Tolisso: "Kapcsolatban voltam a Juventusszal"

tolisso_corentin_juventus_ellen.jpgMielőtt a Bayern Münchenhez igazolt volna, beszélt a Juventus képviselőivel, állítja a frissen Németországba költöző francia középpályás, Corentin Tolisso.

A játékos múlt hónapban hagyta el a Lyon csapatát, s bár a hírek szerint a Bianconeri is érdeklődött iránta, végül a bajor csapathoz szerződött.

"Igaz, hogy beszéltem a Juventus bizonyos igazgatóival." - mesélte a játékos a L’Équipe-nek.

"Most azonban Németországban vagyok, az utóbbi hónapokban ugyanis bonyodalmak merültek fel. A média minden nap másik klubnak ad el. Elég szórakoztató volt olvasni a felmerült csapatokat.

Tudtam azt is, hogy ha rosszul játszottam volna, arról beszéltek volna az emberek, hogy ez a távozásom miatt van, mert már nem érdekel a csapat. Nem ez volt a helyzet, de segített ez a gondolat, hogy végig motivált maradjak.

Az ügynököm felhívott, hogy tájékoztasson a Bayern érdeklődéséről, s pár nappal később találkoztam is velük. Ez a csapat a három legjobb európai klub egyike, egy gyönyörű filozófiával, mely illik hozzám. Gondolkodás nélkül jöttem.

A Bayern már gyerekkoromban is magával ragadott, hiszen voltak nagyszerű francia játékosaik, mint például Willy Sagnol és Bixente Lizarazu."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4512632799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigP86 2017.07.01. 12:04:38

Ajanlom Marottanak hogy azert nem igazoltuk le mert jobb opcioban gondolkozunk...

The king of alibis 2017.07.01. 12:12:28

Köszönjük a félnótás Kancsalnak....

juvefanatic82 2017.07.01. 12:17:30

Valahol azt nyilatkozták hogy azért nem igazoltuk le mert közben formációt váltottunk és nem illet bele a rendszerbe!

Drughi Di Bianconeri 2017.07.01. 12:26:38

Ezt,hogy Tolisso-t elb@sztuk, azzal indokolta Marrotta,hogy más típusú játékost keresünk...
Feltételezve,hogy egy 1 dimenziós verőembert keresnek,lemondtak korosztálya egyik legtehetségesebb btb középpályásáról,aki az elkövetkezendő években klasszissá is érhet,pont olyan státuszban,mint Vidal vagy Pogba,mielőtt hozzánk jöttek.

Igazán értékelni ezt a világi balf@szkodást majd akkor lehet,ha érkezik 1 középpályás.
Amennyiben Matuidi jönne, azzal azt igazolná a vezetőség,hogy Tolissoval az ára volt a baj,nem a stílusa.
Amennyiben N'Zonzi vagy más 1dimenziós ember,akkor alátámasztják az érveiket,de minőségben jóval gyengébb,ezáltal olcsóbb megoldást választanak.

Személy szerint nem tudom: kire van és mennyi pénz, a vezetőség helyében megpróbálnám elhozni Allan-t, vagy,ha nem,akkor kölcsön+opció keretében elhozni Münchenből Renato Sánches-t, bízva abban,hogy csak a sör- és húgyszagú bajor közegben nem ment neki.

Juvetto 2017.07.01. 12:27:35

"Ez a csapat a három legjobb európai klub egyike"

Érdekes, hogy pl. a Barcelonát nem sorolja a legjobbak közé...

"A Bayern már gyerekkoromban is magával ragadott, hiszen voltak nagyszerű francia játékosaik, mint például Willy Sagnol és Bixente Lizarazu."

Az, de sz@r! :D Mit mondtál volna, ha ide jössz, te pötsch?!

Mitya10 2017.07.01. 12:28:42

@Drughi Di Bianconeri: +1 Mindent leírtál. Tolisso igenis illett volna hozzánk... 40 ért is.

mrdel 2017.07.01. 12:43:55

Kovacic v. Carvalho legyen már opció. Zonzik ne

The flash 2017.07.01. 12:45:57

jó lenne hogy, végre már igazolnánk valami klasszis játékost is .

Grinta 2017.07.01. 12:48:03

@Juvetto: Csak a Bayernt említette meg mint a hármas tagja..a többiről(maradék2) szót sem szólt.Rólunk se,tehát ettől még a Barca benne lehet az Ő hármasában ; )

Vergilius1897 2017.07.01. 12:48:05

@mrdel: Kovacic-ban a Real a jövőt látja, nem adják oda, de Carvalho elvileg mozdítható, nem lenne rossz

Ámok 2017.07.01. 12:48:11

Lassan a legnagyobb igazolásunk egy új sportigazgató lesz....

Juvetto 2017.07.01. 12:51:36

@Grinta: A másik kettő a Juventus és a Real Madrid.

Grinta 2017.07.01. 12:57:41

@Juvetto: Lehet nem tudok szöveget értelmezni..de ilyet nem mondott,nem utalt rá.

Szalnoki81 2017.07.01. 12:59:45

Eddig vicc ami zajlik mercato címén.
A tölteléktől nem bírunk szabadulni vagy ha fogunk helyettük újabb olcsójános töltelékek jönnek.
Klasszis focisták meg még a látóhatáron sincsenek. Bernardesci eddig a legnagyob bedobott név???!!! meg a Bayern cserepados Costa meg a Southamptonos portugál gyerek? Ez most komoly???? Lehet hogy Alves tudott már valamit azért pattant meg mihamarabb, látta a teljesen amatőr játékospolitikát.
Kérdem én hol a lóvé??? Állítólag több 100 milliós bevétel volt. Miért nem fektetik be a klubba hogy a top 5- be kerüljön tartósan a csapat.
Tolisso meg azért ment a Bayernbe mert a bajorok szó nélkül lepengették neki az általa kért fizut. Ennyire egyszerű.
Oda ment ahol megkapta a kért fizut.

delpi0823 2017.07.01. 13:12:25

@Grinta: De te tudsz,juvetto nem tud,nem is utalt a masik ket csapatra hogy ki az csak aztmondta hogy a bayern a top3ban benne van.

delpi0823 2017.07.01. 13:23:32

@Szalnoki81: A bayern kicsit tobb fizut tud adni a jatekosainak mint a Juve,ugy kicsit konnyebb igazolni nem gondolod?majd talan ha az uefa kepes lesz bevezetni a fizetesi sapkat akkor sokkal konnyebb lesz utolerni ezt a 3ast,addig gyakorlatilag semmi eselyunk nincs,de amugy mar ezt reg be kellett volna vezetni ilyen nevetseges fizetesek mellett,egyik focista se erdemel max evi 5millio eurotol tobbet legyen barmekkora klasszis de en meg azt is tulzonak tartom.Sokkal jobb lenne a labdarugas ha ezt bevezetnek,sokkal jobban csokenne a nagy es kis klubbok kozotti tavolsag es nem mellesleg nem lenne ennyi footballkurva zsoldos.

babo0410 2017.07.01. 13:28:29

Még el se kezdődött a mercato de már szar. Most fogunk belelendülni. Legyünk türelemmel. Várjuk meg az érkezőket a kritikák előtt.

Bunci88 2017.07.01. 13:28:54

Rüdiger Chelsea, tudom nem ide tartozik, de Sandro miatt azért fontos!

Grinta 2017.07.01. 13:33:22

@Bunci88: Szerintem inkább belső védőként veszik számításba.

NagyonJuve 2017.07.01. 13:35:17

@Bunci88: nem sok köze van rüdigernek sandrohoz. Rüdiger belső védő esetleg jobb oldalon de ott nem igazán acélos. Max bonu alternatívája.

Grinta 2017.07.01. 13:35:21

@delpi0823: Bayern komoly koncepció alapján dolgozik véleményem szerint.Saját erejükből érik el a sikereket!

Ámok 2017.07.01. 13:39:18

@delpi0823: Nem hiszem, hogy egy Lyon után ne tudtuk volna "überelni a fizuját. Nem ezen múlt ebben teljesen biztos vagyok!

Ott tartunk, hogy egy "szaros" Lazioból nem tuduk elhozni egy "no name" Keitát.
Az idén sem lett volna irreális kérésem a marcató felé. Nem akartam Kroos, Alexis Sanchez, James Rodriges féle focistákat, csupán Tolisso - Keita - Berni trióval madarat lehetett volna fogatni velem. Ha az Olasz rekordbajnok nem tud elhozni Lyonból, Lazioból esetleg Fiorból játékosokat, akkor ott hatalmas problémák vannak!

2017.07.01. 14:23:46

@Ámok: Főleg Marottára nézve égő, ha Keitát és Bernát sem tudjuk megszerezni, holott az olasz piacra élvezkedik.

Gabuero9 2017.07.01. 14:27:04

Mundo Deportivo szerint kifizetnenk Ceballos-ert 15 milliot.
Istenem csak legyen igaz :D

2017.07.01. 14:28:18

@Gabuero9: Mercato topicban tárgyaljuk már Ceballos ügyét.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.01. 14:33:30

@Ámok: +1
Ezzel a trióval én is már maximálisan elégedett lettem volna, de most ott tartunk,hogy jó esetben csak az egyikük,Bernardeschi érkezhet - ha egyáltalán.

Gabuero9 2017.07.01. 15:04:31

@hellan: okes csak ha mar tobbiek is bedobtak keitat meg stb gondoltam bekohogom ide de sry akkor :)

Sztovicska 2017.07.01. 15:57:24

Forgassátok a tőrt azaz. Az idei legnagyobb hiba volt őt veszni hagyni

Tomi Répási 2017.07.01. 16:06:43

Mivan már, senki nem igazol hozzánk?? Az az érzésem volt, hogy 1-2 játékost ma bejelentünk...

Rikoo 2017.07.01. 16:33:09

@Tomi Répási: Túl sokat nem kell várni. Jövő héten felgyorsulnak a dolgok.
Schick hivatalos lesz, még akár Danilo is.
Bernardeschiért mennek majd a hivatalos tárgyalások.

2017.07.01. 17:24:17

@Tomi Répási: Jovo heten en is tobb aktivitast varok vezetosegtol, mert hamarosan kezdodik a felkeszules es jobb vedot es egy tamado szelsot jo lenne szerezni minel elobb, mert ezek a legkritikusabb hianyposztjaink es ido kell h beepitse oket Allegri. Belso kpval meg ugyis szeret toketlenkeni Marotta.

venember83 2017.07.01. 18:18:38

@hellan: nyilván fontos az olasz piac, mivel ugye így kevésbé zsákbamacska az illető érkező, meg aztán a Juve a meccseinek jelentős részét a bajnokságban játssza, még ha nyilván egyes BL-meccsek fontossága határozottan túlmutat egy-egy Serie A-találkozó jelentőségén.

Gabuero9 2017.07.01. 18:24:20

@Sas Jóska: nem nezted az u21 eb-t :D

Zombijuve 2017.07.01. 19:35:24

Ha bevezetnék a sapkát akkor jönnének a kiskapuk. Mindent meglehet oldani főleg ha nagy csapatokról van szó. Nem változna semmi.

Gabuero9 2017.07.01. 20:36:10

@Sas Jóska: ez a baj :D nagyon jo kis spanyolos focit jatszo gyerek. Olaszokat szetborozte, es nagyon jol is passzol. Egy olyan Saul 2 a gyerek.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása