Dybala viszontagságos útja az európai elitbe

dybala_paulo_kioltott_nyelv.jpgPaulo Dybala nyári torinói átigazolását követően ebben az évben robbant be a világfutball legmagasabb köreibe, ám a jelenleg huszonkétéves támadó korántsem volt ismeretlen már több évvel ezelőtt sem egyes körökben, hiszen komoly európai csapatok figyelték.

Ezek között voltak olyanok, mint például a Liverpool, az Inter, az AC Milan, a Manchester City, a Paris Saint-Germain, a Real Madrid és a Chelsea, ám a támadó végül Dél-Amerika elhagyása után egy kis dél-olaszországi csapatban kötött ki.

Tizennyolcévesen az argentin futballistát komoly figyelem övezte annak ellenére, hogy még egyetlen argentin első osztályú mérkőzésen sem szerepelt, és a játékos az Argentínában való bizonyítás helyett a palermói kalandot választotta. Legalábbis ez a történtek hivatalos változata.

A futballista Szicíliába vezető útját azonban számos, argentin és brazil szappanoperába illő fordulat, intrika, korrupció és politikai botrány tarkítja, a szálak pedig egészen a köztársasági elnökig futnak.

A Boca Juniorsért rajongó fiatal Paulo Dybala sorsára kissé ironikus módon döntő hatással volt a River Plate 2011-es kiesése az argentin másodosztályba, ugyanis így lényegesen nagyobb figyelem övezte a Primera B meccseket, és az Instituto de Córdoba (Argentína második legnagyobb városának egyik legjelentősebb klubja) szerencséjére ebben az évben sikerült kiemelkedőt produkálni a bajnokságban.

Az Instituto nagyszerű rajtot vett, majdnem a teljes szezont a tabella elején töltötte a csapat, míg az utolsó hat mérkőzésen mindössze csak két győzelem sikerült, így a csapat lecsúszott az első két helyről, amely automatikus feljutást eredményezett, aztán az együttes elveszítette a feljutásért lejátszott mérkőzést a San Lorenzo ellen.

A csapat szezonjának az egyértelmű sztárja a mindössze tizenhétéves Paulo Dybala volt. Az első tizenkilenc mérkőzésen szerzett tizenkét gólja elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a La Gloria az első helyre jusson, és természetesen ezen teljesítményt követően az európai játékosmegfigyelők is egyre nagyobb számban érdeklődtek iránta.

A Liverpool szakemberei Damien Comolli utasításai nyomán közelről megvizsgálták az átigazolás tető alá hozásának lehetőségét, és mivel a támadó lengyel útlevéllel is rendelkezett, megkerülhető lett volna a munkavállalási engedélyre vonatkozó brit törvények jelentette akadály, amely számos esetben meghiúsítja dél-amerikai futballisták Angliába szerződését. Végül azonban a szakemberek nem éltek a lehetőséggel.

Maurizio Zamparini, aki talán híresebb az edzők sűrű váltogatásáról és a meghökkentő nyilatkozatairól, mint a kiváló futballisták felfedezéséről, arról számolt be, hogy Paulo Dybala ügyében ajánlatok érkeztek az akkoriban újgazdaggá lett PSG-től, az akkor már nem annyira újgazdagnak számító Chelsea együttesétől, illetve az AC Milan is hajlandó lett volna megvásárolni a futballista játékjogát. Az akkoriban aktuális pletykák szerint pedig az Argentin Labdarúgó-szövetség meghiúsította a játékos leszerződését a Nike vállalattal, mivel benne látták az adidas következő argentin reklámcsillagát.

Azonban az átigazolás összefonódó és olykor ütköző érdekek miatt korántsem ment egyszerűen, és egyes kérdések miatt a felek ma is bírósági üléseket látogatnak.

Argentínában viszonylag megszokott lépés a pénzhiányban szenvedő klubok részéről, hogy egyes futballisták játékjogának adott hányadát értékesítik némi tőkeinfúzió érdekében, és ez nem történt másképp Paulo Dybala esetében sem.

Azonban sajnos ezek az ügyletek általában összeférhetetlenséghez vezetnek, és feltehetően ez eredményezte az Instituto bukdácsolását a szezon utolsó szakaszában, ami végül meghiúsította a csapat feljutását az első osztályba.

dybala_paulo_instituto_de_cordoba_mezben.jpgGustavo Mascardi, a Paulo Dybala harmadik-fél jogainak birtokosa 2012 tavaszán bejelentette Olaszországból, hogy eladta a futballista „szövetségi és gazdasági jogait”.

„Az Instituto beleegyezését adta az ügylethez. A játékos távozhat, amint véget ér a bajnokság, azonban tárgyalhatunk a korábbi távozás lehetőségéről is.” - nyilatkozta az üzletember a megkötött ügylet kapcsán.

Mindez természetesen felbőszítette a klubot, amely tagadott bármilyen megegyezést a futballista értékesítése kapcsán, illetve nem kívánta engedni, hogy a futballista Olaszországba repüljön. Továbbá a klub főtitkára kijelentette, hogy nem fog semmilyen dokumentumot aláírni, míg az Instituto feljutása a tét.

A csapat ezt követően az első helyről lecsúszott a másodikra, majd a másodikról a harmadikra. Paulo Dybala nem szerzett gólt utolsó nyolc mérkőzésén, miközben a jövőjéről naponta cikkeztek az újságok.

A jogi huzavona végét követően, és miután megnyugodtak a kedélyek, a játékos Dél-Olaszországban találta magát a Palermo csapatánál.

A továbbra is tinédzser korú játékos az első évében új csapatánál nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt a Serie A meccseken, mindössze három gólt szerzett, az együttes pedig ki is pottyant az első osztályból.

Azonban az újságok ismét a pályán kívüli eseményekről cikkeztek, nem pedig a futballista sportteljesítményéről.

2013-ban az elismert ellenzéki újságíró, Jorge Lanata tényfeltáró riportot közölt, amely szerint Paulo Dybala értékesítése csalás és összeesküvés nyomán történhetett meg, a nyomok pedig egészen a kormány felső szintjeihez vezetnek.

Gustavo Mascardi, aki értékesítette Paulo Dybalát az Instituto engedélye nélkül, állítólag korrupt körökben mozgott, amelyben érintett volt az egykori argentin elnök, Nestor Kirchner; a pénzmosást célzó ügyletek során pedig játékosokat vettek meg a felek, majd a futballistákat Buenos Aires egyik legnagyobb csapatánál, a Racing Clubnál helyezték „bizományba”.

Nestor Kirchner és az akkori köztársasági elnök Cristina Fernandez de Kirchner fia is érintett volt az ügyletben Gustavo Mascardival együtt, akihez feltehetően strómanként Lazaro Baez is társult.

Bár az ügyletek jó része még Paulo Dybala átigazolása előtt valósult meg, és Nestor Kirchner meghalt 2010-ben, a tényfeltáró riport állításai szerint Gustavo Mascardi cége, a Pencihill Ltd. bűncselekményből származó pénzösszegeket használt Paulo Dybala jogainak a felvásárlására, majd a futballista európai értékesítéséből tiszta pénz folyt be a vállalat számlájára.

Mindennek a figyelemnek minden bizonnyal kevéssé örült a csatár, aki állítólag az Argentin Labdarúgó-szövetség köreiben sem volt túlságosan népszerű, miután szerződést írt alá a Nike vállalattal.

Ezek az események hatással voltak a futballista teljesítményére természetesen, folyamatosan kérdésekkel kellett szembenéznie a játékosnak, azonban Paulo Dybala megbirkózott mindezzel.

dybala_paulo_palermo_serie_b.jpegA 2013-14-es szezon elején Paulo Dybala olaszországi átigazolásával kapcsolatos vihar nagyjából elült, és bár az Instituto klubot csalás gyanújával vizsgálták az illetékes szervek, illetve Maurizio Zamparini és Gustavo Mascardi a mai napig bíróságra jár a klubváltás pénzügyi vonzatainak a tisztázásáért, a fürge argentin támadó kezdte megtalálni egyensúlyát, amint már csak a futballal kellett foglalkoznia.

A Palermo könnyedén nyerte a Serie B-t, öt héttel a bajnokság vége előtt már bebiztosította a feljutást, a második helyezett Empoli együtteséhez képest tizennégy pont volt az előny a szezon végére, azonban Paulo Dybala továbbra sem emelkedett ki a csapatból góljai számával, hiszen mindössze öt találatot szerzett.

Viszont a fejlődés nyilvánvaló jeleit mutatta, és mivel az argentin játékos kissé visszavont szerepben futballozott, így Abel Hernandez, Andrea Belotti és Kyle Lafferty sokkal többször rezgette meg az ellenfél hálóját.

A Serie A küzdelmeibe visszatérve azonban már a Palermo egyik kulcsembere lett, és mivel Kyle Lafferty és Abel Hernandez Angliába költözött, Paulo Dybalának kellett vállalnia a gólszerzés feladatát, és ennek meg is felelt, hiszen Franco Vázquez támogatásával tizenhárom gólt szerzett, illetve közben kiosztott tíz gólpasszt is.

A játékos kiváló eredményei természetesen felkeltették az Olasz Labdarúgó-szövetség figyelmét is, és felmerült Paulo Dybala honosítása, azonban a csatár 2014 a következőket nyilatkozta: „Argentinnak születtem, és annak is érzem magam. Kisgyerekként arról álmodtam, hogy az argentin válogatott tagja lehetek.”

A játékos minden bizonnyal nem könnyű feladatot vállalt, hiszen a dél-amerikai ország válogatottjában olyan támadók neve merül fel, mint Lionel Messi, Carlos Tévez, Gonzalo Higuain és Ezequiel Lavezzi, de Mauro Icardi megemlítésének mellőzése is hiba lenne.

Mindazonáltal az idén mutatott formája és a számos féltől, így például Lionel Messitől érkező folyamatos elismerések minden bizonnyal megkönnyítették Paulo Dybala álmának valóra válását, hiszen 2015. október 13-án a Juventus csatára pályára léphetett az argentin csapatban Carlos Tévez cseréjeként.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr258325920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stevenh 2016.01.29. 15:14:18

Remek cikk, mint mindig!

.Bulldeo 2016.01.29. 15:25:15

Remélem csak akkor nyeri meg Argentinának a VB-t, amikor Messi már visszavonult

KysBé 2016.01.29. 16:09:14

Nem gyenge életút!!!! Más a felébe belerokkan....
Én túl kicsinek - és túl drágának - éreztem, amikor idejött, de úgy néz ki tévedtem!
Ha jövőre is hozza ezt a szintet, akkor már Cavani magassagábán fog járni!
Kicsit félek, hogy a megtartása nem lesz túl egyszerű.

Rikoo 2016.01.29. 17:44:28

Köszönjük szépen a cikket!!

moozes 2016.01.29. 18:09:11

Tavaly január-február körül amikor jöttek az első hírek miszerint Dybala-ért érdeklődünk, sőt le is fogjuk igazolni, elvakultam mutogattam a Dybala videókat mindenkinek, mondták majd meglátjuk mire lesz képes, kételkedtek benne (más csapat szurkolói), és lám nekem lett igazam! Dybala egyértelműen Neymar nagy ellenfele lesz a következő 10 évben az aranylabdáért, és nem vitás, hogy el is fogja tudni hozni! Jó srácnak nézem, remélem jó ideig számíthatunk majd rá, de én megmerem tippelni, hogy akár 10 évig is nálunk játszon! :) Abszolút kedvencemmé nőtte ki magát!

FORZA JUVE!

babo0410 2016.01.29. 19:12:33

Nagyon jó cikk! Az érdekes, hogy milyen jogi hercehurca van Dybala Európába igazolása mögött. Aminek kicsit örülhetünk is, hiszen ezzel a kuszás háttérrel kerülhetett hozzánk. Ha nem ilyen bonyolult a helyzete, lehet ma már a Milannál, vagy a Poolnál, esetleg a Realnál focizna. Nem tudom mi anno miért nem figyeltünk fel rá. Habár ha jól saccolom a cikk alapján, akkor valahol Agnelliék klbátvétele körül lehetett az az érdeklődés iránta. Örülök, hogy akármilyen úton, de itt van. A jövő egyik legnagyobb ikonja lehet, mondom ezt minden elfogultság nélkül. Mikor tavaly felmerült, hogy figyeljük, én azt mondtam, hogy jöjjön, potenciál van benne (láttam jó párszor játszani). Mikor meg kiderült, hogy sok pénzért is hajlunk megvenni, akkor úgy gondoltam, ha ennyiért is elhozná a vezetőség, akkor biztos valami különlegeset látnak benne, hiszen ennyit még senkiért nem adtak ki Agnelliék. Hála az istennek, nem most nyúltak nagyon mellé Marotta-ék. Örülök, hogy a jövő egyik csillaga nálunk játszik.

consminor 2016.01.29. 20:35:22

csatlakozom, hatalmas köszönet a cikkért.

most jutott eszembe, hogy leforditsam a guglival, mit is jelent az, hogy La Joya: ékszer. hát a kis Paolo, valóban a legdrágább ékszerünkké kezd válni. az elmúlt két meccsen kezdtem azt érezni, hogy valóban kötődik hozzánk és ikonná válhat, és nem csak azért kötött itt ki, mert 40 millát kifizettünk érte. nem véletlenül mutatta a kamera, hogy mennyire izgul Pjanić szabadrúgásánál, illetve érdemes volt figyelni a reakcióit a padról, amikor az inter ellen játszottunk.

imádom ezt a kis törpét, na :) legyél a következő ikonunk La Joya! :)

doki0326 2016.01.29. 20:46:04

Hát igen ö megérte az árát!!! Én már amikor az első szezonja volt a palermónál mondtam hogy jó!aztán kiestek a serie b-be nem hallottam róla semmit aztán tavaly robbantott így megszereztük és szerintem is az egyik legnagyobb csillag lehet belőle!!A legviccesebb hogy amikor ide hozták az elején nem ment neki sokan mondták rá azt hogy gio 2.0 már akkor röhögtem rajta és most meg kérdezném mi a véleménye annak aki ezt írta !!!

Cannavaro 2016.01.29. 21:32:22

Nekem nagyon tetszik, ez a táncmozdulatos téma Pogba-val :D
Szerencsére Barátoknak tűnnek, ami jól jöhet ha össze rázódnak, majd nem akarják itt hagyni egymást! Ők lesznek a nagy duó nálunk....Kb 300 milla pózolgat a góloknál.. :D Forza Juve!!!

MDaniel98 2016.01.30. 11:33:37

Reméljük félér velünk a csúcsra (BL-győzelem) hamarosan!

Piettro85 2016.01.30. 12:29:39

Csak szerintem neki kéne adni a 10-es mezt? :D

Grinta 2016.01.30. 17:55:34

@Piettro85: Jövőre már rajta lesz...

venember83 2016.01.30. 18:17:54

@Grinta: ha Pogba megy a Barcához nyáron. Különben nem hiszem.

Grinta 2016.01.30. 19:07:11

@venember83: Én azt gondolom a 16-os eb után elmegy tőlünk,pontosan ezért írtam.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (764) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9195) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2215) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6831) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3883) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (214) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása