre előbukkantak a dollárjelek,annak nagyon örülök,akkor is,ha csak átmeneti állapot.

venember83 2018.01.28. 12:17:56

@6utbolcse: nem akart levonulni, miután sérülést imitálva húzta az időt, és kétszer is így tette a kezét, egyértelműen arra utalva, hogy bilincsben kellene elvezetni a bírót.

cdn.blog.hu/ju/juventuz/image/egyeb/morattibilincsben.jpg

6utbolcse 2018.01.28. 12:46:03

@venember83: Köszi szépen!!! Akkor teljesen jogos volt! A kép láttán elment az ebédtől a kedvem... Bárcsak ezt a ganéképűt vinnék el bilincsbe + a brigádját :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1625) bajnokság (2348) beharangozó (22) bemutatkozás (33) blog (76) EB (34) edző (565) elemzés (40) előzetes (552) Európa Liga (108) felkészülés (71) hírek (1315) játékosokról (7469) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1760) meccsek (2831) mercato (3077) nyilatkozat (5712) Olasz Kupa (197) összefoglaló (225) pletyka (3051) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (48) válogatott (124) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (153) video (19) Címkefelhő
süti beállítások módosítása