Conte csak a Pescara elleni mérkőzésre koncentrál

Antonio Conte megerősítette, hogy Marco Storari kezd majd a Juventus kapujában a Pescara elleni bajnoki találkozón.

Conte Antonio.jpgGigi Buffon, akit sok kritika ért a Bayern Münchentől kapott két gólért, valamint a hét során megfázással is küzdött, így pihenőt kap a szerdai sorsdöntő Bajnokok Ligája negyeddöntő előtt.

"Holnap Storari áll majd a kapuban." - nyilatkozta Conte a pénteki sajtótájékoztatón. "Gigi betegségtől szenvedett már az Inter elleni mérkőzés után, s ez rosszabbodott a Bayern meccs után."

"Mögötte egy kiváló kapus áll, aki első számú játékos lenne bármely másik Serie A klubnál. Ha nem rendelkeznék garanciával egy olyan játékos személyében, mint Storari, úgy áldozatot kellene kérnem Gigitől."

Conte gyorsan egyértelművé tette, hogy nem szándékozik felelni a Bajnokok Ligája negyeddöntővel kapcsolatos újságírói kérdésekre.

"Csak a Pescaráról fogok ma beszélni, mert ez a mérkőzés jelenti a jelenünket." - folytatta Conte. "Egy olyan mérkőzés lesz, amely egy lépéssel közelebb visz majd bennünket a Scudettóhoz, amennyiben sikerül győznünk."

"Nem vehetjük úgy, hogy eldőlt minden. Komoly előnyünk van az ellenfeleinkkel szemben, de összpontosítanunk kell egészen addig, míg a matematika mást mond majd."

"A holnapi győzelem nem fontos, hanem nélkülözhetetlen számunkra. Ha zsinórban másodszor is meg tudnánk nyerni a bajnokságot, az rendkívüli és csodálatos volna."

Conte védelmébe vette játékosait és a klubot a rengeteg kritikával szemben, amelyet a Németországban elszenvedett vereséget követően fogalmaztak meg velük szemben.

"Nem szabad elveszítenünk a realitásérzékünket. 17-18 hónap leforgása alatt elhódítottuk a Scudettótt és a szuperkupát, vezetjük a bajnokságot, elértünk az Olasz Kupa elődöntőjébe, s most a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe is."

"Két hetedik helyezést követően szedtük össze magunkat."

"Sem én magam, sem a klub, sem a játékosok, s legfőképpen a szurkolók sem feledkezhetnek meg erről. Meg kell érteniük, hogy valami különleges történik. Győzni egyáltalán nem egyszerű."

A csapat összeállítására fordítva a szót, Contét arról is megkérdezték, hogy volt-e bárki a játékosok közül, aki egy lélegzetvételnyi pihenőt kért tőle. 

"Nem hiszem, hogy akadna bárki is, aki odajön hozzám, s azt mondja, hogy fáradt, mivel én hozom a döntéseket. Ha valaki így tenne, azzal öngólt rúgna, mivel ez azt jelentené, hogy az illető a Bayern München ellen is fáradt lesz."

Conte nélkülözni kényszerül az eltiltását töltő Andrea Barzaglit és Giorgio Chiellinit, míg a hírek szerint Claudio Marchisio és Andrea Pirlo a kispadról kezdheti majd a bajnoki mérkőzést.

"Kwadwo Asamoah és Luca Marrone bizonyosan játszani fognak. A ghánai játékos nehéz időszakon ment keresztül az Afrikai Nemzetek Kupáját követően, de számítottam rá, hogy így lesz. Ha vissza tudnám fordítani az idő kerekét, adnék neki 10 nap pihenőt."

A Sky Sport Italia értesülései szerint a Juventus várható kezdőcsapata így fest majd: StorariBonucciMarronePelusoLichtsteiner, Vidal, PogbaGiaccheriniAsamoah; Vučinić, Giovinco.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr715202121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juventus71 2013.04.06. 10:34:44

Sima győzelem lesz (remélem). Különösen örülök, h Storari és Marrone is játszani fog.

GLB 2013.04.06. 12:58:43

@juventus71: Én is nagyon remélem,hogy sima lesz de nagyon rossz érzésem van a meccsel kapcsolatban.Nem tudom miért de így érzem.

Goku06 2013.04.06. 13:15:30

BL meccsek környékén mindig szenvedünk, lehet csak egy X lesz...
egyébként az tetszik hogy pihennek a középpályások a Bayern elleni meccs előtt.. remélem a hétvégén bajnok lesz a bayern, aztán talán nagy pofával érkeznek Torinóba.

babo0410 2013.04.06. 15:13:24

@Goku06: Lehet, hogy csak egy X lesz a Pescara ellen? Nem nyerünk, nagyon mérges leszek!
Amúgy megvan a válasz, hogy miért nézte be Buffon a két gólt a Bayern ellen. Beteg volt. Lehet Storarinak kellett volna játszania? Remélem szerdán már rendben lesz!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1842) bajnokság (3028) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (779) elemzés (40) előzetes (769) Európa Liga (118) felkészülés (116) hírek (1563) játékosokról (9261) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2268) meccsek (3723) mercato (3919) nyilatkozat (6902) Olasz Kupa (290) összefoglaló (346) pletyka (3921) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (164) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (236) video (138) Címkefelhő
süti beállítások módosítása