Lemina orvosira készül Southamptonban

lemina_mario_golorom.jpgA Juventus középpályása, Mario Lemina a mai nap folyamán orvosi vizsgálatra megy Southamptonba, annak érdekében, hogy a csapatok véglegesíteni tudják az átigazolást.

A huszonhárom éves játékos létszámfelettivé vált a Bianconerinél, így pedig a sajtó számos angol csapattal szóba hozta.

Érdeklődőkből nem volt hiány, a Stoke City, az Everton és West Ham United is jelezte, igényt tartana a középpályás szolgálataira, most azonban úgy tűnik a Southampton FC lesz végül a befutó, akik 18 millió fontért vásárolhatják meg a játékost.

Maga Lemina is rábólintott a váltásra, s a hírek szerint a mai nap folyamán át is esik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.

A középpályást 2015-ben 9.4 millió fontért szerződtette a Bianconeri a Olympique Marseille csapatától, de a futballista nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2712723124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Patricco 2017.08.06. 13:02:30

Remek hír akkor az ő érte kapott pénzből jöhet Matuidi és meg is van a kp!

juve28adam 2017.08.06. 13:08:20

Még a Sturaro Rincón párosból mehetne legalább egy.

Patricco 2017.08.06. 13:15:12

@juve28adam: elvileg Rincont+pénzt adunk Canceloert szóval így ő biztos távozó. Sturaronak az ügynöke pedig megerősítette hogy a játékosa marad a Juveban!

Drughi Di Bianconeri 2017.08.06. 13:16:52

Remélem rendben van a fogsora XD
A mercato egyik legjobb híre lenne megválni tőle, az már csak hab a tortán,hogy kb. 2* annyiért mehet,mint amennyiért jött.

Sturaro és Rincon nem kell vmeik angolnak ? xD

Leram7 2017.08.06. 13:23:50

Jó üzlet és ott talán kezdő is lesz.

Kukszi 2017.08.06. 13:37:10

Olyan érzésem van mintha nyáron lenne karácsony :)
Ennyi pénzért be is csomagoljuk!

Ámok 2017.08.06. 13:45:34

Basszus, Angliában vasárnap is dolgoznak? Bezzeg Berna....

Sztovicska 2017.08.06. 13:46:14

Nagyon jó hír mert tényleg nem tűnik juve szintnek de komolyan nem értem ezeket a dumákat hogy nem váltotta be a hozzá fűtött reményeket. Mint rincon se. De könyörgöm kaptak kb 10meccset amiota itt vannak. Ebből ezt levonni azért nagy profizmusra vall. Lényegtelen mert tényleg vannak akik többet tudnak nyújtani mint pl matuidi de szerintem ez nem túl korrekt amit pár játékossal csinál a klub. Elhozza majd 80meccs alatt beáll 10alkalommal csereként azon kivül csak melegiti a padot és elpasszoljuk mondván hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mert nem ült egyenesen a kispadon?? Nem is értem. Mindegy remélhetőleg ebből a zsetonból jöhet matuidi meg cancelo rinconnal megturbozva a bizniszt. Hajrá

TYUKI 2017.08.06. 13:49:54

@Patricco: 17mila+Rincon=Cancelo!
Állitólag! De úgy legyen!

delpi0823 2017.08.06. 13:55:03

@Sztovicska: Hat nem tudom te mit neztel,de nekem speciel pont eleg volt ennyi leminabol amennyit lattam,ha helyzetbe kerult vagy eltorte a labdat vagy kilotte a stadionbol,de ez meg a kisebbik problema,a nagyobbik az hogy nagyon buta a footballhoz folosleges szabalytalankodasok,rossz helyezkedes,ennyi penzert eladni nagyon nagy uzlet.

MGB75 2017.08.06. 14:08:49

@Patricco: Stuani az új Pideon. :)

Sztovicska 2017.08.06. 14:29:55

@delpi0823: egyet értek és igazad van tényleg nem juve szint. De nem értem miért nem lehet igy eladni hogy egyszerűen nem fér bele a keretbe mert nála jobbak vannak a posztján. Miért kell ilyeneket hogy nem hozta azt amit vártak tőle. Persze mert szinte pályán se volt. Értelek mert igazad van hogy cserének is gyenge a juvéban csak az eladásának az indoklását tartom helytelennek. De a lényegen nem változtat ez tény

pedronegroo 2017.08.06. 14:46:40

@Sztovicska: Jogos! Ilyenkor azt is ugyanúgy elő lehetne venni akik szorgalmazták a leigazolását hogy mit láttak benne! Nem mindig csak a játékos a sz@r. Utóbbi félévben meg csak szélső támadóként kapott szerepet amely poszt rohadtul távol áll tőle. Amúgy sok sikert neki vannak tőle jobbak de szerintem itt más is volt a háttérben nem csak az hogy nem juve szint mert ez nem szokott akadály lenni, pár példa: Matri, Llorente, Vuci, De Ceglie, DS, stb...

Rikoo 2017.08.06. 15:10:37

@pedronegroo: 2x annyiért sikerül eladni, mint amennyiért vettük. Csak nem olyan sz@r üzlet ez. Már ezért megérte leigazolni.

pedronegroo 2017.08.06. 15:18:15

@Rikoo: Üzletileg nem is kifogásoltam. :) Csak mi az hogy nem volt Juve szint mikor most vettük desíjjót! :) Na jó, az egyik ágyasa Allegrinek a másik nem. :) Jelenleg ez a Juve szint mérője, tehát Bonucci és Alves se Juve szint. :)

Tony. 2017.08.06. 15:27:27

Mindenkit Angliába kellene értékesíteni. Az angol csapatokat bárki bármikor lehúzza, habár csodálom, hogy kivételesen nem 5m-t adtuk el. Úgy néz ki a Soton még csak a Juve névig jutott.

Ilyen üzletből kellene több, Lemina amúgy egy borzasztó gyenge játékos benyomását keltette, semmit nem veszítünk a távozásával.

venember83 2017.08.06. 15:32:02

@Rikoo: a bruttó fizetéséről azért nem árt nem megfeledkezni, mert sok játékpercet nem nyújtott, ergo kb. bárki ülhetett volna a helyén a padon.

Rikoo 2017.08.06. 15:36:33

@venember83: A bruttó fizetés az más költsegvetéshez tartozik.

Trieszt120506 2017.08.06. 16:23:55

Nagyjából ezt az árat gondoltam plafonnak, csak euróban.. :)

Juventino86 2017.08.06. 17:24:23

Hurrá!:) És még egész jó pénzt is kapunk.

Szalnoki81 2017.08.06. 17:57:23

A mercato legjobb híre eddig.

Sztovicska 2017.08.06. 18:21:02

@Szalnoki81: azért komoly hogy jobb hírnek gondolod mint pl berna vagy costa érkezését

Mitya10 2017.08.06. 20:26:38

@Sztovicska: Egyetértek veled bár az ár miatt én is örülök nem gondoltam volna max egy 10 est. Hozzáteszem nekem többen is elötte lettek volna a sorban akit pikk pakk eladnèk.

karesssz 2017.08.06. 20:34:15

Mėg Rincont kėne eladni v bevonni valami ėrtelmes üzletbe. De csak 10millió körüli összegėrt.

Rikoo 2017.08.06. 20:35:59

@karesssz: 8 millió euróra értékeljük.

karesssz 2017.08.06. 20:39:36

@Rikoo: ennyiėrt is vettük jolemlėkszem?? Pedig azóta bajnoklett ės bl döntős csapat tagja volt. már kapásból 15 millió :)

Nathas 2017.08.06. 21:36:45

Sturaro és Rincón meg sem közelítik a szintjét. Vkp-ban jó lehetett volna (persze nem klasszis), de sajnos kevés lehetőséget kapott annak a bizonyos (igazságtalan) pirosnak köszönhetően.
Végre egy korrekt eladás Beppe :-)

NagyonJuve 2017.08.06. 21:38:48

@Sztovicska: azért az nem ilyen egyszerű. A mester nyilván nem a képük alapján válogat csapatot hanem az edzésen mutatott teljesítménye alapján. Azokba mi szurkolók nem látunk bele.

Rikoo 2017.08.06. 21:39:35

@karesssz: 8+1 millióért igazolt a Juventushoz. Szerintem még 5 milliót sem fogunk kapni érte, de majd kiderül..

MdewC 2017.08.06. 21:55:04

Nem bírtam Leminat és nagyon várom a távozását. Szvsz se nem Juve szint, se nem hajtós játékos. A kettő együtt már sok.

venember83 2017.08.06. 22:38:13

@Rikoo: értem én, hogy könyvelésileg más, de attól még, hogy másik zsebemből veszem ki a pénzt, csak ki kell azt fizetni, és a nap végén ez mégis egy kiadás, ami mérsékli a játékos eladása révén szerzett profitot, nemde?

Rikoo 2017.08.06. 23:28:59

@venember83: Ez így van, de ne felejtsük el, hogy kellenek a "squad playerek" is. Nem lehet mindenki kulcsjátékos.
Az pedig pozitívum, ha egy ilyen játékost 2x annyiért lehet eladni, mint amennyiért érkezett.

b.tom 2017.08.07. 09:44:22

Ha valóban ennyiért megszabadulunk tőle, a kobra eddigi legjobb eladása lesz :)

ToTTy-Juve 2017.08.07. 12:05:14

Lehet végre megtanulunk eladni is! :DDD

Grinta 2017.08.07. 13:18:27

Sokkal többet láttam benne,valamiért nem jött ki belőle.Vagy pedig egész egyszerűen,nincs is benne több.Ezt majd az idő eldönti.Ha a Sotonból felfelé vezet az útja egy Pl nagy csapat felé,akkor sajnálni fogjuk,ha nem akkor jól cselekedtünk.Sajnos nem láthattuk nagyon a posztján játszani,fixen.Mondjuk folyamatában 10 meccset.Akkor jobban meglehetne itélni.Pénzügyileg jól jöttünk ki a dologból.De azon el kell gondolkoznunk hogy csúnya szóval élve,játékost nem nagyon tudunk felépíteni,fejleszteni.Oké,ez itt a Juventus..itt nincs idő babusgatni senkit,de ezt akkor sem csináljuk jól véleményem szerint.

2017.08.06. 13:00 |

Címkék: hírek mercato játékosokról