Allegri: „A Frosinone elleni meccs is három pontot ér”

allegri_massmiliano_sajtotajekoztato.jpgMassimiliano Allegri véleménye szerint a Juventusnak a vasárnapi Frosinone elleni találkozóra kell koncentrálnia, és nem hagyhatja, hogy a Napoli elleni rangadó elterelje a figyelmét.

Holnap a Frosinone lesz a Juventus ellenfele idegenben, azonban szombaton a Napoli ellen akár döntő jelentőségű meccsre kerülhet sor, ezért feltevődik a kérdés, hogy a tréner pihentetni kíván-e bizonyos kulcsjátékosokat, mint például Leonardo Bonuccit és Alex Sandrót, mivel így egyúttal megelőzhető az is, hogy a futballisták eltiltás miatt kihagyják a Napoli elleni rangadót.

„Nem, ezt nem veszem figyelembe. Az egyetlen kérdéses játékos Leonardo Bonucci.

A holnapi mérkőzésen megszerezhető három pont ugyanolyan fontos, mint bármelyik másik találkozó esetében, és ne feledjük, hogy a legutóbb a Frosinone ellen döntetlent játszottunk otthon. Jól teljesítettek, főleg a rögzített labdás helyzetekben.”

A Juventusnál a sérülések is problémát jelenthetnek, mivel Mario Mandžukić, Sami Khedira, Patrice Evra és Kwadwo Asamoah nem játszhat, valamint a szezon véget ért Martín Cáceres számára, illetve Simone Zaza eltiltás miatt kimarad a keretből.

„Martín számára mindannyian a legjobbakat kívánjuk. A sérülése komoly veszteség számunkra úgy emberileg, mint a bevethetetlen játékost tekintve. Hogy megbántam-e a januárban alkalmazott átigazolási stratégiát? Nem, mivel nem tudhattuk előre, mi fog történni Martín Cáceresszel. Azonban rendelkezésre áll Daniele Rugani és Simone Padoin. Akár visszatérhetünk a négyvédős rendszerhez.

A csatársorban nincs opcióm, ezért Paulo Dybala és Álvaro Morata kezd holnap. Stefano Sturaro teljesen felépült, Kwadwo Asamoah egy hét múlva visszatér, ahogy Sami Khedira is. Azonban Mario Mandžukić felépülése a Napoli elleni meccsre valószínűtlen.”

A legtöbb kérdés nem a Frosinone elleni következő bajnokira, hanem a Napoli elleni rangadóra irányult, ami kissé zavarta a Juventus mesterét.

„A Chievo elleni 4-0 után euforikus volt a hangulat az öltözőn kívül. A Genoa elleni mérkőzés visszahozott minket a realitás talajára.

Ne feledjük, hogy a tavaly számos 1-0 arányú győzelmet szereztünk. Egy szezonban vannak pillanatok, amikor a csapat nagyon jól játszik, máskor pedig úgymond csúnya győzelmeket szerez a csapat. Ezek a győzelmek növelik a bajnoki cím elnyerésének az esélyeit.”

Számos hírforrás szerint Massimiliano Allegrinek évi tízmillió eurót ajánlott a Chelsea, hogy jövőre sikerre vezesse a londoni együttest.

„A jövőm? Mindennek megvan az ideje. Itt jól érzem magam ma, szerződés köt a Juventushoz, és a csapat jövője érdekében maradni kívánok.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr818365550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Watakuki 2016.02.06. 16:33:23

Nagyon korlátoltak a lehetőségek rotálásra a sérülések illetve az eltiltás miatt. Bár Pogba és Marchisio fáradhatatlannak tűnnek, ezt hosszabb távon nem fogják bírni. Dybala végképp nem.

2016.02.06. 16:39:06

Mikor a 10 milliós Chelsea ajánlatról kérdezték egy szép hosszút nevetett rá Allegri.

Apuleius 2016.02.06. 16:44:15

@hellan: Remélhetőleg ez nem a béralku része volt...

SzDöme 2016.02.06. 16:44:47

azt gondolom nem hülye Allegri sem. Tisztában van vele, hogy mit hagyna itt. Itt lehetösége van egy már a számára/általa "betört" és megformázott csapatot vezetni. A cselszkinél ez a helyzet meröben más lenne. Itt most arathatja majd le a következö években a munkája gyümölcsét. Amiután kipattintották a milántól ez gondolom meg is becsüli...meg biztosan itt is kap majd a Kobrától egy kis pluszfizut (amit meg is érdemel).

Pavel1988 2016.02.06. 17:03:07

Hihetetlenül rossz döntés lenne most elmenni, ahogy leírtátok most lesz meg az esélye történelmet írni. Nagyon fiatal, ráér később elmenni a PL-be. Ott egyre több a "nagy csapat", munka mindig lesz :)

Pavel1988 2016.02.06. 17:06:21

Holnap egyébként valószínűleg a tavalyi formációval állunk fel, én nagyon megnézném Pogba mit tud trequarista pozícióban.

Remélem Padoin nem lesz a csapatban, borzalom mennyire haszontalan, a középkorban az ilyen embereket ásóval csapták agyon. Egy Marci-Sturaro, Hernanes-Pogba középpályát megnéznék szívesen.

Rikoo 2016.02.06. 18:03:07

Evra belei rendbe jöttek már vagy megint kifut majd a rötyire?

SzDöme 2016.02.06. 18:34:20

@Rikoo: azért kellett lecserélni???? ez komoly??

niccolo 2016.02.06. 21:55:00

@SzDöme: miért hihetetlen? Bárkivel előfordulhat,bárhol.

Leram7 2016.02.06. 22:30:24

4-2-3-1 meg lehet próbálni, amiben Chiello a bal hátvéd és Dybala is pihen. Így legalább nem kell Padoin. Nekünk 3-5-2 kell, de ha nem akarunk kockáztatni a Napoli ellen, akkor ez lenne most a legjobb:

Buffon - Lichtsteiner, Barza, Rugani, Chiellini - Marchisio, Pogba - Cuadrado, Hernanaes, Pereyra - Morata

Cserének meg beállhat Dybala, Sturaro, Padoin is.

Gabuero9 2016.02.07. 01:10:45

Remelem lemina kezd nagyon jol mozgott edzesen edzomeccsen meg golt is lott

kozagaha 2016.02.07. 10:23:39

Nem hiszem hogy egy olyan csapathoz akarna kerülni, ahonnan az edzőt (Murinhot) konkrétan a saját csapata bojkottálta.

MDaniel98 2016.02.07. 11:05:05

@kozagaha: Én sem, de a pénz nagy úr, mint tudjuk...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása