A hétközi Bajnokok Ligája-forduló után a Juventus az olasz bajnokságban próbálkozhat tovább a góllövéssel, s az ellenfél az Atalanta lesz, amely a tabella nyolcadik pozíciójában tanyázva látogat a Juventus Stadiumba.
A kezdeti botladozások után úgy tűnik, hogy a zebramezes védelem ismét rátalált tavalyi önmagára, s az Inter és a Borussia Mönchengladbach ellen már kellő stabilitással működött, az újjáformált támadósor azonban változatlanul fájdalmas eredménytelenséggel és tanácstalansággal próbálja felrörni az ellenfelek hátsó alakzatát.
Massimiliano Allegri keretében nincsenek nagy meglepetések, pontosan ugyanaz a 23 játékos készülhet az Atalanta ellen, akik múlt héten egy ponttal a zsebükben tértek haza Torinóba a San Siróból.
A két csapat legutóbb februárban csapott össze egymással a Juventus Stadium gyepén, s akkor az Atalanta szerezte meg a vezetést Migiaccio találatával, majd előbb Fernando Llorente egy a kapu előtti tömegjelenet végén egyenlített, végül Andrea Pirlo egy szemkápráztató távoli bombával állította be a 2:1-es végeredményt.
A Juventus 23 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Neto, Audero
Védők: Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Evra
Középpályások: Khedira, Marchisio, Pogba, Hernanes, Cuadrado, Lemina, Padoin, Asamoah, Sturaro, Pereyra
Csatárok: Zaza, Morata, Mandžukić, Dybala
A 15:00-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 2 élőben közvetíti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2015.10.25. 14:09:12
m.martin91 2015.10.25. 14:11:41
2015.10.25. 14:14:49
Juvegaspy 2015.10.25. 14:37:53
Grinta 2015.10.25. 14:42:23
The king of alibis 2015.10.25. 14:42:29
Cannavaro 2015.10.25. 14:43:06
De Morata-t is szívesebben látnám Mandzu Helyén!
Kíváncsi leszek ismét végig kínlódom e a 90 percet.....
Helyenként eszembe jut, hogy inkább fifázzak!
RuidaRobert 2015.10.25. 14:53:06
Rikoo 2015.10.25. 14:53:49
Juvegaspy 2015.10.25. 14:56:04
Mitya11 2015.10.25. 15:06:53
szeszterciusz 2015.10.25. 15:07:46
KysBé 2015.10.25. 15:09:24
Apuleius 2015.10.25. 15:09:50
Juvegaspy 2015.10.25. 15:13:59
KysBé 2015.10.25. 15:14:15
Juvegaspy 2015.10.25. 15:16:20
Juvegaspy 2015.10.25. 15:20:30
Mitya11 2015.10.25. 15:22:52
Drughi Di Bianconeri 2015.10.25. 15:24:48
Rikoo 2015.10.25. 15:28:21
Mitya11 2015.10.25. 15:28:55
The king of alibis 2015.10.25. 15:29:08
Ültesd a padra te kókler.....
2015.10.25. 15:29:10
Cannavaro 2015.10.25. 15:30:35
1 milla törlesztve.. :D
Juvegaspy 2015.10.25. 15:31:10
Apuleius 2015.10.25. 15:31:37
Tony. 2015.10.25. 15:32:15
Juvegaspy 2015.10.25. 15:32:26
szeszterciusz 2015.10.25. 15:32:50
Drughi Di Bianconeri 2015.10.25. 15:33:50
Juvegaspy 2015.10.25. 15:34:04
Mitya11 2015.10.25. 15:34:42
nortu30 2015.10.25. 15:36:18
Drughi Di Bianconeri 2015.10.25. 15:37:08
Inkább maradt volna Llorente, Ő ingyen volt, nem 20 M.
Közbe Pereyra lesérült, szép... :(
Mitya11 2015.10.25. 15:37:28
m.martin91 2015.10.25. 15:37:37
2015.10.25. 15:37:38
devil-z 2015.10.25. 15:38:06
Tony. 2015.10.25. 15:38:15
Juvegaspy 2015.10.25. 15:38:50
Allegri rugd mar ki az eronleti edzodet b+
RuidaRobert 2015.10.25. 15:38:54
Juvegaspy 2015.10.25. 15:39:23
Drughi Di Bianconeri 2015.10.25. 15:39:57
Így szerintem Pogba lép fel,netán Marchisio.
Azt mondjuk nem értem,hogy ilyenkor miért nem Hernanes jön, aki ezen az 1 poszton hasznavehető...
annak ellenére,hogy örülök ASA-nak :)
The king of alibis 2015.10.25. 15:40:41
Drughi Di Bianconeri 2015.10.25. 15:40:55
MdewC 2015.10.25. 15:41:58
KIK A FELELŐSÖK??? TAKARODJANAK EL!
Tony. 2015.10.25. 15:43:24
Tony. 2015.10.25. 15:44:06
Juvegaspy 2015.10.25. 15:45:19
The king of alibis 2015.10.25. 15:47:31
Drughi Di Bianconeri 2015.10.25. 15:51:13
Mandzukic kérjen cserét, húzzon el a pics@ba,Padoin meg nem tudom mit csináljon...
Gyori_Juventino 2015.10.25. 15:54:12
Mandzsunak sajna nincs önbizalma nem a minőségével van gond. Kéne neki az önbizalomnövelő gól.
Látszik mester Khedira-Pogba-Marci középpályás tengellyel tervez. Remélem ghánait későbbiekben valahogy beépíti. :)
Cannavaro 2015.10.25. 15:55:17
De vezetünk az a lényeg! Az Inter ixelt, és ha van szerencsénk a fior-roma is az lesz, és kicsit zárkózunk!!
Juvegaspy 2015.10.25. 15:55:22
Hernanes tudna ott jatszani de igy Pogba lesz a treq Asa meg Pogba helyen. A felallas nem valtozott mi ezzel a baj?
Juvegaspy 2015.10.25. 15:58:20
sleepy8 2015.10.25. 15:58:34
Leram7 2015.10.25. 15:58:50
Dybala ma jó mentalitással játszik. Én ezt hiányoltam tőle. Nem a gólról beszélek.
Többen írtátok, hogy Mandzukic egyenlő Llorentével, de szerintem a spanyol első szezonjában nagyon jó volt és sokkal hasznosabb, mint a horvát. Anno Conténél Lóri, küzdött, labdát tartott meg, gólt fejelt, megjátszható volt és Mandzukic meg semmit nem csinál.
Ma Khedira gyengébb, mint amit eddig láttunk tőle. Padointól féltem, de nem játszik rosszul.
Nyerni kell + Szerdán a sassulo ellen is!
peti78 2015.10.25. 16:03:19
se erőnléte se technikája mégis megy hajt küzd mint a rája
és még a csuklósbusz is gyorsabban fordúl nála.
ha jönne a cölöp helyére cuadrado minden rendbe lenne 4:0
MVPP 2015.10.25. 16:08:18
Mitya11 2015.10.25. 16:09:14
2015.10.25. 16:09:20
Cannavaro 2015.10.25. 16:09:28
2015.10.25. 16:09:42
patrik1112 2015.10.25. 16:10:08
Leram7 2015.10.25. 16:10:41
szeszterciusz 2015.10.25. 16:11:12
RuidaRobert 2015.10.25. 16:11:16
Apuleius 2015.10.25. 16:11:46
Watakuki 2015.10.25. 16:12:30
Juvegaspy 2015.10.25. 16:13:02
Gyori_Juventino 2015.10.25. 16:13:11
Juvegaspy 2015.10.25. 16:17:15
Mitya11 2015.10.25. 16:17:52
The king of alibis 2015.10.25. 16:18:23
Gyori_Juventino 2015.10.25. 16:18:55
Juvegaspy 2015.10.25. 16:19:18
Mitya11 2015.10.25. 16:20:36
m.martin91 2015.10.25. 16:22:56
Mitya11 2015.10.25. 16:25:21
danimester1 2015.10.25. 16:26:04
Juvegaspy 2015.10.25. 16:27:56
danimester1 2015.10.25. 16:28:35
Juvegaspy 2015.10.25. 16:29:03
danimester1 2015.10.25. 16:29:12
Gyori_Juventino 2015.10.25. 16:30:21
patrik1112 2015.10.25. 16:30:22
alexGicamo 2015.10.25. 16:30:26
Csak így tovább,FIÚK !
Mitya11 2015.10.25. 16:30:33
krisszvector 2015.10.25. 16:31:04
RuidaRobert 2015.10.25. 16:34:06
Juvegaspy 2015.10.25. 16:34:26
Mitya11 2015.10.25. 16:36:40
Juvegaspy 2015.10.25. 16:37:15
Chiello-Bonu Hatvedsor nem lesz megbontva - mint mar tobbszor emlitettem itt ok 3an klasszisok- vagy turelemmel lesz Rugani vagy menni fog
2015.10.25. 16:38:07
2015.10.25. 16:38:33
Mitya11 2015.10.25. 16:39:22
MdewC 2015.10.25. 16:39:35
Miért?????????
Miért????????
Beleverem a fa...mat....
danimester1 2015.10.25. 16:39:43
patrik1112 2015.10.25. 16:39:52
m.martin91 2015.10.25. 16:40:34
Tony. 2015.10.25. 16:41:17
Apuleius 2015.10.25. 16:41:33
Juvegaspy 2015.10.25. 16:42:53
Pihenjen igyon narkozzon kicsit ket hetre elkuldenem pihenni.
Am ma jo volt meg imadom is de ez 0
krisszvector 2015.10.25. 16:43:22
BigP86 2015.10.25. 16:43:35
RuidaRobert 2015.10.25. 16:43:37
Nagyon jó meccs van Pogbának, a szezonban eddig összesen nem láttunk ennyi kulcspasszot tőle. Logikus volt, hogy ő lövi. Így sikerült. Jelentősége nincs.
szeszterciusz 2015.10.25. 16:45:12
MdewC 2015.10.25. 16:45:38
The king of alibis 2015.10.25. 16:47:25
Juvegaspy 2015.10.25. 16:47:39
Egyertelmu h onbizalom novelokent lohette o.
Bement? Nem.
Matekozd ki
2015.10.25. 16:49:24
interes...akkor világosodtam meg, mikor leültem megnézni az inter Fiorentina (1-4, vagy mi) elleni meccsét, kíváncsi voltam, mitől olyan jók. Majdnem elsírta magát a meccs vége felé...:-D
Mitya11 2015.10.25. 16:50:39
RuidaRobert 2015.10.25. 16:50:51
Egyébként pár kommenttel fentebb írtad, hogy 2 meccsre padoztatnád. Végre elkapta a fonalat, jól megy neki a játék, de kihagyja a tizit. Erre fel te leültetnéd a padra?
Elképzelhető, hogy a matek jól megy, de pszichológia terén hiányosságokat érzek.
krisszvector 2015.10.25. 16:52:36
BigP86 2015.10.25. 16:54:54
The king of alibis 2015.10.25. 16:55:08
Cannavaro 2015.10.25. 16:56:15
Mostmár lehet szurkolni a fior-roma döntetlennek, és Inter,Fior,Roma 2 pont behozva, csak így tovább
BigP86 2015.10.25. 16:58:16
Gyori_Juventino 2015.10.25. 16:58:30
Hétközi fordulóban is ezt a kezdőt játszatnám, annyi kivétellel, hogy Asa jönne be argentin helyett.
Juvegaspy 2015.10.25. 16:58:36
Sass ellen leultetnem a padra. Jol jatszott elismerem de uljon csak le kicsit
Apuleius 2015.10.25. 16:58:49
consminor 2015.10.25. 16:58:57
Pogba kapcsán: ne legyen már ma is megtalálva szegény gyerek, végre letett egy tisztességes performanszot az asztalra, adott egy gyönyörű key pass-t Dybalának, amiből gól született, nem cifrázta túl a dolgokat a korábbiakhoz képest, védekezésben is jó volt. a 11-es szerintem is fontos lett volna neki lélektanilag, erről szól az egész. nyilván van benne egy kis önzőség, meg túlgörcsöli már a góllövést szerintem, de ne szedjük már le a keresztvizet szegényről.
Ruganit én is hiányoltam a végéről, be lehetett volna hozni 15-20 percre.
BigP86 2015.10.25. 17:00:22
The king of alibis 2015.10.25. 17:00:51
Juvegaspy 2015.10.25. 17:01:43
sleepy8 2015.10.25. 17:03:12
minimum igy kene jatszani minden meccsen, es nem lenne semmi baj.
BigP86 2015.10.25. 17:04:20
Gyori_Juventino 2015.10.25. 17:04:59
Apuleius 2015.10.25. 17:10:26
consminor 2015.10.25. 17:20:02
a mai nap viszont végre nem lőtt el mindent az égbe, passzolt, kreatív volt, ha még hibái voltak is. az esetében - legalábbis részemről - bizakodásról van szó, hogy elkezd javulni a formája, mint hurráhangulatról (ugyanígy a csapat kapcsán). végre sikerült hozni magbiztosan egy kötelező meccset és ebben ma Pogba is kivette aktívan a részét, a kihagyott 11-es ellenére.
BigP86 2015.10.25. 17:25:13
Ezt a "habzo szajjal" bullshitet meg hagyjuk már.
BigP86 2015.10.25. 17:27:23
gomorra21 2015.10.25. 17:30:27
alexGicamo 2015.10.25. 17:31:12
Végre győztünk és még gólt sem kaptunk !
Akiket kiemelnék : Dybala, Evra és a Polip. Mondjuk a büntetőt eleve nem vele rúgattam volna, hanem Dybalával . Az ő játéka ma különösen tetszett .
Ha én lennék a Mister ,akkor fix, hogy minden meccsen ott karistolna a zöld gyepen ! :P
Szép volt, FIÚK !
Csak így tovább !
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!
delpi0823 2015.10.25. 17:33:41
Leram7 2015.10.25. 17:40:37
Asa keménysége és játéka nagyon tetszett és biztosan több van benne, ennyi kihagyás után. Remek előjel.
A védelem megint jól működött, ami külön öröm, ha Barza nélkül is stabilak voltunk.
Nem szabad elítélni és túlfényezni sem Dybalát, mert egyiket sem érdemli még, de én kb ezt vártam tőle, amit ma először produkált. Harcos volt, élvezte a játékot és jók voltak a megoldásai. Ez volt ez első igazán jó meccse.
Összességében az kijelenthető, hogy csak akkor tudunk meccset nyerni, ha legalább 5-6 kiemelkedő teljesítmény van a csapatban és ez szerencsére ma megvolt.
Jövő héten szerdán idegenben sassulo, hazain szombaton meg torinoi derbi. Ha hozunk 6 pontot, ami lehetséges, akkor az már jó lehet. És szombaton inter - roma is lesz.
MdewC 2015.10.25. 17:42:31
Szép volt, a 11est pedig Dybalának kellett volna lőnie. Megérdemelte volna, ha már kiharcolta!
Forza.
KysBé 2015.10.25. 17:43:00
Apuleius 2015.10.25. 17:43:36
KysBé 2015.10.25. 17:45:54
Cannavaro 2015.10.25. 17:46:41
A Pogba vitához annyit, hogy ritka trágya flegma, motiválatlanul kezdte ezt a szezont, és nem is érdemli a 10 est, de engem jelenleg az érdekel, hogy ma játszott a legjobban a szezonban, és ha a társak is így folytatják, összeérik egy jó kezdő, Ő is sokkal jobb lesz! Nagyon fiatal még, de Zizu-t is láttam megye 2 szinten játszani fiatalon, semmi extrát nem mutatva aztán mi lett belőle! Ha valaki megközelítheti a valaha volt legjobb Franciát, az csak Pogba lehet, csak Ő is egy EMBER, van lelki világa, meg minden más! Ha most mindeni alázza, gyalázza előbb utóbb megtörik, és a fikázók tapsikolhatnak, hogy igazuk lett! Forza Pogba! Forza JUVE!!!!
BigP86 2015.10.25. 17:54:50
BigP86 2015.10.25. 17:58:32
KysBé 2015.10.25. 17:58:55
Lényeg: a mai győzelmünkel feljöttünk a tabella 12. helyére. Mi ez, ha nem fejlődés.....
Rivendell 2015.10.25. 18:39:16
Szerintem majd ha lesz 2 értékelhető mérkőzése 1más után,majd akkor lehet arról elkezdeni beszélni,hogy van benne potenciál vagy sem,mert momentán minden rá van kijátszva,de dupla 0-la volt idáig a srác.
Anno Del Papa kiesett sérülés miatt,majd Nedved aranylasztis lett...tudta mi a feladata,irányította az egész csapatot 1ik napról a másikra,majd lőtte a szabi gólokat és az akció gólok is jöttek. Na majd ha Pogba belátja végre mi is lenne az ő feladata idén,akkor talán el is kezdhetne focizni.
patrik1112 2015.10.25. 18:57:58
Cannavaro 2015.10.25. 19:14:48
niccolo 2015.10.25. 19:24:54
patrik1112 2015.10.25. 19:51:17
Barolo4 2015.10.25. 20:58:06
Egyáltalán nem szabad elszállni a mai meccstől, de megint léptünk egy nagyon picit előre. Dybala hozta azt amit várunk tőle, de Asa és Pogba is biztató volt. Ahhoz viszont, hogy fedlzárkozzunk az élmezőnyhöz kb. folyamatosan nyerni kellene és a Bl-ben sem dőlt el semmi, szóval fontos hetek elé nézünk. Forza Juventus!
Piettro85 2015.10.25. 22:34:28
Aki nálam sokáig lefelé lógott ki a sorból az Dr. House fiatalkori hasonmása Mandzsúró, de mivel a csatárnak az a dolga,vágja be amit tud,és Zaza féle gyökérségeket nem nagyon követett el,azt mondom erősen közép fölé..
Pereyra, Khedira hozták a szintjüket, én Bonuccinál és Asamoahnál láttam pár nagyobbnak vélt hibát,utóbbinál nyilván meccshiány, Bonunál a sok felesleges szabálytalanság is ... van megfelelő alternatívánk, Rugani szerepeltetése simán benne lett volna ebben a mérkőzésben is.
Dybalának volt egy jó meccse,de azért még bőven van törleszteni a 40M-s árából..
Sturaro behozatalától megborzongtam, de aláírom,hogy 2:0-ás vezetésnél kell egy ilyen ember,akit faraghatnak a kezdőjátékosaink helyett.
Minden esetre a meccsen láttam épkézáb játékra utaló jeleket is, DE hogy egy 10 emberrel játszó Atalanta ellen miért kell hátul a tizenhatosunknál passzolgatni, rejtély...