Aurier is az opciók között

aurier_serge_psg.jpgFranciaországi források szerint Serge Aurier távozni kíván a Paris Saint-Germain csapatától, a Juventus pedig érdeklődik a huszonnégy éves jobbhátvéd iránt.

A bianconero csapat mindenképpen erősítésre szorul a védelem jobb oldalán, miután Dani Alves szerződését közös megegyezéssel felbontotta a klub, és így jobbhátvéd posztra csak Stephan Lichtsteiner maradt.

A France Football értesülései szerint az olasz klubvezetők figyelmét felkeltette Serge Aurier, aki az elmúlt szezonban huszonkét alkalommal lépett pályára a francia bajnokságban.

Ugyan a párizsi klubigazgatók felajánlottak neki egy új, hároméves szerződést, a Le Parisien úgy tudja, hogy a futballista egyértelműen távozni akar, mivel nincs közös hullámhosszon a csapatot vezető Unai Emeryvel.

A francia fővárosi klub sportigazgatója, Antero Henrique már elmondta, hogy nem kíván játékosokat akaratuk ellenére a klubnál tartani, azonban egyes források szerint a franciák ennek ellenére múlt héten elutasították a Juventus első ajánlatát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr612625731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvetto 2017.06.28. 12:03:24

Shankin 2017.06.27. 22:54:57
"Volt ott több balhé is. Felfügesztett börtön, rasszista gólöröm. Nem hiányzik egy ilyen gyökér ide, még ha tudásával nincs is probléma."

Ennyi, én is inkább ezen az állásponton vagyok. ;)

m.martin91 2017.06.28. 12:11:36

Na igen, ez igazolás lenne. Pontosan ilyen típusú szélső védőkre van szükség.

Rikoo 2017.06.28. 12:12:19

Borzasztó igazolás lenne. Szörnyű.

Mitya10 2017.06.28. 12:18:58

Amúgy akik fikázzák hányszor látták játszani? Sztem nagyon fasza játékos abszolút adná jobb bekkbe.

Juventino86 2017.06.28. 12:21:05

Jó játékos, inkább a személyiségével van a baj. Nagyon balhés.

Drughi Di Bianconeri 2017.06.28. 12:31:17

@Juventino86: +1
A minőségét tekintve kiváló vétel lenne, de emberileg 1 hulladék,abszolút nem Juve kompatíbilis a srác szvsz.
Ne nem mintha ez Danilorol elmondható lenne.

De még mindig inkább e kettőtől jöjjön vki,mint a DS Darmian vmeike.

jeneiPALI 2017.06.28. 12:33:16

Daniló és ö közte tudásba ég és aföld tevez is balhés volt itt lenyugodott ö is lenyugodna tuti jöjjön csak várom és jöhetne costa is akkor!

ovaentat besök 2017.06.28. 12:37:30

Az életkor passzol? Csak kérdezem, mert Ouragahio-ban született ugyebár!

Rikoo 2017.06.28. 12:53:28

@Drughi Di Bianconeri: nincsproblema vele csak a felreertes vana balhei is csak veletlen semmi rasszista golorom kitiltas orszagbol meg semmi borton nem rrtem mi a problema.

Tomy81 2017.06.28. 13:08:17

Gondolom ez a kép a legjobb róla ami fellelhető.Itt sugárzik az arcán az értelem erősen..

Gabuero9 2017.06.28. 13:23:10

Kepessegekben egyik legjobb, hat aztan Tevez is balhes volt, de ez a Juventus. Itt rendet tanul mindenki.

Juventino86 2017.06.28. 13:23:21

@ovaentat besök: +1 N*ggerek igazolásánál ezt is számításba kell venni :(

En7ex 2017.06.28. 13:23:26

jo jatekosokat akarunk vagy teletabikat? Csak mert ez balhes az rasszista a masik meg fereg tevez is balhes volt nalunk megsem volt problema . Igenis kell aurier ahogy diego costa is iszonyat nagy erosites lenne nem igazan erdekel mecs utan mit csinalnak ha mecsen lo 2 ot aurier meg ad 2 golpaszt

Drughi Di Bianconeri 2017.06.28. 13:45:39

@Rikoo: xD :D
@Gabuero9:

@En7ex:

Sose értettem,egyeseknél miért hivatkozási alap ez a "tevez ish egy balhéjs játékos vót" toposz,méghozzá elég gyakran.

Vagy nem ugyanarról a Tevezről beszéltek,akire mindenki gondol,vagy nem ismeritek a pályafutását.

Egyetlen ún. "balhéjára" emlékszem: amikor a fatökű,inkompetens , metroszexuális Mancini nem nevezte kezdőként ,majd a 2. félidőben be akarta cserélni, de Tevez nem állt be és a vállát vonogatta.
Hú de nagy balhé ! xD
Bár minden "balhés" játékos megállna ennyinél :D

Az Apacs minden meccsen kihajtotta a belét, szenvedélyesen és harcosan játszott,világ életében,nem véletlen imádták már a Corinthiansban (Brazília!) is,ami óriási dolog.
Ezt a mentalitását nálunk is megtartotta és csodálhattuk 2 évig.

Mancini soha életében nem tudott bánni a játékosaival, ahhoz még most is elég a neve,hogy viszonylag neves játékosokat meg tudjon szerezni,de bánni nem tud velük,mert egy inkompetens,halvérű f@sz.
Balotellivel fojtogatták egymást edzésen,na az balhé xD

Juvetto 2017.06.28. 13:54:13

Azért vannak különbségek és átmenetek.
Az én meglátásom szerint pl. Tevez, ha olyanja van, akkor inkább hajaz egy dél-amerikai primadonnára, mintsem egy balhés fazonra. Avagy épp Dani pedig amolyan szenvedélyesen rebellis, de ez az Aurier egy suturbunkó!

Majd az illetékesek tudják...

delpi0823 2017.06.28. 14:24:05

@Rikoo: Az danilo lenne,ez az aurier tud fotballozni is meg csak vagy 5szor gyorsabb danilonal.

En7ex 2017.06.28. 14:25:15

@Drughi Di Bianconeri: meg amikor haza utazott engedely nelkul manchesterbol

En7ex 2017.06.28. 14:29:10

@Drughi Di Bianconeri: a lenyeget kellez volna kiszurni a mondandombol nem belekotni hogy amig a palyan valakj jol jatszik nem erdekel a maganelete nem ez alapjan kene igazolni kinek milyen az eloelete hanem milyen a jateka

Rikoo 2017.06.28. 14:35:45

@En7ex: A Juventus szurkolók 95%-a nem azért szurkol ennek a klubnak, hogy agyatlan, balhés, benga néger állatok játszanak ebben a klubban. Leszarom, hogy jól játszik vagy nem, ezt a mezt nem veheti fel. Így is elég rasszisták az olaszok, az baszna be, ha 8-9 ilyen agyatlan néger lenne egy csapatban..

En7ex 2017.06.28. 15:02:47

@Rikoo: en meg leszarnam ki jatszik itt akar diego costa akar ronaldo vagy ramos amig blt nyernek 8 ev alatt 4x

Rikoo 2017.06.28. 15:07:25

@En7ex: Divatdrukker level9999

En7ex 2017.06.28. 15:09:57

@Rikoo: nem tartom magam sivatdrukkernek davids buffon es thuram erkezese ota imadom a juvet

Drughi Di Bianconeri 2017.06.28. 15:11:26

@En7ex: A lényege a mondandódnak az volt,hogy összemosol játékosokat a vélt vagy valós magánéleti, személyiségi jegyei alapján, ez jelenti nálad a "balhés játékos" fogalmát,holott a valóságban teljesen különböző problémák voltak adott játékosok esetében, nem lehet 1 kalap alá venni, szvsz. nem létezik "balhés játékos" halmaz.

Más jellegű problémái voltak Cantonának, Roy Kean-nek, Gascoigne-nak Joey Bartonnak vagy Aurier-nek.
Ezekhez képest eltörpül Tevez, nem értem hogy lehet "balhés játékosnak" titulálni,ez a fogalom nem létezik, pláne nem ilyen összevetésekben.

Diego Costa Juve mezben ? Na, addig néztem én meccseket... világvége lenne.

En7ex 2017.06.28. 15:12:59

Ha divatdrukker lennek akkor realnak szurkolnek es csak azt akarom latni hogy eredmenyes legyen a klub amit kisgyerem korom ota fiyelemmel kovetek

En7ex 2017.06.28. 15:16:31

Inkabb elneznem diego costat elol par szezonig csakhogy budfonak a fejere felkeruljon a korona es vegee mindent elerjen amit a futballban ellehet.. ha ez miatt divatdrukker vagyok mert azt akarom hogy a csapat blt nyerjen akkor en kerek elnezeset

Rikoo 2017.06.28. 15:18:51

@En7ex: mi is szeretnenk ha nyerne a klub de a klub identitasa maradjon megmert ennek nincs ertelme marmint ha 11 neger vadallat lenne a palyan juventus mezben ezert is nem kellenek aurier jatekosok

En7ex 2017.06.28. 15:18:59

De ha ennyire fontos az olasz vonal adjunk el minden nme olassz jatekost vegyunk minden posztra igeretes olaszokat es harcoljuk az el helyekert

En7ex 2017.06.28. 15:20:30

@Rikoo: thuram is neger volt davids is az volt vieira is az volt akkor ok is neger vadallatok voltak sot megsugok valamit lemina sandro sem feher gyerek

Kaniel Outis 2017.06.28. 15:20:39

@Drughi Di Bianconeri: +1 Vicces lenne összehasonlítani Auriert Tevezzel. Teveznek csak annyi a bűne, hogy megunta az edzőt és hazament golfozni, míg Aurier folyamatosan botrányok övezik.

Rivendell 2017.06.28. 15:22:12

Csak úgy mellékesen,ki az a 6-7-8 agyatlan néger jelenleg a Juve keretében?

Rivendell 2017.06.28. 15:23:05

Bonu néger lévén bemert szólni Allegrinek,meg is kapta a büntit Porto ellen

En7ex 2017.06.28. 15:24:05

@Rivendell: lehet keves mecset nezek de en a kezdobe 1 szinesboru jatekost szoktam latni

Rikoo 2017.06.28. 15:26:28

@En7ex: Igen, de egyik sem volt balhés börtöntöltelék. Bocsánat csak felfüggesztettje van..
Nem kellenek balhés játékosok, csak szurkolókat veszít a klub. Nem minden a siker. A Serie B-ben is világszinten elitben volt a Juventus szurkolók száma.
@Rivendell: A lényeg az lenne, hogy ne gyűjtsük őket minden posztra. Olaszokat kell gyűjteni.

En7ex 2017.06.28. 15:27:57

@Rikoo: akkor jojjon ds meg el sharawy

En7ex 2017.06.28. 15:29:33

Nem ertem mas csapatnak miert nem gond hogy egy jatekos neger? Nalunk az vagyis nem acsapatnak a drukkereinek baj

Rikoo 2017.06.28. 15:31:04

@En7ex: Nem az a baj, csak ne legyen sok. A Juventus mindig elsősorban olaszokra épült.

En7ex 2017.06.28. 15:31:43

Amig egy jatekos kituno teljesitmenyt nyujt juve mezben jonnek az eredmenyek es mas csapatoknal is arrol beszelnek hogy jok vagyunk addig az sem erdekelne ha 10 neger futkosna nalunk... de lehet ez miatt vagyok divatdrukker

En7ex 2017.06.28. 15:32:36

@Rikoo: tamado szekcionbol mondj mar 1 olaszt legyszives

En7ex 2017.06.28. 15:35:41

Kezdonkbe 3 olasz jatekos van max 4 ha barzagli jobbvedonek irom be

pedronegroo 2017.06.28. 15:37:25

Ennyi niggerezés Tarantino Django-jában sincs! Tudom hogy meleg van de vegyetek vissza nem kell a feszkót csinálni, legyen stílusotok nem vagyunk mi interesek!

Rikoo 2017.06.28. 15:37:39

@En7ex: Azért vagy divatdrukker, mert neked csak az eredmény számít a klub identitása nem.

En7ex 2017.06.28. 15:40:10

Milyen identitasrol beszel 3 olasz jatekos van a kezdobe akkor ez a csapat hol epul olaszokra?

Rikoo 2017.06.28. 15:42:30

@En7ex: A keret 90%-a vagy olasz vagy a Serie A-ból jött külföldi.

En7ex 2017.06.28. 15:42:39

Dybala sem olasz se alex sandro megis mindenki szereti oket lehet auriert is meg szeretne mindenki vagy danilot nem ertem miert baj ha jo csapatot akarok latni legyen az olasz vagy vegyes

Rikoo 2017.06.28. 15:44:53

@En7ex: Azzal nincs, bajom, hogy külföldi. De a legfontosabb ne legyen egy balhés játékosunk sem.

En7ex 2017.06.28. 15:45:00

Latom nem fogunk egyet erteni en divatdrukker vagyok te meg rasszita mert zavar ha vadallat negerek jatszananek juve mezben ..

Rikoo 2017.06.28. 15:48:11

@En7ex: Ha fehér agyatlan vadállat lenne az is zavarna. Pl.Diego Costa. Gusztustalan játékos.

En7ex 2017.06.28. 16:00:09

@Rikoo: maradjunk abban higy senkit ne iteljunk el azelott mielott meg nem jatszott juve mezben....

MickyLau 2017.06.28. 16:27:13

@En7ex: teljesen igazad van...trezeguet is néger volt...zalayeta is...sőt Alex Sandro is néger...de kean is az...sőt...Pogba seggét is nyaltuk...néger vademberek??? :)

juvefanatic82 2017.06.28. 17:43:48

Kíváncsi vagyok hány játékost dobnak be még a kalapba.
A legújabb név Kyle Walker

Sztovicska 2017.06.28. 18:13:08

1. Mióta lett ez az oldal ilyen rasszista? Komolyan borzalom
2. Nem mindegy a magánéletben mennyire balhés? Értem hogy valamilyen szinten mindig a klubot képviseli de az elsődleges szempont a tehetsége. Ibrahimovics egy született aljas suttyó rohadék alattomos szemétláda. Mégis sok csapat köszönhet neki elég sok mindent. A lényeg hogy előre vigye a csapatot

Sztovicska 2017.06.28. 18:16:17

Amúgy meg ha fekete akkor már vadállat? Cuadrado, sandro, asamoa, lemina, kean, vagy a múltból davids, sissoko, thuram, henry ezek mind vadállatok? Kicsit sok az előitélet nem?

BigP86 2017.06.28. 18:47:38

Aurier jo jatekos, emberileg fejlodhet! Ez a niggerezes meg undorito es alpari.

babo0410 2017.06.28. 19:08:59

@En7ex: "maradjunk abban higy senkit ne iteljunk el azelott mielott meg nem jatszott juve mezben...."
Ez egy szép mondat, és jó lenne minden igazolásra kivetíteni. Ha jön valaki, akkor adjunk neki esélyt, mielőtt már a bajnoki címről is lemondunk.
Egyébként Auriernek én se feltétlen örülnék az előélete miatt. Nem egy finom úriember. Elég balhés, és az ilyen játékosokat nálunk nem nagyon tolerálják. Előbb csak büntetések, aztán meg mehet amerre lát. Nem lenne jó, ha egy ilyen balhés játékos miatt borulna a csapategység.
De ha érkezni fog, akkor csak bízni tudok abban, hogy Marottáék tudják miért ő jön, és azt is tudják hogyan lehet visszafogni, hogy ne a botrányaival kerüljön majd címlapokra.
Képességei miatt viszont r

babo0410 2017.06.28. 19:09:38

Szóval a képességei miatt remek játékosnak gondolom. Ha le tud nyugodni, jöjjön.

Juvegaspy 2017.06.28. 19:25:01

Kisse sok lesz mar sracok neem?
Asszem Marotta mondta h a szemelyiseget is figyelik..sztem ok tobbet tudnak errol a csavorol mint mi egyutt. En orulnek neki. Amugy meg ha akkora bajkevero 1 ev utan tul adunk rajta es kesz. Lasd Alves - nem hiszem h a 2015os cipos poszt utan marasztaltuk volna persze a latszat h semmi gaz nem volt (megsem kene tobb millio divatbarcast magunkra haragitani).
A lenyeg h valtana a srac s en nem bannam Alves helyen majd itt meglesz nevelve...tuti h sokat szamit pl h egy ekkora ikonnal meg nem talalkozott eleteben mint Buffon.
Am felig francia sztem Trez is bir hatni ra.

The flash 2017.06.28. 20:34:52

costárol semmi info nem tudjátok

Rikoo 2017.06.28. 21:13:00

@The flash: Mi érdekelne vele kapcsolatban?

Zoltan Hervay 2017.06.29. 09:37:10

3412 chiellini bonucci rugani(barzagli benattia) alex sandro(spinnazola) pjanic (marchisio)khedira(bentacur ?) Cuadrado (cancello vagy darmian) dybala mandzsukics higuan (bernardeschi schick pjaca) esetleg keita vagy orsolini es sanchezt megprobalni kolcson plusz opcioval kozepre.egy het alat lelehetne zarni az atigazolast.akiket kihagytam eladni

2017.06.29. 09:46:58

@The flash: Semmi és várhatóan nem is lesz Juventus játékos, mert Danilo-n élvezkedik most a vezetőség, köszönhetően a csodás, engedjük el Alvest ingyen döntésének köszönhetően.

mrdel 2017.06.29. 09:55:06

William Carvalhoz jöhetne a Sportingból - mehetne Sturaro, Lemina és Rincon. Lenne jó belső négyes (Pjano, Marcsi, Kenyó és Carvalho + Bentacour, és Mandragona)

Előre meg Scick és Barnandescki + Alves helyett Danilo és létszámban megvagyunk.
Ez egy kivitelezhető terv

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása