Conte személyesen csábítgatja Ibrahimovićot

A La Gazzetta dello Sport állítása szerint, a Juventus mestere, Antonio Conte közvetlenül is felvette a kapcsolatot a klub egykori támadójával, Zlatan Ibrahimovićcsal.

Ibrahimovic Zlatan_1.jpgAz olasz és a francia sajtóban keringő pletykák szerint, a Juventus minden követ megmozgat a Paris Saint-Germain játékosának visszatérése érdekében.

A La Gazzetta dello Sport mai száma úgy véli, hogy Ibrahimovićot, aki hét évvel ezelőtt hagyta el az Öreg Hölgyet, komolyan érdekli a lehetőség, hogy Antonio Contéval dolgozhasson, s a mester személyesen is felvette vele a kapcsolatot, hogy ezzel is nyomatékosítsa a Juventus érdeklődését.

A 31 esztendős svéd klasszis minden bizonnyal betölthetné a csapatból jelenleg hiányzó, már évek óta ígérgetett top támadó szerepét, de a transzfer csak bizonyos feltételek megvalósulása esetén üthető nyélbe.

A Juventus nem hajlandó 10 millió eurónál többet fizetni a francia klubnak, míg 2017-ig a játékos nem kereshetne többet, mint 7.5 millió euró plusz a bónuszok. 

Ibrahimović egy évvel ezelőtt, 21 millió euró körüli összegért igazolt az AC Milan csapatától Franciaországba, s a jelenlegi szezonban, a Paris Saint-Germain mezében 35 találatig jutott 43 mérkőzés alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr225236337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Harka1976 2013.04.20. 18:03:14

Lényeg az egészben és ez nem követendő csak az én magánvéleményem:Biztos hogy nem fogok Ibra juve mezt rendelni!

babo0410 2013.04.20. 18:03:20

@4Evorg: Még nem biztos, hogy jön Llorente, mert egyenlőre még szerződése hivatalos max előszerződése lehet, és ha lenne benne egy olyan pont, hogy teljesítménytől függ az igazolása, az nem lenne gáz, mert mostanában láttam párszor, és nem tetszett a játéka.
@danimester1: 1. miért véltoztattam meg a véleményem? 2. Hol írtam olyat, h Marotta egy isten? Sose mondtam oilyet, csak azt, hogy összehozott egy jó keretet, ami 2x egymás után bajnok lett, és BL-ben a 8 közé jutott, tehát gyülöletkampányt folytatni ellene, hülyeség. És azért sokan elő szokták húzni azt a kártyát is, hogy semmi köze ahhoz, h bajnokok lettünk. De sose istenítettem. És Contet se neveztem soha istennek. Igaz mondtam olyat, h ha ő így jónak látja, akkor elfogadom a véleményét. De ezt max a keret összeállításra mondtam. És most pl nem örülök Ibrának, mert egy öntelt majom, aki csak magával foglalkozik, és mellé még hatalmas bunkó, de ha Conte meg tudja változtatni, legyen. Csak ne állítsa Ibra be magát úgy, mint egy szent, mert mikor a B-be száműztek minket, ő lelécelt azonnal a legnagyobb riválishoz!

Harka1976 2013.04.20. 18:07:55

@Balu 37: Végül is ide egy olyan palit kell igazolni aki megosztja a Juve tábort!Igaz?

4Evorg 2013.04.20. 18:09:04

@babo0410: "A Juventus labdarúgócsapatának hivatalos honlapja nyilvánosságra hozta, hogy a spanyol világbajnok támadó, Fernando Llorente július 1-jétől a torinói klubnál folytatja pályafutását."

Ezen mit nem lehet érteni?

4Evorg 2013.04.20. 18:15:36

@babo0410: Ibra nem szent, sosem állította be magát szentnek. Akkor lenne jogos a savazása, ha anno azt mondta volna, hogy tuti maradok és aztán elmegy. Ő megmondta az edzőnek és a vezetőségnek is, hogy el szeretne menni, az meg már egy balszerencsés dolog, hogy az Inter és a Milan jelentkezett be érte.

Megjegyzem, hogy 2006-ban (ha jól tudom) Trez és Camo is el akart menni, csak őket a klub nem engedte el.

Ugyanannyira lehetne okolni a vezetőket Ibra távozása miatt, mint magát a játékost. Élő szerződése volt, nem lett volna muszáj eladni

Én speciel leszarom, hogy nagyképű, Vucinic is az, csak neki a pályán való viselkedésén is meglátszik, ellenben Ibra vérprofi és TUD focizni.

babo0410 2013.04.20. 18:18:08

@4Evorg: És te meg miért vagy ekkora tapló? Képzeld nem néztem a Juve honlapját mostanában! És amúgy Llorente mellé kéne még 2 játékos, mert vele is csak 3 csatárunk lesz, mert Q és Matri a pletykák szerint mindenképpen távozik. Muriel esetében meg az az érzésem, ha nem mi igazoljuk le, akkor a milan v a Napoli fog egy bombaüzletet véghezvinni. Remélem jön egy klasszis csatár, Muriel, és Sánchez is, mert kéne ő is, ha szeretnénk taktikát változtatni, és nagyon pletykálják a 3 csatáros játékot. 4-3-3 lenne ez szerintem.

4Evorg 2013.04.20. 18:22:33

@babo0410: Miért lennék tapló? Mert tájékozatlan vagy és segítettem neked? Egyébként csak megsúgom, hogy ez egy januári hír volt és nem is kell hozzá a Juventus honlapját nézni, mert itt a blogon is volt róla szó, meg ezer más helyen még. Régebben amúgy is azt mondtad, hogy olasz médiát is szoktál olvasni... :/

A mondandód többi része nem érdekel, leírtad már számtalanszor, hogy most újabban Muriel a szerelmed, aki csere Lewandowski mögött... ja nem, az Gomez. :D

babo0410 2013.04.20. 18:25:52

@4Evorg: Trezről és Camoról nem halottam, hogy el akartak volna menni (ettől még lehet igaz) ó, de pl Ibránál nem csak ez a nagy baj, hanem egy igazi paraszt, idegbajos, és csak magával foglalkozik. Én mindig is rüheltem. De ha Conte megnevelné, akkor jöjjön. Csak kérdés nem ülne-e többet a lelátón, mint amennyit játszana? Mert Conte őt is száműzné a lelátóra, ha vmelyik csapattársát lerúgná, vagy hasonló dolgokat követne el. Én jobban örülnék, ha nem ő jönne, de ha Conte megneveli, akkor legyen. Mondjuk kedvelni sose fogom, de ha idejön, akkor a góljainak persze örülni fogok, és bízni benne, h Conte hatni tud a viselkedésére. Csak sajna kutyából ugye nem lesz szalonna!

danimester1 2013.04.20. 18:27:38

@babo0410: Lehet veled értelmesen vitatkozni?Ibra menni akart és kellett is mennie,az,hogy pont riválishoz lehet azért volt,mert ők fizették érte a legtöbbet.Cobretti meg úgy véded mintha a nagybátyád lenne és nem írtam olyat,hogy őt Isteníted csak azt,hogy "milyen fasza gyerek"-nek állítod be,mert "összehozott egy jó keretet, ami 2x egymás után bajnok lett, és BL-ben a 8 közé jutott, tehát gyűlöletkampányt folytatni ellene, hülyeség."Érdekes ez Conte érdeme nagy részben,de tudom ez csak részemről egy "védekezés"...Ibra miről is tehet azzal kapcsolatban,hogy megkeresték?!Áruló és féreg lesz akkor is ha kevesebb pénzért idejön és ontja a gólokat?!" 1. miért változtattam meg a véleményem?"-szerintem ezt magadtól kellene megkérdezned!Emberileg milyen a kutyát nem érdekli amíg a csapatunkért küzd hajt harcol,meg tesz érte mindent!Egyedül többet ér mint a jelenlegiek és ha van lehetőség elhozni én támogatom,mert jelen esetben sem árban sem tudásban nem találunk hasonlót.Ha van akkor írd meg ki lenne az!Köszi! A továbbiakban nem akarom folytatni a mellette-ellene vitát nekünk nagy előre lépés lenne.

babo0410 2013.04.20. 18:29:44

@4Evorg: Jó boccs, de azért úgy jött le amit írtál, és itt is volt róla hír, hogy megállapodtunk vele, de én arról a hírről, hogy itt folytatja akármi lesz Llorentével, lemaradtam, és még midig bízom benne, hogy a szerződésében volt valami olyan, hogy a leigazolása a teljesítményétől függ. Egyébként van egy olyan érzésem, hogy belőle lesz az 5. számú csatár, aki nem sokkal többet fog játszani, mint Bendtner vagy Anelka!

4Evorg 2013.04.20. 18:32:11

@babo0410: "de pl Ibránál nem csak ez a nagy baj, hanem egy igazi paraszt, idegbajos, és csak magával foglalkozik."

Ez a pályán való teljesítményét miben befolyásolja?

Mint ember nyilván ő sem feddhetetlen, de az egyik legjobb csatár a világon. Én is elítélem, hogy rugdosódik az edzésen, de ő olyan közegben nőtt fel, ahol ez viccnek számít és azt láthattuk, hogy a csapattársai is poénra veszik a figurát. Egyébként szerintem sosem voltak balhéi az öltözőn belül (maximum a fiatalabb éveiben), a Milannal is szerették a csapattársak.

Nem szent, de nem is kezelhetetlen. Én nem akarlak meggyőzni, hogy várd Ibrát, de nem kell olyan embernek beállítani, amilyen nem volt soha és főleg nem kell elvitatni a tehetségét.

Százszor inkább elfogadom azt az érvet, hogy "ne jöjjön mert nekem nem szimpatikus", de bunkózni, parasztozni nem szerencsés és főleg nem 2006-os feketebárányként beállítani.

4Evorg 2013.04.20. 18:42:47

@4Evorg: Még annyit, hogy a legnagyobb focisták és főleg az érdekes emberek mind mind (illetve pár kivételtől eltekintve) különlegesek (írhattam volna taplót is).

Rooney: gólöröm után élő adásban fákjúzik a kamerába.
Ribery: tapló+tiniket szeretget
Benzema: szintén zenész
CR: ego nála is ott van, plusz lehet van egy ferde hajlama is
Giggs: a testvére feleségét kurogatta évekig
Balotelli: ő csak simán Balotelli
Tevez: őt sem kell bemutatni
RvP: ha valaki áruló...

etcetc

Ezekhez képest Ibra szűz lány! Persze nem akarom leplezni a negatívumait, de ez a szakmáját tekintve irreleváns, a mi helyzetünkben meg pláne.

babo0410 2013.04.20. 18:45:51

@danimester1: Conte érdeme a két scudetto, és a BL 8 közé jutás? Ezek szerint akkor Marotta nem is csinált semmit? Értelmetlen erről vitatkoznunk, mert soha nem fogunk ebben egyetérteni, mert szerintem nagyon nagy ökörség az igazolásokért felelős személy érdemeit elvitatni egy sikerben. És szerintem ha tavaly is és idén is csak a 7. hely lenne meg, akkor bezzeg az keményen Marotta sara lenne? De egyáltalán nem állítottam be úgy, mint aki egy nagy császár!
Ibrával kapcsolatban nem az a legnagyobb bajom, h anno elsők köztt lépet le (ez is hibája, de nem a legnagyobb), hanem az az elsődleges hibája, hogy egy hatalmas tapló, csak magának játszik, más nem érdekli, és még a saját csapattársaival is hajlamos összeveszni. De érdekes, hogy itt egy csomóan vannak úgy, hogy nem érdekli őket ki ő, mit csinál, csak lőjön gólt! Pont ettől volt unszimpatikus nekem a Capello féle Juve! Ilyen zsoldosokkal volt tele. És tipikus, hogy egy csomóan még Balotellinek is örültek volna, aki meg a másik fele. Én nagyon örülnék, ha ilyen bunkok nem lennének a csapat tagjai. Ibra lehet egy nagyszerű csatár, de van még olyan remek csatár, akit el lehetne nyáron hozni, de emberileg 100X jobban megérdemelnék, hogy a Juvéban játszhassanak. És fiatalabbak is! De mondom, akkor tudnám Ibra leigazolását egyedül megbocsátani, ha Conte tudná kezelni, és lenyugodna, és mellé jönne Muriel és Sánchez is.

4Evorg 2013.04.20. 18:54:40

@babo0410: Azt azért hajlamos vagy elfelejteni, hogy Marotta volt a sportigazgató a két 7. hely közül az egyik idején.

"hogy egy hatalmas tapló, csak magának játszik, más nem érdekli, és még a saját csapattársaival is hajlamos összeveszni."

De miért tapló? Mit értesz az alatt, hogy tapló? Miben nyilvánul ez meg? Abban, hogy nekiáll veszekedni a csapattársakkal? Húhaaa ilyet még nem is láttunk! Szerintem ez éppen annak a jele, hogy nagyon elszánt és hihetetlenül profi!

Egyébként Vucinic is pofázik folyamatosan, ha nem kap labdákat (mondjuk ez annyiból lényegtelen, hogy Te őt sem kedveled, hozzáteszem, hogy én sem), de neki megbocsátjuk (már aki), mert 4-5 meccsenként kijön belőle a plusz. Namost Ibra is ilyen csak belőle 3-4 PERCENKÉNT jön ki a plusz.

Még annyit Ibra védelmében - mert írta itt valaki, hogy egy évet nem bírt volna ki -, hogy amikor a klubot megbüntették, így szólt az ítélet, hogy a következő szezont a másodosztályban kezdi 17 (azaz tizenhét) pontos levonással. Így azért már nem volt olyan egyértelmű, hogy visszajutunk és ezt a 17 pontos levonást már csak jóval az átigazolási ablak bezárulta után mérsékelték. Ezt is vegyétek figyelembe.

babo0410 2013.04.20. 18:59:26

@4Evorg: Az általad említett játékosok közül max Balo, Tévez, Ribéry és max Giggs (akinek az említett tettén kívül más szemét tettéről nem tudok) azok akik versenyre kellhetnek Ibrával. De a pályán egyik se olyan alattomos, mint ő. És én nem is a 2006-os lelépése miatt rühellem ennyire, igaz az se volt túl szép tett. De amiket a pályán tesz? Lerúgja a csapattársait, a földön fekvő játékost szándékosan, erőből megtapossa, stb. Egy akkora suttyó, akinek nem lenne helye a csapatban. Én neki csak akkor örülnék, ha Conte meg tudja nevelni, és mellé jön Muriel és Sánchez. Mert Ibra max 2 évre jó még. Illetve kérdés, hogy mikor mondja azt, h köszi elég volt. Már 2-3 éve lenyilatkozta, hogy már nem leli örömét a fociban. Ezek szerint a pénzért játszik? Nekem soha nem lesz szimpatikus figura.

MdewC 2013.04.20. 19:00:21

Ibra egyedül megoldaná a támadó szekciót! Mellé elég lenne csak védőket játszatni! :D:D:D:D:D
Durvább mint Csákk Norris! :D
Viccet félretéve, megértem azokat, akik nem akarják, hogy visszajöjjön, de mivel még mindig ő a legjobb erőcsatár, nagyon elférne nálunk. Igazából én nem haragszom senkire, aki itthagyta anno a csapatot, ettől még igazi szurkolónak érzem magam! SŐT! Aki ezt megkérdőjelezi, no comment! Ha Conte kéri, jöjjön!!!

juvebt 2013.04.20. 19:03:28

Kíváncsi lennék azokra az Ibra szintű csatárokra, akik elérhetők számunkra. A keret többi tagját is könnyebb megtartani ha ilyen szintű támadónk van.

danimester1 2013.04.20. 19:04:21

@babo0410: Megegyeztünk nem vitatkozom tovább.Viszont a kérdésemre nem kaptam választ!"Én nagyon örülnék, ha ilyen bunkok nem lennének a csapat tagjai. Ibra lehet egy nagyszerű csatár, de van még olyan remek csatár, akit el lehetne nyáron hozni, de emberileg 100X jobban megérdemelnék, hogy a Juvéban játszhassanak. És fiatalabbak is!"Ki az a fiatalabb csatár akit ilyen ár/érték arányban hozni tudnánk!?Ha két 7.hely lenne,akkor Conte is megkapná a magáét ebben biztos lehetsz!Nem az ő érdeke?!Ki rakta össze ebből a a sok emberből a csapatot a taktikát ect.!???Del Neri,Zaccheroni,Ferrara jobb kerettel dolgozhatott és az eredmények?De igen csinált Marotta nem is akármit sajnos még mindig itt van,az érdemeiről ill. a nem érdemeiről nem nyitok vitát,mert egy töketlen balfaszvirágnak tartom.Nem tudott megszabadulni a ballasztól hagyta,hogy évekig szipolyozzák ezek a semmirekellők a klubunkat,ingyé' igazolások vagy bejön vagy nem alapon,jó üzleteket elb@szni,égetni a klubunkat azt tudja.Olaszországon kívül nem tud semmit csinálni,tárgyalóképessége a nullához konvergál.Ezért unszimpatikus a fazon és ezért vagyunk többen akik nem bírják a fazont,csakis Conténak és a szerencsének köszönheti azt amije van,remélem nem tart már sokáig.Cobretti téma részemről lezárva egy balek és az is marad.

danimester1 2013.04.20. 19:07:40

@MdewC: LOL!!!EZ fasza lett.Leigazoljuk a svéd Csákk Nóriszt!!!

MdewC 2013.04.20. 19:09:25

@babo0410: Suarez sztem fényévekkel suttyóbb és bunkóbb! Ibra neve szerepel a profizmus szó mellett a foci szótárban.

4Evorg 2013.04.20. 19:10:51

@babo0410: Értem én mit mondasz és tényleg durva játékos, csak azt nem értem, hogy miért pont Ibranal jön elő ez, egyébként neki sem emlékszem nagyobb balhéira (volt ez a rugdosódós esett de ennyi...ja meg kiskorában voltak problémái, piti kis bringatolvaj volt, de ez megint szocializáció kérdése)

Hogy csak két nevet említsek:
Montero - mindenki kedveli szerintem, de nagyon híres a piros lapjairól és a durva játékáról.

Peluso - Messze neki van a legtöbb sárga lapja a ligában (persze ez nem egy kaliber a durva szabálytalansággal)

De voltak még ilyen játékosok a Juve történetében, meg úgy a fociban általában.

Véleményem szerinte Ibraban még van 3-4 év magas szinten. Egyszerűen a fizikai adottságai olyanok, hogy még bírná, ha akarja. Motivációs gondok tényleg lehetnek, ezt aláírom. Viszont annyit keresett ő már életében, hogy nem hiszem, hogy csak és kizárólag a pénzért focizna (nyilván mindig is érdekelte a zöldhasú, de nem csak azért játszott).

babo0410 2013.04.20. 19:28:14

@danimester1: Ilyen áron lehet nem hozható más csatár, de ne egy 32 éves játékosból induljunk ki. 25 milláért szerintem Dzeko elhozható lenne, vagy Benzema és Higuain. Őket látnám itt sokkal szívesebben. De mondom, ha Conte megneveli, akkor jöjjön. Csak félő, hogy kutyából nem lesz szalonna.
@4Evorg: Ilyen tapló játékosaink nem voltak. És Peluso lehet sok sárgát szed össze, de nálam Ibra akkor is űberol mindenkit. Az, hogy durva játékos valaki, mint Montero is volt, nem egyenlő azzal, hogy valaki egy aljas bunkó! Szándékosan taposott meg pár embert tavaly is a milanban. Én az ilyen dolgaiért rühellem. Mikor a dán suttyókirály Poulsent leigazoltuk, akkor is az első ami eszembe jutott róla, hogy Angliában volt egy érdekes megmozdulása. Felrúgott valakit, utána felállt, és erőből a fejére taposott. Na hasonló tettei Ibrának is vannak. És ilyen tettekkel szerintem Conte hamar száműzné a lelátóra 1-2 meccsre. De mondom, ha kezelhető, jöjjön. Csak akkor alkalmazkodjon, és ne mindent egymaga akarjon megoldani. A csapategységet ne bontsuk meg! De ha jön, akkor bízni fogok benne, hogy a mester kezelni tudja!

4Evorg 2013.04.20. 19:36:13

@babo0410: Nem akarom továbbfűzni az eszmecserét, mert parttalan a vita, de szerintem közel sem ilyen vészes a helyzet.

babo0410 2013.04.20. 19:45:40

@4Evorg: Jó rendben, akkor a vita lezárva, te szereted Ibrát, én nem. Amúgy én még azt is furcsálom, hogy kapna 7,5 millát, mikor pont azért kellett elsősorban kirúgni Secco játékosait, mert sokat kerestek, és 5 millás fizuval fiatalabb jöhetne. De majd meglátjuk mi lesz. De 10 millánál remélem nem adunk érte többet, és Muriel ettől függetlenül jön! Nem kéne, h megint a milan v a Napoli húzzon egy remek fiatal csatárt. Egyszer már mi is igazolhatnánk egy ilyet! Most elhozzuk, és 2-3 év múlva Ibra után lesz egy klasszisunk sztem!

babo0410 2013.04.20. 19:46:38

Ja és akkor a vitát lezárom, elnézést, ha kicsit sok voltam!

2013.04.20. 19:47:03

Utálom Ibrát,ritka nagy szarkupac emberileg,de a játéka nagy erősítést jelentene,ez kétségtelen...szerintem nála fiatalabb csatárt is tudnánk szerezni,aki jobb is lehet tőle és szerintem nagyjából egy árban lennének,az pedig Suarez!Nehogy bárki azt higyje,hogy a PSG eladja majd egy év után a legjobb játékosát,majd megemelik még jobban a fizuját,aztán győzködheti őt akárhogy Conte,nem fogja érdekelni.Majdnem biztos vagyok benne,hogy az idei sztárcsatár-dolog is megáll majd Llorrente-nél,ahogy Marottát ismerem...

4Evorg 2013.04.20. 19:51:01

@babo0410: Persze én is csak (relatíve) ésszerű feltételek mellett örülnék Ibranak.

NucLeo 2013.04.20. 20:28:46

Örülnék Ibrának,megoldaná a csatárkérdést,csak nem látom,hogy mi lenne az üzlet ebben a PSG-nek...és Ibra miért akarna visszatérni a Serie A-ba,amit már a 3 legjobb olasz csapattal többszörösen megnyert?Ő BL-t szeretne nyerni,erre pedig nagyjából hasonló esélye van a PSG-vel,mint a Juve-val lenne.
Persze ha a PSG megvenné Rooney-t vagy Falcao-t a nyáron...de akkor sem érteném,miért lenne érdekükben eladni Ibrát,van ott pénz bőven.

Error13 2013.04.20. 20:33:27

@babo0410: dee basszus Secco egy noname senkiknek adott akkora fizetést!!!
Ibra egy VILÁGKLASSZIS rá van szükségünk. És igen emberileg egy nagy nulla, de mint focista egy igazi sztárcsatár. 32 évesen is még ugyanazon a szinten van mint pár éve és van is benne még jó 3-4 év.
Jönnie kell!!!!!!!!!!!

babo0410 2013.04.20. 20:42:09

@Error13: Szerintem max 2 olyan év van benne, mint eddig, 4 év múlva sztem már nem is fog játszani.

Error13 2013.04.20. 20:43:31

@babo0410: de ha sikeres és ugyanolyan tökéletes formába van, akkor mért ne?!

babo0410 2013.04.20. 20:57:31

@Error13: Ha Conte megregulázza akkor jöjjön, csak a fiatalításra is figyeljünk, mert ha tényleg az említett nevek jönnek (Maxwll, Van Buyten, Ibra) hülyét kapok! És nem szeretném, ha kb. minden 2. meccsen Conte a lelátóra száműzné!

4Evorg 2013.04.20. 21:00:28

@babo0410: Elég nagy vicc lenne, ha ilyen Maxwell meg Van Buyten jönne (tudom, hogy volt róluk szó).

babo0410 2013.04.20. 21:21:18

@4Evorg: Van Buyten ingyen hozható lenne állítólag, így nagyon is elképzelhető, Maxwell nem tom mennyi lenne, de ő a bal szélt nem oldaná meg! Zuniga kéne, habár ő nem tom melyik oldalon játszik. Vagy 10-ért Kolarov!

juve28adam 2013.04.20. 22:40:25

@babo0410: Írogatod itt Ibráról ,hogy megtapos embereket meg suttyó a pályán, ezért nem bírod, de bezzeg ha Cavaniról van szó elcsöppensz.... Pedig ha valaki tapló a pályán, akkor Ő. Legalábbis ellenünk mindig. Remélem emlékszel még azokra az odalépésekre, ütésekre....

juve28adam 2013.04.20. 22:42:03

@babo0410: Zúniga jobb oldalon játszik. És Ő is egy suttyó.... Kolarov kell!

babo0410 2013.04.20. 23:05:29

@juve28adam: Ellenük suttyó Cavani? Kb a Napoli taktikája ez ellenünk! És Cavani nem tapló, mint Ibra! Ibránál sem az a gáz, hogy durva, hanem az, hogy aljas! Érzed a különbséget? Nem csak keményebben odalép, hanem szándékosan megtapossa a földön fekvőt stb.
Zuniga meg azért igen jó játékos, de Kolarovot én is szívesen látnám!

WASD 2013.04.20. 23:07:49

@babo0410: @juve28adam: Zuniga jobb lábas, de rendre bal wingbackként játszik.

babo0410 2013.04.20. 23:08:03

@babo0410: Ja és mikor Chiellini majd letépte Cavani haját, azt erre az Uru orrba vágta? Nem ezekről az adok-kapok dolgokról van szó, hanem az elborulásokról. Cavani is csak ellenünk durva! Amúgy emberileg szimpibb, mint Ibra!

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2013.04.21. 01:46:48

Marotta!! megveszi szotyiért a PSG!!-ből a világ egyik legjobb játékosát?
ezt én sehogy nem tudom elképzelni. majd ha lesz 50 éves, lejár a szerződése, és senkinek nem kell, majd akkor esetleg.

(Babo baszki, nem akarsz inkább Internek szurkolni, és ő fórumukba irogatni?)

danimester1 2013.04.21. 07:54:19

@babo0410: " Maxwell nem tom mennyi lenne, de ő a bal szélt nem oldaná meg!"Te mondod,hogy ne írjunk le előre játékosokat,pláne úgy,hogy még nem is játszottak.Többek között az ilyenekért írtam,hogy váltogatod a véleményedet.A másik meg az,hogy kitaláltad a kedvenced Muriel(igaz nekem is szimpi) és ez folyik belőled,Cavani meg árkategóriában tőlünk olyan messze áll,mint Makó Jeruzsálemtől...Egyébként Cavani is tud minimium olyan paraszt lenni,mint Ibra.Sajnos a gond ott kezdődik,hogy te elfogadsz mindent legyen az Peluso vagy Padoin vagy bárki akit Cobretti idehoz(szemellenző),jön a szokásos mantrád,hogy "adjunk neki időt,még nem is játszott ne írjuk már le előre..."Bezzeg mikor minőségről van szó,mindjárt más a véleményed,jössz különböző "kifogásokkal"(nem idevaló,paraszt,úgyse jönne ide stb.).Egyébként ha Conte akarja nem véletlen,igaz ő sem tévedhetetlen(meg biztos elege van Bóhocretta töketlenkedéséből!).A kora miatt elképzelhető,hogy ha ő is és a PSG is akarja 10-15 max. 20 körül hozható lenne.Nem utolsó sorban mi nem az emberi tulajdonságai miatt hoznánk,hanem a labdarúgó tudása miatt.(--->Dühöngő bocs a sok offért:-) )

4Evorg 2013.04.21. 09:29:54

Én amúgy nem emlékszem olyan esetre, hogy Ibra szándékosan megtaposta volna a földön fekvő embert (lehet, hogy volt egy két eset, de nem több mint pl. egy Cavaninal), de mindjárt rákeresek a youtubeon.

4Evorg 2013.04.21. 09:39:39

@4Evorg: Megnéztem, azért volt bőven! :D

csakajuveésalex 2013.04.21. 10:58:57

@babo0410: @danimester1: @4Evorg: Ibra az Ibra!
Nincs még egy ilyen jétkos.Ő az igazi antikrisztus,de nekünk most ő vagy hozzá hasonló darálógép kell.Szép és jó , hogy van csapategységünk meg lélek meg..stb,de ez kevés lesz jövőre.Kell egy k..va csatár aki egyedül megoldja a gondjainkat.
Viszont kár még erről beszélni,mert ha Marottán és Elkanon múlik akkor cseszhetjük.
Nem tartom valószínűnek,hogy Ibrát a pénz motiválja.Amennyiben úgy dönt ide igazol az azért lesz , mert még akar nyerni 1-2 fontos kupát.
babo az amit irogatsz minden hozzászólásodban:"De mondom, ha Conte megneveli, akkor jöjjön"
Nem is tudod mennyire közel van ez az igazsághoz.Contén múlik a dolog szerintem.Pirlo bevalotta, hogy Conte 2-3 mondattal győzte meg és újra a világ egyik legjobbja lett belőle.Ez érdekes nem?!
Az hogy Ibra egy igazi vadállát?!Az hát.Áruló?Nem hiszem.4Evorg kollégával tudok egyet érteni(egy fentebbi hozzászólására utalva).
Te nem akarsz egy ilyen csatárt JUVE mezbe?
www.youtube.com/watch?v=8MI0mhROF2c
Na mindegy száz szónak is egy a vége én el tudnám nézegetni , hogy olasz bajnokikon nem kell várnunk a 70.percig az első gólra.

Juvefan25 2013.04.21. 11:07:56

Amég ilyen hitevesztett,liliputi,meg hangulat ember csatáraink vannak, mint Quagliarella,Giovinco,Vucinic,addig ne is álmodjunk egy rangosabb célról (Bajnokok ligája győzelem)! A Foci az üzlet.És nem aszt kell nézni hogy ki mennyire hűséges meg legenda a klubbjában,Hanem hogy mi a legjobb a csapat számára,hogy ki az aki egy szezonban tud 20-25 gólt termelni.És az ajtó ablak ziccereket be....sza!

juve28adam 2013.04.21. 11:31:02

@babo0410: "Ellenük suttyó Cavani? Kb a Napoli taktikája ez ellenünk!" _ Nemtom Te ,hogy vagy vele ,de ha Én egy olyan ember vagyok aki nem szúr oda ,nem lép bele valakibe akkor a taktika miatt nem fogom ezt az elvet megváltoztatni... Cavani nem ilyen. Ő egy paraszt.

csakajuveésalex 2013.04.21. 12:06:26

ja és hogy babo Juventinonak is igaza legyen:
www.youtube.com/watch?v=1osLfwa5U_k
:)
hát nem egy igazi fasz?:)deeeee
aláfestő zenének viszont inkább ezt ajánlom:
www.youtube.com/watch?v=iRO5eCa_c9Y

Mr. Ocean 2013.04.21. 12:54:42

@csakajuveésalex: Jön a jó idő, egyre nagyobb a meleg..:D Úgy érzem meg lesz a nyári saga a mercatora. Bár ne úgy végződne, ahogy szokott...

csakajuveésalex 2013.04.21. 13:06:27

@Mr. Ocean: na igen az nem lenne annyira kerek
és jön a miniszoknya!!!ezzel tudom a meccsínségemet enyhíteni :)

Cannavaro 2013.04.21. 13:12:49

ibra-ra szükségünk van!! kell és kész!! van még benne KB: 3 év, ami alatt kinevelhetünk vagy kigazdálkodhatunk egy fiatal zsenit!!! ibra nem kérdés hogy a világ legjobb csatára( a szó, szoros értelmében vett csatára) 15 körül el tudnánk hozni, egy ilyen kalibert, azzal k..a nagyot húznánk!! sok fikázó maga alá fog még fosni a gyönyörűségtől mikor létfontosságú és zseniális gólokat lő majd(ha jön) engem mem érdekelnek a nyavajgók!! ibrát meg kell venni(nem mellesleg, én megértem a távozását is, és alapvetően kedvelem is!!)

babo0410 2013.04.21. 13:15:36

@csakajuveésalex: Örülnék egy ilyen csatárnak, de nem hiszem, hogy túl jót tenne a csapategységnek, ha az edzésen hátbak.rná vmelyik csapattársát! És ha ez megbomlik, akkor Vidalt meg Pogba-t sokkal könnyebben tudják majd elcsábítani! Én örülnék egy jó csatárnak, de nem egy ilyen suttyónak. Szerintem a vezetőség is úgy van vele, hogy ha lehet ne egy ilyen ember jöjjön. Tehát várjuk ki mi lesz!
@juve28adam: Akkor inkább úgy mondom a felfokozott hangulatban kicsit elszabadulnak az indulatok, mert nem igazán láttam Cavanitól olyan megmozdulást még, amire azt lehetne mondani, hogy suttyó! Mikor meg bevert egyet Chiellonak, akkor ő se bánt vele kesztyűs kézzel! És a meccs után bocsánatot kértek egymástól. Kicsit durvább néha Cavani? Chiellini és Vidal is az, nem ez a baj, hanem, hogy Ibra egy ősparaszt. És sokan tesznek arra, hogy ki milyen ember. ha Szaddam Husszein vagy Oszama Bin Laden Messi szinten fociznának, és lenne egy halvány esélyünk leigazolni, ők simán elhoznák. Mert ugye kit izgat milyen ember, ha úgy focizik, mint három isten együtt? Ha lesz esély más fiatalabb, nem ennyire alattomos játékost igazolni, inkább az jöjjön. Esély pedig most nyáron lesz szerintem a Realból, vagy a Cityből igazolni csatárt.

4Evorg 2013.04.21. 13:34:21

@babo0410: "ha Szaddam Husszein vagy Oszama Bin Laden Messi szinten fociznának, és lenne egy halvány esélyünk leigazolni, ők simán elhoznák."

A tömeges emberölést ne hasonlítsuk már egy (durvább) szabálytalansághoz, komolyan mondom nonszensz vagy néha. Ilyen analógiát még nem láttam.

Még egyszer mondom, nem kell átesni a ló túloldalára sem, oké hogy nem szent ember, de nem is egy hentes. Szezononként van 3-4 durvább belépője, ezért szerintem nem kell pellengérre állítani. Amúgy sem vagyunk olyan helyzetben, hogy válogassunk.

Nem kell tehát a hülyeséget mantrázni, mert átragad a kevésbé értelmes emberekre is.

csakajuveésalex 2013.04.21. 13:38:25

@babo0410: Nem tartom valószínűleg a csapategység bomlását Ibra érkezése esetén.Ő egy fekete őves vadállat,de nem hülye.(aszem 2danos)
Teszek még egy próbát veled tesó.
Nézzünk mást:
Tyson leharapta Holyfield fülét
Zidane megfejelte Materazzit
Rooney... www.youtube.com/watch?v=YjCneugi52s
Luiz Adriano
www.youtube.com/watch?v=ApYwZg9JEa4
Pepe :)
www.youtube.com/watch?v=zx3lY2xF0Fg
Van Nistelrooy :
www.youtube.com/watch?v=4SLRmCbyX50

stb stb stb

Nincs makulátlan sztár!
A sport nem csak a fair play-ről szől.Van agresszió,aljasság,gyökérség,...
Ibra tudja mire képes és vissza is ezzel néha,de ha belép a Juve öltözőjébe tudni fogja hol a helye.

és még egy csak hogy feldobjam a napod kedves babo ezt csak neked küldöm :)
www.youtube.com/watch?v=pGCA4j5GzEU

csakajuveésalex 2013.04.21. 13:40:59

@4Evorg: Szerintem Oszama nem lenne rossz jobb szélen...:)

babo0410 2013.04.21. 13:44:20

Mino raiola: „Beszéltem már Zlatannal erről, és bármelyik komoly érdeklődő ajánlatát át fogjuk gondolni. Hat hónappal korábban még a Milan sem gondolta, hogy valóban megszerezheti Balotellit, de mégis így lett. A Juventusnak szüksége van egy klasszis csatárra, és Zlatan teljesíteni tudná Conte elvárásait. Az ára? Most még kár lenne erről beszélni, de Olaszországból csak a Juve, a Milan és az Inter tudna most hasonló összeget kifizetni egy játékosért.”
Vagyis Ibra 20 milla fölött lenne. Legalább is én így értelmezem ezt a nyilatkozatot. Így meg biztos, hogy 25-30 millát egy 32 éves játékosra kéne költeni? Szerintem ennyiből kijönne Dzeko, Benzema vagy Higuaín is. Ha 20 milla fölött lesz az ára, egyértelműen nem rá lenne szükség! Mindenképpen nyáron meg kéne várni, hogy hol kik lesznek feleslegesek, mert a Bayernnél Gomez, a Citynél Dzeko, a Realnal pedig Benzema és Higuaín is a távozók listájára kerülhetnek. És ha már Ibra is 20 fölött lenne, akkor egyértelmű, h közülük kéne majd vki.

csakajuveésalex 2013.04.21. 13:47:51

@babo0410: A felsoroltak között nincs olyan aki felérhet Ibra szintjére.Se Dzeko se Benzin se Higu pláne nem Gomez.Egyedül Aladin generális aki egy olimpán nyert 14 aranyat,de ő megfizethetettlen mint a Master card...

babo0410 2013.04.21. 13:48:01

@csakajuveésalex: Pepe a másik, akit az életben nem szeretnék itt látni, Tyson el is tünt egy időre a fülleharapás után, Zidan meg egyetlen egy fejelést követett el, azt is állítólag egy elég durva beszólás miatt. Még egyszer mondom, hogy nekem az a bajom Ibrával, hogy ha elborul az agya, akkor bárkinek nekimegy! És mondtam azt is, ha Conte megneveli, akkor jöjjön, de csak akkor. Am meg ha tényleg 20+-ba kerül, nem ő kell!

csakajuveésalex 2013.04.21. 13:51:22

@babo0410: még valami
Ha Messi ér 100-150 et
CR7 ér 100-150 et
Akkor Ibra?
Tételezzük azt hogy mert egy paraszt veszít az értékéből...20-30%ot.
Babo mennyit ér ibra?
A világ jelen pillanatban (szerintem) 3. helyezettje?
Aladeen nincs a listán , mert ő a király és nem lehet számszerűsíteni...

babo0410 2013.04.21. 13:54:17

@csakajuveésalex: Lehet nincsenek olyan szinten, mint Ibra, de nem sokkal vannak alatta, és szerintem bármelyik csapatnak erősítést jelentenének. Lényeg, hogy 20 fölött nem szabad adni egy 32 éves játékosért, mert csak azért jönne ő akár 7,5 millás extra fizuért, mert nagyon olcsón megszerezhető. De 20 milla fölött már kapnánk olyan játékost, akit 5 millás fizuval hosszabb távra le lehetne igazolni, és sokkal rosszabbul nem járnánk.

csakajuveésalex 2013.04.21. 13:54:20

@babo0410: Ezekkel a nevekkel függetlenül tettüktől arra próbálok célozni , hogy senki nem makulátlan. Hihetettlen sportolók követnek el nem fair play dijjas tetteket amit megbocsájtunk nekik azért mert zsenik...

Drughi Di Bianconeri 2013.04.21. 13:57:21

Eléggé nagy dilemma ez az Ibra jöjjön vs. ne jöjjön kérdés...
Személy szerint már akkor se kedveltem,mikor nálunk játszott, azóta meg kifejezetten rühellem, mert egy futballkurva, és hiába jönnek itt egyesek azzal, hogy hát nem is olyan aljas, meg, hogy meg lehet érteni, hogy elhúzott stb.
Azért ne csináljatok már egy angyalt az elmúlt évek legnagyobb futballkurvájából, aki talán a leginkább megosztja a futball társadalmat.
Jelen esetben, furcsa módon, Babo-val értek egyet (persze nem úgy,ahogy ő mondja...), mégpedig abban, hogy igenis egy alattomos, sunyi vadállat, aki némely edzésen, meccsen inkább a taekwondo tudományát veszi elő, arról nem beszélve,hogy egy arrogáns, suttyó féreg...mindezekkel együtt a világ legjobb csatára, de már hosszú évek óta, ez valóban nem lehet kérdés.Valamint az sem, hogy a világ egyik legjobb játékosa is. A góljai, az energiája és nagysága, valamint pályán(meccsen) betöltött szerepe rendkívüli, tiszteletreméltó, sőt szerethető is (kíméletlen gólvágó, elképesztő helyzetfelismeréssel/kihasználással), de emberi mivolta miatt nem tudom kedvelni...
A kora valóban nem téma, mivel egy vadállatról beszélünk, akit kb. cápahormonokkal etettek kiskorában, és ehhez képest az ára is lehetne "baráti"(sztem 15 körül elhozható),és abban is van ráció, hogy 2-3 év alatt, amíg kisajtoljuk belőle a zsenialitását, igazolhatunk egy fiatalabb gyereket, aki majd aztán sztár lesz (legyen az akár Muriel, akár Jovetic, akár más fiatalabb játékos, aki azonban MÉG KEVÉS lenne első számú gólfelelősnek).
Sajnos be kell látni, hogy Ár/érték arányban Ibrahimovic lenne a lehető legjobb megoldás, Suárez ára kb 50 misi, ami Olaszban ugye 100 vagy mennyi lenne a béna digó adó-törvény miatt.
Higuain, Benzema se 20-25 Misi, hanem inkább 40-45.
Dzeko nem kéne, Llorrente már érkezik, és nem hiszem hogy érne mondjuk 25 Misit az,hogy 1 fokkal talán(de csak talán, és amúgy sem szimpi) jobb a bosnyák,mint a baszk-ingyen...
Arról nem is beszélve, hogy MÉG egyik sincs Ibra szintjén, Suárez áll hozzá a legközelebb,Falcao meg Cavani számunkra abszolút elérhetetlen, ők inkább 60+ árkategória, de még Suárez is.
Szóval, mindent egybe vetve, Jöhetne Ibra, jobbat, olcsóbban nem találunk, mivel a világ legjobb csatára, lehet hozni hasonló árban, ilyen olasz középszereket, de Minőséget jelentő, főleg klasszist(aki nincs is Ibra szinten), csak 2szer, de inkább 3szor annyiért.
Jöjjön, de nagyon emberelje meg magát, és talán meg fogják azok is kedvelni, akik utálják.

csakajuveésalex 2013.04.21. 14:00:19

@babo0410: nekünk most nem hosszú távra kell gondolni.Arra ráérünk akkor amikor tényleg kell.Nekünk a jövő év a cél.32 éves?Ja.Alex mennyi is volt tavaly és így se akartuk elengedni.Hagyjuk ezt a hány éves kérdést.3 de akár 4 év is van a csávóba.

csakajuveésalex 2013.04.21. 14:07:23

@Drughi Di Bianconeri: Látjátok így is fel lehet fogni valamit.Megigérem neked , hogy küldök neki egy üzit , hogy viselkedjen. :)

Rivendell 2013.04.21. 14:07:27

Benzema-Higu-Dzeko meg sem közelíti Ibrat,de még Suarez és Cavani is Ibra mögött van és szerintem ez mindenki számára 1értelmű tény

lehet 32,de 2-3 jó év még lazán benne van....35gól idén is és ezt nem 1-2 éve csinálja,nem 1 későn teljesítő 1jó szezonos emberke

nekünk most arra van szükségünk,hogy 2éven belül fix BL 4-es csapatot tudjunk felmutatni,hogy akkor már Ibra helyett legyen pénz fiatal akár már befutott egyénekre is,bár részemről ez nem fontos,mert nem divatból szeretem a csapatot,de addig 1Ibranal tökéletesebb csatár erre a feladatra nincs és ha kell 20-at is simán +érne,de szerintem 15körül hozható lenne + mellé 1 fiatal csatár,aki +ízlelnémellette milyen top csapatban játszani /Muriel/ majd akár a Ghanai srácot vissza is lehetne hozni Ibra utáni korszakra,mert ha tényleg extra tehetség,akkor 2éven belül 1 középcsapatban ki kell hogy tűnjön a Seria A-ban és nem B-ben

több csatárt nem is hoznék,mert Ibra nem sérülékeny és fizikailag is top...2fix kezdő csatár elég lenne és cserének az ingyen spanyol.

Én sem csípem Ibrat,de be kell látni nincs jobb nála a piacon..nem számunkra,senki számára nincs jobb,mert tud annyit mint 1 Falcao és nem 60 milla az ára..ja és nem mondhatja senki hogy olaszba nem biztos,hogy menne neki

csakajuveésalex 2013.04.21. 14:21:55

Srácok!
Van Messi , CR7 , Ibra és ku..va nagy szakadék...ennyi

MdewC 2013.04.21. 14:58:52

Nagyon kell! Csalódás ha nem. Ibra hiánya akkor lesz szembetűnő, ha az Osvaldo és Matri szerű ziccereket rontják el sorban a csatáraink!

4Evorg 2013.04.21. 15:09:41

@Drughi Di Bianconeri: Szerintem senki nem csinál belőle angyalt, viszont olyannak beállítani, amilyen soha nem volt, és olyanokat írni a rovására, ami nem kérhető számon rajta blődség.

Pozitívum:
Kibaszott jó csatár (a világon top3as, a Serie A-ban mindenkit bedarálna)
Még van benne 3-4 jó év szerintem
Annyira nem hiszem, hogy drága lenne max egy 20-as

Negatívum
"szembeköpte a Juventust" (egyesek szerint)
relatíve magas a fizetési igénye
durva játékos

Mindenki döntse el maga, hogy véleménye szerint megérné-e Ibrat leigazolni. Viszont ne írjunk már a számlájára olyan sérelmeket, amiket nem követett el, vagy bármelyik más top játékossal előfordul (pl. Suaréz - hányan látnák itt szívesen és semmivel sem kisebb patkány mint a svéd)

Személy szerint engem a negatívumok közül az első és a harmadik szempont kurvára hidegen hagy. Ha gazdaságilag védhető a leigazolása, akkor én mindenképpen szerződtettném.

4Evorg 2013.04.21. 15:12:19

@Drughi Di Bianconeri: Akkor írtam az előző hozzászólásodat, amikor nem olvastam még el teljesen a kommentedet, na az egy korrekt vélemény.

MdewC 2013.04.21. 15:22:02

@4Evorg: Pontosan. Suarez nálam is az alattomos kategóriában van. Ő engem jobban zavarna, mint a svéd. Jó focista, de sokkal drágább is lenne.

deluxe93 2013.04.21. 15:27:44

Ibra kurva jó,imádnám ha leigazolnánk,de azért hagyjuk már ezt h Messi,cRoni és Ibra a top.Falcao,Rvp,Rooney,Suarez,Cavani,Agüero????Velük mi történt??Lemaradtam valamiről,és visszavonultak?

babo0410 2013.04.21. 15:28:58

@4Evorg: Azért azt ne állítsuk már, hogy 4 év van még a csávóban! Szerintem ő már 36 évesen játszani sem fog! És azért szerintem 36 évesen Már nem rá kéne építeni a támadójátékunkat! Olyan játékos még nem volt a foci történetében, aki 36 évesen nagyon hasznos tagja lett volna egy nagy csapatnak! És azért el kell ismerni, h akármennyire szerettük Del Pierot, azért a két hetedik hely kapcsán meg kell említeni, hogy ennyi idősen kevesebbet kellett volna már játszania, csak nem volt akit játszatni lehetett volna. Sokszor látszott már rajta, hogy fáradt! Szerintem 10-15-nél drágábban nem szabad Ibrát elhozni, és max 2 éves szerződést szabad adni neki. És akkor max 2 év után ha még itt lesz, akkor lehetne értékelni a teljesítményét. Pirlon is látszik már, hogy 33 éves. El is tüntette a Bayern rendesen, ha az nem csak az ő hibája volt. Én Ibrát max 2 évre igazolnám csak le!

4Evorg 2013.04.21. 15:35:48

@babo0410: Azt mondtam, hogy 3-4 év még LEHET/SZERINTEM van benne. Ezt arra alapozom, hogy egy hústorony az ember, akit nem nyomnak el, nem pattan tőle méterekre a labda, magas, széles, technikás, a posztja még sok futást sem igényel.

Egy középpályásnál, védőnél jobban meglátszik a kor okozta formahanyatlás, Ibra viszont kő kemény center, neki nem kell megfutnia a széleket, nem kell visszaérnie a támadóval.

Nem mondom, hogy rá kell építeni a támadójátékot, de ő lenne a legjobb csatárunk, ez nem vita tárgya. Most komolyan, azon vitatkozunk, hogy kell-e Ibra, amikor a falat kaparjuk a jelenlegi csatáraink töketlenkedésétől?

csakajuveésalex 2013.04.21. 15:58:31

@4Evorg: én feladtam...szerintem szeptemberig hanyagolom az ezzel kapcsolatos kommenteket.

Rivendell 2013.04.21. 16:07:01

Cavani-Suarez-RVP-Agüero azért le van maradva Ibra mögött...kimondott csatárok közül 1dül Falcao van vele 1szinten,mert Messi és CR azért nem fix csatár

Ibra most is olyan fizikai állapotban van,hogy minimum 2jó év van benne,de 3 is könnyen elképzelhető,pláne Conte kezei alatt

nekünk most arra kell törekedni,hogy belátható időn belül top csapatot építeni,ami által 1 csomó +pénzt lehetne kiaknázni és Ibra pont erre lenne tökéletes

danimester1 2013.04.21. 16:33:32

@babo0410: Tesó ezt megcáfolom,mert a mi Alexünk még 37 évesen is a csapat hasznára tudott lenni és meccseket eldönteni!PONT!Ő csak egy átmeneti megoldás lenne,most még lehet rá/köré építeni a csapatot,nem 36-7 évesen akarjuk.Azt értsd meg végre amit mindenki próbál neked elmagyarázni,de nem bírod felfogni,már én is írtam.A jelenlegi helyzetben ár-érték arányban nincs jobb!Kapische!??Vele és mellette pallérozódhatna egy a fiatalabb és a segítségével össze tudnánk hozni egy fiatalabbra pénzt.Ha még most sem érted és ilyen bonyolult hagyjuk inkább a f@szomba...

Györijuventino 2013.04.21. 18:33:57

Ibra fizikumával még legalább 3 szezont le tud hozni legmagasabb szinten és garantálná szezononkénti 20 gólt .Innentől kezdve nincs mit vitatkozni és mellesleg nevével ellátott dolgok is jól fogynának+ vonzóbb is lenne csapat más játékosoknak ,ha Ibra itt van, emelett egy vezér.

babo0410 2013.04.21. 18:36:56

@danimester1: Alexel 36-37 évesen sokszor fordult elő, hogy a védők között csak nézte mi van, de nem tudott mit kezdeni! Igaz voltak jobb meccsei, de kb. minden 3. meccsén elég rossz volt nézni. 36-37 éves játékossal nem lehet se bajnokságot, BL-t meg plánenem lehet nyerni. Ibrát 2 évre szabad elhozni, utána a teljesítménytől függően lehet vele hosszabbítani, persze fizuért. És persze csak úgy, hogy veszünk egy-két olyan csatárt, aki szállítja a gólokat!

MdewC 2013.04.21. 18:50:50

@babo0410: Alex érdekes tavaly nyert egy Scudettot nekünk. A 700. meccsén lőtt győztes gólt a Laziónak, amivel presszionáltuk a Milánt. Ezt nem kell túlmagyarázni, Alexet meg lehúzni!

babo0410 2013.04.21. 18:51:50

@babo0410: Mármint kevesebb fizuért

babo0410 2013.04.21. 18:53:43

@MdewC: Nem húztam le Alexet, de azt azért be kell látni, hogy sokat esett vissza a teljesítménye már neki is.

bianconeri78 2013.04.21. 19:35:43

Sokan hajtogatják itt,hogy Suarezt,Suarezt..Meg hogy Ibra milyen..Na Suarez ma jól megharapta Ivanovicot..

MdewC 2013.04.21. 19:55:00

@babo0410: Matrinál még idén hatékonyabb lett volna, de nem vitatkozom.

babo0410 2013.04.21. 20:06:58

@MdewC: Szerintem 38 évesen már nem valószínű!

MdewC 2013.04.21. 20:42:43

@babo0410: sztem az. ;)

csakajuveésalex 2013.04.21. 21:46:20

@MdewC: @babo0410: boba nézz tükörbe és úgy mond , hogy Matri jobb lett volna idén mint Alex akár 38 évesen...csupán tiszteletből sem mondhatsz ilyet.Még akkor sem ha ez igaz lenne!DE NEM AZ!!!

champion30 2013.04.22. 00:41:30

Na akkor lesz itt botrany ha egy Ibrahimovic ujra feloltheti ezt a mezt! Conte meg szembe is kopne magat szerintem... mert neki balhes jatekos eddig sem kellett nem hiszem hogy a karvaly miatt kivetelt tenne. Ezert ment Melo, ezert nem kellett Cassano...De valo igaz nekem sem kene ilyen ellenszenves jatekos 3-szor akkora fizuert mint a nalunk legjobban kereso jatekosok, alattomos, balhes, akkora arca van mint a haz, ontelt es szerinte o a vilag legjobb jatekosa. Hat ha egy kicsit kinyitna a szemet talan latna hogy minimum 2 jobb van nala de szerintem 3. Ha eddig nem kezdtunk vasarolni ilyen balhes jatekosokat szerintem pont nem Ibraval kellene elkezdeni! A szarban mar itthagyta egyszer a csapatot, NEM mellesleg az osi legnagyobb rivalsunkhoz igazolt a nagy penz remenyeben mert ugye egy zsoldos vandorcigany volt vilag eleteben, nem hiaba nem marasztalta egyik klubja sem soha! Aki ezt elfelejti neki marmint az Interbe igazolast es itt fenyezi az nem igazi Juventino! Tobbet veszitenenk vele mint amennyit esetleg nyerhetnenk. velemenyem szerint jojjon Llorrente aki jo lesz ott kozepen es hozzuk el Alexist vagy Murielt, esetleg Joveticet. Harmojuk kozul ha mar egy jon megoldana a secunda punta szerepet, es nem kell Ibrat nezni ahogy balhezik vagy eppen alattomosan agyonrug valakit!

MdewC 2013.04.22. 08:34:09

@champion30: sztem ne te és ne más döntse el, ki igazi szurkoló. Van akinek nem szimpatikus, tiszteletben kell tartani mások véleményét. Ez alapján ítélni nevetséges! Hajrá csapat! Forza!

csakajuveésalex 2013.04.22. 09:47:17

@MdewC: mint fentebb említettem nincs erről már mit vitatkozni,ez teljesen természetes , hogy ki így ki úgy gonolkozik...majd odafenn eldöntik lesz e Ibracabra vagy szopunk tovább kisiskolás csatárokkal.Akkor majd lehet sírni miért nem vettünk valami értelmes gólvágót.Jövőre amikor tovább jutunk a csoportból(BL)és az első komolyabb ellenfél (pl:Real) ver nekünk 3at mi meg egyet éppen rugunk...akkor majd megkérdezem tőlük-kellett ez nektek???

csakajuveésalex 2013.04.22. 10:56:59

@champion30: "Aki ezt elfelejti neki marmint az Interbe igazolast es itt fenyezi az nem igazi Juventino! "
Akkor te az vagy?
Szerintem nem fényezte senki csak örünénk ennek a fasznak , mert van benne potenciál.
15 éves koromban láttam az első igazi meccset(ami le is kötött) ahol megláttam a királyt játszani.Ő volt Del Piero.
Azóta kétszer megjártam Torinót - legutóbb tavaj május 13.-án ahol elsírtam magam a stadion előtt és bent és amikor Alex körbesétált , amikor átvette a kupát és amikor felfogtam , hogy többet nem látom játszani...
Egy örök szerelem a JUVE felé arra késztetett , hogy a vádlimra tetováljam a JUVE címert és jövőre a hatamat is befedi a csapat valamilyen formába.
Amikor meccs van akkor nem létezik más.Még melóba is viszem a gépet hogy nézhessem.
Lehet nem vagyok akkora szurkoló vagy semennyire , de én nyerni akarom látni a csapatot és ehhez kell egy Ibra.
Nézd meg ezt a videót és ha nem zokogsz a végére gondold át , hogy ki milyen szurkoló.
www.youtube.com/watch?v=Hfjj1kAQ0W4

hellan (törölt) 2013.04.22. 13:04:30

Már megint a felesleges szájkarate...
Vannak pozitív és negatív oldala is Ibrahimovic leigazolásának, kétségtelen klasszis, de ezt még aki a cikket eredetileg megírta sem gondolta h 10M-ért mozdítható...

20M-et kiadni pedig ostobaság lenne, Ibra már idős, a fizetésével meg sebbe rúghatnánk magunkat és az eddig elkezdett pénzügyi modellt, nem Ibra kell nekünk.

champion30 2013.04.22. 15:21:32

@csakajuveésalex: Felrertettel, es kiragadtal egy mondatot a szovegbol! leirtam hogy miert nem akarom vissza Ibrat a csapatba! Arra akartam felhivni a figyelmet hogy legyen mar bennunk egy kis gerinc es ne loholjunk senki utan aki egyszer mar cserben hagyott minket es akinek egyszer nem voltunk eleg jo! Vannak mas alternativak is a piacon elhiszem te is es mindenki egy golvagot akar a csapatba vegre de az elveinkbol ne adjunk alabb! Abba nem akarok belemenni ki mekkora Juventino, en '96 ota szoritok a csapatnak mikor BL-t nyertunk az Ajax ellen oriasi volt, vagy mikor egy evvel kesobb kikaptunk a Dortmund-tol, Alex sarkazasos golja utan felcsillant egy kis remeny de kikaptunk es konnyeztem mert gyerekkent egyszeruen nem tudtam felfogni hogy a csapatom (ami a vilag legjobbja volt akkor) kikaphat...
Es a tavalyi bajnoki cim mikor megnyertuk Angliaban dolgoztam(aznap este is) es nem nezhettem a meccset csak mikor kileptem az etterembol lattam meg a telefonomon ugraltam es kiabaltam oromomben, neztek is a csicska angolok hogy mi bajom van de kit erdekelt akkor az Oreg holgy ujra bajnok lett! :) Es Del Piero nekem is orok kedvencem. Gyerekkent az o cseleit probaltam utanozni( mar amennyit lathattunk tole mert ugye Magyarorszagrol nem sok olasz meccset lehetett latni a tv-ben akkoriban)es O volt az aki miatt megszerettem a Juvet egyaltalan! A fura hajviselete kopasz csak elol meg volt hagyva a frufruja oriasi volt akkor, es mellette a vegletekig szereny, csak a focival foglalkozott egy zseni volt es meg ma is az! Hat alig tudtam felfogni hogy itthagy minket pedig mindenki tudta hogy ez eljon egyszer...

csakajuveésalex 2013.04.22. 16:45:52

@champion30: Nem akarlak én félreérteni csak felb..a az agyam ez a ki juve drukker ki nem kérdés.Nem feltétlenül feléd irányult a kirohanásom.Ha megbántottam valakit akkor megkövetem.Ennyi.
Sajnálok minden juventinot aki nem lehetett ott azon a meccsen , mert mindenki megérdemelte volna , hogy láthassa a mi "igazi lovagunk" búcsúját megkoronázva a 3 csillaggal.Sokan miatta szerettük meg ezt a csapatot én személy szerint a focit (nézni) is.
Köszönettel tartozom neki.Nem Ibra az aki az általa keletkezett űrt be tudná tölteni és nem is érdemelné meg soha a 10 -es számú mezt.
Én személy szerint két játékost látnék szivesen JUVE mezbe Aguero és Neymar.(na ezért is kapni fogok) Ők azok akikben nagy dolgokat látok a jövőre nézve.Sajna egyik se fog soha ide jönni és csak egy ábránd marad.
Na mindegy.Ha jön Ibra ha nem én JUVE szurkoló maradok és remélem ti is.

fmsteve 2013.04.22. 17:23:56

@hellan:

A kora nem hiszem h gond lenne, mert ha csak az elmúlt 6 évben látott legrosszabb formáját hozná nálunk mondjuk 3 éven keresztül akkor is legalább 63 gólt lőne szezononként. Ha meg átlagos nyújtana akkor meg 78at.

Egyedül a fizetését nem tudnánk kifizetni, ha csak nem adna alább az igényeiből. Lényegesen :)

hellan (törölt) 2013.04.22. 18:51:19

@fmsteve: Ha 10M-ért jönne, max évi 5M-es fizuért felőlem alá is írhat még ma, de lássuk be h a PSG ennyiért nem adná el és Zlatan is amennyire pénzéhes ilyen fizuba nem menne bele. :)

fmsteve 2013.04.22. 18:59:47

@fmsteve: A számok természetesen 3 évre értendők :P

Atatulpha 2013.04.23. 11:24:43

Ibraval kapcsolatban érdemes megnézni, hogy Drogba hány évesen nyert BL-t. 34. Szóval Ibrában is lehet még 3 nagyon jó év. A fizikumuk nagyon hasonló és Ibra tehetségesebb is, mint Drogba.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (766) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9196) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2223) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6837) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3885) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (219) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása