A Sassuolo elleni keret

Serie A logo.jpgA válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünetet követően, a Juventus újabb lépést tehet a bajnoki címvédés felé, s a következő ellenfél a hazai pályán szereplő Sassuolo lesz majd. 

A 19 fős keret legfőbb hiányzója a Dél-Amerikából visszatért Arturo Vidal, akit Allegri mester nem nevezett a Sassuolo ellen, már gondolva a jövő heti Bajnokok Ligája fordulóra is. Andrea Barzagli, Martín Cáceres és Luca Marrone továbbra is sérüléssel bajlódik, míg az AS Roma elleni meccsen a kiállítás sorsára jutó Álvaro Morata egy mérkőzésre szóló eltiltását tölti majd. 

A Juventus utoljára május közepén, közvetlenül a csapat Benfica elleni Európa Liga elődöntő visszavágója előtt szerepelt utoljára a Sassuolo vendégeként, s akkor Simone Zaza góljára az Öreg Hölgy Tévez, Marchisio és Llorente találataival válaszolva szerezte meg a három bajnoki pontot. A 3:1-es Juventus győzelemmel végződő találkozó összefoglalója itt megtekinthető.

A Juventus 19 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Storari, Rubinho.

Védők: Chiellini, Ogbonna, Bonucci, Lichtsteiner, Evra.

Középpályások: Pogba, Marchisio, Padoin, Pirlo, Asamoah, Pereyra, Mattiello

Csatárok: Tévez, Coman, Giovinco, Llorente.

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 2 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr636803083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2014.10.18. 19:44:57

Magyar:

tvonline.blog.hu/2013/01/13/elo_online_sport2
(egyelőre úgy néz ki csak ez az egy lesz)

Devilke Balla 2014.10.18. 19:49:57

Pereyra is mé nem játszik már Sassuolo ellen? -.-

MDaniel98 2014.10.18. 19:51:37

2 - 1-re nyerünk, Tévez Pogba, illetve Berardi.

2014.10.18. 19:59:22

#Juventus starting XI: Buffon, Ogbonna, Bonucci, Chiellini, Lichtsteiner, Pereyra, Pirlo, Pogba, Evra, Tevez, Llorente.

Nem értem Coman vagy Gio miért nem játszhat az utolsók ellen se....

juve28adam 2014.10.18. 20:01:27

Coman még egy Sass ellen sem kezd...mikor ha nem ekkor kéne? Llorente bezzeg kezd, kicsit kijárna már neki is a pad. Pereyrának örülök.

juve28adam 2014.10.18. 20:09:31

Romuloval mi a helyzet egyébként?

MyJuve 2014.10.18. 20:10:19

Llorenteeeee!!Csak 1x probálnánk meg Tevez mellé mást tenni. Ha ő rúgja a győztes vissza van szívva!

devil-z 2014.10.18. 20:25:50

LLorente kellően benyalta magát a kezdőbe de bizakodjunk ma végre csinál majd valamit.

venember83 2014.10.18. 20:55:56

Egy védővel kevesebb. Gólt még nem szerzett Nándi, de puhítja a terepet. :D

juve28adam 2014.10.18. 20:58:42

Mi ez a vedelem? Kaosz...

kda75 2014.10.18. 21:00:01

Úristen!Ez mi volt?Zaza....

MdewC 2014.10.18. 21:00:22

Nagy gól...

Ázzá....

Apuleius 2014.10.18. 21:01:22

Mi a lószart csinál a védelem? Nevetséges...

Apuleius 2014.10.18. 21:02:22

Hajunkra kenhetjük a Roma elleni győzelmet, ha elbalfaszkodjuk ezt a meccset.

hurbiny3k 2014.10.18. 21:03:38

Mi a szarnak az 5 védő? Minden héten megkérdem..

MdewC 2014.10.18. 21:04:54

Kurva nagy játék!!!!!

juve28adam 2014.10.18. 21:05:31

Tèveznek megint nagy erdeme volt a golban.

kda75 2014.10.18. 21:10:23

Szegény Lóri ma sincs barátságban a lasztival....

konrad66 2014.10.18. 21:11:48

Úgy tűnik egyik haverom apjának,aki Juve drukker igaza voltegész csatársorr kibaszná kivéve Tevezt(Comant középályásnak szánta)

kda75 2014.10.18. 21:14:45

@epaska: Azért régebben néha előfordult

venember83 2014.10.18. 21:16:38

@konrad66: drága a valamire való csatár. Látod, egy semmit mutató Moratát is csak milyen feltételekkel tudta elhozni a Juve.

hurbiny3k 2014.10.18. 21:21:13

@venember83: Ez a Graziano Pelle 16 misi volt a szenteknek.. Gòlerős és olasz.. Zaza se lett volna több..

devil-z 2014.10.18. 21:22:17

Tévezt szépen lekönyökölték, sárgát sem ért.

Táno 2014.10.18. 21:22:53

Tévez - Morata - Coman támadó triót megnéznék.

konrad66 2014.10.18. 21:24:48

Pellé nem lenne a Serie A-ban szerintem

juve28adam 2014.10.18. 21:26:42

Pogba a nehezet megcsinalta..

konrad66 2014.10.18. 21:26:42

Consigli kurva jó kapus

MDaniel98 2014.10.18. 21:28:22

@hurbiny3k: Nem volt az annyi, csak 10. Egyébként őt én nem hoztam volna el, mert

1.28 évesen a Holland bajnokságban játszani, hát nem TOP karrier...
2.Az Olasz bajnokságban is játszott természetesen ott viszont nem mutatott semmit, lehet neki nem fekszik a stílus, mert a Hollandoknál virult ki igazából.
3.A Szentek most belenyúltak a tutiba, kb. mint mi Tévezzel, de 10 millió szimpla kockázat volt az ő megvétele, mert ha nem vált volna be még fizetni is kellene, hogy valaki elvigye.

hurbiny3k 2014.10.18. 21:30:39

@Juventus FC 15: Nem azt mondom, hogy megváltotta volna a világot, de ezt megfocizná, amit a cölöp..

venember83 2014.10.18. 21:32:09

Ugye ti is láttátok, milyen passzt adott Evra sarokkal? :)

Apuleius 2014.10.18. 21:35:42

Pereyrát ott tartanám az edzések után, hogy gyakoroljon, s próbálja meg a labdával eltalálni a kaput.

danimester1 2014.10.18. 21:37:24

Látni a srácokon a kihagyást.Sajnos mint írjátok is csatár problémánk van plusz a kp.-n Pirlo fékez minket,látni rajta a kihagyást.Fölényünket nem tudtuk eddig gólra váltani,de majd a 2.-ik félidőben.:-) A sass játéka is tetszik,mert nem bunker focit játszanak hanem próbálkoznak teljes erővel.(bíró is "félénk"...)Eddig a meccs legjobbja nálunk Pogba az ellennél meg Consigli.

benssz 2014.10.18. 21:42:42

Pogbára nem találok szavakat.Nincs ellenfele földön,vízen,levegőben.Örökös szerződést kell neki adni évenkénti száz millió euróval,pályafutása végén pedig vezetői pozíciót adni neki :D

benssz 2014.10.18. 21:47:15

kiemelnék még pár embert.Ogbonna végre jól teljesít(egész szezonban),Pirlo szerintem hasznosan játszik,Pogbát említettem fentebb,ha berúgja a szólója után az top10es gól lett volna a szezonra nézve.Tevez pedig elképesztő mit gürcöl egész meccsen.ott van mindenhol.Gyorsan rúgni kéne egy gólt és behozni Comant Nándi helyére

benssz 2014.10.18. 21:48:25

Zazáról és Berardiról mi a véleményetek? Nekem Zaza abszolút unszimpatikus karakter.Viszont jól játszik.Kicsit olyan Balotelli flashe van nem?

Hoods121 2014.10.18. 21:55:38

Zaza es Berardi is nagyon jo nalunk Pogba tetszik nekem hatalmas gol volt igazan szep. Forza!

benssz 2014.10.18. 21:58:46

Pogbat lekene kapni

Hoods121 2014.10.18. 21:59:18

Lori lemehetne a palyarol egy zsak krumplival tobbet ernenk. Jojjon Morata vagy Coman

juve28adam 2014.10.18. 22:03:10

Lori teljesitmenye Matrit juttatja eszembe..

danimester1 2014.10.18. 22:03:16

@benssz: Én a törpének adnék lehetőséget...Marci hol vagy?!

konrad66 2014.10.18. 22:03:43

@juve28adam: Annyi különbséggel ,hogy Lorente ingyen volt

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.10.18. 22:05:25

Azért kissé ciki, h ennyire partiban van velünk a Sass. Gurítsunk már nekik egy duplát!

Hoods121 2014.10.18. 22:05:32

Pirlo passza uristen.

Szbence 2014.10.18. 22:05:39

Marci be az oké de Evra le?

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.10.18. 22:06:35

@Szbence: Ezt a cserét én sem értettem különösebben.

benssz 2014.10.18. 22:06:54

ogbonna... remélem nem komoly

benssz 2014.10.18. 22:07:32

@danimester1: nehogy megkapja a 2. sárgát

Hoods121 2014.10.18. 22:09:17

Veeeeeeeeeeeeeegre!!!!

danimester1 2014.10.18. 22:09:28

véééééééégre!!!!Hajrá Coman!

Tony. 2014.10.18. 22:09:51

Ez a Llorente egy óriási homály eddig, az egész szezonban.

MyJuve 2014.10.18. 22:10:57

Llorentet a kezdőbe továbbra is !!

Táno 2014.10.18. 22:11:24

Tök utolsó Sasst illene megcsinálni.....

Apuleius 2014.10.18. 22:11:53

Kurvára be kellene húzni a tök utolsó elleni meccset, ha komolyan gondoljuk.

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.10.18. 22:13:41

Ez a meccs, max egy vért izzadós 2-1 lesz.

juve28adam 2014.10.18. 22:15:04

Keptelenek vagyunk kaput talalni :(

Hoods121 2014.10.18. 22:15:13

Ne legyen igazam de en feltem tole hogy mi adni fogunk pontokat a Sassnak. Coman kozbe mit hagyott ki uristen.

MdewC 2014.10.18. 22:16:27

Lőjjünk már gólt!!!!!!

mpite 2014.10.18. 22:16:34

Pogba ki akarja magát allittatni?

Apuleius 2014.10.18. 22:17:23

Coman már most többet csinált ma, mint Llorente.

Hoods121 2014.10.18. 22:17:53

@Apuleius: az egesz szezonba. Igy fejeznem be.. :D

Táno 2014.10.18. 22:18:29

Szomorú, de jöhetne Gio.

MdewC 2014.10.18. 22:18:34

Töketlenkedünk!!!!

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.10.18. 22:18:48

Hát sztem itt lósz@r sem lesz. Ahogy a roma tette, nekünk is egy laza hármassal kellett volna méghazább küldeni a sast. Ehelyett nem bírunk begyötörni még egy gólt.

danimester1 2014.10.18. 22:19:27

Nem ám blama lesz!A romák sima 3 kopasszal küldték haza a chievot...

devil-z 2014.10.18. 22:19:59

Jó lenne ha nem várnánk meg a 89. percet a 3. cserével, ha csak nem jó nekünk az x a legutolsó, jelentéktelen csapat ellen...

Hoods121 2014.10.18. 22:20:40

Gyenge a csapat johetne Gio.

danimester1 2014.10.18. 22:20:49

Tudja valaki hogy a francba tudja a sintér már másodszor 7 góllal verni őket mi meg szenvedünk?!Nem szerződésük van?!:-)

juve28adam 2014.10.18. 22:23:52

Konyorgom lojunk mar egyet be...

konrad66 2014.10.18. 22:24:25

@danimester1: Tuti,hogy nem Squnizi Milan drukker

MdewC 2014.10.18. 22:26:33

Ez most JÓ csere!!!

benssz 2014.10.18. 22:26:57

Maxnak van töke :D nem ehhez vagyunk szokva(Conte)

MdewC 2014.10.18. 22:30:38

Olyanok vagyunk mint az ernyedt fasz!

2014.10.18. 22:33:23

Na jó szarok voltunk ma, de már meccs előtt rossz érzések voltak bennnem... 1 ponttal továbbra is megyünk, de ekkorákat nem szabad hibázni...

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.10.18. 22:33:45

Fizikai fájdalom nézni a meccset. Ki is kapcsoltam a csába a tv-t. Ha egy nyamvadt Sasst nem tudunk megverni, akkor ne is akarjunk bajnokok lenni. Vagy direkt leadtunk nekik két pontot?

MdewC 2014.10.18. 22:34:46

Menyj az anyádba bíró!!!!!!!!

juve28adam 2014.10.18. 22:34:56

A Roma elleni siker igy nem sokat er...

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.10.18. 22:35:15

Sztem, ha hosszabbítana a bíró 45 percet, itt ma akkor sem lőnénk még egy gólt...

MdewC 2014.10.18. 22:36:53

Pereyra képtelen pontosan játszani!!!!!!!!!!!!!!,

konrad66 2014.10.18. 22:38:56

Ogbonna 3-szor lőtt kapura mindegyik elment picsába

Hoods121 2014.10.18. 22:39:18

Szep volt fiuk.. lol

Padoin hasznos volt ma is.

MdewC 2014.10.18. 22:39:56

PADOOOOOOOOOO :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

KIRÁLY VAGY!!!!!!!!! :D:D:D:D:D:D

A BÍRÓ IS ÉS MI IS, MENJÜNK A PITSÁBA!!

2014.10.18. 22:40:54

El mehetünk a picsába semmit se ért a roma elleni győzelem...

benssz 2014.10.18. 22:41:28

@Hoods121: @MdewC: :DDDDDDD
Pereyra szarabbul ad be mint Lichti és Asa együttvéve :D
Fantasztikus meccs volt,de lényeg az 1 pont !! HAHA

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.10.18. 22:41:35

Kár ragozni ezt a meccset, meg magyarázni. Egy büdös nagy SZÉGYEN!!! Mehet a qrva anyjába az egész bagázs!!!

danimester1 2014.10.18. 22:41:51

Szép volt fiúk!Szarul sikerült a szünet után,de vannak ilyen meccsek is.Saját magunknak köszönhetjük.Ez alapján tartok a török meccstől,mert ez a játék kevés lesz főleg ilyen helyzet kihasználással.

Apuleius 2014.10.18. 22:43:00

Szégyenteljes, gyalázatos szar. A tök utolsó csapat ellen balfaszkodtunk el két pontot, amely nagyon, nagyon hiányozhat majd a végén. Sikeresen már a következő fordulóban elszórakoztuk azt az előnyt, amelyet a Roma legyőzése révén szereztünk.

Padoin kiállítása az egyetlen pozitívum.

Apuleius 2014.10.18. 22:43:59

@benssz: Pereyra egészen félelmetesen szar volt ma este.

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.10.18. 22:44:47

Padoint meg bele kellett volna valahogy betonozni a stadion alapjába.

Devilke Balla 2014.10.18. 22:58:49

mintha a juvenál nem tartanának kapura rugási edzéseket... 11méterrol amit lehet folé rugunk...

devil-z 2014.10.18. 23:30:53

Contéval 1-3, 4-0 volt ez a csapat

MdewC 2014.10.19. 00:55:09

Így kell leadni az előnyt!

babo0410 2014.10.19. 02:46:26

Most sikerült megnéznem a meccset. Jól elcsesztük. De azért az ami itt folyik, hogy X-eltünk, és már hülye mindenki. Egyes egyedül két játékost emelnék ki. Pirlo, aki majdnem végigjátszotta a meccset. Hatalmas nulla volt. Gyakorlatilag nagyon sok ellentámadás indult úgy, hogy elvették tőle a labdát pofonegyszerűen. Pirlot sajnos el kell felejteni szép lassan, mert nagyon nagy emberhátrány a játéka. Sokat lassulunk is, de gyakorlatilag rengeteg labdát el is veszít. Nem is értem miért kellett a 83. percig várni a cseréjével? A másik meg Llorente. Komolyan minek erőlteti őt Allegri? Gyakorlatilag semmit nem csinál egész meccsen, az idei szezonban szinte mindig ő volt a meccs legrosszabbja nálunk. Gyakorlatilag ma a kezdőn ment el a meccs. Kettős emberhátrányban játszottunk. Amúgy sajnálatos az eredmény, de azért a játékunkra azt mondani, hogy nagyon sz.r volt. Szerény meglátásom, hogy a játékunk nem volt sokkal rosszabb, de sajnos két ekkora fékkel, mint amekkora ma Pirlo és Llorente voltak, nem lehet mit kezdeni. Ráadásul a támadásépítéseink is látványosan lassulnak Pirloval. Nagyon bízom benne, hogy Pirlonak nem lesz bérelt helye Allegrinél, és szerdán Marchisio kezd. Marchisionak kell játszania helyette. Nincs gáz, nem gondolhatta senki, hogy mind a 38 meccsünket megnyerjük. Ciki, nem ciki, de az utolsó ellen vesztettünk el két pontot. Ettől még a bajnokság a miénk lesz!

babo0410 2014.10.19. 03:11:50

Ja és még annyit, hogy a Sassulo pont az a csapat, aki hiába utolsó, mégis megszenvednek ellenük. Egyedül az inter tudott 7-et lőni nekik. És otthon kifejezetten nehéz ellenük. Nem kell félni, lesz ez még jobb is, csak végre a helyzetkihasználásunkon kéne javítani. Ez a meccs is azon ment el szerény véleményem szerint.

Hoods121 2014.10.19. 06:32:38

@babo0410: Te tenyleg a meccset nezted? Egy 0 volt a jatekunk semmi fantazia nem volt benne, ha pedig eppen volt akkor valakinek biztos sikerult elszurni az utolso 1-2 passzt.

4Evorg 2014.10.19. 09:03:50

" A Sassulo pont az a csapat, aki hiába utolsó, mégis megszenvednek ellenük. Egyedül az inter tudott 7-et lőni nekik."

Ebben nem érzed az ellentmondást?

Goku06 2014.10.19. 10:26:51

Én (talán szerencsére) de lemaradtam a meccsről...

Padoin hogy állíttatta ki magát? Mi történt? Valahogy sorra kapjuk a pirosakat idiótaságokért/fegyelmezetlenségekért..
Berardi jól játszott?

Még este a facebookon kommentekben azt láttam hogy Pereyrát és Comant is szidják? Ők is szarok voltak?

Il Principino 2014.10.19. 10:31:53

Nos,a nyáron kételkedőket szerintem Zaza meggyőzte az elmúlt hetekben...
Lóri nagyon frusztrált,kellene neki a gól,de nagyon!Rég láttam ilyen ötlettelen játékot,mint a tegnapi második félidőben:(
Pirlo-nak kár volt visszatérnie a válogatottba,kicsit sok neki sztem!Egy csak a Juve-ra koncentráló Pirlonak nagyobb hasznát vennénk,nekem nagyon fásultnak tűnt...le is cserélték!

benssz 2014.10.19. 13:38:01

@Goku06: a kispadról állíttatta ki magát nagyon hevesen reklamált :D
Berardi halovány volt szerintem,Zaza viszont nagyon élt és jól játszott.Ellenben hatalmas patkány volt,Buffonnak is beszólt valamit,mert felvette előle a labdát.Talán vaffanculozott neki egyet(ha így kell írni)
Pereyra szerintem nem játszott rosszul,csak nem tud beadni,de ezt megszokhattuk a csapat jatekosaitol.Coman pedig nagyon akart,de semmi sem jött neki össze.
Jöhetnek az ellenvetések :D

babo0410 2014.10.19. 13:44:55

@4Evorg: Nem! Nézd meg pl hány döntetlenjük van. A 7 meccsből 4-en döntetlent értek el, és hazai pályán jók leginkább. Egyedül a Lazio és az inter tudott nekik 1-nél több gólt lőni. Masszív a védelmük, bárki dolgát megnehezítik.

Goku06 2014.10.19. 14:43:59

@babo0410: "Masszív a védelmük, bárki dolgát megnehezítik."
a SerieA utolsó csapata volt a Sass a meccs előtt... 7 meccsen 3 lőtt góllal..

De te megmagyarázod hogy ők egy jó csapat :D Közben meg minden német-angol-spanyol középcsapatot leszólsz, de még az Atletico és a Real Madrid sem meggyőző.. bezzeg a Sass egy stabil csapat.

Nagy blama az utolsóval leX-elni, de bárkivel előfordulhat. Ettől függetlenül nem kell őket csak azért jó csapatnak beállítani mert nem tudtuk megverni őket. Vedd már le a napellenzőt.

Hoods121 2014.10.19. 15:01:47

@Goku06: Tudod az Atletico es a Real vedelme nem eleg massziv :D A sassban viszont tehetseges OLASZOK vannak. Hagyd ra teljesen vakon van ha a Juverol vagy az olasz valogatottrol van szo.

Devilke Balla 2014.10.19. 16:46:52

@Goku06: általában az elsok kozul értsd 1-3 pont az utolsokkal szoknak dontetlent játszani,illetve néha kikapni. Ez minden ligánál igy van,foleg akkor veszed észre,mikor ezen mulik hogy be e jon a szelvényed vagy sem,általában a 2ik eset :D én azt mondom inkább x-eljunk a Sassuoloval,mintha az Ac-nek ill.rómának ajándékoztunk volna pontot.

Goku06 2014.10.19. 19:54:07

@Devilke Balla: igen igen, nekem ezzel semmi problémám nincs.
Egy-egy X belefér.. A szezon elején aláírta volna mindenki hogy a Sass ellen veszítjük el az első pontokat..

Az én kommentem inkább arra vonatkozott hogy babo egyből elkezdi magyarázni hogy ez a Sass egy nagyon stabil és jó csapat, bárki ellen meglepetést okozhatnak stb...

miközben minden lehetséges fórumon elmondja hogy a német-spanyol-angol középcsapatok mennyire szarok és még a real-atletico-bayern sem elég meggyőző számára.. De a Sass egy stabil csapat!!!

Elbasztunk 2 pontot egy gyenge ellenfél ellen, nincs mentség.. bármikor előfordulhat bárkivel, csak tovább kell lépni rajt és a következő meccseken jobban odatenni magunkat. De nem kell megmagyarázni hogy ez az X igenis jó, mert egy stabil ellenfél ellen jó az x...

penge09 2014.10.19. 20:09:27

@Goku06: +1
Megfogalmaztad a lényeget egyszerűn nem volt elég pörgős a játék vagy ha igen akkor pontatlan volt,de azért még nem történt katasztrófa és így is vezetjük a tabellát.

babo0410 2014.10.19. 20:44:25

@Goku06: Akkor nézz meg egy Sassuolo meccset és nézz meg egy spanyol középcsapatot. Rá fogsz jönni miről beszélek. Nem hordok napellenzőt, szerintem inkább ti álltok túlságosan is negatívan a bajnoksághoz. Az olasz bajnokságban pont az a jó, hogy itt még az utolsó is tud meglepetést okozni. Ez a Sassuolo nem egy spanyol kis csapat. Bárkit megizzasztanak. Nézd meg a hazai mérlegüket. Otthon nagyon nem könnyű ellenük. Ettől függetlenül semmi mást nem állítottam, csak azt, hogy attól mert utolsók, még lehet nehéz ellenük. Ez nem egy spanyol vagy német kis csapat, akik szinte feltartott kézzel mennek ki minden meccsükre. Pont ettől jó az olasz bajnokság. És nyernünk kellett volna, igen, de szerintem mikor Allegrt kinevezték bérki elfogadta volna ezt a mérleget. Már két nagy ellen nyertünk, 7/6/1/0-val állunk jelenleg, és a játékunk is sokat javult. Tegnap volt pár rossz teljesítmény, de összességében nem játszottunk olyan rosszul.

babo0410 2014.10.19. 20:51:28

@Goku06: Ja még annyit, hogy te folyton félremagyarázod amit leírok. Valószínüleg szándékosan, mert a másik eset az, hogy ennyire hülye vagy, és nem érted. Azt, hogy ki milyen, a saját szintjéhez mérten értem. Ahhoz képest meg a Bayern Pep kinevezése óta igen csak alulmarad. Ez a Bayern nem az, aki Heynckes-szel tönkreverte a BL mezőnyt. Sőt sokszor igen csak nyögvenyelős a játékuk. Többet birtokolják a labdát, és a legtöbbször nem kapura lőnek, hanem inkább körbeadogatják azt a kapu előtt. Ahogy mi is sokszor Conte alatt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3396) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (926) elemzés (40) előzetes (863) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1650) játékosokról (9930) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2435) meccsek (4175) mercato (4146) nyilatkozat (7455) Olasz Kupa (331) összefoglaló (414) pletyka (4179) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (288) video (201) Címkefelhő
süti beállítások módosítása