A Juventus kész kifizetni Strootman kivásárlási árát?

kevin_strootman_roma.jpgA hírek szerint a Juventus ismét arra készül, hogy hazai riválistól igazoljon játékost, méghozzá úgy, hogy kifizeti a futballista szerződésében rögzített kivásárlási árat.

A torinói klubvezetés körében nem ismeretlen ez a taktika, hiszen a tavaly nyári átigazolási időszakban Miralem Pjanić és Gonzalo Higuaín is úgy érkezett, az Öreg Hölgyhöz, hogy klubjaiknaj vajmi kevés beleszólásuk volt a váltásba.

A célpont ezúttal is az AS Roma egyik középpályása, Kevin Strootman, legalábbis a holland portál, az AD.nl szerint. A középpályás kontraktusában egy 45 millió eurós kivásárlási ár szerepel és a pletykák szerint a Juventus ezt hajlandó is lenne kifizetni.

Annál is inkább, mert a piacon régóta keresett középpályás csak nem akar megérkezni Torinóba, hiszen Matuidi, N’Zonzi, illetve Emre Can leigazolása sem járt eddig sikerrel.

Ha a hírek igaznak bizonyulnak, s a Juventus kifizeti a fent említett kivásárlási árat, már csak a játékossal kell megegyeznie, de ez sem lesz egyszerű, mivel Strootman elkötelezett az AS Roma iránt. A holland futballista nem szeretne a szurkolók céltáblájává válni a váltással, miután tapasztalhatta az ultrák dühét Pjanić tavalyi klubváltásakor.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8012725458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2017.08.07. 13:03:52

Hmm,elég sérülékeny de kétségkívül minőségi kp nem nagyon láttam játszani kinek mi a véleménye? jöjjön vagy ne?

Grinta 2017.08.07. 13:05:37

Ez tuti kamu.1.Nem is ér ennyit.2.Hosszú sérülésből tért vissza tavaly-óriási kockázat.3.Roma mindvégig kiállt mellette,nem így kellene visszafizetnie,hogy dobbant.

patrik1112 2017.08.07. 13:09:22

Remelem hogy kamu, ritka unszimpatikus nekem.. es messze nem is er ennyit

ovaentat besök 2017.08.07. 13:20:07

Nem, határozott nem.
Kezet foghat Radja haverjával.

JuventusFanatikus 2017.08.07. 13:23:59

Számomra borzasztó unszimpatikus és drága is.

Patricco 2017.08.07. 13:32:15

Ez már egyre komikusabb....akkor Matuidit már megint nem lehet megszerezni ezért jönnek ezek a halovány unszimpatikus férgek! Megint megy a kapkodás. Aztán lehet hogy ez egy óriási kamu legalábbis reménykedjünk benne!

venember83 2017.08.07. 13:33:04

Elég elkeseredett lehet a vezetőség, ha ezt komolyan gondolja.

jeneiPALI 2017.08.07. 13:34:15

Nagyon nagy patkány utálja a juvét ide ne jöjjön isten ments meg csúnya mint a háboru után akerités, nemis nagy szám mint játékos szerintem , sérülékeny is, nem kéne ezt meg próbálni !!

Nathas 2017.08.07. 13:34:43

Kétségtelenül antipatikus a mókus, de a játéka Pjanic mellé illene.
Remélem azért, hogy jön valami jobb opció, ő ennyiért baromi merész húzás lenne. Ha 20 millióról lenne szó, azt mondanám, hogy tegyünk egy próbát.

Juventino86 2017.08.07. 13:42:10

Tuti kamu. Nem is örülnék, ez a játékos egy aszott f@szfej

Gaben Smith 2017.08.07. 13:42:38

egyébként azzal hogy a psg elköltött 222 milliót a fair play miatt el kell adniuk pár játékost,hogy helyrebillenjen a mérleg elviekben ez Matuidi eladását is jelentheti vagy akár rá lehetne rabolni Verattira egy 80 millióval :)

pedronegroo 2017.08.07. 13:43:16

Strootman-t szerintem elásnák a roma szurkerek ha hozzánk jönne miután a klub kitartott mellette a hosszú sérülése alatt is! Nem fog jönni, kvalitásaival amúgy semmi gond.

Egyre szánalmasabb ez a középpályás történet, Tolisso nem jött mert más típusú játékost keresünk... a más alatt értsd bárki akit Marotta le tud igazolni!

Rikoo 2017.08.07. 13:47:42

@Gaben Smith: Megoldják. Továbbra is komoly igazolásokat terveznek.

Drughi Di Bianconeri 2017.08.07. 13:48:50

@pedronegroo: +1
Remek játékos, de ez full kamu, esélytelen.

"..a más alatt értsd bárki akit Marotta le tud igazolni!"
Ez lesz a forgatókönyv.A héten készülünk a szuperkupa döntőre, marad 2 hét igazolni, jön a kapkodás, szokás szerint, a PsG majd nem adja Matuidit, ezért Aug.31én bejelentik,hogy "elég erős keretünk van, készen állunk", esetleg még bónuszként megkapjuk Flaminit vagy Aquillanit xD

tdnero 2017.08.07. 13:48:56

Gaben Smith. Hülyeség amit írsz... Verattit nem fogják eladni... akkor semmi értelme hogy megvették Neymart... Kicsit reálisabban kéne nézni... Matuidi kell. Jobb úgy sem jön...

Gaben Smith 2017.08.07. 13:51:12

@Rikoo: ez tök jó de így semmi értelme a fair play-nek :/ nem olvasok ilyen jellegű olvasmányokat de a fair play inkább védi a nagy csapatokat Real/Barca/MU/BAyern stb...kicsikét leszabályozza a Cselkszi/Mancity/PSG féle csapatokat de megoldást nem nyújt a költekezésük mértékére és a kis csapatokat teljesen kiiktatja a húsosfazék közeléből.

Gaben Smith 2017.08.07. 13:53:05

@tdnero: Neymar leigazolás is hülyeségnek tünt mégis ott van...nem tudom mire alapozol..

The king of alibis 2017.08.07. 13:55:04

Marci és Khedira mellé még1 porcelánlábúra van szükség a középpályára

Patricco 2017.08.07. 13:56:19

@tdnero: Igen ő kéne de mikor jön már? Nem hinném hogy érkezne ha Strootmant akarjuk kivasárolni lehet még a zsírgolyó Riola nem is alkudta le az árát Matuidinek vagy nem is akarja eladni a PSG.

tdnero 2017.08.07. 14:00:00

Gaben Smith. Alapból Veratti vagy az ügynöke nyilatkozta hogy akkor marad ha jönnek jó játékosok. Idehoznak egy klasszist, őt miért is adnák el így??? Csapat építés folyik ott nem rombolás éppen. Pénzre nincs szükségük, ha a fair play-t akarnák egyensúlyba hozni eladnak 2-3 perem embert és az a 80 milla ugyan úgy ott van...

tdnero 2017.08.07. 14:05:02

Patricco. Tudom nem az én pénzem, de igazából Matuidi nem szabad hogy 1-2-3-5 millión múljon. Gyenge a középpálya, gyenge a belső védekezés így a védelemre is nagyobb teher jut. Az 5 M euró lehet hirtelen sok de ha emiatt lesz gyenge a védekezés/középpálya akkor ennek a sokszorosát lehet bukni egy esetleges bajnoki vagy bl kudarcon.

Gaben Smith 2017.08.07. 14:09:10

A juvénak aki jelenleg Lemina eladásával nullás mercatoval büszkélkedhet nem telik egy klasszis középpályásra? :/

m.martin91 2017.08.07. 14:17:42

Ez biztos csak valami vicc.

kismedvee 2017.08.07. 14:20:39

Nos,ennek a cikknek az alapja max annyi,hogy felizgassák vele Rómában az embereket. Strootman alapjában jó játékos lenne,de a sérülése tönkretette a karrierjét. 3 hét és 4 nap van a meratoból, eddig nekem bőven bizonyíték,hogy nem tudunk horgászni, nem tudunk beetetni, nem tudjuk kire akarunk horgászni és végképp nem tudjuk,hogy mivel horgásszunk. Lyukak tömkelegét kellene orvosolni,de abszolút nem csinálunk semmit.
Strootman a büdös életben szóba nem állna velünk! És én sem a helyében! Olyan sérülésből kapaszkodik vissza,ahol a klub és a szurkolók olyan türelemmel,szeretettel,odaadással viselkedtek felé,hogy nincs ekkora féreg a földön,aki ilyet tenne. Hozzáteszem,épp eszű vezető sem próbálna ilyen helyzetbe kerülni,kvázi a saját maga hozzáértését rombolja.
Beszédes ez a mercatonk is!!!

GabeTR 2017.08.07. 14:30:05

@Gaben Smith: Nekem is ez volt az első gondolatom mikor meghallottam a Neymar storyt, de szépen kijogászkodták a PSG-nél, hogy a brazil "kivásárolta magát" a szerződésből egy szponzori megállapodásért kapott pénzzel, így a PSG kvázi ingyen igazolta le. Ez gyönyörű precedest teremthet, kvázi a pénzühyi fair play mehet a kukába

Bbenj 2017.08.07. 15:26:03

Jèzusom,fizessenek ki 20milliót(+ 1-2millio bonuszt) Matuidinek azt ennyi.Strootman pàr èvvel ezelött mèg okè lett volna,de volt azóta 2 igen komoly sèrülèse,felejtös az ember.

Patricco 2017.08.07. 16:35:54

@Bbenj: ez a vezetőség képtelen igazolni már 2 éve kp-t! Tiszta vicc amit művelnek ennek a posztnak a pótlására!

molnaratti10 2017.08.07. 17:23:38

@Gaben Smith: Neymar vásárolta ki magát egy szponzori szerződés után amit az olajosokkal kötött,így az FFP kijátszva.
Kváza free agent ként igazolt

Trieszt120506 2017.08.07. 17:34:15

Nem ér ennyit. Bármikor benne van 1 év kihagyás, és már ő se lesz fiatalabb.

Az pedig ismét elkeserítő lenne, ha megint csak a csizmából tudnánk nagy nevet hozni. Nagyon kellene valami szaki Marotta mellé (helyett), aki a külföldi piacot is ismeri, illetve külföldön is eredményesen képes tárgyalni.

Ámok 2017.08.07. 19:45:10

Ez a f@szkalap Barmotta egyre kétségbeesetten kapkod... Azt se tudja mihez kezdjen! Valaki zavarja már el a vérbe!

.Bulldeo 2017.08.07. 19:51:30

@Ámok: nevetséges, hogy valamelyik szenzációhajhász újságíró leírja ezt a hülyeséget, és ti, lelkes Marotta gyűlölők egyből ugrotok. Ha te ettől jobban érzed magad, nyugodtan ugorj rá erre is: Marotta 100 millió eurót akar fizetni Palacióért. Én találtam ki, de egy jó Marottázásra ezt is fel lehet használni.

venember83 2017.08.07. 20:04:43

@.Bulldeo: Palacio szerződése lejárt most nyáron, máskor informálódj pontosabban. :)

hellan 2017.08.07. 21:59:20

@Juventus és @Ámok: nyugggalom srácok, menjen privátban, FB-n, vagy más formában a beszélgetés, ne kelljen pihenőre küldeni senkit, köszi.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (764) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9195) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2215) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6831) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3883) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (214) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása