A Cagliari elleni keret

Serie A logo.jpgA Torino FC elleni Olasz Kupa-továbbjutást követően, s a szusszanásnyi téli pihenő előtt a Juventus a Cagliari otthonába látogat, hogy onnan három bajnoki ponttal térjen haza, s így tartsa a lépést az éllovas Napoli együttesével.

A hiányzók listája eddig sem volt rövid, hiszen Gigi Buffon, Juan Cuadrado, Mattia De Sciglio és Benedikt Höwedes már huzamosabb ideje nem áll Massimiliano Allegri rendelkezésére, de a névsor most Claudio Marchisio nevével bővült, mivel a középpályás a Torino elleni hétközi kupacsata során sérült meg.

A két csapat legutóbb augusztusban, a bajnokság nyitó fordulójában mérkőzött meg egymással, s a hazai pályán játszó Juventus akkor Mario Mandžukić, Paulo Dybala és Gonzalo Higuaín találataival aratott fölényes, 3:0-ás győzelmet a Szardínia szigetéről Torinóba látogató vendégcsapat ellenében.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Pinsoglio, Szczęsny, Loria

Védők: Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Rugani, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Khedira, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur

Támadók: Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Mandžukić,  Bernardeschi

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7613552645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvetto 2018.01.06. 18:07:43

@tibbyjust: ? :)

Bár teljesen elégedett vagyok Szczęsny teljesítményével, ettől még nem tetszik, hogy továbbra sincs ott G1G1 neve. :( És még csak nem is az van, hogy ezzel így esetleg szoknám a gondolatot...

Fino Alla Fine!!!

giorgio007 2018.01.06. 18:52:28

Szép nap ez a mai. Az izé x-elt, a romák egyelőre 2-vel obiznak otthon. Lár, hogy afrika nyert, de annyi baj legyen :D

I love JU 2018.01.06. 19:04:25

Marchisio seruleserol mit tudni?

Juvetto 2018.01.06. 20:10:00

A hivatalos kezdőnk:

Szczęsny - Barzagli, Benatia, Chiellini, Alex Sandro - Khedira, Pjanić, Matuidi - Bernardeschi, Higuaín, Dybala

pedronegroo 2018.01.06. 20:11:42

@Juvetto: Én meg arra leszek kíváncsi ha Csöcsnyi Gigi "utódja" akkor ki lesz a lengyel utódja már mint jövőre. Azért a lengyel mögé padozni szerintem nem nagyon vágynak nem ugyanaz mint ha Buffon mellett/mögött kellene dolgozni szóval jövőre a kapus poszton duplán is gyengülünk bár vigasztal hogy másnak sincs Buffonja és nem is volt csak nekünk! :)

m.martin91 2018.01.06. 20:16:33

@pedronegroo: Ha Marottából indulunk ki, akkor Marchetti lesz az ingyen, hogy még véletlenül se kelljen pénzt adni egy cserekapusért. Lehet még itt kapusgond Buffon visszavonulása után.

pedronegroo 2018.01.06. 20:18:51

Ez már a huszonötödik féle kezdőnk és még így is verünk mindenkit a Napoli meg gyakorlatilag ugyanazzal a 11 emberrel tolja végig, nem kérdés hogy melyik csapat fog hamarabb elfáradni.

pedronegroo 2018.01.06. 20:22:14

@m.martin91: Szerintem is lesz gond de az nem Csöcsnyi lesz hanem a helyettese mert oda biztos hogy csak egy bohócot fogunk találni. Szóval ha lengyel ne adja hosszabb távra lesérül az elég para lesz.

Juvetto 2018.01.06. 20:40:25

@pedronegroo: Ez mondjuk egy elég érdekes felvetés. Eddig el voltunk kényeztetve ebből a szempontból.

danimester1 2018.01.06. 20:48:21

Forza!Ki kell használni az "üldözők" botlását!

The king of alibis 2018.01.06. 20:50:54

Lassan Bernardeschiből jobbhátvédet farag Allegri.

Mitya10 2018.01.06. 20:54:50

Nagyon kevés kellett szép szabi volt!

Rikoo 2018.01.06. 20:55:04

@The king of alibis: Szerintem ez támadásban 3-3-4 lesz megint, többször volt ez a Serie A-ban.

Rivendell 2018.01.06. 20:56:15

Pjanic tuti beverte volna....szép kapufa volt,csak így tovább

Mitya10 2018.01.06. 21:02:32

Bernának milyen valosa van már omg xD

Alex8610 2018.01.06. 21:02:44

Azt a kurva milyen lövés volt ez

Rivendell 2018.01.06. 21:03:17

3. kapufa már csak befelé fog menni

MdewC 2018.01.06. 21:04:54

Jól toljuk, kár a 2 kapufáért.

Juve!

Rivendell 2018.01.06. 21:04:59

Nem lesz ez könnyű mérkőzés

Rikoo 2018.01.06. 21:07:19

Nagyon jó a csapat most, rosszkor jön a téli szünet.:(

The king of alibis 2018.01.06. 21:09:12

@Rivendell: ott van. Pjanic tényleg beverte.

Alex8610 2018.01.06. 21:12:29

Ez Buffonos védés volt

MdewC 2018.01.06. 21:12:47

@Rikoo: sztem csak kiadunk mindent, pont a szünet miatt, nincs fék. Viszont jól fog jönni egy kis pihenés, úgy gondolom.

Szerencse kellene a mai meccsre!

Juventino86 2018.01.06. 21:12:48

A lengyel nagyon komoly teljesítményt nyújt az elmúlt meccseken.

patrik1112 2018.01.06. 21:12:50

A lengyel kezdi megmutatni miert tartjak jo valasztasnak mint utod.. igy tovabb!

Rikoo 2018.01.06. 21:13:26

@The king of alibis: 16 nap múlva lesz a következő meccs. Most téli szünet jön.

MdewC 2018.01.06. 21:13:50

Csak Higu szokna le végre ezekről a suta lövéseiről...

The king of alibis 2018.01.06. 21:17:22

Higuain minden, csak nem klasszis csatár.

MdewC 2018.01.06. 21:20:22

A PROFESSZOR 2. életmentő szerelése!!!

Hihetetlen az öreg, kell még ebbe a csapatba!

MdewC 2018.01.06. 21:22:21

Bocsánat, de az anyád p.csáját Khedira, minden passza hátrafelé megy!

Rikoo 2018.01.06. 21:29:11

A meccs nagyon jó, de a Juventus védelme katasztrófa.
Szczesny a meccs legjobbja!!

Gyori_Juventino 2018.01.06. 21:30:38

Berna-t többet kéne játékba hozni.

Rivendell 2018.01.06. 21:30:54

Jöhetne majd Costa

Gyerekek ilyenkor látszódik Cuadrado hiánya...semmi kreativitás,legalább ő bárkit megtud verni

The king of alibis 2018.01.06. 21:31:02

Csöcsny tart minket meccsben.

BellaDona 2018.01.06. 21:31:52

Gyenge csapatok ellen mindig vergődjünk.

danimester1 2018.01.06. 21:32:17

Jöhetne Mario Gonzalo helyére!Akár már a félidőben.

Rivendell 2018.01.06. 21:33:51

Nálunk miért lukszus kapura lőni?

MVPP 2018.01.06. 21:34:05

A középpályán egyelőre nyeri a meccset a Cagliari, aminek köszönhető a sok helyzet.

Romagna nagyon magabiztosan játszik, nagyon sokat fejlődött ősz óta.

The king of alibis 2018.01.06. 21:34:05

Bernardeschit Lófejű helyezkedése teljesen kivonja a játékból. Nem lehetne inkább őt kirakni a szélre, hogy senkit se zavarjon, ha már lecserélni vagy padoztatni nem lehet?

patrik1112 2018.01.06. 21:34:18

Barella nem tolja rosszul

mrdel 2018.01.06. 21:34:30

Ezek ütnek, rágnak, taposnak. Élen jár ebben a cagliaris cigányrídi - nem értem miért nem kapott még lapot.

Rikoo 2018.01.06. 21:35:51

@MVPP: Ez Bernardeschire is igaz. Rengeteget fejlődött!
@mrdel: Jól csinálják, így van csak esélyük. Nagyon jó meccs.

Juventino86 2018.01.06. 21:36:25

Ez most furán fog hangzani, de szerintem le kéne hozni Dybalát, és a helyére jöhetne Costa. És akkor lenne két rendes szélsőnk. Sajnos, ha Dybala a pályán van, akkor semmi tervszerűség nincs a támadásainkban. Odaadjuk neki a labdát, aztán majd lesz valahogy. Oké, szép volt a kapufa, de mezőnyben sajnos nem az igazi. Bernardeschiben pl ma sokkal több dinamizmus van. Mandzukic is simán jöhetne Higu helyett. Costa - Mandzu - Berna, ennek a három embernek kellene elöl játszania!!!!

giorgio007 2018.01.06. 21:38:36

Én már csak a kupameccs utáni 2 nap pihenő miatt is nyögvenyelős meccsre számítottam. Nem tévedtem.

Fabio83 2018.01.06. 21:39:28

Első félidő legjobbjai Barza és Csöcsni volt. Ide bizony agresszívabb játék kellene.

JuventusFanatikus 2018.01.06. 21:39:48

Szczęsny elképesztő miket véd...

Cannavaro 2018.01.06. 21:42:47

Elég gyatra a kreativitás elől, és Benatia is rossz napot fogott ki! Viszont Szczesny, ma bizonyítja, hogy Buffon kapuja nem süti a hátát!! ;)
Khedira.... Na hagyjuk...
Egyszer oda adnám már, a bal karom tőből, egy 4-2-3-1 es Lichti,Benatia,Chiello, Sandro - Pjanic, Matuidi - Berna,Dybala,Costa - Higany Felállásért..

GGábr81 2018.01.06. 21:43:00

@MdewC: Én speciel összesen 4 passzára emlékszem, az nem sok, de egyik sem hátra ment. Kettő ebből 16 környékén jó helyzetben találta Higut, de amaz elbaltázta, egyet Bernát kapott a szélén, utána felrúgták, egyet a professzornak adott oldalra. Biztos volt több is, de amikre én emlékszem, azok pont nem hátra mentek.

Rikoo 2018.01.06. 21:44:19

Szerintem már kijelenthetjük, hogy a lengyel méltó utódja lehet Buffonnak a kövőben, mert a képességei adottak.
Nem olasz, de a Serie A-ban világklasszis szintet hoz, szemben azzal ahogy a Premier Leagueben védett.

m.martin91 2018.01.06. 21:45:36

@Rikoo: Azért még óvatosan ezzel. Ezt én mondom, aki kb. az egyetlen ember volt a blogon, aki örült Szczesny érkezésének.

MdewC 2018.01.06. 21:45:55

@GGábr81: én csak a hátra passzokat láttam... :))

Cannavaro 2018.01.06. 21:46:23

@Rikoo: Náluk, elég nehéz jól játszani...
Míg Wenger van ott, semmit nem fognak nyerni már!

ejhaa 2018.01.06. 21:46:53

Khedira nyilván homály, pl. most sem mert odalépni...nade Sándorunk talán még mélyebben van, cagliari az ő oldalán jött el legalább 3-szor

GGábr81 2018.01.06. 21:47:27

@MdewC: lehet, hogy csak azt akartad látni? ☺

Rikoo 2018.01.06. 21:47:28

@m.martin91: Ezért is írtam, hogy lehet.:-)

Cannavaro 2018.01.06. 21:48:08

@ejhaa: Sandro, magához képest, rettentően lassú, és körülményes!

MdewC 2018.01.06. 21:48:36

@GGábr81: inkább csak kiakasztott pár hátra passza. ;)

JuventusFanatikus 2018.01.06. 21:50:07

@Rikoo: Engem a mai teljesítményével teljesen meggyőzött. Még szokni kell majd, hogy Ő áll a kapuba, de szerintem örülhetünk, hogy lesz az utód.

MdewC 2018.01.06. 21:50:11

Na, közben Pado szét szerelte Bernardunkat... Remek!

Juventino86 2018.01.06. 21:51:00

Ma Sandro is nagyon gyenge...

Juventino86 2018.01.06. 21:52:53

Ilyen cserét akartam, de nem ezen az áron :( sajnálom Dybalát

The king of alibis 2018.01.06. 21:53:01

Nehogy a lófejű bohócot hozd le. ááááááá miért is.

MdewC 2018.01.06. 21:54:21

Ez mennyi sérülés lehet Dybalanak?

2-3 hét? Hónap? Angolok elleni BL-re vhogy össze kellene drótozni.

Juventino86 2018.01.06. 21:54:35

Berna meg törleszt... Baj lehet még ezen a meccsen...

Rikoo 2018.01.06. 21:55:49

@MdewC: Attól függ melyik izomrost sérült meg és mennyire.

James Zabiela 2018.01.06. 21:57:28

Bízzunk benne hogy nem komoly a dolog!

MdewC 2018.01.06. 21:57:30

Nem kellett volna sok Costa góljához...

Gyerünk!

danimester1 2018.01.06. 21:58:04

Remélem Dybala nem komoly.Nem tudom mi van ma velünk,de egyelőre nem megy és a 433 sikeresebb lesz a 2 szélsővel.

MaRcika 2018.01.06. 21:58:41

@m.martin91: én is örültem a lengyelnek hé

Rivendell 2018.01.06. 21:58:43

Khedira egy dekat nem passzol előre...-1 ember,na ma nem szerzünk gólt

ejhaa 2018.01.06. 21:59:34

benne van, hogy ma mi is leszakadunk kicsit a napoli-ról

khedira is off...f.sza

Rivendell 2018.01.06. 21:59:50

@Rivendell: cseréljük is le,már csak agyrázkódás miatt is

Juventino86 2018.01.06. 22:00:28

Khedira helyett akkor jöjjön Bentancur

Rikoo 2018.01.06. 22:00:29

B+ ez azért nagyon kemény volt.

Juvetto 2018.01.06. 22:00:42

Csöcsnyih olvassa a blogot...

Juventino86 2018.01.06. 22:00:56

Mandzu? Akkor 4-2-3-1 jon

Gyori_Juventino 2018.01.06. 22:01:03

Jöjjön MAndzsu csak verekedni be.

Cannavaro 2018.01.06. 22:01:13

Eskü erre gondoltam! Khedi le, Mandzu be, és 4-4-2! :D

Rikoo 2018.01.06. 22:03:06

@juve1986: Ez 4-2-3-1 lesz ahogy látom.

ejhaa 2018.01.06. 22:06:13

jön a turbán:D szokásos

Patricco 2018.01.06. 22:06:51

Ott folyt a ver rendesen

MdewC 2018.01.06. 22:06:55

Na, tényleg Csecsnyi a meccs embere, kinyírta Samit!

Közben Pjanic átvette Higu sutaságát, se a kaput nem találja, rossz passzok, labda eladások, nagyon idegesítő ezen a meccsen.

Most már csak Giorgio turbánjában bízom, egyedül így van esélyünk ma gólt szerezni.

Rivendell 2018.01.06. 22:07:00

Fújnak le,ez 0;0 marad,ezért még felesleges leserulnie a fél csapatnak

Juvetto 2018.01.06. 22:10:50

Giorgionál lassan bejelentkezik a Guiness. Ennyiszer még egy török sem viselt turbánt.

The king of alibis 2018.01.06. 22:13:51

Ezt a szánalmas pojáca Higanyt a nyáron el kell adni a picsába.

malloy_ 2018.01.06. 22:14:56

Ezt már Allegri is elb@szta. Senkinek nincs meg a posztja

The king of alibis 2018.01.06. 22:17:02

Fedeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
Costa gólpassz Berna gól
NAgyon megérdemelte

Juventino86 2018.01.06. 22:17:18

Pavoletti hiába szimulált :):) grata, remélem nem lesz videó

pedronegroo 2018.01.06. 22:17:48

Megérdemelte már a favágó banda!!! Ez az!!!

babo0410 2018.01.06. 22:18:22

BERNA!!!! Nagyon bírom őt.

Alex8610 2018.01.06. 22:18:40

Mit dumál megint Egri? Omg

Juventino86 2018.01.06. 22:18:58

Egri egy barom... Kit érdekel a fair play? Itt nyerni kell bármi áron

patrik1112 2018.01.06. 22:19:00

Ezt a faszkalap egrit minek engedik Juve meccset kozvetiteni..

Rikoo 2018.01.06. 22:19:08

Ez a könyöklés piros gyanús volt.
Ezt az Egrit meg ki kell b@szni a DIGI-től. Gusztustalan, elfogult sz@r ember...

ejhaa 2018.01.06. 22:19:17

őszintén letudom s.arni, hogy nem rúgtuk ki, és még be is vertük mellette

Lord Viktor 2018.01.06. 22:19:22

Nem Fair Play-díjas gól, de attól még szép. :D

Hopka Zoltán 2018.01.06. 22:20:17

Verjünk még vagy 2-t, hogy Egri ne dumálhasson...

MdewC 2018.01.06. 22:20:41

Ez az! Lehet meg kellett volna állni, nem tudom, de lehet ezen a gólon múlik a bajnokság! Miről beszélünk?

Jól tettük, hogy nem álltunk le. Benatia nem volt szándékos könyökös, vagy minden ilyen szitut lefújnak? Egri meg olt minket, ahogy tud... Legyen meg a napi öröme, csak nyerjünk.

Patricco 2018.01.06. 22:20:48

Ez tizinek kene lennie

The king of alibis 2018.01.06. 22:21:13

Sírjál egri, sírjál.......te bohóc.

Gyori_Juventino 2018.01.06. 22:21:16

1 Szimulált Pavoletti
2 Berna hová tette volna a kezét?

Vega88 2018.01.06. 22:21:36

Ez az Egri egy fogalmatlan barom komolyan mondom...

Alex8610 2018.01.06. 22:21:39

Megint eza csúnya Juventus mert nekünk csak így megy

Juventino86 2018.01.06. 22:21:55

5-4-1, ordította a mester :)

The king of alibis 2018.01.06. 22:22:00

Minek viszi le Bernardeschit? S a pojáca 90 millás lufit miért nem lehet levinni?

ejhaa 2018.01.06. 22:22:21

egri a plafonon muhaha

kemény negyed óra elé nézzünk

Kukszi 2018.01.06. 22:22:46

Egrit valaki bekussoltathatná!
Pavoletti gól után hogy felugrott...
A gól az gól! Kiharcolják remelem a győzelmet

vágóistván 2018.01.06. 22:23:23

hát szerintem meg maradjunk csöndben...ebből a két szituból így kijönni.ha forditva lenne meg itt vernétek a tam-tamot.

giorgio007 2018.01.06. 22:23:49

Az szép, ha negyed órával a vége előtt beállunk védekezni.

danimester1 2018.01.06. 22:24:23

Ha valaki találkozna egri gennyládauszítóvityával baxa már jól szájba!

Patricco 2018.01.06. 22:24:23

Valaki írna levelet a diginek? Nem lehet ennyire elfogult egy csapat iránt egy kommentátor... vagy be hangoztassa

epaska 2018.01.06. 22:24:52

@The king of alibis: Konkrétan nem emlékszem egy jó megmozdulására sem...

mrdel 2018.01.06. 22:25:57

Ez a f.sz egri milyen meccset néz?
Benatia könyökösnél előnyszebályt adott a bíró, mert ment tovább a hazai akció.
A szimultán kis csatár meg egyből felpattant, mikor kapták a bogyót.
Bernandeschi kezezése hol érne 11-est te ember?
Nézd vissza másnap!

babo0410 2018.01.06. 22:26:34

Nálunk is volt egy ilyen eset, mikor a Cagliari nem lőtte ki a labdát. Akkor meg?

Juventino73 2018.01.06. 22:26:40

Egri Viktor a húha anyád... ! Meglátogatnám és szíven b@sznám..., mármint az anyját.

Rikoo 2018.01.06. 22:27:20

Remélem felfüggesztik ezt a f@szt a diginél.

bianconero78 2018.01.06. 22:27:49

Sokan sokszor szidták Egrit,nekem eddig különösebb bajom nem volt vele,de..Ez az összeesküvés elmélet,meg rovott múltú együttes duma..Hát anyádat,azt......

The king of alibis 2018.01.06. 22:29:27

Szörnyű meccs. Kb. Mb1 színvonalú.

ejhaa 2018.01.06. 22:30:39

@Patricco: állítom a csókát direkt rakják be juve meccsek alá, most vagy őt büntetik ezzel(ugye ma is), vagy minket. de ha őszinték akarunk lenni, neki a rosszabb nagy százalékban:)

Kukszi 2018.01.06. 22:30:41

@The king of alibis:
Inkább harcias és küzdelmes meccsnek mondanám!
Nagyon felszívta magát a Cagliari

Lisandro 2018.01.06. 22:32:25

@Patricco: Az egész Digi Interes!
Baszhatod a levelet!Én már írtam nekik ezért,kb 1 éve a Face-en.
Jött is a válasz.Kizártak.

Quentin_KR 2018.01.06. 22:32:26

Highain egyre egyre kiábrándítóbb. Mára az akarat ami miatt szerethető volt oda jutatta hogy a labdát csak ellenfél kaphatja tőle mert ő bizony egyedül akar mindent.....

giorgio007 2018.01.06. 22:32:30

Jó, h nincs digim, így mindig orosz streamen nézek meccset. Legalább nem izgatom fel magam viktorkán. Sokkal stresszmentesebben a meccsek.

Cannavaro 2018.01.06. 22:34:53

Nálam, ezt a meccset elvesztettük!!! Így nem is akarok nyerni, se meccset, se bajnokságot! Nekem elegem van ebből!

Kukszi 2018.01.06. 22:36:31

@juve1986: akkor keress másik klubot :D
Ez az idei bajnokság az eddigi legnehezebb ezt az átigazolási időszak után tudta mindenki!
Forza Juve!

Rivendell 2018.01.06. 22:37:21

Higu ha jól passzol,Costa a kapuig nyargal

Higu megint valami rém gyenge

niccolo 2018.01.06. 22:37:36

@giorgio007: nézd a sport365.live.oldalt ott van magyar Digi.

The king of alibis 2018.01.06. 22:37:38

Az az érzésem, hogy csúnyán ki fogunk copni a Spurstől

Rivendell 2018.01.06. 22:38:46

Nyáron elviselnek meg egy igazi befejezőt,mert dybala és mandzu sem az

Rivendell 2018.01.06. 22:39:45

@The king of alibis: szerencsére a nagyok ellen jobban szoktunk játszani

Juventino86 2018.01.06. 22:41:25

Egri elmebeteg, ez nyilvánvaló. Pavoletti szimulált, a gólnál azonnal felállt, nem volt semmi baja. Jól tettük, hogy nem rúgtuk ki. :)
Sportszerűség? Kit érdekel, győzelmek kellenek!!!!!!! Én ugyanúgy örülök ennek is. Costa, Berna, Csöszni, Barza és Pjanic jók voltak. Sajnos Sandro gyenge volt, Khedira és Higu meg egyenesen értékelhetetlen. Nagyon várom vissza Cuadradót.
A lényeg, hogy nyertünk! :)

Ádám.84 2018.01.06. 22:43:00

Na most vki mondja meg, hogy szabályos volt-e a gól és tizi volt-e.

epaska 2018.01.06. 22:43:42

Néha elgondolkozom azon, hogy mi vagyunk ilyen gyengék vagy ezek a fos olasz csapatok ennyire jók??

Rivendell 2018.01.06. 22:44:09

Khedira helyett az urut miért nem lehet kezdetni? Ő nem csak hátrafelé passzol

MdewC 2018.01.06. 22:44:41

BE KELLETT LŐNI! Jól tettük, ez egy profi sport, nem volt akkora szabálytalanság, hogy meg kellett volna állítani a labdát. Más se állt volna le ellenünk!

Hányszor taposnak és faragnak szét minket, lapok nélkül, most mi jöttünk ki jobban! Kell a "gyilkos ösztön", különben nem marad esélyünk a nápolyiak ellen.

Viktor meg kit érdekel? Hörögjön nyugodtan, hidegen hagy.

Szép volt!

Alex8610 2018.01.06. 22:45:29

Hihetetlenül felbaszott eza gyökér hogy nyilatkozhat ilyeneket elő adasban? Rovottmultu meg osszeeskuveselmelet? Felhoz egy már megnyert Torino elleni Kupa meccset meg a mait? Miért kellett volna megallnunk a Cagliari megallt? Érdekes a gól után egyből felpattant a csávó. Hagyjuk már

RuidaRobert 2018.01.06. 22:45:33

Barna nagy arc, a mezt és a nadrágot is bedobta a közönségnek :)

danimester1 2018.01.06. 22:45:57

@juve1986: A szezon elején a VAR pont ellenünk volt!Az volt a baj,ezért is vezethet a nápolyi.Ez a rendszer akkor lenne igazságos ha tényleg minden esetet visszanéznének.A sportszerűtlenségről csak annyit, hogy ők sem rúgták ki a labdát,a gól előtt pedig előnyszabályos szitu után szereztük meg a labdát.A tizi kérdéses,de majd a lassítások után okosabbak leszünk.

Rivendell 2018.01.06. 22:46:35

Nyáron sandro mehet,aki 60-70m lerak erte ,asa idén messze jobbat nyújt

giorgio007 2018.01.06. 22:47:23

@niccolo: köszi, de akkor egrit kell hallgatni. ártana vérnyomásomnak és a környezetemnek :D

Alex8610 2018.01.06. 22:47:34

Érdekes a stúdióban másképp látják...

Juventino86 2018.01.06. 22:50:00

@Rivendell: +1. Ha nem javul Sandro formája, el kell adni jó pénzért.

MdewC 2018.01.06. 22:50:03

@Ádám.84: A stúdióban egyiket se értékelték szabálytalannak!

@Juventino86: Pjanic nem játszott jól! Sőt, borzalmasan gyenge volt!

A Tottenhamet pedig meg kell verni 2 meccsen!

The king of alibis 2018.01.06. 22:50:29

@Rivendell: lol
Sandro gyengén is magasan jobb Asánál

Rivendell 2018.01.06. 22:52:52

@The king of alibis: nálam sokkal stabilabb asa idén,védekezésben jobb,támadásban meg 1 szint,miután Sanyi brutálisan esik vissza

delpi0823 2018.01.06. 22:54:23

Azert ez mindennek a teteje amit egri muvel a digin,mit vont ketsegbe egyaltalan a mi golunknal a budoa patkany?,mikor a cagliari nem rugta ki a labdat mert helyzetben voltak utana es akkor mi mi a retkes sza.....ert rugnank ki ha ok sem teszik?,a tizenegyes sztem az volt de a kezezeseket mindegyik biro mashogy iteli meg hogy szandekos volt v nem,de azert o mar osszeeskuves elmeleteket meg szinte lecsalozott minket,ilyet egy kommentator hogy tehet meg mar nem azert?

Rikoo 2018.01.06. 22:54:44

@Rivendell: Asamoahnak is vannak nagyon nagy homály meccsei, idén is. Persze jobb, mint tavaly volt.

Ádám.84 2018.01.06. 22:55:15

@MdewC: az érdekes. Sportszerűtlennek mindenesetre én sem éreztem, más sem állt volna meg.

Rivendell 2018.01.06. 22:55:26

Ha dybala hosszabb távra esik ki,akkor Costa helyette kezdőbe és Cuadrado jobbra Costa helyette ,végre lenne egy lendületesebb játék.

Higunak van max 2 éve azt hali,lassú és körülményes,gyorsabb meg mar nem lesz

Juvetto 2018.01.06. 22:55:39

Tovább toljuk a rekordunkat: Immáron 24 egymást követő, idegenbeli meccsen szereztünk legalább 1 gólt.

Jó pihenést a Srácainknak!

Ádám.84 2018.01.06. 22:56:30

@Rikoo: én idén nem látok nagy különbséget köztük, és talán nem hiába nem akarják Alex Sandrot most télen megvenni.

Rivendell 2018.01.06. 22:57:05

@Rikoo: idén homály a full jobbunk,szerencsére sandro- asa-mandzu 3-as egyike kihúzza a a obbit a xarbol,de egymás után 1x egyik sem képes rá:-(

GGábr81 2018.01.06. 22:59:25

@Alex8610: pont ugyan ezek forogtak az agyamban. Nagyon idegesítő volt a célozgatása. SZABOTÁZS hát ott azon már örjöngtem. Vicc ez az ember. Milyen kirúgni? Sehol nem rúgják már ki. Nem is tudom, valamelyik Barca bl meccs után volt erről téma, hogy rengeteg csapat lenyilatkozta, hogy nem rúgják ki. A bíró dolga eldönteni.
Kétes ítéletek születtek és még szarok is voltunk, de 3 pont mennyünk tovább, tévednek még ellenünk is. A tévedés mindig a foci velejárója lesz.

Rikoo 2018.01.06. 22:59:55

@Ádám.84: Miért akarná bárki is megvenni télen?
Ilyenkor nem eladó komoly játékos, kivéve, ha azt csinálja, mint Coutinho.
Eljött az átigazolási időszak és ő kijelenti, hogy többet nem lép pályára Liverpool mezben.

Ádám.84 2018.01.06. 23:01:57

@Rikoo: én úgy olvastam olasz oldalakon, hogy akár már télen is elmehet és Emerson az alternatívája a Romából, akiért 20 milliót kérnének.

Rikoo 2018.01.06. 23:02:19

@Rivendell: Mindegyiknek voltak jó meccsei. A brazil az utóbbi 1,5 hónapban bíztat volt, erre most jött megint ez a gyenge teljesítmény.
Asa pedig komolyabb szinten nem megoldás. Amúgy neki kellene ezeken a meccseken játszani, mert én azt érzem, hogy Alex Sandro motiválatlan a kisebb csapatok ellen. Mandzukic detto.

Patricco 2018.01.06. 23:03:13

@Lisandro: ez vicc a DIGI részéről....komolytalan banda

Rivendell 2018.01.06. 23:03:57

@Ádám.84: gondolom játszott a BL- Ben ergo ebben mi lenne a jó? Veszünk egy nem bevethető pótlást

Patricco 2018.01.06. 23:04:51

@Rikoo: a combizomhúzodas általában mennyi idő meg kilabalnak belőle? Mondjuk Dybala a könnyeivel küszködve hagyta el a pályát....

pott70 2018.01.06. 23:06:12

Na,ez a Cagliari nem feltartott kézzel jött ki a pályára!Lesz mit kiheverni ezt a meccset,a csapatnak is,meg nekünk szurkolóknak is.Szerintem a gólunk teljesen szabályos volt,Berna kezezése viszont tizi.Tehát kb 1-1 kéne legyen.Szét voltunk ma esve nagyon,de mégse érdemtelenül nyertünk,mert néhányan azért nagyot küzdöttek,még olyanok is akiknek nagyon nem ment.Dicséret illeti egyébként a Cagliarit is,hatalmasat küzdöttek.Ha minden találkozójukon tudnának így játszani,akkor nem a tabella vége felé tanyáznának!

Ádám.84 2018.01.06. 23:06:13

@Rivendell: ha jól tudom Emerson már felépült. Persze az újságírók fejébe nem látok bele, hogy mit miért írnak, mindenesetre azzal, hogy nem hosszabbított, rendre jelennek meg azok a cikkek, melyek a távozásával kapcsolatosak.

Rikoo 2018.01.06. 23:08:02

@Ádám.84: Télen ilyen nem fog megtörténni.

Rikoo 2018.01.06. 23:09:36

@Patricco: Fentebb már válaszoltam másnak erre a kérdésre.

Ádám.84 2018.01.06. 23:11:30

@Rikoo: szerintem meg Marotta jó pénzért simán eladná, akár télen is.

Rikoo 2018.01.06. 23:15:54

@Ádám.84: Miért adná el télen?

GGábr81 2018.01.06. 23:19:06

@Rivendell: Khedira fos, az tény. Nem is szeretem. Azonban most megvédem, mert 2- szer is leírtad, hogy nem passzol előre. Nos ez most ezen a meccsen nem igaz. Direkt számoltam. Sőt volt 3 kifejezetten ígéretes passza, kettőt Hugi rontott, egyet Berna. Mondhatni gólpasszok lehettek volna nem rajta múlt. Nah minde1, csak a tényszerűségért írom.

Ádám.84 2018.01.06. 23:24:21

@Rikoo: amiért nyáron, pénzért, 60 millió euróért, és mert pótolható Emersonnal.

Cannavaro 2018.01.06. 23:29:09

@danimester1: Nem azzal van a baj, hogy továbbvittük, és gól lett, hanem hogy az az emberke, aki ott ül és nézi, nem látja a teljesen egyértelműt, és érthetetlen! Kaptam már eleget, 2006 óta a csalózásból! Megvédtem már 1000, és 1000 esetben szeretett csapatomat mindenfelé, és ki is derült, hogy ránk húzták a vizes lepedőt, de így sosem mossuk le magunkról a mocskot! Engem ez zavar, és ebből van nagyon elegem! Nagyon gyengén nyomtuk, és a Az ellenfél érdemelte volna a győzelmet, nálam ez egyértelmű, én nem szeretek így nyerni, de ez az én hiányosságom!! FORZA JUVE!!

Rikoo 2018.01.06. 23:29:58

@Ádám.84: Hogy lenne már pótolható egy olyan játékossal aki most épült fel ACL-ből?
Az sem biztos, hogy Emersonból értékelhető futballista lesz a jövőben, láthatjuk Marchisio pályafutása is gyakorlatilag véget ért érdemben az ACL miatt.

Rikoo 2018.01.06. 23:32:19

@juve1986: "Nagyon gyengén nyomtuk, és a Az ellenfél érdemelte volna a győzelmet"
Na ez azért nagyon erős túlzás. A 23. percben 0-3 is lehetett volna a meccs, ha szerencséje van a csapatnak. Utána jöttek a problémák.

Cannavaro 2018.01.06. 23:35:31

@Rikoo: De nem mentek be!! A focit gólra játszák, és az ellenfél nem kapott meg egy szabadrúgást, amiből gólt kaptak, majd pedig nem kaptak meg egy elég egyértelmű tizenegyest! A bírón látszott, hogy tárgyal a videóbíróval, és mindkét esetben a javunkra döntött, tévesen, tehát lényegében még vissza is volt nézve... Nálam ez jelenti, hogy jobbak voltak! Érdem szerint, nálam övék a 3 pont!

Ádám.84 2018.01.06. 23:35:44

@Rikoo: ezt nem nekem kell tudnom, vagy vélelmeznem, hanem az átigazolásért felelős igazgatónak. Amit írok az nem az én álláspontom vagy kívánalnam, csupán folyton erről írkálnak.

Il Principino 2018.01.06. 23:36:01

Emberek!
ha vki gyengén játszik azt el kell adni egyből?Ne nevettessetek már :D
Ennyi erővel Dybalat vagy épp most Pjanicot is vihetné felőlem bárki!Vagy épp bármelyik gyenge napokat kifogó játékosunkat(Benatia,Rugani pl.)...Ez gyerekes felfogás nagyon,akinek nem inge ne vegye magára!!!
Sandronak meg addig örüljetek amíg itt van,utána meg menne a hápogás mert nincs minőségi bal bekk..Korábban Asamoah is mehetett volna Isten hírével a fél blog szerint!
Mindig nem lehet csúcsrajáratva játszani,egyébként is ez csapatsport,majd tavaszra leszünk "Allegrisen"kihegyezve jó szokás szerint!
Khedira-Sturaro egyébként nekem sem hiányoznának!
Korábban Barza öreg már nem kéne játszatni,Chiello úgy szint..most meg mekkora májerek voltak..és???
Néha agyfaszt kapok a sok fröcsögő,fikázó kommentől amit olvasok itt,jobbára már csak olvasok,hozzászólni kedvem sincs hasonló megnyilvánulások miatt...
Nyertünk,bár nem szépen,de csak ez számít..szezon végén ki emlékszik már erre a sintereseken kívül? :D

Rikoo 2018.01.06. 23:41:20

@juve1986: A kezezés nálam nem büntető. 14 méterről jött a beadás és megpróbálta elhúzni a kezét, ha visszanézték akkor ők is így gondolták. Meg egyébként is be kell rúgni a büntetőt, szóval 3 pontot nem érdemeltek érdemben.

Rikoo 2018.01.06. 23:42:41

@Ádám.84: Hülye pletykák, semmi több. Eladni télen a 2. legértékesebb játékosát a csapatnak megmagyarázhatatlan dolog lenne. Abban sem vagyok biztos, hogy Palmieri egyáltalán játszhatna-e a BL-ben.

Cannavaro 2018.01.06. 23:44:14

@Rikoo: Nem értünk egyet! Na mindegy! Remélem, több mint 3 ponttal nyerjük a bajnokságot, és az én lelkem is megnyugodhat... :D
Ezt a mait, nem fogom elfogadni.... :(

GGábr81 2018.01.06. 23:46:30

@juve1986: Szerinted tévesen, ezt azért tegyük hozzá. Na jó Vitya is veled van.
SZABOTÁZS!
SZÖGLET?!? SZÖÖÖGLET!?

Fabio83 2018.01.06. 23:48:01

@Rikoo: Nem kötekedésből, csak hogy mindenkinek tiszta legyen! ACL-ből nem kell felgyógyulni, inkább vigyázni kell rá, hogy ne szakadjon el! Ezt csak azért írom, mert nekem 2-szer pótolták. :)

GGábr81 2018.01.06. 23:50:08

@Fabio83: igaz, de szerintem érthető volt mire gondol

Rikoo 2018.01.06. 23:50:18

@Fabio83: És Te is élsportoló voltál/vagy?

MdewC 2018.01.06. 23:51:06

@Ádám.84: annyiban egyet értek Rikoo kollégával, hogy Sandro forma ide vagy oda, de pótolhatatlan. Pláne nem Emersonnal.

Nem jell foglalkozni mit írnak, SZVSZ SANDRO MARAD NÁLUNK NYÁRON IS! :)

Nyugodtan el lehet menteni a kommentem. :)

Cannavaro 2018.01.06. 23:51:40

@GGábr81: Ja, hogy szerinted jogos volt, hogy a könyöklést tovább engedte, és a kezezés se volt tizi... ühüm... Semmi baj, hát van ilyen... :D Jó hát, kell egy kis részrehajlás egy szurkolótól, de csak van valami határ, vagy nem?? Persze hogy nem, most bizonyítod! :D Egri Vityát, én is utálom, és most is keményen túlzásba vitte, de a tények akkor is tények, lehet csukott szemmel is tévét nézni, de akkor már mindegy ha rádiózol! ;)

Rikoo 2018.01.06. 23:53:52

@MdewC: Tolisso és Sanchez biztos érkeznek a nyáron?
Erre is azt írtad, hogy el lehet menteni.:D

Fabio83 2018.01.06. 23:57:32

@GGábr81: @Rikoo: Persze értheő volt. Annak aki orvos, esetleg ment át ilyenen. Élsportoló? Igen az szerettem volna lenni (futbalista), de az első LCA pótlásomra már 17 évesen sor került...

Rikoo 2018.01.06. 23:59:25

@Fabio83: Na látod, ezért is mondom, hogy élsportolóknál ez akár egy karrier végét jelentheti érdemben. Persze manapság már sokkal fejlettebb a tudomány.

Ádám.84 2018.01.06. 23:59:52

@Rikoo: lehet hogy csak pletyka, ezt nem tudom innen eldönteni

@MdewC: nem, nem, itt félreértés van, én nem azt mondtam, hogy el kéne adni Alex Sandrot! Csupán azt írtam le, amivel tele vannak a cikkek a neten.
Az viszont kurvára bűzlik nekem, hogy a brazillal nem hosszabbítanak, míg Asamoahnak új szerződést ajánlanak, félek hogy ez azt jelenti, hogy Alex Sandrot megfelelő összeg ellenében elengednék.

Ádám.84 2018.01.07. 00:02:38

@Fabio83: és mit lehet tenni, hogy ne szakadjon el? Ez a téma engem nagyon érdekelne, mivel egyre több az ilyen sérülés és egyeseknél ez tulajdonképpen a pályafutásuk végét jelenti, míg mások tökéletesen felépülnek belőle.

Rikoo 2018.01.07. 00:11:27

@Ádám.84: Télen ilyen nem fog megtörténni, majd nyáron kiderül mi lesz.
De az, hogy télen távozna Alex Sandro az egyszerűen nem reális.

Igazából nekem olyan érzésem van, hogy a távozása már tény, nem véletlenül nem akarja megemelni a klub a fizetését. Gyakorlatilag ezzel is több millió eurót spórolnak 1 év alatt. Az is lehet, hogy valamilyen megegyezés van a játékos és a vezetőség között.
Még egy hülye is tudja, hogy min. a dupláját kellene keresnie a brazilnak.

Ádám.84 2018.01.07. 00:13:30

@Rikoo: ez kurv@ szarul hangzik

Rikoo 2018.01.07. 00:15:32

@Ádám.84: Ez csak szubjektív vélemény.:-)
Remélem ő is kap egy 5-6 millió eurós szerződést és minden rendben lesz. Ilyen szintű játékost egyszerűen nem lehet eladni.

Fabio83 2018.01.07. 00:18:04

@Ádám.84: Ha jön a végzet, akkor semmit. De manapság már rengeteg olyan gyakorlatot végeznek a profi sportolók, amit a gyógytornából vettek át. Ezekkel a gyakorlatokkal lehet növelni az izületet tartó izmokat, reflexeket. Nyilván genetika kérdése is, de sok múlik az orvoson is, és nagyon fontos a rehabilitáció. Engem műtöttek nevesebb orvosok is, de ők is tudnak hibázni. Valamennyit fejlődik a technika, de még ma is a patella-innal való pótlás az elsődleges. Ha ez is elszakad akkor (nekem ezt csinálták) a 3 vagy 4 fejű combhajlító izmodból az egyiket fejtik le és hajtják 4 rétbe. Volt még mozaik-plasztikám és, de az még rosszabb. Szóval soha nem leszel olyan, mint előtte, néhány kivételtől eltekintve!

Ádám.84 2018.01.07. 00:36:33

@Fabio83: köszi az infókat!

@Rikoo: az lenne a legjobb, ha hozná a tavalyi formáját, új szerződést kapna és nem lépne le. Én ezzel lennék elégedett.

Fabio83 2018.01.07. 00:46:35

@Rikoo: Egyébként 13-14 éves koromban pont Caglariban voltunk egy tornán a PMFC-vel ahol játszottunk a Napolival. Nyertünk 3-1-re és én rúgtam a második gólunkat. Hatalmas élmény volt, pedig akkor még nem voltam Juve-szurker, csak azt tudtam, hogy Maradona ott játszott. Így utólag meg még nagyobb, hogy Juve-drukker lettem. Ja, és kivittek minket egy Caglari-Piacenza 0-0 Seria mérkőzésre. Hatalmas volt...

Rikoo 2018.01.07. 00:55:17

Amúgy nem tudom ki hogy van vele, de nekem Bernardeschi játéka nagyon tetszett. Ha továbbra is így fejlődik óriási erőssége lehet a csapatnak Dybalával együtt. Douglas Costa is jól szállt be a meccsbe, igaz Allegri folyamatosan kiabált vele, mert nem védekezik.
Jó lenne, ha sikerülne leigazolni még 1-2 Bernardeschihez hasonló olasz tehetséget.
Nem tudom kik lehetnek azok, de Barella és Chiesa 20 évesen komoly szintet képviselnek jelenleg ahhoz képest milyen fiatalok. És a mentalitásuk miatt tovább fejlődhetnek.
Jó lenne, ha a saját tulajdonban lévő Orsolini is jó helyre kerülne, mert a képességei alapján ő is komolyabb szintre juthatna majd a jövőben.

Rikoo 2018.01.07. 01:03:24

@Fabio83: Igen, ezek nagyon szép emlékek, nekünk is voltak ilyen külföldi torna lehetőségek többször is.
Akkor Te nyertél, mert nekem csak egy Kaiserslautern elleni egyenlítő fejesem van 14 éves korból. Utolsó perc, aztán büntetővel kiestünk.:D
De nagy tanulság volt az a német torna, mert a Freiburg csapatával laktunk egy hotelban és óriási különbség volt az ő és a mi hozzáállásunk között ez a sport iránt. Amíg nálunk mindenki abbahagyta, nem csodálkoznék, ha közülük többen is a Bundesligában játszanának.

Gyerekkorban mikor még minden ilyen dolog újnak tűnik, hatalmas élmények ezek az események. Ugye szokták mondani, hogy az első dolgok a legemlékezetesebbek általában.
Amúgy nagyon meglepő, hogy 0-0-s Serie A meccset láttál élőben.:D

Juvegaspy 2018.01.07. 01:09:13

@The king of alibis:
Azt az eget...neha mikor az ember azt hinne normalis vagy te rakontrazol..mibol szurted le h a spusrs megszivathat?
Nem arra vagyok kivancsi hogy szokasodhoz hiven szidjad,alazd a csapatot vagy a vezetoseget hanem hogy ez hogy jott?
December ota mi felmeno agba ok meg hullamoznak mint az allat es kepesek nagyon sz@r teljesitmenyre radasul a 2 csapat kozel sem azonos szint (pedig kedvelem oket)

CsJuve 2018.01.07. 01:16:32

@Juvegaspy: Ez a srác, a Khedira képpel a blog volt trollja, sas józsi vagy ki, nem?

MdewC 2018.01.07. 01:37:03

@Rikoo: kurvára összekeversz. Már csak azért is, mert ezeket babo írta, vitatkoztam vele heteket Alexis árán.

Tolissoba meg csak bíztam, mint mindenki. ;)

MdewC 2018.01.07. 01:41:03

@Rikoo: de felőlem jöhetnek. Már télen. :D

babo0410 2018.01.07. 01:44:21

@MdewC: Velem biztosan nem vitatkoztál Alexis Árán, mert én nem hittem soha abban, hogy mi Sánchezt le tudjuk igazolni. Olyanok a fizetési igényei, amit mi jelenleg nem tudunk állni. Vagy ha igen, akkor Higu, Dybala, meg ki tudja kik jogosan álltak volna sorban, hogy ők is 7-10 milliót kérnek minimum. Tehát én nem is örültem volna neki a lehetséges feltételekkel. A fizetési igényei nagyon elszálltak.

babo0410 2018.01.07. 01:53:51

@MdewC: Mondjuk azon lehetett vita köztünk, hogy lejáró szerződéssel vajon elengedik-e olcsóbban, vagy őt is pokoli drágán fogja elvinni vki.
Jelen esetben meg úgy néz ki, hogy a Cotybe igazol, ők meg szépen hülyét csinálnak az Arsenalból, és ingyen viszik nyáron. Nem voltak most kivételesen hülyék. Ez okos húzás tőlük. Egy Alexis Sánchez akárhány éves, ingyen a lehető legjobb vétel.
Kár, hogy csillagászati összegeket akar keresni.

GGábr81 2018.01.07. 08:29:23

@juve1986: nem. A könyökös az egy egyértelmű téves döntés volt a meccsen, de azért a gólt nem szabad elvenni. Szerintem azt nem is nézték vissza. Mindkét csapatnál vokt utána a labda,csomó labdaérintés, csomó idő telt el. Közvetlen nincs közé a gólhoz. Kirúgni pedig nem nekünk kellett volna, hanem a bírónak kell megszakítani a játékot.
A 11-es meg olyan dolog, hogy szinte alig van olyan egyértelmű szándékos kezezés ami biztos az. Lehet, hogy az volt, de most nem járt érte. Szerencse? Hiba? Igen, lehet. De nem gondolom, hogy csalás, hogy bunda. Ha szerinted SZABOTÁZS, akkor az ellen nem tudok mit tenni.
A hiba viszont ugyaúgy benne lesz és a kétes ítèletek a VAR ellenére. Ebből mi jöttünk ki jól, tény. Ennek ellenére örülök. És lehet nem 2 ponton múlik majd a vége, de ha igen akkor is örülni fogok.
A bírói tévedésekről nem mi tehetünk, nem a játékosok és nem a szurkolók. Ezért ne tőlük vedd el a 2, 3? pontot.

GGábr81 2018.01.07. 08:38:18

@Juvegaspy: Ha csak ezt a meccset nézzük, akkor valóban nincs sansz egy olyan csapat ellen aki agyon vissza szivatta a RMargitot. De én is bízom a sikerben, viszont annyira nem lesz könnyű.

ejhaa 2018.01.07. 10:31:59

a digi face oldalán komoly tüntetés van egri ellen, hogy ne kommentárkodjon Juve,izé, milan de talán még napoli meccs alatt sem

vimeo.com/249988738

1:10 ő szerinte szabályos, hisz kölcsönös "fogdosás" volt(mi volt ebben kölcsönös?)

Pavoletti még rá is nézz a bíróra.....

Szóval ha ez bemegy, akkor gól.

Cannavaro 2018.01.07. 19:23:54

@GGábr81: Egy szóval se mondtam, hogy szabotázs! Sosem vádolnám bundával szeretett csapatomat, ez fel se merült bennem! Se a szurkolóktól, sokkal inkább ha már el venném, inkább a játékosoktól, akik egyáltalán nem játszottak jól, És nem érdemeltek győzelmet, 1-2 kivétellel! Én a bírói ténykedésre, és a mutatott játékunkra vagyok dühös, és ilyen formában, továbbra se tudom elfogadni az ilyen eredményt!
Mindkét vitatott esetnél kommunikált valakivel(nem kérdés, hogy a videó bíróval) A spori, és nem értem hogyan lehetett úgy dönteni, ahogy! Bármennyire imádom a csapatot, nem tudok olyan győzelemnek örülni, amit szerintem nem érdemeltünk meg!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása