A Juventus felkészült Pogba pótlására

gabriel_jesus_palmeiras.jpgA Gazzetta értesülései szerint Paul Pogba távozása esetén a Juventus kész három új játékost is igazolni, ők pedig a Andre Gomes, Grzegorz Krychowiak és Gabriel Jesus. 

Az olasz lapok egyre több esélyt látnak Pogba távozására, köszönhetően Mino Raiola Marcában közölt interjújának. 

Bár a transzfer létrejötte továbbra sem biztos, úgy tűnik, a zebrák vezetősége három különböző játékossal oldaná meg a francia világsztár pótlását. 

Andre Gomes esetében továbbra is egy 40 millió körüli ajánlat tűnik a legvalószínűbbnek, ám Paul távozása esetén ez az összeg könnyen 50 millióra is nőhet bónuszokkal együtt, ami már elégségesnek bizonyulhat, hogy meggyőzze a spanyol együttest. 

A középpályára való másik kiszemelt Krychowiak a Sevillából, akit több Serie A-s együttes és a Paris Saint Germainnel is nagyon szeretne leigazolni, ezért szintén mélyen a zsebébe kell nyúlnia Marottáéknak, ha igazán a csapatban szeretnék tudni a megbízható lengyel középpályást.

Végezetül úgy hírlik, egy támadó is érkezne a franciáért kapott összegből, a Palmeiras 19 éves tehetsége, az új Neymarnak tartott Gabriel Jesus. A Gazetta úgy értesült, az ő esetében Marotta kész 40 milliót is felajánlani a brazil egyesületnek, hogy a játékost Torinóba csábítsa.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr248827184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

humorpalanta 2016.06.21. 11:14:54

Ne röhögtessük ki magunkat. 50+40+kb 30? = 120. Annyit a büdös életbe nem fogunk elkölteni 3 játékosra. Ez akkora kamu, hogy ihaj. Arról nem is beszélve, hogy hol érnek ezek ennyit. Pogba meg egy csoda.

babo0410 2016.06.21. 11:21:35

Pogba távozása esetén én Verrattit próbálnám meg leigazolni.

Juveboy92 2016.06.21. 11:27:02

@babo0410: Barcelona is próbálta tavaly 80 millióért leigazolni Verrattit , nem sikerült...:)

mpite 2016.06.21. 11:29:07

@babo0410: Logikus lépés lenne, de sajnos biztos van annak oka, hogy még csak említés szintjén sem merült fel az élénk fantáziájukról híres olasz újságírók körében a neve, valóban mozdíthatatlan lehet.

m.martin91 2016.06.21. 12:20:26

Azért azt jegyezzük meg az André Gomes-sel kapcsolatban, hogy amikor először szó volt a leigazolásáról, többünkben felmerült, hogy mivel alapvetően Pogba posztján játszik, leginkább a francia eladása esetén jöhet szóba. Úgyhogy én továbbra is azt mondom, ő csak akkor érkezik, ha Pogba távozik. Krychowiak nagy vétel lenne, Gabriel Jesus nem hozzánk fog igazolni.

pedronegroo 2016.06.21. 13:10:30

@m.martin91: Gomes-t nem viszi az MU?? Krychowiak mitől olyan jó? Én csak most láttam az EB-n meg mikor a BL-ben ellenünk játszott és nem igazán keltette fel a figyelmemet. Mit tud a srác?

pedronegroo 2016.06.21. 13:14:40

Amúgy ez a három név nagyon sokba kerülne, nagy baromság volna a Pogba-ért kapott pénzt így elherdálni. A bologna-s Diawara és Mascherano lenne akiket én hoznék. Egy fiatal titán és egy tapasztalt harcos.

Watakuki 2016.06.21. 13:20:41

Elég nagy számokkal dobálóznak a három játékos esetén, de ha lenne rá pénz, talán ez lenne a legideálisabb. Imádjuk Pogbát, nagyon tud, de azért ez a három játékos összességében sokkal nagyobb erősítést nyújtana a csapatnak.

Mindezek ellenére inkább maradjon Pogba.

Leram7 2016.06.21. 13:28:09

Pogba pótolhatatlan jelenleg.

Valahogyan nem sikerül bombaerősre erősíteni a keretet.

Arra gondolok, hogy érkezik Dybala, de elmegy Tevez.

És most is ez a helyzet, hogy Cuadrado és Morata elmegy, de érkezik Pjanic, ami nagyon jó, de kevés. Hozzá kéne tenni a csapathoz, de az értékeinket nem szabad eladni. Pogbára jelenleg nincsen alternatíva.

m.martin91 2016.06.21. 13:30:16

@pedronegroo: Egyelőre még semmi sem biztos, de valószínűleg elviszik, már ha akarják. Krychowiak jó játékos, egy igazi harcos. Leginkább az Atlético Madrid-ban tudnám elképzelni, de mi is hasonló stílust képviselünk, csak nem vagyunk akkora favágók. Más kérdés, hogy érdemes lenne-e 30 milliót fizetni egy védekező középpályásért. Diawarát egyébként én is adnám.

Grinta 2016.06.21. 15:35:08

Pont ezzel a három ízeltlábúval akarnánk pótolni?Nehezen hiszem.

Trieszt120506 2016.06.21. 15:46:09

Gomes semmilyen vonatkoztatási rendszerben nem ér 50 milliót. Semmilyenben.

Egyébként 30 millió körül Mancini szinte biztos, hogy elengedné Kondogbiát még hozzánk is. Nem felejtett egy év alatt focizni, csak a sinterben mindenki kikopik, a szenzációsan fos Roberto kezei alatt. Ha verőember kell, ő perfekt megoldás lenne. Pogba támadó skilljeit meg Pjanic képes helyettesíteni egy az egyben.

Zsöné 2016.06.21. 16:23:25

@Trieszt120506: Így van!
Pogbaért legombolni James Rodrigez + Kovacic + 30 milla Kondogbiára és jól is jártunk.

Veszettnyuszi 2016.06.21. 16:49:53

@Leram7: Szerintem fejlődött a keret. A játékunk jó volt és hangyaf@sznyin múlt, hogy bl-ben odapörköljünk. Meglátásom szerint, Dybala jobb játékos, mint amit Tevez kihozott magából. Morata a szememben sosem volt akkora ász, hogy túlzottan ragaszkodjunk hozzá. Az viszont biztos: Vele egy bejáratott támadót buktunk, aki ismeri a közeget és a bajnokságot. Cuadradot sajnálom, pedig őt sem tartottam sokra, de rámcáfolt.

Watakuki 2016.06.21. 20:37:37

@Veszettnyuszi: "a játékunk jó volt"
Ezzel nem teljesen értek egyet. A szezon egy nagy részében, főleg a támadójáték igen akadozott, és nyögvenyelős eredményeket hozott. Illetve imádom Dybalát, de JELEN pillanatban nincs azon a szinten, ahol Tevéz volt. (JELENLEG!!!!!)

Veszettnyuszi 2016.06.22. 04:25:51

@Watakuki: Tény, hogy jelenleg Dybala nincs azon a tapasztalati szinten, mint Tevez amikor hozzánk szerződött. Egyáltalán nem letisztult és rutinos a játéka. Ellenben úgy látom, hogy tehetségesebb és nagyobb magasságokba érhet, mint a másik argentín. Ráadásul nem elhanyagolandó tény: Dybala kora ellenére, nagyon jó szezont futott számokban kifejezve. Emellett a szurkólók is imádják.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása