Dybala: "Nagyon közel vagyunk a szerződéshosszabbításhoz"

dybala_paulo_golorom_1.jpgA Juventus új, kedvezőbb szerződéssel szeretné jutalmazni és magához kötni Paulo Dybalát, azonban az, hogy az aláírások még nem kerültek rá a dokumentumokra, izgalomban tartja a csapat szurkolóit és a sportújságírókat.

"Nagyon közel vagyunk a szerződéshosszabbításhoz." - mondta az ügyről Dybala a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva. 

"Már csak nagyon kevés hiányzik. Az ügynököm hamarosan Olaszországba érkezik, hogy az utolsó részletekről egyeztessen Marottával, de a szándék adott részünkről."

Dybalát az utóbbi időszakban többször is lecserélte Massmiliano Allegri, de az ifjú argentin vajon megdöntheti-e Del Piero rekordját, hiszen a zebramezesek legendáját annak idején tizenkilenc alkalommal is lecserélte Fabio Capello.

"Hallottam erről. Talán elkezdem majd kérni a cserét, mert pályára lépés és gólok tekintetében nem könnyű megdönteni a rekordjait. Ha legalább továbbra is lehoznak, esélyem nyílhat ezen a téren." - zárta viccelődve Dybala.

A Juventus jövő héten az FC Porto csapatához látogat majd a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában.

"Most a Palermóval kell foglalkoznunk, majd utána áttérhetünk a Bajnokok Ligájára. Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, egy nagyon hangos stadionban. Kifaggattam róla Alex Sandrót, aki megerősítette, hogy nem lesz egyszerű feladatunk."

Pénteken Dybala egykori csapata, a kiesés elől menekülő Palermo látogat a Juventus Stadiumba, így érzelmes mérkőzés vár az argentin támadóra.

"Sok érzelmes pillanatot tapasztaltam meg a Palermóval. A legrosszabb a kiesés volt az első évemben, de utána szép volt, amikor visszatértünk a Serie A-ba. Ez volt a legcsodálatosabb élmény, amely a Palermónál ért, fantasztikus ünnepléssel és a szurkolók buzdításával."

Dybala más szerepkörben, sokkal inkább a klasszikus tízesek pozíciójában kap lehetőséget a zebracsíkos mezben.

"A játékrendet illető váltással fejlődtem abban a tekintetben, hogy a csapatot segítsem. Egy kicsivel mélyebbre kell húzódnom, mert Allegri azt kérte tőlem, hogy ne ragadjak a csapatrészek között. Sokan vagyunk a támadórészlegben, ami azt jelenti, hogy korlátozott mennyiségű hely marad, így mélyebbre kell mennem, hogy a középpályásokkal játsszak, vagy a szabad területeket keressem.

Gonzalo Higuaín? Megköszönte nekem a gólpasszt, amit a Cagliari ellen adtam neki, de mindig így tesz. Személy szerint hiányzik tőlem néhány gól, de helyzeteket teremtettem a többieknek. Egy kicsit balszerencsés voltam a Crotone és az Inter ellen, de jól játszom a csapat érdekében."

Dybalát természetesen megkérdezték a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első játéknapjáról is, amely rögtön egy hatalmas meglepetéssel is szolgált, mivel a PSG együttese lemosta a pályáról a korábban a kiírás egyik nagy esélyesének tartott FC Barcelonát, s gyakorlatilag már az első mérkőzésen eldöntötte a továbbjutás kérdését.

"Sokkal inkább szólt a PSG-ről, mint arról, hogy a Barca hol hibázott. Nagyon mélyen gyakoroltak nyomást, s csodálatos találatokat szereztek.

A Napoli? Jó mérkőzés lesz, s nem a Real akarata érvényesül majd. Mindenki azt hiszi, hogy a Realnak könnyű dolga lesz, azonban a Napoli jó focit játszik, s egyáltalán nem jelent majd könnyű feladatot."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8712263786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.02.15. 19:22:20

Nincs mit részletezni, ilyen egy korrekt nyilatkozat.

Dawee15 2017.02.15. 23:07:18

Azért a Napolis tippje nem jött be!! :D Ám valóban profihoz méltó nyilatkozat

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása