Hernanes három hétre kiesett

hernanes_csikosban_fut.jpgA Juventus hivatalosan bejelentette, hogy a nyáron leigazolt brazil középpályása, Hernanes megközelítőleg három hétig nem áll majd a csapat rendelkezésére combsérülés miatt.

A brazil futballista sérülten hagyta el a játékteret szombaton az AC Milan elleni mérkőzésen, amelyet csapata megnyert 1-0-ra, ma pedig orvosi vizsgálatokon esett át a játékos.

„Ma diagnosztikai céllal kivizsgálást hajtottak végre az orvosok Hernanes ügyében, mivel a játékos izomproblémát észlelt a Milan elleni mérkőzésen.” - olvasható a hivatalos nyilatkozat a klub weboldalán.

„A vizsgálatok elsőfokú sérülést azonosítottak a jobb comb hosszú közelítő izmába; a szakemberek szerint a játékos körülbelül három hét múlva térhet vissza a pályára.”

Hernanes nyári csatlakozása óta nemigen sikerült komoly eredményeket felmutatnia az Öreg Hölgy csapatában, hiszen tizenegy mérkőzés alatt egyetlen gólt vagy gólpasszt sem sikerült jegyeznie.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr608102966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trieszt120506 2015.11.23. 18:19:05

arany kuka díjas, remélem nem is látjuk többet.

Barolo4 2015.11.23. 18:24:01

Ezt azért még én is feldolgozom valahogy. Forza Juventus!

babo0410 2015.11.23. 18:30:21

Nagyon jó! Most már csinálhatnának valamit, mert lassan több lesz a sérült, mint Ranieri és Del Neri idején együtt. Pedig akkor már az okokat kezdték keresni. Csak sajnos arra nem gondoltak, hogy az edzői stáb hibája a dolog. Ahogy ez most is van. Még az előtt kéne valamit lépni, mielőtt egy kulcsjátékos dől ki hosszabb időre.
Jó lenne, ha Allegri nem azt mondogatná, hogy ez nem sok, stb, hanem észlelné, hogy gáz van. A Milannál ezért szerepelt le. A kulcsjátékosai soha nem voltak bevethetőek.

bianconeri_2007 2015.11.23. 18:30:52

nem nagy dolog, sőt inkább erősítés, DE újabb combizomsérülés, milyen jól sikerült az alapozás...

Grinta 2015.11.23. 18:32:26

Hülye dolog ilyet mondani,de úgy érzem neki kimondottan jót fog tenni ez a "pihenő" mert az utolsó pillanatban érkezett hozzánk..és ez nem tett jót neki!!

juve28adam 2015.11.23. 18:35:47

Most ezek komolyan szarnak bele ,hogy ennyi izomsérültünk van? Nem kéne valakit/valakiket már felelősségre vonni?

Glivenko 2015.11.23. 18:51:08

Izomsérülés? Ez csak félreértés lehet, mert az a csapatnál igen ritka.
Egyébként Hernanes nem olyan rossz, mint amilyennek látszik. Kicsit görcsösnek tűnik a bizonyítási kényszer miatt, de ha több bizalmat kapna, szerintem jobb formába kerülne.

Rocky80 2015.11.23. 19:24:52

Szerintem megerőltette... :D

tsatsee 2015.11.23. 19:35:17

@bianconeri_2007: Semmi köze az alapozáshoz, mivel nem itt töltötte azt az időszakot, de mind1...

Leram7 2015.11.23. 19:45:04

Az azért durva, hogy Hernanes, Padoin, Pereyra is úgy sérült meg, hogy alig játszottak.

Sokaknak nem tetszik Hernanes és tény, hogy valahol jogos a kritikája, de egyedül ő próbálkozik idén a 16oson kívülről szinte. Látszik, hogy nincsen formában, de még ne írjuk le. Nagy szükség lenne egy olyan kp-ra aki távolról és szabadból is veszélyeztet.

Szerintetek lesz idén szabadrúgás gólunk?

MdewC 2015.11.23. 19:57:22

Dupla nulla a teljesítménye sajnos.
Az igazi kidobott pénz, az ő megvétele. Még, hogy Dybala volt drága... Hát nem.

Watakuki 2015.11.23. 21:24:30

Örülök hogy kiesett, de valahol mélyen sajnálom szerencsétlent.

csakajuve111 2015.11.23. 22:20:25

@tsatsee: nem tudom minek kell itt okoskodnod, tök mind1 hol volt, szar volt az alapozás és kész!

Grinta 2015.11.23. 22:32:55

@csakajuve111: Egyáltalán nem okoskodik,csak arra próbált rávilágítani..hogy Allegri erőnléti stábja tönkre tesz mindenkit+már nyáron el lett cseszve minden..oszt közben a srác itt sem volt..Ennyi.Ezen nem tudom mit nem lehet érteni

Grinta 2015.11.23. 23:14:42

@Barolo4: Tudom hogy Te így szoktál elköszönni..másoknak is át kellene venni ezt a jó szokást Barátom.Többek között Nekem is.Próbálok rá odafigyelni.Ha már csak ezt megtanuljuk tőled,máris többek lettünk!!Forza Juve!

csakajuve111 2015.11.23. 23:17:37

@Grinta: hát akkor meg ne is csodálkozzon, ha itt sem volt. Aki nem jár el az alapozásra, az világos, hogy könnyen megsérül...

tsatsee 2015.11.23. 23:36:22

@csakajuve111: Még egy jó kis pénzbüntetés is kellene neki, hogy kihagyta a nyári alapozásunkat. Bár erről inkább Marotta tehet, hogy nem érkezett meg már Júniusban. Szóval takarodjon :D

Rikoo 2015.11.24. 01:31:03

@csakajuve111: "hát akkor meg ne is csodálkozzon, ha itt sem volt. Aki nem jár el az alapozásra, az világos, hogy könnyen megsérül..."

ezt te most komolyan mondtad? :D

rockitbaby 2015.11.24. 07:15:53

Maga az eset több, mint botrányos. Most már komolyan el kellene gondolkozni, miért vannak ezek. DE! Ha ez kell ahhoz, hogy elfelejtsük és a helyén, a csatárok mögött végre kipróbáljuk Pogba-t, míg az ő posztján Lemina-t, ám legyen. Rosszabbak nem lehetünk, ellenben jobbak nagyon is. Már szombaton Bonucci védő létére több jó passzal vétette észre magát, mint az irányítónk.

doki0326 2015.11.24. 09:19:54

Ráadásul mint kiderült nem 3 hét a kihagyás hanem 5-6 hét mert izomszakadása van!!!

Rikoo 2015.11.24. 21:28:42

Ezt a szerencsétlent minek kellett leigazolni?

venember83 2015.11.24. 21:54:19

@Rikoo: Allegrinek trequartista kellett, Marotta meg szerencsét próbált, kb. ennyi.

Rikoo 2015.11.24. 21:59:05

@venember83: De, legalább megnézhette volna, hogy milyen formában játszik. Borzasztóan le van épülve. Lassú, körülményes és a labdák nagy részét el is veszti. Azért 10 millió eurót költött rá + a fizetését. Inkább ne jött volna senki. Így nem lehet játékosokat venni...

Cannavaro 2015.11.24. 23:13:20

@Rikoo: Marottás ZS terv, azt hitte mindenki Pirlo, Barza Mákon túli mák!!
De nem minden fenékig tejfel...

MDaniel98 2015.11.28. 17:35:11

Szinte már meg sem lepődök. El sem kell olvasnom a cikkeket ahhoz, hogy pontosan tudjam a játékosaink sérüléseinek a típusát.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása