Mario Lemina a Juventus egyik új reménysége

lemina_mario_orvosin.jpgA 184 centiméteres magassággal megáldott Mario Lemina a Juventus középpályájának központi részét fogja erősíteni, védelmi vonalként szolgál majd a hátvédsor előtt, miközben a támadásokat is segítheti pontos passzjátékával.

A francia U21-es válogatott komoly elismerést vívott ki magának a Ligue 1-ben elszánt harcosként, hiszen a francia bajnokságban meccsenként megközelítőleg kétszer annyi sikeres szerelést hajtott végre, mint középpályás társai.

Emellett nagyszerűen passzol előre, illetve kiválóan cselez, így pedig komoly erősítést jelenthet a Juventus számára, hiszen rendkívül sokoldalú futballista.

Az utóbbi két és fél évben a középpálya központi részén vetették be mesterei a francia első osztályú bajnokság meccsein, azonban a játékos számára a középpálya jobb széle sem ismeretlen terület.

A Gabonban született Mario Lemina rendkívül fiatalon került Európába, a Lorient nevelésének tekinthető, amely csapatnál bemutatkozott első Ligue 1 mérkőzésén 2013 januárjában. Csupán hat hónappal később az Olympique Marseille leigazolta, és a Bajnokok Ligájába is belekóstolhatott, miközben tizenhét francia mérkőzésen lépett pályára.

A 2014/15-ös szezonban szinte megduplázta a játékperceit, miközben csapata a bajnokság felső helyezéseit célozta meg, végül pedig az OM negyedik lett Marcelo Bielsa vezetése alatt.

A ma huszonkettedik születésnapját ünneplő fiatal futballista első góljait a Bordeaux és a Guingamp ellen szerezte.

A Juventus új szerzeménye tovább folytathatja fejlődését az európai futballban, és minden bizonnyal megfelelő lehetőséget fog kapni a torinói bajnokcsapatnál, hogy a Serie A meghatározó játékosává lépjen elő.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr987750318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trieszt120506 2015.09.01. 11:08:07

Dunát lehetne rekeszteni a francia első osztályban a hozzá hasonló kvalitású rohamnégerekből (bocs ezért a csúnya szóért, de elég találó). Igazából senki sem figyelt fel rá, miközben körüle elhordták a csapatot. Mondjuk Padoinhoz képest klasszis az tény.

Amúgy ne legyen igazam, és legyen ő az új Vidal.

venember83 2015.09.01. 11:13:41

@Trieszt120506: valaki kellett, aki lendületesen küzd, mert Padointól azért ezt nem várhatjuk el, Pogba meg azért kicsit előrébb kellene, hogy játsszon, hogy veszélyes legyen a kapura. Fiatal, hátha lesz belőle valaki a Juventusnál.

Trieszt120506 2015.09.01. 11:23:14

@venember83: bukni nem bukhatunk rajta (bár kitudja nem-e "gentleman" opció ez is...)

Nem tudunk más tenni, mint reménykedni, hogy megint szarba tenyereltünk.

tjunior 2015.09.01. 11:35:58

Nehezen képzelem el, hogy egy óriási tehetséget ilyen könnyen és ilyen kondíciókkal elengedne az OM, nekem valahogy a Traoré biznisz jutott az egészről z eszembe, hát majd meglátjuk.

Trieszt120506 2015.09.01. 11:48:52

@tjunior: pár éve a Traoré - Rinaudo párost hoztuk az utolsó napon. Azok a szép idők! :D

amúgy igen, ezt ki akartam emelni én is, hogy a franciák nem sokat láthatnak benne...

pedronegroo 2015.09.01. 11:54:12

Azt elfeleditek hogy még Khedira is itt van, és beszari Allegri tegnap nyilatkozta hogy nem lesz gond mert lassan Marchiso és Kheira is bevethető állapotban lesz... Ne legyen igazam de Lemina csak időhúzó csere lesz mint Coman-ból, aki így nem is tudott berobbanni.

vizi8 2015.09.01. 12:01:44

Egy párszor láttam játszani az elmúlt idényben, és van benne fantázia. Padointól fényévekkel jobb, meglátjuk az olasz közeg hogy áll neki.

GLB 2015.09.01. 12:04:24

@tjunior: Lehet,de Pogbát ,hogy engedte el a MU?

keshudioo 2015.09.01. 12:06:04

Megmondom oszinten en semmit nem tudok Leminarol, sosem lattam jatszani. Az OM-szurkolok nagy resze elegge orul, hogy valaki elvitte a csavot toluk, mig a Juve-szurkolok nagy tehetseget latnak benne, es a rivalis csapatok szurkoloinak is megoszlik a velemenye. Fogalmam sincs, hova tegyem ezt a bizniszt, majd a mutatott jateka eldonti.

Trieszt120506 2015.09.01. 12:06:38

@GLB: nem akarták elengedni, de nem hosszabbított a francia.

nemesszabi 2015.09.01. 12:40:30

Azért igy a végére összejött egy elég jól variálható fiatal keret:
4-4-2:
Lichti/Caseres -Barza/Bonu -Chiello/Rugani -Evra/Padoin
Cuadrado/Pereyra - Marchi/Khedira/Lemina - Pogba/Hernanes- Asamoah/Sandro?
Mandzu/Zaza - Dybala/Morata

5-3-2:
Lichti/Caceres - Barza/Rugani- Bonucci- Chiello- Evra/Sandro
Pereyra/Marchisio- Khedira/Hernanes/ lemina- Pogba/ Asamoah

4-3-1-2:
Lichti/Caseres -Barza/Bonu -Chiello/Rugani -Evra/Sandro
Pereyra/Lemina- Marchi/Khedira- Pogba/Asamoah
Mandzu/Zaza - Dybala/Morata

4-3-3:
Lichti/Caseres -Barza/Bonu -Chiello/Rugani -Evra/Sandro
Marchisio/Hernanes- Khedira/Lemina- Pogba/Asamoah
Cuadrado/Pereyra- Mandzu/Zaza- Dybala/Morata

És az is látszik, hogy bármi is lesz a cserepadon is jó játékosok lesznek, minden posztra, ami nálunk nagy szó!

Ádám.84 2015.09.01. 13:10:53

@keshudioo: azt lehet tudni, miért örülnek annak, hogy elmegy?

keshudioo 2015.09.01. 13:58:47

@Ádám.84: ez egy borzasztoan jo kerdes, ami engem is foglalkoztat, de sajnos a legtobb tweet franciaul van, arra meg meg nem vettem a faradsagot, hogy le google translate-ezzem :D

Ezt talaltam csak: imgur.com/h9jId0h

A jatekos "multjarol" es a klubjoz valo viszonyarol meg sajnos semmit nem tudok.

stevenh 2015.09.01. 14:00:14

@keshudioo: Goal.com-on én főleg azt olvasom, hogy a OM hogy lehet ilyen idióta, hogy így elengedi az egyik legjobb játékosát, meg hasonló dolgok, szóval érdekes

venember83 2015.09.01. 14:03:17

@stevenh: a goal.com eléggé „Juve-barát” oldal, ahogy én észrevettem.

Apuleius 2015.09.01. 14:07:12

@Ádám.84: @keshudioo: @stevenh: @venember83: Azért arról se feledkezzünk meg, hogy két klasszist kikölcsönöztünk az OM-nek. Nem adták olcsón ezt a Leminát :-)

Gabuero9 2015.09.01. 14:08:26

@keshudioo: en forditva latom mind facen mind a jatekos twitteren szidjak a marseillet hogy lehettek ilyen hulyek hogy elengedtek :D en le translatestem par francia mondatot

keshudioo 2015.09.01. 14:12:08

@Gabuero9: telefonrol nem olyan egyszeru transzletezni, sajnos masra meg nem volt idom az elmult par napban. es en tenyleg nem ismerem Leminat. :((((((( szomoru panda vagyok. majd jol megnezek par youtube-valogatast, aztan kiderul, hehe.

@Apuleius: faj is a szivem a kis gazella testu dj miatt.

Ádám.84 2015.09.01. 14:15:36

@keshudioo: köszi a választ, meglátjuk mi lesz belőle; ha jól tudom az opció nem kötelező, tehát ha nem válik be, akkor nem veszik meg, ezzel nagyot bukni nem igazán lehet

Rikoo 2015.09.01. 14:15:58

@Trieszt120506: @tjunior: @pedronegroo: @keshudioo: jócskán kiemelkedett a francia ligából csakúgy, mint a PSG. Nagyon technikás játékos és nagy küzdő. A játékos akart távozni ha jól tudom. De jóval magasabb árat elkérhettek volna. Nagyon sz@r üzlet a Marseillenek, mint az összes többi amit idén nyáron csináltak. Kiárusítás van vagy mi?

Gabuero9 2015.09.01. 14:16:07

@keshudioo: video alapjan amit tud az zidane csel de azt orrba-szajba tolja xD nem a khedira tipusu hatrapasszolok, es jol fejel. Ha kicsit feljebb allitja a hajat akkor nehez lesz megkulonboztetni hogy nost pogbanal van a labda vagy leminanal :D

keshudioo 2015.09.01. 14:18:39

@Gabuero9: hat ha hasznot tudunk belole huzni. palyara kuldunk ket Pogbat, hogy az ellenfel ne tudja majd, hogy kire kell tobb embert allitani.

Gabuero9 2015.09.01. 14:22:04

@keshudioo: hat ha meg coman is itt lenne akkor @pedronegroo: idezve mar 3 "szokenegerunk" lenne :Dddd

Apuleius 2015.09.01. 14:23:14

@keshudioo: Ne fájjon azért a szíved, olyan mint Lassie kutya, és mindig hazatér hozzánk...

Nagyon keveset láttam Leminából, de nekem kifejezetten jó érzéseim vannak az érkezésével kapcsolatban. A youtube-on található Lemina best of-ok elég meggyőzőek, aztán persze meglátjuk.

Rivendell 2015.09.01. 14:25:01

magasabbnak gondoltam.../velem 1magas/ de baromi jó kis fizikuma van,nem fogják elnyomni mezőnyben és robbanékony is vkp-ként

Gabuero9 2015.09.01. 14:35:24

@Rivendell: kepek es vidi alapjan en nem, sot wiki is 180 fele irt ahoz kepest jol jon aza plusz 4 centi!

cibe1102 2015.09.01. 14:48:56

Ha ezteket a trasfereket az oreg Moggi csinalta volna akkor semmi ketelyem nem lenne az uj jatekosokban!

Rivendell 2015.09.01. 14:49:28

@Gabuero9: mi/Lemina és én/ kb már kis növésűnek számítunk a mai világban..:D márt általános 8.ban ekkorák lassan a srácok:DDD

Rivendell 2015.09.01. 14:50:40

@cibe1102: szerintem nem lett volna rossz mercato,ha nincs a terrorista és khedira + jön 1 jóval fiatalabb irányító + Berardi,aki kb a terrorista árából meg is lett volna

Gabuero9 2015.09.01. 14:52:25

@Rivendell: hat ja igaz, de azer nem mindenki :D

Gabuero9 2015.09.01. 14:55:01

Nson fentvan egy draxler nyilatkozat mi szerint azert nem jott juveba mert nem tudna gyorsan fejlodni kornyezet valtas miatt ezert inkabb maradt nemetben

venember83 2015.09.01. 15:03:55

@Gabuero9: helyes, jobban járt a Juve Hernanessel, ha a brazil tényleg szeretne még futballozni is a fizetéséért.

pedronegroo 2015.09.01. 16:05:40

@Gabuero9: amúgy ez így korrekt, meg lehet érteni, de nyár elején ezt nem tudta????

BigP86 2015.09.01. 16:42:37

Valamiért van egy olyan megérzésem, hogy Lemina és Sandro lesznek az idei év legjobb játékosai..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása