Morata: "A Juventus egy top csapat"

Morata Álvaro_gólöröm üvölt.jpgÁlvaro Morata egykori csapatát, a Juventust Európa egyik legjobb csapataként jellemezte, annak ellenére, hogy nyáron éppen Torinónak intett búcsút a Real Madrid miatt.

A csatár szerződésében visszavásárlási záradék szerepelt, mellyel a madridi klub ezen a nyáron élt is, és 30 millió euró ellenében Morata már Spanyolországban kezdhette meg a felkészülést.

A spanyol támadó nemrégiben került hivatalosan bemutatásra a spanyol fővárosban, és nyilatkozatában nem felejtett el néhány kedves szót ejteni előző állomáshelyéről.

"Ez egy nagyon boldog nap számomra." - kezdte Morata a sajtótájékoztatót.

"Köszönöm mindenkinek aki bízott bennem. Hosszú, várakozással teli időszak volt ez számomra, de fel kellett nőnöm a feladathoz.

Most újra itthon vagyok és remélem, olyan hosszan itt maradhatok amilyen hosszan csak lehetséges. Nagyon sokat fejlődtem, köszönhetően Európa egyik legjobb csapatának, a Juventusnak. Két csodálatos esztendőt töltöttem Torinóban, ahol nagy sok tapasztalatot szereztem, melyek nélkül most nem lennék itt.

A Real Madrid könnyen megtehette volna, hogy még ezen a nyáron túlad rajtam, de ehelyett úgy döntöttek, bíznak a kvalitásaimban. Száz százalékos teljesítményt fogok nyújtani ezért a mezért." - zárta szavait a fiatal spanyol játékos.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6010412812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hiribi27 2016.08.15. 17:53:03

Máshol (goal.com)egy kicsit részletesebb interjú van vele, ahol nagyon dicséri a Juve-t, -sokat köszönhet neki, bíztak benne, sokat fejlődött itt, nagy klub stb. A Pogba-t védőknek üzenem: így kell nyilatkozni, nem úgy mint palika. Ezért is van ez én szemeben sokkal előrébb Morata, mint az a francia srác.

4Evorg 2016.08.15. 18:04:15

@Hiribi27: Köszönöm, kiegészítettem. Az általam forrásként használt cikkben csak a rövidebb verzió szerepelt.

Zsöné 2016.08.15. 18:18:50

@Hiribi27:
"Hosszú, várakozással teli időszak volt ez számomra, de fel kellett nőnöm a feladathoz"

Konkrétan ugródeszkának használta a Juvét!

"Most újra itthon vagyok"

Ennyire érezte jól magát nálunk!

Gratulálok, ha szerinted ez egy korrekt nylatkozat!!!!

Hiribi27 2016.08.15. 18:20:53

@4Evorg: Nincs mit, mi köszönjük a fordítást. :)

Hiribi27 2016.08.15. 18:25:30

@Zsöné: mielőtt támadsz, olvasd el úgy a nyilatkozatot, h kicsit függetleníted magad a prekoncepciódtól. Ne azt a félmondatot ragadd ki, amivel alátámasztod a Pogba-val kapcsolatos véleményedet. A nyilatkozatból látszik, h szeretett itt lenni, sokat köszönhet a klubnak, de madridi, nyilván hazavágyott. Ugródeszka? Még mindig szimpatikusabb, mint a palika "szabadságon voltam" gyalázkodása.

Zsöné 2016.08.15. 18:31:57

@Hiribi27: Mi a bánatért kell minden cikknél felhozni Pogbát? Qrva unalmas már!

Ravanelli 2016.08.15. 18:51:28

Sok sikert neki!
Már a búcsúzáskor nagyon szimpatikusan nyilatkozott a Juventusról,és azóta is mindig így tesz!
Ha nincs az a záradék,maradt volna.Jól érezte magát itt,és sajnálta,hogy visszaveszik(pláne,hogy nem volt joga dönteni a saját sorsáról,fogalma sem volt,hogy megtartják vagy továbbadják).
A legjobbakat,Alvaro!

steven.h 2016.08.15. 18:53:31

@Zsöné: "Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű"

rob1 2016.08.15. 19:03:28

@Ravanelli: Egyáltalán nem sajnálta hogy visszaveszik örült neki mert az otthona Madrid, és ahogy én tudom nem is jött ki jól Allegrivel.

Flachs 2016.08.15. 19:10:06

Itt van helyette Pjaca. Idèn lö annyi golt mint tavaj Morata

Hiribi27 2016.08.15. 19:15:10

@Zsöné: sokaknak, köztük nekem is nagyon unalmas már Higuain malacozása és Alves majomozása, de mégis leírod.

Leram7 2016.08.15. 19:16:10

@Zsöné: Szerintem ő mindig tisztelte a csapatot és hajtott rendesen. Ha úgy alakult szívesen maradt volna és én azt érzem, hogy 1 év real padozás után vissza fog térni.

A 2. évében volt egy rossz időszaka, de amúgy kellemes csalódás volt.

2 évet volt itt 10M-et kerestünk rajta, nem volt ez rossz. Morata egy szép emlék neki és nekünk is szerintem!

steven.h 2016.08.15. 19:40:34

@rob1: Nem jött ki jól Allegrivel sztorit honnan veszed? Nem kötekedés, tényleg érdekel, mert én ilyenről nem tudok.

rob1 2016.08.15. 20:04:37

@steven.h: Már nem tudom hol olvastam de az hogy sokszor csak a padon kezdett nem nagyon tetszett neki.

Kukszi 2016.08.15. 20:35:29

Szimpatikus volt mindíg is!
Kerestünk rajta 10millát ahogy írtátok előttem.
Jött (feltehetően helyére) Pjaca.
Sok sikert neki Madridba!

pedronegroo 2016.08.15. 20:37:49

Jövőre egy Morata-Higany csere? :) Kicsit haragudtam a spanyolra mikor kiderült hogy itt hagy minket valamelyik fos angol csapatért de ez csak pletyka volt és marad a Madridnál a nevelőklubjánál ami meg teljesen rendben van. Én nagyon megkedveltem, fog hiányozni és eltudom képzelni hogy akár vissza is térhet hozzánk, Madridban nem fognak tolerálni egy olyan hosszabb góltalansági periódust amit nálunk is nyomott. Mondjuk valszeg ott is a padon lesz mint nálunk de akkor már inkább úgy gondolta hogy odahaza padozik mint Torinóban.

Lord Viktor 2016.08.15. 20:47:45

@Zsöné: Nem tudom, miért várod el, hogy minden nálunk megfordult játékos fekete-fehérben lássa a világot és a Juve legyen élete klubja és egyben karrierjének végállomása is... Olaszok esetén még talán érthető, de a külföldieknél? Morata spanyol, ráadásul madridi, nyilvánvalóan neki az az élete álma, hogy stabil kerettag legyen a Realban.
Szerintem ez egy korrekt nyilatkozat, nekem egyébként Pogbáé sem olyan vészes. Mindketten megköszönték a Juvénak az itt töltött időt és a lehetőséget, és azért mi sem panaszkodhatunk, mert okoztak nekünk szép pillanatokat (és a klubnak profitot is). Szívük joga elvágyódni innen, az ő döntésük. Egyébként ez és Pogbáé is fényévekre van a Vidal-féle "máshol esélyem van BL-t nyerni" nyilatkozattól, az tényleg gusztustalan volt.

Juve82 2016.08.15. 20:48:35

Mi is köszönünk mindent Morata!A Bayern elleni szólódat Sosem felejtem...

Zsöné 2016.08.15. 22:15:13

@Lord Viktor: Nem várom el! Sőt, megértem Moratát, hisz ő a Realban nevelkekedett!
Nem a nyilatkozattal volt gond, hanem csiribiri szerint ez qrva jó volt ellenben Pogbáéval s én erre válaszoltam.

steven.h 2016.08.15. 23:06:03

@Zsöné: Legalább a szurkolótársad nevét írd már le normálisan, de komolyan, szerinted ez nem személyeskedés?

Zsöné 2016.08.15. 23:14:36

@steven.h: Amikor engem kisbéznek az nem személyeskedés?

steven.h 2016.08.15. 23:17:07

@Zsöné: az őket minősíti, hogy azt hiszik Kysbé tért vissza a személyedben, ellenben az nem gúnyolódás, mivel ő egy valós felhasználó volt, a csiribiri szimpla gúnyolódás

Zsöné 2016.08.15. 23:19:56

@steven.h: Igazad van, hogy őket minősíti, de nekem esik sz@rul.

steven.h 2016.08.15. 23:27:46

@Zsöné: Most erre mit mondjak? Túlságosan sok a hasonlóság az ő hozzászólásai és a tieid között, és mivel ő véglegesen ki lett tiltva, csak más felhasználónévvel tudna visszatérni ezért gondolják ezt.

Zsöné 2016.08.15. 23:28:59

@steven.h: IP cím alapján lehetne azonosítani?!

steven.h 2016.08.15. 23:34:24

@Zsöné: Szerintem egy egyszerű blogon erre nincs lehetőség (főleg mivel az indapass regisztrációhoz csak e-mail cím kell, nem hinném, hogy IP-t ellenőriz), de ha tévedek majd valaki admin kijavít.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása