Nani és a Manchester United megegyezett a Juvenusszal?

Nani_1.jpgA Tuttosport legfrissebb értesülései szerint a Juventus megegyezésre jutott a Manchester United vezetőivel az angol klub alkalmazásában álló portugál szélső, Nanai átigazolásának ügyében.

A számos európai klub által keresett és áhított játékos már régóta szerepelt a Juventus kívánságlistáján, azonban most úgy tűnik, hogy a hajsza végéhez ért, s Nani a nyár folyamán csatlakozik az Öreg Hölgy keretéhez.

A Tuttosport állítása szerint a Juventus 5 millió eurót fizet majd a Manchester Unitednak, amely összeg tovább emelkedhet a játékos torinói teljesítményének, valamint a zebracsíkos csapat szereplésének függvényében.

A Juventusszal személyes megegyezésre jutó Nani, várhatóan hosszú lejáratú szerződést ír majd alá Torinóban, amely évi 4 millió eurós fizetést biztosít majd számára.

A Juventust irányító Antonio Conte bevallottan nagy rajongója a játékosnak, s úgy véli, hogy a portugál válogatott szélső nemzetközi tapasztalata nagy segítségére lehet a Bajnokok Ligája babérokra vágyakozó Öreg Hölgynek.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr226117480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Táno 2014.05.04. 12:31:11

2-3 évvel ezelött láttam játszani utoljára. Akkor nagyon jó volt. Gyors és harcos. Most milyen lehet? Passz, de ezekkel a feltételekkel: ok.

rockitbaby 2014.05.04. 12:31:13

5 millió euró? Nem futott hatalmas szezont, de az új edző kinevezése előtt szerintem nem nagyon fognak eladni. Több oldalról hápog ez a hír!

Jozef26 2014.05.04. 12:35:51

Évi 4 millió eurós fizetés?
Ne vicceljünk már...

szeszterciusz 2014.05.04. 12:38:20

Jó játékos , és még mindig aránylag fiatal ! Egy baj van vele hogy sérülékeny . Én nagyon örülnék neki ha jönne .

Rivendell 2014.05.04. 12:45:38

már csak ő hiányzik...fiatalítás? na Conte és a többiek...legalább most legyél tökös Conte és lefektetnéd a szabályokat,hogy kiket hozzatok

neuropa 2014.05.04. 12:47:33

Nem tudom.. Sosem volt a kedvencem, egyre kevesebbet játszik, egyre idősebb, sosem volt egy masszív, ellenálló fajta. A tudása így is sokat érhet, de remélem csak kacsa.

keshudioo 2014.05.04. 13:16:38

5 millió euró az semmi, szerintem annyiért jó igazolás, ha sikerül jól felkészítenünk az olasz bajnokságra, és nem lesz itt is olyan sérülékeny. Jót fog tenni neki a környezetváltozás.

Egy baj van azonban ezzel a hírfoszlánnyal: ha jön Nani, és mondjuk Ménez ingyen, az már két játékos, így a Sánchezes pletykákra egyre kevesebb esély mutatkozik. Kizártnak tartom, hogy igazolnánk 3 játékost, ha megint igazolhatunk kettőt potom pénzért. Nem lenne jó, ha Nani lenne a sztárigazolás...

konrad66 2014.05.04. 13:26:40

Marottának Vidal,Pogba után még egy zseniális húzás és azt jelenti Conte átáll 4-3-3-ra vagy sérült lesz állandóan rossz húzás aki nálunk jól keres nem tudjuk elpasszolni(S.Pepe) és ha épp akkor rosszul játszik

Nanit alapból én bírom jól tud beadni jövő évben remélem sok lesz Nani gólpassz remélem Immobilének vagy Llorentének a fejére
Nani 4-3-3-ban játszik jól szerintem

Marottának gratula Mu 12 millió eurót kiszedhetettt volna ,de csak 5-ért megszerezni
ha jön ?????

neuropa 2014.05.04. 13:26:53

@keshudioo: Sánchez nem a szélekre érkezne, hanem a távozó Vucsi/Q helyére és Tevez játszótársának. Vagy rosszul gondolom?

Nani mellett pedig a legnagyobb érv valóban az ára, ha tényleg el lehet hozni ennyiért, akkor egy próbát megér. Annyival több marad a többi posztra.

konrad66 2014.05.04. 13:29:00

@neuropa: Nani mellett még egy nagy érv nagyon jól tud beadni egyik szezonban 19 gólpassza volt +ezek jelek arra mutatnak átállunk 4-3-3-ra

Táno 2014.05.04. 13:29:44

@konrad66: Ne haragúdj, de nekem vmiért nagyon fúrcsa, ahogy fogalmazol. Van egy kínai ismerősön, na "Ő beszélni kevésbé Magyar".

konrad66 2014.05.04. 13:40:46

@Táno: nem haragszok,néha egy kicsit rosszul szoktam fogalmazni

keshudioo 2014.05.04. 13:43:52

@neuropa: 4-3-3-ban Sánchez is a szélre jönne. Ha távozik Vucinic és Quagliarella is, Nanival és Ménezzel épp ugyanott tartanánk mennyiségben, ergo minek kellene még Sánchez is 25-30 millióért? Nani-Tévez-Ménez vagy Nani-Llorente-Tévez, költségkímélő megoldások. Támadótrió gyakorlatilag 20 millióért.

Ne felejtsük el, hogy nem csak a támadó harmadba kellene ember a fejlődés érdekében. Ha a Sánchezért kínált 25 milliót inkább másba fektetjük vagy akár meg is tarthatjuk, minek fizessük ki érte? Jön majd Gabbiadini, Pereyra, Scuffet meg Drogba.

Amúgy Cuadrado elvileg igent mondott a Barcának, szóval Sánchez távozására így egy kicsivel több esély mutatkozik.

MDaniel98 2014.05.04. 14:21:20

Tuttosport,szóval innentől semmi valószínűségét nem látom,de gondolkodjunk csak el,és vegyük úgy,hogy kivételesen nem totális hülyeség amit írnak:
Padoin 5 millióért vagy Nani?

Goku06 2014.05.04. 14:32:31

én azt mondom, ha a jobbszélső posztot befoltozzuk Menezzel és Nanival 5 millióért, és a Sanchezre szánt pénzből veszünk balbekket, akkor jól járunk.

Viszont ebben az esetben Berardi visszahozatalára kevés esélyt látok :S

Immobile nagyon úgy néz ki gólkirály lesz, ezért szerintem presztízskérdés lesz hogy őt is vissza kell hozni.
Nagy kérdés hogy akkor a 3 csatárt hogyan képzeli el Conte, mert ha Tevezt szánja balra, a cseréjének pedig Giot, akkor Nani, Menez, Immobile trióval kész a csatársor (kevesebb mint 20 millióból)

A védelembe tényleg csak a balbekk posztra kell ember. De oda kettő is.
A középpályára pedig ha az előbb említett csatárigazolásokkal számolunk, akkor lehetséges hogy Pogba marad, a balbekkek érkezése esetén pedig Asamoah visszakerülhet, így a 3 középpályás posztra Vidal-Pogba-Pirlo-Marci-Asamoah 5ös mögé kellene már csak egy ember..

Nem tartom valószínűnek, hogy Eriksen, Verratti, stb emberek érkeznének Pogba eladása nélkül.. Ha pedig Pogbát megtartjuk akkor a Menez, Nani, Immobile, Guarin, Kolarov, Evra 6os igazolásánál komolyabbat nem nézek ki marottából.. (vagyis már ezt a 6ost is optimistán feltételezem marotta képességeihez mérten)

MDaniel98 2014.05.04. 14:37:17

@Goku06:
Evra ingyen
Ménez ingyen
Nani 5 milla
Kolarov 8 milla
Guarín kb.10 milla
Immobile 12 milla

Összesen:35 milla
Nem lenne ez túl sok anyagi befektetés Agnelliék számára 1 mercratora?

konrad66 2014.05.04. 15:17:44

@Goku06:
ha erre 6 játékosra költünk ez szerintem 50 millió euró,mert Kolarov 15 millió euró Guarin meg 18 millió euró ez 50 millió euró

KINGovHELL 2014.05.04. 15:20:36

@Goku06: "Vidal-Pogba-Pirlo-Marci-Asamoah ", én ebből alapjáraton kivenném Pirlot. Max bajnokikra raknám be, bl-ben semmiképp sem szeretném állandó kezdőként látni.

MDaniel98 2014.05.04. 15:21:53

@konrad66: Ha Kolarov 15,Guarín meg 18,akkor nálunk az életben nem fognak játszani,az biztos.

neuropa 2014.05.04. 15:42:19

@keshudioo: Én azért fizetném ki azt a 25 milliót, mert Alexis az aki relatíve biztosan beválna, aki fiatal és agilis és gyors és technikás és illene a csapatba. Menezt és Nanit meg azért kell elhozni (ha ennyiért el lehet), mert 30 millából meglenne 3 játékos (25 + 5 + 0) és azért a létszám is fontos. Egy Nani vagy egy Sánchez önmagában még kevés.. Mindkettő kell a lejáró szerződésű Menezzel egyetemben, mert így lesz a 0 darab igazi szélsőnk helyett instant 2-3 darab. Ez volt a gondolatmenetem, talán így világosabb amit korábban írtam.

Az meg, hogy nem csak a támadó harmadra kell pénz.. hát 30 milla szerintem kiadható ezért a 3 játékosért zokszó nélkül. Szélsők és egy veszélyes támadó beszákolva, Asamoah többet lehet középen, ahogy Isla is, de őt így el is adhatná a klub. A távozók árából pedig csak kijön már egy bal oldali védő. Vagy mi kell még? Ha vannak szélsők, középre egy csomó ember behúzódhat aki eddig kényszerből tolta a szélen, így ilyen kiadással nem számolok. Igazából szerintem a balbunkó se fontos, csak ha 4 védőre is optimalizálna Conte. Hummelseket pedig nem idén fogunk venni középre, hogy évi 10 góllal kevesebbet kapjunk a védelem minősége miatt..

Szóval szerintem naiv becsléssel ezt a 3 játékost 35 +/- 5 millióért megszerezve jelentős keretmélyítést érnénk el olcsón, hozzávéve a széleken felszabaduló embereket, ez már jelentős lenne. Vucsi, szegény Q, Padoin, szegény Pepe mehet. Isla és Peluso pedig kapják össze magukat, mert bennük időnként volt fantázia.

keshudioo 2014.05.04. 15:45:25

@Goku06: Nagyon jól összefoglaltad, amit én is gondolok. Ha sikerül megtartanunk Pogbát, egészen biztos, hogy megint alibi igazolásaink lesznek, ingyen játékosok, kiöregedő vagy rossz formában lévő pléjörök. Egy Nani, Ménez, Immobile, Kolarov négyessel nem zárnánk rossz mercatót, de felmerül a kérdés, hogy ez valós minőségbeli javulást eredményez-e majd, hiszen megint nem igazoltunk középpályára, nem kerestünk Pirlo-utódot, nem fiatalítottunk stb. Nem fogunk tudni előre lépni anélkül, hogy mélyen a zsebünkbe nyúlnánk, és ehhez bizony el kell adnunk Pogbát.

@konrad66: @Juventus FC 15: Tudom, hogy rengetegszer lenyilatkozták már az irrealitását, de én még mindig nagyon szeretném, ha végbemenne a Vucinic-Guarín csere...

keshudioo 2014.05.04. 15:48:56

@neuropa: Én is kifizetném, ezzel nem vitatkozom. Egyik kedvenc játékosom, és nagyon kellene a kreativitás a csapatba. Teljes mértékben egyetértek azzal, amit írsz, csak próbálok Marottáék agyával gondolkodni, ezek nem az én szavaim. :)

neuropa 2014.05.04. 15:57:40

Ja amúgy Isco épp egy ajándék Juve bajnoki címen munkálkodik. :] Kettőt vert a Romának, Totti szépített még a félidő előtt. Tökéletesen passzolna az idei évbe, hogy még a bajnoki cím is ennyire anti-katartikusra sikeredjen, hogy a csapat aktuális eredményétől függetlenül eldől. Erre aztán megérte energiát tartalékolni, ha valóban így marad.. Azért persze örülök, meg minden, de akkor is fura.

juve28adam 2014.05.04. 16:08:58

@neuropa: Isco és Izco között van némi minőségbeli különbség :D

konrad66 2014.05.04. 16:10:19

@keshudioo: Én szeretem olasz futball sok Inter meccsett néztem meg Guarint Kovacic kiszorította kezdőből Guarinnak volt olyan meccse kb 5 lövése volt és amikor lőnnie kellet volna passzolt és fordítva is és gyorsan tud elmenni a kedve.
Vucinicet Arsenalnak adjuk el vagy Netora cseréljük el+pár millát kapunk ((Neto=Zenitben játszik 25 éves portugál védő,tud 3 védős renszer bármelyik oldalán játszani de 4 védős rendszer közepén is tud játszani bal illetve jobb oldalon)

neuropa 2014.05.04. 16:14:18

@juve28adam: Indeed :] Az agyam megtréfált, szokás szerint belenézett a cache-be, hogy gyorsítsa a dekódolást és ott Isco volt, close enough. :D Így olvastam egyszer FIA 2004 helyett FIFA 2004-et: arról volt előzetes tudomásom. Közben pedig már 3-1, kezd széthullani a Roma.

neuropa 2014.05.04. 16:22:34

@keshudioo: Értem, bár nem árt vigyázni, nehogy túl élethűen alakítsd.. Felborulna a világ esztétikai egyensúlya.. :]

Amire ezzel kapcsolatban gondoltam, az nem a spórolás maga. Menez és a fiataljaink így is BUDGET kategóriások. De amelyik klub 3 évig spórol és nem az Arsenal, ott a 4. évben azért csak nem kell már nullára kijönni.. Az eddigi spórolásnak is megvolt az oka és egy mostani 40-50 millás kiadásnak is meg lenne. Öt éves periódusokra szól az UEFA FFP, tehát legkésőbb jövőre muszáj lesz kiadni, mert akkor elveszik egy spórolós év, kitolódik a csúszóablakból és akkor nem érte meg anno visszafogni magunkat. Na meg amúgy is, a nagy pénzkidoból Secco-éra után ideje lenne végre megint egy rongyrázásnak, márpedig mikor, ha nem az európai kudarcok után, európai sikerek kapujában?

2014.05.04. 12:15 |

Címkék: pletyka játékosokról