A Sassuolo elleni keret

Serie A logo.jpgMassimiliano Allegri "őrült ötlete" eddig szórakoztató és látványos játékot, valamint két fontos győzelmet hozott a Juventusnak, s remélhetőleg tovább folytatódhat a sorozat, amikor a bajnoki címvédő a Sassuolo otthonába látogat.

A Juventus keretébe ismét visszatér a Milan elleni kupacsatát kisebb sérülés miatt kihagyó Claudio Marchisio, a hét közben pihenőnőt kapó, születésnapos Gigi Buffon, míg a végül az Olypique Marseille ajánlatát elfogadó Patrice Evra már elhagyta a csapatot.

A két csapat szeptemberi összecsapásán a házigazda Juventus gyorsan lerendezte a mérkőzést, hiszen a tizedik percre Gonzalo Higuaín már duplázni tudott, majd Miralem Pjanić tovább növelte az előnyt, a Sassuolo erejéből pedig már csupán a szépítésre futotta, s így Luca Antei találatával alakult ki a 3:1-es végeredmény.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Audero

Védők: Chiellini, Alex Sandro, Mattiello, Barzagli, Bonucci, Dani Alves, Rugani, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Khedira, Cuadrado, Marchisio, Hernanes, Asamoah, Sturaro, Rincón

Csatárok: Higuaín, Mandžukić, Pjaca, Dybala

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2212163411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FreggerBá 2017.01.29. 14:02:53

#Juventus XI: Buffon; Lichtsteiner, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro; Khedira, Pjanic; Cuadrado, Dybala, Mandzukic; Higuain.

Leslie Roo 2017.01.29. 14:06:44

Üveglábú Khedira ott a kezdőben, ez a lényeg :)

Györijuventino 2017.01.29. 14:09:36

@FreggerBá: tehát 4 helyen változott a kezdő a hétközihez képest.

DP88 2017.01.29. 14:11:16

Nem mintha különösebben brillíroztunk volna az utóbbi időben idegenben ellenük, de úgy érzem ez a mai meg lesz.

Il Principino 2017.01.29. 14:20:54

Minden tisztelet a Sassuolonak,csupa olasz a kezdőjükben...Szinte a padon is :)

Tomy81 2017.01.29. 14:22:40

Tuti meglesz 15Juvéssal a pályán.

The king of alibis 2017.01.29. 14:26:29

Jó látni, hogy Khedira helyett Rincón kezd és Pjaca is ott van a kezdőben....

szeszterciusz 2017.01.29. 14:27:00

Sérüljön már le Khedira a francba ..... Pjacát is a kezdőbe vártam , de hiába

Edy77 2017.01.29. 14:28:46

Én megfogadtam, hogy semmi negatívat nem írok. DE..... Valaki mondja meg, hogy miért Khedira az egyetlen érinthetetlen ember a keretben?

Bbenj 2017.01.29. 14:28:48

Tudtam èn,hogy Allegri csak viccelödött tegnap,hogy Khedira lehet nem fog jàtszani!mièrt kell mindig "jàtszani" az isteni Khedirànak?agyvèrzèsem lesz tőle lassan,na de mindegy ez van.remèlem ma is jól fog működni a gèpezet,nyerni kell mindenkèpp!!!

Edy77 2017.01.29. 14:32:01

@szeszterciusz: Én is megnézetm volna Lichti---Alves, Khedira---Rincon, és Mandzu---Pjaca cserével a kezdőt. De reméljük jó lesz ez így is! Hajrá Juve!!!

JuventusFanatikus 2017.01.29. 14:34:15

Pedig úgy vártam Pjacát a kezdőbe, erre meg Khedirát kell majd keresgélni...
Gyerünk fiúk!!!FORZA JUVE!!!!!

Edy77 2017.01.29. 14:37:51

@Bbenj: 11 hozzászólás és mind arról, hogy miért éppen Khedira! Mit lát benne Allegri?

Grinta 2017.01.29. 14:43:07

Khedira.Leírtam erről a véleményem a "A Juventus 25 millio eurót ajánlott Paredes játékjogáért" cikkhez.Akit esetleg érdekel elolvas6ja

Hamutarto 2017.01.29. 14:44:06

Lehet arra vár, hogy lesérüljön. Amúgy nem kívánom neki, csak inkább más játszana.

Györijuventino 2017.01.29. 14:46:49

Az igen végre látványosan jól játszik a csapat és támadószellem is van, erre meccs elején 1 játékos miatt fanyalgunk?
Ohh apám..

Edy77 2017.01.29. 14:50:45

@Grinta: Elolvastam! Azt gondolom, hogy éppen azért mert csapatrészekről beszélünk, és együttes védekezésről, azért nem fér bele valaki aki se nem védekezik, se nem támad. Ezért a fanyalgás. De legfőképpen azt nem értem, hogy 100-ból 95 ember így gondolja, miért látja másképp Allegri? És tudom, hogy ő az edző... :-)

babo0410 2017.01.29. 14:52:11

@Györijuventino: Ezen még meglepődsz? Valamit mindig kritizálni kell. Ha a játékot nem lehet, akkor az egyik játékost kell. Hihetetlen.
egyébként jó lett volna, ha pár alapember kap egy kis pihit. De remélem akkor majd hamar jönnek a cserék, és lesz pihentetés, hiszen a jövőhéten az inter ellen játszunk. Na az lesz az igazi fokmérő mind a két csapatnak. Akkor eldöl mire is jó az új felállás, vagy netán az inter sorozata csak a gyenge ellenfeleknek köszönhető, esetleg Pioli tényleg összerakta az intert. Az a meccs sokkal izgalmasabb lesz. Természetesen mind a két meccsen győzelemre számítok. FORZA JUVE!

Tomy81 2017.01.29. 14:52:42

@Edy77: Én úgy tudom Allegri lánya nagyon rajong érte :-)

Bbenj 2017.01.29. 14:54:25

@babo0410: Te is ugyanugy kritizàltad az elmúlt meccs utàn Khediràt!ès bocsàss meg ha 10ből 8 embert zavar,hogy semmit de semmit se csinàl Sami...

Leram7 2017.01.29. 14:54:26

Marchisio és Rincón és Hernyó is előbb kezdene nálam, mint Khedira.

Grinta 2017.01.29. 14:55:32

@Edy77: Nem akarom lehűteni a kedélyedet..de ezt a kört már mással is lejátszottuk.Azért mert Ő ért hozzá...

Grinta 2017.01.29. 14:56:17

@Edy77: Amúgy köszönöm a fáradtságot,hogy elolvastad :)

Rikoo 2017.01.29. 15:02:18

Komolyan ez vicc b+, hogy Khedira kihagyhatatlan...
Legalább akkor Sturarot és Hernyót ki lehetne pucolni középről nyáron, mert ők totálisan feleslegesek.
Remélem jön Tolisso vagy bárki aki képes minőséget képviselni, mert Khedira az... hát...ööö...nem is lehet már szavakat találni rá

Tomy81 2017.01.29. 15:02:54

Csak hogy jót is mondjak Khedira -ról.Pedig különösebben én sem csipázom. De a Milan elleni meccsen is őt dicsérik legjobban hogy zárta a területet, és a vendég játékosok így Donnarummával passzolgattak.

danimester1 2017.01.29. 15:03:57

Hajrá! Csak a 3 pont!

Dante01 2017.01.29. 15:04:08

tud valaki dobni egy linket, mert nincs digim köszi

FeriGjuve 2017.01.29. 15:04:40

@Jóska gyerek: Úgy làtszik tènyleg szerelmes Allegri Khediràva,mert kèptelen kihagyni,nem tud elég gyengén jàtszani.

babo0410 2017.01.29. 15:04:56

@Bbenj: Megjegyeztem, hogy gyenge volt, de az azért röhejes, mikor még el se kezdődik a meccs, de már kezdődik a kritika, miért játszik Khedira. Mire jó ez?

Grinta 2017.01.29. 15:06:19

@Tomy81: Most is milyen jól kontrollálja a pálya közepét.Áll a semmi közepén! :)és figyel.. olyan mint egy lesőharcsa

babo0410 2017.01.29. 15:06:57

Ja és a kommentek többsége csak Khedira szapulása. Miért? Vagy itt mindig valami negatívat kell írni?
Egyébként orsosz sopcast linken nézem. Tudja vki miért volt az egy perc néma csend?

Edy77 2017.01.29. 15:09:25

@babo0410: Khedira miatt. Ezt most csak viccnek szántam!:-)

Bbenj 2017.01.29. 15:10:35

@babo0410: a multkori lavinàban elhunytak miatt volt

Edy77 2017.01.29. 15:10:37

@Grinta: Én nem gondolom, hogy értek a focihoz, mert csak szeretem. De akkor rajta kívül senki nem ért hozzá?

The king of alibis 2017.01.29. 15:11:02

góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2017.01.29. 15:11:03

az istennek nem müködik a sopcast nálam :S stream link van valakinek? :)

jó meccset a csapatnak, 3 pontot természetesen, és jó szurkolást!

Bbenj 2017.01.29. 15:11:20

Ez de szèp volt!!bravo Higu!!!

danimester1 2017.01.29. 15:11:29

Higu!!!Ezaz még még mééég!!!!!!!!

Gabuero9 2017.01.29. 15:12:07

Higuain vezeti a gollovolistat :D

Grinta 2017.01.29. 15:13:51

@Edy77: Nem Én mondtam,akarom mondani kérdeztem...Amúgy a mondanivalódban,az elsőben le is írtad 100ből 95

babo0410 2017.01.29. 15:14:16

@Bbenj: Köszi! Én egy kicsit a magyaroknak is megadtam. ;) :(
Higu belejött. Jövőhéten egy mesterhármast kérek tőle, hogy a sok buta interes, akik szerint túlárazott sz.r, egy mesterhármast kérnék tőle. :) Remélem majd Icardi nem talál be. :)

Grinta 2017.01.29. 15:14:55

@vargacsabi: Livesportstream.Atombiztos

karesssz 2017.01.29. 15:15:46

Higany mekkorat előzött!!!gól

babo0410 2017.01.29. 15:16:51

Egyébként már Higu utól is érte Icardit, egy gólra van Suáreztől. Örülnék neki, ha aranycipőt nyerhetne idén.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2017.01.29. 15:17:15

@Grinta: köszi, de bővebben? :D
így nem találtam semmit

Edy77 2017.01.29. 15:17:25

@Grinta: Bár a másik hozzászólásodból az jön le, hogy te sem nagyon csíped! Meg nekem tetszik, hogy mindíg mindenkivel megvívsz, de szándékos, hogy sosem értesz egyet senkivel?

Il Principino 2017.01.29. 15:18:06

Imádom ezt a mezt,amiben ma játszunk :D

DANESZ 2017.01.29. 15:22:56

Higany ma is nagyon jó!!azt vettem észre dibala nem igen élvezi a meccset

Tomy81 2017.01.29. 15:24:46

@Grinta: Na most csak Khedirát figyelem!Kielemezem a játékát :-)

babo0410 2017.01.29. 15:25:24

A Samp egyenlített a Roma ellen.

Tomy81 2017.01.29. 15:27:08

Na?Ki volt képes szerelni Berardit?

Bbenj 2017.01.29. 15:28:10

Az igen!ez se volt semmi!!az Isten betalàlt!!! :)

The king of alibis 2017.01.29. 15:28:14

Nah, most már a szezon végéig kirobbanthatatlan lesz....

danimester1 2017.01.29. 15:28:16

Khedira is megjött!!!Gyönyörű!!!!!!!!!

karesssz 2017.01.29. 15:28:21

Asamoah is nagyon formábajött. Játszhatna. Figyeljėtek Khedirát!!

Dante01 2017.01.29. 15:28:45

Na meghallott, hogy szidjuk:)

patrik1112 2017.01.29. 15:28:47

25 perc alatt most is megvan a 2 gol. Remelem nem allunk le

Gabuero9 2017.01.29. 15:28:51

Mekkora jatek!
Khedira bekurta, igy meg 2 evig bebetonozta magat kezdobe.

babo0410 2017.01.29. 15:29:26

Ezért kellett meccs előtt szidni Khedira-t. :D Bravó Sami!

Tomy81 2017.01.29. 15:30:31

Elemzés befejezve pedig csak két megmozdulását láttam :-)

Bbenj 2017.01.29. 15:30:52

Ez ziccer Pjanicnak!

Hiribi27 2017.01.29. 15:31:39

Khedira! :D ezt nem hiszem el :) mekkora játék volt!

The king of alibis 2017.01.29. 15:32:09

Ez a sorfal hol volt 9 méter távolságra?????

babo0410 2017.01.29. 15:36:59

Brardi és Pellegrini játéka tetszik a Sassuoloban. Lirola sajnos izomsérülést szenvedett, Sensi kihagyását meg nem értem.

4D 2017.01.29. 15:38:14

Örülök Khedira góljának, bár ha eddig kezdő volt ezután kirobbanthatatlan lesz...

The king of alibis 2017.01.29. 15:40:02

a qrva anyád te névtelen senki mazzitelli

malloy_ 2017.01.29. 15:47:41

A védőink ma kivétel nélkül dekoncentráltak. Tuti kapunk gólt valamelyikük hülyeségéből..

Mitya10 2017.01.29. 15:48:44

Srácok sajna dolgozom milyenek voltunk eddig? :)

karesssz 2017.01.29. 15:50:46

@Mitya10: löttünk 2 gyorsan ės most leült a meccs.

The king of alibis 2017.01.29. 15:51:32

@Mitya10: szokásos. 2 szép támadás, 2 gól, a meccs többi részében lötyögés. Bonucci-Chiellini duó nagyon bizonytalan

Dante01 2017.01.29. 15:53:01

@Jóska gyerek: Nem tudom mi van velük, de mindketten eladják a labdákat.

danimester1 2017.01.29. 15:53:55

Remélem lesz kedvük focizni a 2.-ik félidőben.Tetszik az új felállás veszélyesek vagyunk a kapura és a Sass nem tanúsit nagy ellenállást.Jó lenne egy több gólos meccset látni végre.Lehetőség kellene Pjacának is és ha Alves képes a játékra ő is hogy belelendüljön.

Leram7 2017.01.29. 15:54:47

Nagyon lagymatag meccs, nekem a Sassulo kicsit felrtatott kéz érzetét kelti.

Góljaink gyönyörűek voltak.

Dybala játéka lagymatag ma, megnézném helyén Pjacát.

The king of alibis 2017.01.29. 15:56:39

@Leram7: Mandzu mehet pihenni. Cuadrado-Dybala-Pjaca 3-ast megnézném.

BellaDona 2017.01.29. 15:58:10

Sziasztok! Tudja valaki ki az az új szakértő a Juhár Tamás mellett a stúdióban?

MVPP 2017.01.29. 16:01:12

@BellaDona: Laczkó Zsolt ex Sampdoria játékos, ha jól tudom jelenleg a Budapest Honvédban játszik.

TYUKI 2017.01.29. 16:03:46

Khedirát mindenki szidja a blogon jó én sem csípem! De jó nyomja,kell ebbe a csapatba! Nem véletlen hogy Allegri mindig játszatja!
Jó lenne ha nem aludnának belle az eredménybe!
Forza J. F.C.!

Györijuventino 2017.01.29. 16:05:35

Nincs itt semmi gond. Anyit adunk ki magunkból amennyit csak szükséges. Gólok szépek voltak!

Harka1976 2017.01.29. 16:10:25

Sziasztok! Tud valaki használható linket?
Előre is kösz!

BellaDona 2017.01.29. 16:11:05

@MVPP: Köszönöm. Szeretem az új Juventust. Igy sokkal hatékonyabb.

The king of alibis 2017.01.29. 16:11:27

Khedira sprintelt egyet... ezt is megéltük.

Pitts 2017.01.29. 16:12:18

Mandzu nagyon nagyot játszik ma is, nem emlékszem rossz megoldására

BellaDona 2017.01.29. 16:16:03

@Jóska gyerek: Thanks. Mindenesetre mondott már egy hülyeséget.

danimester1 2017.01.29. 16:17:43

Eddig eltelt 10 perc és vagy 3-mat rúghatunk volna.Kicsit sem volt szerencsénk,de remélem lesz még gól.

The king of alibis 2017.01.29. 16:18:24

Vanczák játéka ma is életveszély.

Higany mi labdákat ad. Mandzu kezd elfáradni, jöhetne Pjaca.

Bbenj 2017.01.29. 16:18:43

Super Gigi miket vèdett megint!!!

2017.01.29. 16:19:02

Na ez a 2. félidő idáig sokkal jobb.

malloy_ 2017.01.29. 16:20:06

Di Francesko nem egy edzőzseni. 60 perc kellett neki, hogy rájöjjön arra, hogy nem Alex Sandro ellen kellene felállítani Berardit, hanem Lichti ellen...

Juventino86 2017.01.29. 16:20:06

Szép játék, ez kell mindig. Renélem, hogy a mester be meri ezt vállalni a Porto ellen is. Ami nagyon tetszik, Berardit elég jól beárazzuk eddig, Alex Sandro bohócot csinál belőle:):):) Korábban is mondtam, Berardinak semmi helye nálunk.

juve28adam 2017.01.29. 16:22:54

@Juventino86: "... Berardinak semmi helye nálunk." +1

The king of alibis 2017.01.29. 16:25:47

Cserélj már Max b+.

Peluso, színésznek is gyenge vagy....

karesssz 2017.01.29. 16:26:21

@Juventino86: nem a mi szintünk. Szerintemse. Masok nagyonsokra tartják, de nemmutat semmit.

4D 2017.01.29. 16:26:43

Lict beadni es bedobni sem tud

The king of alibis 2017.01.29. 16:30:29

Engem egyre jobban idegesít Mandzukic játéka. Küzdésből jeles, de mindig rossz megoldást választ az ellenfél kapuja előtt. Jöhetne már helyette Pjaca.

The king of alibis 2017.01.29. 16:31:27

Takarodj már le a faxba b+....

Santinoo1001 2017.01.29. 16:33:18

Samp-Roma 3-2 . Forzaa Juveee

Pitts 2017.01.29. 16:35:51

Remélem Pjaca kap ma egy bő öt percet hogy bizonyítani tudjon

4D 2017.01.29. 16:36:50

Allegri vajon tervez cserét?

Bbenj 2017.01.29. 16:38:25

Gyerünk Pjaca!sajnos Dybala ma nem volt az igazi

The king of alibis 2017.01.29. 16:39:12

Pjacát miért nem lehet előbb behozni?

The king of alibis 2017.01.29. 16:40:44

Nevetséges ahogy dobálja magát Vanczák....

babo0410 2017.01.29. 16:40:52

@Juventino86: Nem egy meccset nézünk szerintem. De igaz. Berardi olasz, azaz csak középszer lehet. Ahogy egyesek szerint Verratti is az. :)

2017.01.29. 16:42:04

Megint milyen színvonalas a kommentátor...

BellaDona 2017.01.29. 16:43:13

Dybala szemmel láthatóan mérges, nem akart lemenni. Mi történik pl. ha nem megy le a pályáról, hanem marad és tovább játszik. Mint ahogy a honfitársa L.Messi csinálja.

babo0410 2017.01.29. 16:43:25

Egyébként Berardi elég hosszú ideig sérült volt. És ahhoz képest meg nagyon jól játszik.

karesssz 2017.01.29. 16:43:34

@babo0410: ja tėnyleg azėrt mert olasz.... ma is villog. ėletveszėly.

The king of alibis 2017.01.29. 16:52:43

Egy igazi suta béna ez a Mandzukic.....

4D 2017.01.29. 16:55:11

Elképesztő, hogy higany a 93. Percben is sprintel egy elveszett labdára

BellaDona 2017.01.29. 16:56:01

Diego Costa fia Simeone szintén nagy tehetség. Juventus nem figyeli őt?

Harka1976 2017.01.29. 16:56:53

Vége!
Nem kellett körmöt rágni!Sima meccs volt fél illetve negyed gőzzel!
Forza JUVE!

Bbenj 2017.01.29. 16:56:56

Magabiztos győzelem,sok szèp akció is volt ma.kivàncsi leszek a BL-ben mire fogunk menni ezzel a felàllàssal!külön öröm a Roma bukàsa!

Györijuventino 2017.01.29. 16:56:59

Sima könnyed gyözelem volt ismételten :)

The king of alibis 2017.01.29. 16:58:07

@Bbenj: Pjacát nem ártana beépíteni a bal szélre, mert rengeteg helyzet száll el a horvát társán.

Györijuventino 2017.01.29. 17:01:15

@Jóska gyerek: Tudod valamikor nagyon értelmes dolog csöndben maradni...

Juventino86 2017.01.29. 17:02:43

@babo0410: :):):) Természetesen nem azért középszer, mert olasz, hanem mert a mentalitása nem megfelelő. Én is annak örülnék, ha mindig lenne sok minőségi olasz a keretben. Most szerintem azért vannak szép számmal. Verratti nagyon nagy igazolás lenne, se sajnos arra nincs sok esély.

The king of alibis 2017.01.29. 17:03:06

@Györijuventino: na ne mond. Ma is lehetett volna sima 5-6 gól, ha nem bax el mindent a suta Mandzukic

pott70 2017.01.29. 17:10:48

@Jóska gyerek: Talán játszhatott volna inkább Pjaca?

BellaDona 2017.01.29. 17:13:00

@Il Principino: Juve meccse közben mondta be a kommentátor hogy berúgott egy 11-est Fio ellen.

danimester1 2017.01.29. 17:14:26

A sintéreket haza kell zavarni 2-3 góllal a jövő héten,a Samp pedig megérdemli a dícséretet.Szép volt fiúk így tovább!

Bbenj 2017.01.29. 17:16:41

Berrardin amugy làtszik,hogy nem ügyetlen,de lehet nem volt vèletlen a maradàsa a Sassban.èn se vagyok biztos abban,hogy helye lenne a Juventusban.volt szerencsèm egyszer èlőben is làtni Berrardit de szerintem hiànyzik belőle valami plusz ami kène itt a Juventusnàl,na meg a forrófejűsègèvel is kezdeni kène valamit.lehet Ő is olyan jàtèkos lesz mint pl Cassano vagy Gio akik kisebb csapatokban extràk voltak,de nagy csapatban nem alkottak maradandót.

Rikoo 2017.01.29. 17:20:46

@BellaDona: Diego Costa fia Simeone?
Nem is tudtam.:(

JuventusFanatikus 2017.01.29. 17:22:32

@Rikoo: Korán elkezdte a csajozást:)

pott70 2017.01.29. 17:26:15

Azért mostanság nem rossz dolog Juve szurkolónak lenni!Elég jó meccseket játszunk,jól játszunk,sok jó és néhány klasszis teljesítmény.Gyorsan,határozottan eldöntjük a meccseket,de azért utána is marad szórakoztató játék,kapufa helyzetek stb.Soha rosszabbat!

juvezoli 2017.01.29. 17:36:46

Hello!!!
Ez nekünk egy álom forduló idáig, még az afrikaiaknak kellene botlani és minden cool!!!!
Forza JUVE !!!

GGábr81 2017.01.29. 17:53:32

Khedirát még senki se szidta ma. Na gyerünk!

Bbenj 2017.01.29. 18:04:28

@juvezoli: bizzunk abban,hogy Balogh ès/vagy Sallai ma fogjàk megszerezni első góljaikat :D

Juvegaspy 2017.01.29. 18:16:49

Na en kb 1 ora csuszassal neztem a meccset...joska te nem tudom mirol beszelsz a horvat kb a meccs embere volt. Dyibalanak kicsit gyengebb meccse volt Higany meg egy golzsak tette a dolgat :). A vedelem neha hajmereszto volt de Gigi az 55-60. Perc korul megmutatta miert is a vilag legjobbja.
Khedira amennyi szidalmat kapott ( tolem is) nyugodtan bemuthatott volna a golja utan. :)
A Sass az elejen hajtott 2gol utan feladtak (ezert jobb csapat jelenleg az AC Milan). Jo ez a felallas jheten az Internek is oda kell vagni 2-3at s meg lesz az onbizalom a Porto ellen is. Csak igy tovabb. Forzaaa

Zola82 2017.01.29. 18:34:06

Azért az gáz ,hogy leszóljátok Mandzukicot Berardit meg dicséritek! Akinek nem inge..........

Grinta 2017.01.29. 19:55:32

@Edy77: Én csípem,talán ezzel az egyetlen vagyok,ha néha másként is jön le..az színtiszta irónia :) Amúgy egyáltalán nem szándékos dolog az,hogy nem értek egyet senkivel,csak akkor sem hasonulok meg..ha a véleményemmel egyedül maradok.Ennyi

Grinta 2017.01.29. 19:58:21

@Jóska gyerek: Örülnél Te ha Liverpoolban 2-0 után mindig így visszavennének a fiúk,és nem 10 ponttal kullognának az első után...

Rocky80 2017.01.29. 20:30:25

Mandzu kb. minden meccsen a csapat legtöbbet dolgozó játékosa. Higany is tőle tanulta a labdaszerzéseket szerintem.
Ezért aztán baromira lehet szidni...

Grinta 2017.01.29. 20:34:59

@Rocky80: Óriási értékünk Mario!!

babo0410 2017.01.29. 23:56:33

@BellaDona: 0% esély lenne rá. Ő Olaszországon belül maximum az interbe mehetne szerintem.

babo0410 2017.01.30. 00:03:31

@Juventino86: Sajnos sokan pont emiatt már azonnal megbélyegzik, mert ugye az olasz utánpótlás egy időben gyengélkedett, és berögződés lett egyeseknél leközépszerezni az olasz fiatalokat, pláne, ha egy kis csapatból jönnek.
De természetesen a te érvedet értem. Illetve ma nagyon jó volt szerintem. Legalább is ahhoz mérten, hogy sérült volt igen sokáig. A mentalitásán meg lehet javítani, ha csak ez lenne a gond vele. Minden esetre én azt mondom az esélyt meg kéne kapja arra, hogy bebizonyítsa méltó a Juventusra. Ha meg nem, szerintem a Sassuolo minimum szívesen visszaveszi. Még ha némi buktával is. Ez benne van. De néha kockáztatni kell. Pláne mert mi nem tudunk már bizonyított fiatalokat igazolni. Sajnos ők elmennek oda, ahol az általunk kínált pénz többszörösét kapják. Tehát kockázatot kell vállaljunk. Ami Tolissonál is meglenne. Érdekes nála ez nem merül fel.

Rikoo 2017.01.30. 00:20:53

@babo0410: Én Bernardeschit sokkal szívesebben látnám zebra mezben. Fiatal, olasz és ugyanaz a poszt.

.Bulldeo 2017.01.30. 00:50:33

@babo0410: +1 Berardi hosszan sérült volt, és ezen a meccsen Sandro volt az embere, aki ebben a szezonban kb. a csapat legjobbja.
Berardi 22 éves, de már nem kevés gól/gólpassz/kulcspassz bizonyította, hogy mekkora tehetség. A mentalitásáról meg annyit, hogy Higuain sokkal nagyobb szutyok volt a Napoliban, aztán teljesen levetkőzte magáról.
@Rikoo: az meg egy másik dolog, hogy Bernardeschinek én is jobban örülnék.
+ Kifejezetten jól játszik a bal oldalon is, amit nálunk erősíteni kell. Csak ő elég esélytelen.

Grinta 2017.01.30. 08:01:14

@Rikoo: Meg valamiért szimpatikusabb.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása