Marchisio keresztszalag-szakadást szenvedett a válogatott edzésén - FRISSÍTVE

Marchisio Claudio_2.jpgA Juventus középpályása, Claudio Marchisio sérülés miatt kihagyja az olasz nemzeti csapat soron következő Európa-bajnoki selejtezőjét, amelyen az azúrkék válogatott a bolgár fővárosban vendégszerepel majd. A játékos, Alessandro Florenzihez és Manuel Pasqualoz hasonlóan, nem vehet részt a szófiai találkozón, s a Juventus középpályásának sérüléséről szóló hírek aggasztóak.

A Tuttosport közlése szerint a 29 esztendős középpályás a válogatott edzésén, Covercianóban szenvedett sérülést, s a nemzeti csapat orvosi stábja tart tőle, hogy Marchisio hosszabb pihenőre kényszerülhet.

A RAI értesülései szerint Marchisio keresztszalag-sérülést szenvedett, így a Juventusnak hosszabb távon is nélkülöznie kell majd saját nevelésű játékosát, ami különösen érzékenyen érintheti az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőre készülő zebramezes együttest, azt követően, hogy Paul Pogba legkorábban május elején lehet ismét bevethető. 

A sérülés természetét és súlyosságát illetően, a hivatalos bejelentés még várat magára, így Torinóban még reménykedhetnek, hogy az orvosi vizsgálatok végül nem a legkedvezőtlenebb forgatókönyvet igazolják majd.

FRISSÍTÉS:

A Juventus orvosai péntek este MRI-vizsgálatokat végeztek a játékoson, amelyek nem mutattak ki semmilyen sérülést a térdszalagokban.

Jelenleg kérdéses, hogy ez valójában mit is jelent, mikor is térhet vissza a középpályás, ám minden bizonnyal nem kell 6-8 hónapot kihagynia, amennyit eredetileg az olasz válogatott orvosai prognosztizáltak.

A Sky Sport Italia értesülései szerint Claudio Marchisióra mindössze két-három hetes kihagyás vár, így a Monaco elleni visszavágón már játszhat is akár.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr307309858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szbence 2015.03.27. 14:34:24

Állítólag 4 hónapot írnak :(((

venember83 2015.03.27. 14:36:35

Padoin egyre közelebb a kezdőcsapathoz.

Apuleius 2015.03.27. 14:39:19

@Szbence: Van, ahol 6-7 hónapot is olvastam...

@venember83: Remek lesz, ha szerencsétlen Padoin kezdő lesz a Monaco ellen, abba meg bele sem merek gondolni, hogy továbbjutás esetén még a BL-elődöntő is összejöhet neki.

Szbence 2015.03.27. 14:40:59

Kiesett Pogba, Marchisio. Parádés

Apuleius 2015.03.27. 14:44:22

Közben a válogatott orvosa megerősítette a hírt: Marchisio keresztszalag-szakadást szenvedett és legalább hat hónap kihagyás vár rá. A szezon számára befejeződött.

venember83 2015.03.27. 14:45:43

@Apuleius: tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy 3-4 vagy 6-7. A kérdés az, felépül-e teljesen, ha valóban keresztszalagsérülésről van szó.

Másrészt meg így már korántsem olyan rózsás a helyzet a Monaco ellen, fel fogják magukat szívni rendesen a Juve elleni meccsre, mert nekik is óriási lehetőség.

Juventus 2015.03.27. 14:54:29

Asa mikor térhet vissza?

BigP86 2015.03.27. 14:56:25

Ilyenkor nem lehet kölcsönvenni senkit sem?? Romulo felépült már? Asamoah? Ezek után egy játékost sem engednék el a Juve vezetés helyében a válogatott találkozókra a szezon végéig, rendkívűli helyzetre hivatkozva..

Lassan nem lesz középpályánk.. téli mercato elbaszása még jobban kijön most.. grazie kancsal.

Rivendell 2015.03.27. 14:56:39

gyerekek így a Monaco is kiver minket,már a kp-ra nincs is szabad játékosunk,ha csak nem Coman-t tesszük be,mert Padoin hát....

így a top4 lehet max a végállomás,mert ha Pogba nem épül fel időre+ Asa akkor rajtunk átrohannak halál lazán

Tony. 2015.03.27. 15:01:19

Ez a hír akár katasztrofálisnak is nevezhető.

Fontosabb meccseinket egy éppen felépülő Pirloval, egy formán kívüli Vidallal és mondjuk Padoinnal vagy Sturaro-val vívjuk meg? Az isteni lesz.

2 megjegyzést azért tennék:

1. Conte 3 éve alatt összesen nem volt annyi sérülés, mint idén...

2. Nincs mitől tartanunk hiszen Marotta gondoskodott a megfelelő pótlásról...

Rivendell 2015.03.27. 15:07:49

@Tony.: Conte is elmehet a jó büdös....-ba

mintha az olaszoknak kijutási gondjaik lehetnének,tudja jól hogy most a Juve olaszország legfontosabb tényezője a BL miatt,mi a faxnak hív be alap kezdőt,mikor szintén jól tudja,hogy adott esetben gáz is lehet a kp-n + Vidal is 1 sárgára a kihagyástól

tényleg..Vidal begyűjti a sárgát azt hali,jöhetnek még a primaverások is a kezdőbe:DDD

Apuleius 2015.03.27. 15:08:01

@Tony.: "Conte 3 éve alatt összesen nem volt annyi sérülés, mint idén..."

Azért legyünk igazságosak, ez a sérülés a válogatottnál történt. Persze lehet, hogy volt előzménye, nem mondanám, hogy behatóan ismerem a sportsérülések természetét.

"Fontosabb meccseinket egy éppen felépülő Pirloval, egy formán kívüli Vidallal és mondjuk Padoinnal vagy Sturaro-val vívjuk meg? Az isteni lesz."

Látatlanban is azt mondanám, hogy inkább Sturaróval, ha lehet kérni. Remélhetőleg él a lehetőséggel, s megmutatja, hogy vele pazar igazolást hajtottunk végre.

Számomra inkább a 2. pontod a nagy tanulság. Az, hogy egy csapategységben két kezdőjátékos is lesérül (ugyan nagy balszerencse), de talán nem extrém dolog. Itt inkább az a gond, hogy vannak a kezdőjátékosok, aztán hatalmas szakadék, s jönnek a cserejátékosok.

Apuleius 2015.03.27. 15:08:57

@Rivendell: "tényleg..Vidal begyűjti a sárgát azt hali,jöhetnek még a primaverások is a kezdőbe:DDD"

Tényleg, igazad van, a sárga lapok miatt is van izgulnivalónk a BL-ben. Érdekes folytatás vár ránk.

m.martin91 2015.03.27. 15:09:24

Borzalmas hír. Ez az egyik legrosszabb sérülés, amit a futballisták elszenvedhetnek, és sajnos egyre gyakoribb. A Southampton kapusa például kerek egy évet fog kihagyni hasonló sérülés miatt.
Tekintve, hogy Pogba is sérült és maximum csak az elődöntőkre épülhet fel, jelentősen csökkentek az esélyeink a Monaco ellen. Valószínűleg Sturaro-t fogja majd játszatni Allegri, de Isten tudja, mire képes az ember, majd a bajnokságban (amit szerencsére már megnyertünk) kiderül, mivel nyilván ott is ő fog játszani (és persze Padoin). Romulo és Asamoah felépülése a BL szempontjából tökmindegy, tekintve, hogy asszem a keretben sincsenek.

venember83 2015.03.27. 15:11:59

4-3-3 akár Comannal? Mondjuk így Pirlónak nemigen van helye, de ez van. Padoin meg Sturaro nemigen küldhető be BL-negyeddöntőben.

mpite 2015.03.27. 15:18:13

Katasztrofális hír, teljesen kétségbe vagyok esve. Pereyráról ahogy nézem mindenki elfeledkezik itt, pedig valószínűleg Pereyra-Pirlo-Vidal középpálya lesz, nem kell még Padoinnal rémisztgetni itt a népet. Szerintem vagy Tevez jön vissza a csatárok mögötti pozícióba, vagy 3-5-2 lesz.

Amúgy Asamoah-ról tényleg miért nincsen semmilyen információ a klub részéről már hónapok óta? Egy képet nem láttam róla, hogy ott lenne a meccseken egyáltalán.

MDaniel98 2015.03.27. 15:24:20

Ez tényleg annyira jó. Lassan nem lesz értékelhető játékosunk a középpályán. Így azért NAGYON kemény lesz a BL. Na, de nézzük pozitívan: Itt a lehetőség Sturaro előtt, hogy bebizonyítsa mekkora játékos is valójában.

tjunior 2015.03.27. 15:41:32

Összesen három! játékos sérült meg a válogatottnál eddig, Florenzi, Pasqual és Marci.

Rivendell 2015.03.27. 15:41:42

@mpite: Pereyra azért nem kerül szóba,mert most mindenkinél eleve alap kezdő a srác a BL-ben is.

Tony. 2015.03.27. 15:55:08

Pereyra nem számít, a mögötte játszó 3 emberről beszélünk. Persze lehetne olyan megoldás is, hogy helyette játszik valaki más.

@Apuleius: Szerintem enélkül is megállhat az állítás. Persze nem 100%-ban, de arányaiban.

Amúgy egy előző eszmecserétekre visszautalva, azért mégiscsak jó lehetne egy ingyen Khedira, akit ilyen esetben szívesebben dobna be az ember, mint a másik 2 zsenit.

2. pont, egyértelmű. Évek óta gond ez is.

tjunior 2015.03.27. 16:02:20

@Tony.: Pereyra nem számít? Ugyanúgy tud középső középpályást játszani mint tkpt, az utolsó 3 meccsünkön is Marci mellett játszott 3-5-2ben, már hogyne számítana.

Apuleius 2015.03.27. 16:03:50

@Tony.: Igen, persze ebben lehet igazság. Számomra az a legrettenetesebb "felismerés" (ami nem most született), hogy mennyire nincsenek használható cserejátékosaink.

Khedira szerintem olyan játékos, aki kezdőjátékosnak kevés lenne ide, a kispadon meg szerintem nem akarna ücsörögni, szerintem ő inkább hazaigazol valamelyik német középcsapathoz.

danimester1 2015.03.27. 16:07:51

Srácok most ért utol minket a balszerencse, az eddig elmaradt sérülések most egyszerre jönnek.A Bl fontosabb,de szerintem a bajnokságra is erősen koncentrálnunk kell,mert egy-egy rosszabb meccsel...bele sem akarok gondolni.Igaz aggodalomra semmi ok,mert Beppe megmondta,hogy elég és erős ez a keret.Hiába tűnt könnyebbnek a sorsolásunk,így nehéz helyzetbe kerültünk a bajnoksággal együtt,persze a kupa visszavágó is ott van még.Allegri most megmutathatja hogyan tud taktikázni és beosztani a játékosokat.Bízzunk a legjobbakban.

GLB 2015.03.27. 16:11:14

Cseppet sem vagyok biztos benne ,hogy túllépünk a Monacon!!Ez a hír borzasztó!!!

west30 2015.03.27. 16:16:37

A plusz probléma az,hogy Sturaro mióta ideigazolt szerintem teljesen egészséges még nem is volt,így aztán rohadtul reménykedhetünk benne.

danimester1 2015.03.27. 16:25:18

@west30: Ez igaz Romulora is,pluszban Asamoahnak se híre se hamva.Bár mindegy,mert nem tudhatjuk milyen formában fog visszatérni és mikor.

Lord Viktor 2015.03.27. 16:28:04

Ott van még Pepe is. :D
Btw. nagyon szörnyű hír, így azért már inkább 50-50% a Monaco ellen a továbbjutás...

west30 2015.03.27. 16:29:17

@danimester1: A velük szerintem felesleges számolni,ha jól rémlik még csak nevezve sincsenek a bl-re.

BigP86 2015.03.27. 16:32:40

akkor az ideális kezdő jelenleg 3-5-2 ben a: Buffon
Barza - Bonu - Chiello
Lichti - Vidal - Pirlo - Pereyra - Evra
Tevez - Morata

BigP86 2015.03.27. 16:35:20

4-3-3 lehet még a :
Buffon
Lichti - Barza - Bonu - Chiello
Vidal - Pereyra - Evra
Tevez - Llori - Morata

BigP86 2015.03.27. 16:37:34

Esetleg 4-4-2 ha Pepevel vagy Comannal mer számolni komolyabban:
Buffon
Lichti - Barza - Bonu - Chiello
Pepe(Coman) - Vidal - Pereyra - Evra
Tevez - Morata

Pirlot, most hogy nincs Marci és Pogba még kevésbé merném berakni egy gyors, erős, fiatal Monaco középpálya ellen..

Juvegaspy 2015.03.27. 16:56:11

Ez nagy baj nagyon nagy.
Jobbulast neki.
Ha aprban visszater Asamoah akkor o viszont kpjan jatszhatna ugyebar s akko ez nemi orom az uromben.
Mar kerdeztek vagy 100an kajak senki nem tudja h mikor ter vissza Asa? ???

Tony. 2015.03.27. 16:56:34

@tjunior: Úgy értem, hogy neki elvileg megvan a posztja és ha onnan hátrébb rakjuk, akkor meg a helyére kell valaki, ahogy írtam is.

De ahogy írja feljebb BigP, a 3-5-2 marad talán a legjobb opció ebben a helyzetben.

@Apuleius: Igen, a valóban kevés sérüléssel végigjátszott szezonok után ez úgy annyira még fel sem tűnik, meg a szőnyeg alá van söpörve, ha megvan a baj akkor meg már késő. Erre figyelni valakinek a feladata lenne, és nem mi vagyunk azok...

m.martin91 2015.03.27. 17:12:01

@Juvegaspy: A transfermarkt szerint Romulo és Asamoah még áprilisban felépül, de a BL-ben egyikük sem játszhat, tehát maximum azon játékosok tehermentesítésére szolgálhatnak a bajnokságban, akiket majd a BL-ben akar szerepeltetni Allegri.

DegerFaCan 2015.03.27. 17:15:35

Még jóhogy Conténál nem sérülnek le az emberek. Na ez az a hír amit egy jó melós nap után nem vársz, s csak azt lehet mondani rá hogy BAZDMEG...

BigP86 2015.03.27. 17:16:09

@m.martin91: köszönöm, ezt jó tudni.

tjunior 2015.03.27. 17:28:52

@Tony.: Hát a 4-3-1-2őt egy időre elfelejthetjük (minimum Pogba visszatéréséig).
Ott van Vitale a primaverából, őrült nagy tehetségnek tartják, középső kp. fel kell hozni a nagyok közé.

Juvegaspy 2015.03.27. 17:34:53

@m.martin91: kosz az infot egyik szemem sir a masik nevet

Mixbetegállat 2015.03.27. 17:58:38

Ránéztem gyorsan a naptárra, de sajnos nincs még Április 1... :(

babo0410 2015.03.27. 18:37:21

Komolyan egyesek megint Marottat veszik elő. :D Nyáron érkezett Pereyra, Romulo és Coman, akik mind bevethetőek a kp-n. Arról nem ő tehet, hogy a fél keret kidőlt. Pech-ünk van, és mostmár komolyabban is felmerül Allegri felelőssége, mert a Milannál is állandóan kidőlt nála mindenki. Nagyon nehéz lesz így, de megoldható a helyzet szerintem. És bízom benne, hogy Allegri meg is oldja.

Gannicuss 2015.03.27. 18:44:46

@babo0410: Most is úgy gondolod, hogy megfelelő a pad minősége? Ezt írtam korábban... Sajnos bele is szaladtunk.

Nagy szerencse, hogy ennyivel vezetünk a bajnokságban. Most kicsit lehet tesztelgetni. Remélem Coman nagyobb szerepet kap a farncia u19-ben is brillírozott.

Marcit nagyon sajnálom, jó formában is volt és nagy szerepet is kapott.
Mihamarabbi felépülést neki!

Rivendell 2015.03.27. 19:01:34

@babo0410: nem mondanám,hogy sokan dőltek volna ki idén Allegrinél...Marci nem nála dőlt ki..Romulo meg már kb a szezon elején nyekk,egyedül Asa az aki meghatározó emberként kidőlt nála. Pogba meg végképp nem az ő számlájára írandó,láttuk a dortmundi mérkőzést

m.martin91 2015.03.27. 19:23:28

@Rivendell: Így van. Ezen kívül a Milannál most is mindenki sérült, és már nem Allegri az edző.

tjunior 2015.03.27. 19:31:42

@Gannicuss: 4-5 középpályás egyszeri sérülését nincs az a csapat amelyik nem érzi meg. Ha Realnál egyszerre lenne sérül Modric, Isco, Kroos és Rodriguez ki játszana? Khedira meg Illaramendi..nem egy világverő játékosok...ha a Barcelonánál egyszerre esik ki Busquets, Iniseta, Rakitic és mondjuk Rafinha, ki játszana a kpn? Az ilyen extrém helyzetekre nem lehet felkészülni, ez nem a pad minőségéről szól, nem lehet 12 középpályás egy keretben.

SoloLaJuve 2015.03.27. 19:36:30

@Rivendell: contet akkor sem érdekelte a bl,amikor itt volt,most hogy nincs itt,miért érdekelné

peti78 2015.03.27. 19:49:29

@Tony.: @BigP86: én megpróbálnék egy váratlant húzni és bonut felhozni védekező középpályásnak: buffon-lichti, barza,chiell,evra-pepe,vidal,bonu,coman-tevez-morata. ezzel csak az a baj hogy a barza,chiell páros nagyon lassú az jelentene biztonságot ha a wing játékot erőltetnénk amihez az emberek meg is vannak (pepe coman) csak ha gond van kit hova cserélünk mert a jelenlegi kispad ehhez a felálláshoz kevés.

peti78 2015.03.27. 19:59:28

nyugi Max megoldja én bízok benne, nem tudom hogyan vagy miért de megszerettem.

Gannicuss 2015.03.27. 20:07:11

@tjunior: 3 sérült kp-van nem 5.(Legalábbis a kezdőből) Khedira azért nem egy Padoin :D A Barcában Xavi vagy Sergi Roberto szintén nem a középszer kategória.

De nem is hozzájuk akarom magam hasonlítani, viszont még így is azt lehet mondani, hogy gyenge a pad. Elöl nagyon Tevez függők vagyunk. Hátul a szélekre nincs csere. Kp védekező része most egyedül Vidalra marad. Vagy játszik Sturaro és az egy hatalmas nagy kérdőjel. Azért oda most a Khedirát beraknám :))

Persze nincs olyan költségvetésünk...
Mindenre lehet ez a válasz.

Szerintem sem Allegri hibája a sok sérülés. Inkább az a gond, hogy nagyon a kp-centrikus ez a hullám.

Gannicuss 2015.03.27. 20:09:19

* Természetesen nem magam hanem a csapatot nem a barca költségvetéséhez hasonlítanám.

Magamat leginkább Matrihoz tudnám mert a hétvégén lerepült a csukám és úgy végre sikerült betalálnom :))

FCB551 2015.03.27. 20:25:30

Morata kezdő a Spanyol válogatottban Ukrajna ellen :D

tjunior 2015.03.27. 20:42:49

@Gannicuss: Pirlo, Pogba, Marchisio, Romulo ez 4 ha Asamoahat is idevesszük 5 (ha meg Marronét is 6). A hozzászólásom lényege, hogy nincs a világon olyan csapat ahol 3-4 kezdő játékost ugyanolyan minőséggel tudná pótolni ( az más kérdés, hogy pl. a Realnak annyi a pénze, hogy 35 milliós játékos peremember náluk, ez nem a mi szintünk). Sőt ehhez a dögvészhez képest a jelenleg kiállítható Vidal-Pereyra-Sturaro/Pirlo középpálya nem is olyan borzasztó.

Gannicuss 2015.03.27. 20:52:17

Én azért írtam 3-at a kezdőből, mert Romulo előtte sem játszott, Asamoah Allegrinél is inkább bal védőt játszott.
Szóval ami zavaró az 3 ember, azért remélem Pirlo hamar bevethető lesz.

Szerintem Romulo, Padoin, Sturaro nem Juve és nem bl szintű játékosok. Az én mondandómnak ez lett volna a lényege.

Az, hogy 3 stabil kezdő hiánya megvisel minden csapatot az természetes.

A baj az ha az általad leírt 3 ember kezd akkor nem nagyon van cseréjük. Illetve vagy 3 csatárral kezdünk amit kétlek vagy 5 védővel akiknek szintén nincs cseréjük. (Pl: jobbhátvéd csere)

konrad66 2015.03.27. 21:01:03

Most olvastam kurva rossz hír Sturado most fog majd játéklehetőséget kapni Coman is többet játszik,most bajnokságban pár döntetlenünk lehet

FCB551 2015.03.27. 21:15:21

Morata góljával vezetnek a Spanyolok . Első gólja a Nemzeti csapatban

BigP86 2015.03.27. 21:17:21

Már vártam mikor jön marottáné.

BigP86 2015.03.27. 21:18:04

@FCB551: Ez jó hír, úgy látszik berobban idén a srác! :) csak vissza ne vigye a margit.. :S

Juvegaspy 2015.03.27. 22:27:20

@Gannicuss: milyen poszton jatszott Coman a franciaknal?

MdewC 2015.03.27. 22:33:55

Marci!!!!!!!! :'(

A büdör retkes k életbeeee!!!!
Mi a retkes faszomat csináltak ezek????? Nem hiszem el ba meeeeegg! Mi a szar ez??

Szét vág az ideg!!!!!!!

KysBé 2015.03.27. 22:37:26

A bajnokságot képtelenség innen elveszíteni! 11 meccs van hátra és 14 pontal vezetünk. ( 3győzelem-2dönt-6ver szériával 78 pont, a romáknak 7-3-1 szériával lenne 77 pontja).
Szerintem 3 meccsre kell full összpontosítani ( Fior visszavágó + Monaco oda-vissza), a többin ráérünk késöbb agyalni.

Ui: mekkora fricska lenne 78 ponttal bajnokságot nyerni.

MdewC 2015.03.27. 22:41:56

Mennyire lehet ebből az okádmányból felépülni??? Mik a tapasztalatok???

Drughi Di Bianconeri 2015.03.27. 22:56:18

A jó büdös qrva életbe :(

Nem olvastam végig a komment-áradatot... gondolom már mások is írták,de tulajdonképpen így jócskán nőtt még a Monaco esélye is ellenünk.
A bajnokság már eldőlt,az nem izgat különösebben, szvsz. Padoinnal a kezdőben is képesek vagyunk egy 1:0ás kiszenvedett győzelemre (mint eddig).

Nem akarom a falra festeni az ördögöt,de mi lenne nélkülünk,ha Tevez kiesne,te jó ég ! Akkor Matri ugrana be ? :D

Mercato - én így szeretlek :D

Borzasztó szerencsétlen széria. Asa kidőlt 3-4 hónapra, lassan felépül,de nincs a BL-keretbe nevezve. Romulo jóformán alig játszott,mert egyből lesérült hosszú hónapokra, Pogba kidőlt 2 hónapra,és most Marchisio jó félévre.

Így itt az ideje Vidalnak formába lendülni, illetve a genovai zseni Sturaro is megmutathatja,miért tagja a Juve keretnek.

Sajnálom Marcit :(

Priceless lenne középen egy Padoin-Pepe-Marrone/Sturaro kezdő :D

Ádám.84 2015.03.27. 23:03:12

@MdewC: nekem is rögtön az jutott eszembe, hogy nagyon remélem, tökéletesen felépül

m.martin91 2015.03.27. 23:21:53

Elképesztő, most olvasom, hogy mégse szakadt el a térdszalagja! Mi van itt?!

m.martin91 2015.03.27. 23:29:19

Azt írják (bár nem a legjobb az olaszom :-)), hogy Marchisio visszatért Torinóba, és a Juventus orvosai egy új mágneses rezonancia vizsgálatot hajtottak végre a térdén és kizárták, hogy a keresztszalag sérült volna. Marchisio most néhány napig pihenni fog, de felügyelik az állapotát (és nyilván további vizsgálatok várnak még rá).

hurbiny3k 2015.03.27. 23:29:33

@m.martin91: 15-20 nap.. Eszméletlen jó hír.. :D

consminor 2015.03.27. 23:35:11

@m.martin91: @hurbiny3k: ha ez valóban igaz (bárcsak...) felvetődik a kérdés milyen lóhentesek lehetnek a szövetségnél, akik megállapították a szalagszakadást?

hurbiny3k 2015.03.27. 23:37:50

@consminor: Valóban fura, amíg nem biztosak a dolgukban, minek nyilatkoznak, de bízom benne, hogy utóbbi hír alapul tényeken.

consminor 2015.03.27. 23:47:09

@hurbiny3k: no, ez a közlemény áll a klub hivatalos honlapján: "The 29-year-old then underwent an MRI scan on his right knee this evening. The tests, supervised by Dr. Carlo Faletti at Turin’s Fornaca Clinic, ruled positive, excluding the possibility of a tear to the anterior cruciate ligament."

elég is a sporthírekből mára :) francnak kell itt bepánikoltatni az egyszeri szurkolót :)

Juvegaspy 2015.03.28. 00:40:07

Huuuuuuuh. 15-20nap es rendbejon.

Gannicuss 2015.03.28. 01:03:04

@Juvegaspy: Bal szélsőt, elvileg kp-ra írták, de sokkal inkább bal oldali támadó volt.

Nagyszerű lenne, ha csak 20 nap kihagyás :)

babo0410 2015.03.28. 01:41:20

@Gannicuss: Nem tudom szerinted hány középpályást kellett volna igazolni? Mert érkezett 3 is, az külön pech, hogy ennyien kidőltek. Arról nem Marotta tehet.
@Rivendell: Pirlo 2x, Romulo, Marrone, Ogbonna, Cáceres, Marchisio, Asamoah, Vidal, Tévez, Pogba. Minimum 10 játékos már kidőlt idén. Azt írod Pogba végkép nem az ő sara, de azt sokan vagy nem tudják, vagy megfeledkeznek róla, hogy már előtte az edzésen sérült le, és nem volt 100%-os állapotban a Dortmund ellen. Ha jól megnézzük, akkor a többségük combizom, vagy térd sérülést szenvedett. Nem véletlen továbbá az sem, hogy Conte idején alig volt évente max 1-2 sérülés, most meg már idén 10 játékosunk dőlt ki rövidebb-hosszabb időre. Az szinte mindegy is, hogy ki mikor dőlt ki, mert Attól még nagyon is lehet Allegri sara. És nagy a gyanum, hogy nem véletlen, hogy már a Milannal se tudta sokszor felállítani a kezdő 11-et, és ifistákat kellett bevetnie. Lassan már nálunk is ez lesz. Valamit az alapozásnál nem csinál jól, és ezért dőlnek ki a játékosaink egy-egy rossz mozdulat, vagy buktatás után. És a legjobb, hogy a sérültjeink közül sokan edzés közben dőltek ki. Én tartom ahhoz magam, amitől már az érkezésekor is féltem, hogy nagyon rosszul végzi el az alapozást, és tulajdonképpen ennek nagy szerepe van a sérülésekben. Szívesen olvasnék arról egy cikket, hogy vajon mit csinál nagyon rosszul Allegri. Én ezért nem tartanám itt őt. Jól végzi eddig a dolgát, de mit sem érünk vele, ha a végén azért szívunk,m mert nem tudunk kiállítani egy erős kezdőt.

babo0410 2015.03.28. 01:53:43

Az rohadt jó hír lenne, ha tényleg csak 15-20 napot hagyna ki. De sajnos a Monaco elleni első BL negyeddöntő meccsen még így se valószínű, hogy játszani fog, mert 17 nap van hátra a meccsig. Így sajnos azon a meccsen elég necces lesz a keret. És nem is lenne jó, ha mégis felépülne, Allegri bedobná, mert szükség van rá, és puff újra kidőlne. De azért bizzunk a legjobbakban.

Rikoo 2015.03.28. 02:12:32

Sziasztok! Olvasom a blogot kb. 3 éve és gondoltam mostantól én is megosztom a véleményem, mert eléggé szimpatikusak vagytok. A cikkről annyit szeretnék írni, hogy sztem élete legjobb formájában játszik az idei szezonban Marci és nagyon fontos, hogy sikerüljön kipihennie a sérülését a fontosabb BL meccsekre.

Forza Juve !!! 2015.03.28. 02:17:07

@babo0410:
Ha jól tudom Romulonak már akkor is volt valami baja mielőtt leigazoltuk meg Caceres Conte ideje alatt is nem egyszer volt sérült.
Contenal is voltak sérültek csak annyi külömbséggel, hogy nem egyszerre dőlt ki 3-4 alap ember.

Rivendell 2015.03.28. 03:03:03

: Pirlo 2x, Romulo, Marrone, Ogbonna, Cáceres, Marchisio, Asamoah, Vidal, Tévez, Pogba

Pirlo,hogy idősen lesérül az benne van a pakliban,bár nem fix kezdő volt.
Romulo kb mikor játszott? felkészülési mérkőzésen,nem hiszem hogy sok köze lehet Allegrinek,ha csak nem sérültre szugerálta,vagy gondolat átvitel útján

Marrone meg a kezdő közelében se volt,lövésem nincs mibe tudott belesérülni:D

Indián meg minden évben lesérül,kész szerencsétlenség a srác:(

Asa az aki szezon közbe dőlt ki egyedül és ő nem sérülékeny alapvetően

Vidal-Tevez? ezek végig tolják a szezont idáig,már Conte-nál sérült le Vidal és nyomja folyamatosan azóta is.

Pogba meg....nem hiszem,hogy nagyon sérülten játszott volna Dortmund ellen,mert hajtott addig mint a barom,amíg bele nem ment 1 kis felesleges csínybe,mintha kicsit fel is kínálta volna a szabálytalanság lehetőségét ahogy bevágott a srác elé.

Rivendell 2015.03.28. 03:03:48

Ha annyira Allegri alatt hullanának az emberek,akkor Tevez már koporsót kapott volna

Trieszt120506 2015.03.28. 08:22:43

BREAKING: A válogatott csapatorvosa félrediagnosztizálta, valójában nincs szakadás, és "csak" 2-3 hét kihagyás vár Marchisio-ra. A Monaco elleni visszavágón már pályán lehet.

Cannavaro 2015.03.28. 09:52:54

Huhh bakker, de jó hír.. Már kezdtem kétségbe esni!! A Vidal, Pirlo, Pereyra középpálya azért ha addig nem üt be még valami, az nem lesz rossz!! előtte Coman, Tevez, Morata triót meg lehetne próbálni, akár Coman-t 2 csatár mögött is vagy 4-3-3 ban is Tevez, Vagy Morata is tud valamelyik szélen nyomni egy meccset!! én azért így is azt mondom, tovább megyünk!!! ;) (Persze ha nem lesz több sérült...)

KysBé 2015.03.28. 10:38:55

Mekkora szaktekintély lehet a csapatorvos.....

krisszvector 2015.03.28. 10:46:53

félrediagnosztizálta=LoL csórikámat nagy sajnáltam még!tegnap

babo0410 2015.03.28. 11:57:25

@Forza Juve !!!: Conte-nál nagyon minimális volt a sérülések száma. Pont annyi volt amennyi belefér. Évi 1-2 sérülés történt.
@Rivendell: Azért abban nagyon nagy szerepe van az edzőnek, hogy mennyi a sérültje. És az nem véletlen, hogy Conte-nál 3 évig nagyon minimumon voltak a sérülések, most meg már a fél keret volt sérült. Lehet úgy tűnik nem sok köze van Allegrinek hozzá, de szerény véleményem az, hogy nagyon is van köze, mert az edzésmódszerei, az erőnléti edzések, a fizikai felkészítés nagyon fontos. Sajnos már Conte előtt is rengeteg sérülésünk volt, ami Conte távozásával újra előjött. Mert Conte tudott valamit, amit jó lenne, ha Allegri is megtanulna, mert az nem járható út, hogy edzés közben ennyien izomsérülést szenvedjenek. Mert a sérültjeink nagy többsége edzés közben dőlt ki. És ilyenkor az edzőnek van nagyon nagy felelőssége.

ToTTy-Juve 2015.03.28. 12:04:39

@Rivendell: Pogba már panaszkodott a dortmundi meccs előtt is a lábára, beinyekciózták, mint anno Vidalt és felküldték, azaz Allegri felküldte. És hogy mennyire van felelősége az edzőnek a sérülésekért, azt mutatja, hogy minden edzőnek saját edzésterve van (milyen gyakorlatokat végezzenek a játékosok) és saját szakmai stábja, akik feladata főleg a sérülések megelőzése. A stáb egy része maradt Conte után, egy része távozott, és vannak, akik Allegrivel érkeztek (ja és gondolom a Milánnál is vele voltak, mert az edzőknek a stábja olyan, mint a bíróknak a partjelzők, a vonalbírók stb. mindenhová együtt mennek, még ha cserélődnek is a tagok, sőt a legtöbb edző ragaszkodik is a stábjához (pl. Conte is névsorral érkezett és Lippivel is távozott a stáb, majd pedig Ferrara is elvitt néhány munkatársat).
Ja, Allegri alatt sérült le Barzagli is, kihagytad!

Tényleg sok a sérült idén és nyomasztó, hogy mindegyik hosszantartó felépülést igényel. Mindenkinek jobbulást, Allegri meg főzzön ki valami megoldást és lépjünk tovább a Monacon, ennyi sérültel a bayern ellen megint nem lesz esélyünk (na most előre szaladtam).

tjunior 2015.03.28. 12:14:30

@ToTTy-Juve: Ezen a szinten szerintem már sokszor fél sérülten küldik fel a játékosokat. Vidal is így játszotta végig a tavaly tavaszt, persze ebben komoly veszély van, a súlyos sérülést kockáztatják, sajnos ez ilyen, iszonyat pénzekről szól a foci. Barzgali meg tavaly májusban sérült meg, még bőven Conte idején. Allegrihez annyit, hogy tudni kellene a Cagliarinál mi volt a helyzet, mert a Milannal most is rengeteg a sérült ( hirtelen megnéztem a gazettát, jelenleg Fárao, Agazzi, Armero, Mastour, Zaccardo, Rami, Bonaventura és Montolivo) ergo nem biztos, hogy az ő vagy csak is az ő hibája. Viszont Conte valamit nagyon tudod ilyen téren ez vitathatatlan.

BigP86 2015.03.28. 12:50:56

Conte - Elkann vita, Contet halálosan megfenyegettek, Tavecchio válság stábot hívott össz.. Áll a bál a váválogatottnál!!

Shyr Kahn 2015.03.28. 13:50:16

@BigP86: Most hogy Marchisio sérülése kevésbé tűnik súlyosnak kicsit át kell értékelni azt amit Conte ellen nyilatkozott Elkann. Nem lett volan szabad ilyet csinálni. Conte 3 hihetetlen évet adott nekünk. Nyilván nem Ő okozta ezt a sérülést! Kicsit meg kellene komolyodni.

BigP86 2015.03.28. 14:18:10

@Shyr Kahn: az ezidáig eltussolt ellentétek ami Conte és a Juve vezetői között volt, egyre jobban felszínre kerülnek hála ezeknek a konfliktus helyzeteknek amiket egyébként a véletlen szül. Pont mint egy kívülről boldog, minta család ahol amúgy igazából mindenki meg tudná fojtani egy kanál vízben a másikat..

Rivendell 2015.03.28. 14:35:09

@Shyr Kahn: részemről meg Conte legyen okosabb,ne akarja szándékosan kísérteni a sorsot a behívók által....nem, szorulnak ők rá alap Juve játékosokra

fél keret sérült volt? melyik fele,mert én nem látom 1ik felét se sérültnek...van 4-5 sérült,amiből 2 nem igazán köthető az edzőhöz.

alatta még mindig csal Pirlo-Pogba és kölcsön gyerek sérült meg,de én Pogbat se kenném rá,mivel fix hogy a vezetőség nem engedte volna padoztatni a Dortmund ellen,ha nem komoly a sérülés és láthattuk is,hogy a mezőny legjobbja volt amíg játszott + kapott ő azért hátulról.

Gannicuss 2015.03.28. 15:12:49

@babo0410: Nem tudom már érthetőbben leírni, hogy nem a keretmélységgel van gond, nem a darab számmal, nem a kp-ok számával, hanem a minőségükkel.

De akkor megint leírom Romulo, Sturaro, Padoin nem Juve szintű játékosok, és bár így db számra jó a kp-a, minőségre a pad nem megfelelő.

Azt végképp nem értem ne haragudj, hogy Allegrit gyenge edzőnek tartod ezeket a játékosokat viszont megfelelőnek.

Valami gond tuti van, de inkább a személyzetében a segítőivel lehet véleményem szerint. Conte alatt nem volt, de most a válogatott edzéseken nem kevesen sérültek le...

Én sem örültem mikor kinevezték, de bizonyított. A bajnokság ilyen korai szakaszban zsebben, bl-ben van sansz 4 közé jutni.
Ennél többet nem várhattunk.

babo0410 2015.03.28. 16:01:04

@Gannicuss:
Romulo és Sturaro még nem is játszott egy percet se, de már tudod, hogy nem Juve szintűek. Gratula. Ugyanazt műveled, mint amit a nyáron is művelt a többség Allegrivel és Pereyra-val. Nem Juve szintű, BL-ből kiesünk, nem leszünk bajnokok, stb. Aztán bőven az ellenkezőjét igazolták. Legalább várd meg, amíg játszanak, utána kritizáld őket. Úgy látom itt egyesek nem tanulnak semmiből, és még mindig előre leírnak mindenkit.

babo0410 2015.03.28. 16:05:45

@Gannicuss: Ja és hol írtam, hogy Allegri gyenge edző? Leírtam, hogy nem tetszik, hogy sok sérült van a kezei között, és ez nem tetszik, de hol írtam, hogy nem jó edző? Én mindig elismertem Allegrit, és jónak tartottam.

Drughi Di Bianconeri 2015.03.28. 16:46:48

Most akkor mi van ? :D
Mennyire vehető fixnek,hogy "csak" 2-3 hétre sérült le Marchisio ?
Nagy megkönnyebbülés lenne,ha valóban így lenne, remélem ez a valós,nem a szörnyű 6-8 hónap kiesés.

@babo0410: Egyetértek veled. Szerintem is nagy felelőssége van abban Allegrinek (és nyilván a stábjának),hogy annyi sérültünk van idén,mint 3 év alatt nem volt.
Ráadásul legtöbbször izomsérülés,ami -feltételezem- a nem megfelelően elvégzett alapozás,erőnléti edzésre vezethető vissza.
Conte csapatában mindenki bika volt, nagy futómennyiséggel,kiváló kondícióval,erőnléttel.

Allegrinél más a játék,nem futunk annyit és nem is a fizikális játékon van a hangsúly,okosabban játszunk inkább.
De azért nem kéne,hogy ennyi sérült legyen a csapatnál,pláne,hogy tulajdonképpen meg lennénk lőve,ha Marci kiesne (így h. Asa sincs,ráadásul BLbe sincs nevezve, nem beszélve Pogba kieséséről).

Komolyan bele nem merek gondolni,ha ne adj' Isten Tevez kiesne.
Mert nem,hogy Tevez szintű helyettes nincs,hanem csak olyan sincs,akit infarktus veszély nélkül be lehetne dobni helyette.
Ez meg már mondjuk a mercatot vezénylő emberek felelőssége...

venember83 2015.03.28. 17:03:01

@Drughi Di Bianconeri: az első vizsgálatot is tapasztalt orvosok végezték, ők megkérdőjelezik a Juventus orvosainak a verdiktjét, de persze ehhez joguk van. Szerintem eléggé biztosnak lehet venni a párhetes pihenőt, ha tényleg keresztszalag-szakadás történt volna, azt a játékos is érezné. Feltételezem.

Rivendell 2015.03.28. 17:38:44

@venember83: na meg hogy magyaráznák meg a csapatnál,hogy fél év eltelt,de még mindig nem játszik...bár a másik orvos csapatot se értem:( ennyire félre lőni,pedig tuti nekik is minden adott

2015.03.28. 19:12:03

Most azt olvasom ,hogy Marchisio már az Empoli ellen is játszhat jövő hétvégén. :D Világ leggyorsabb felépülése egy keresztszalag szakadásból. :D

Gannicuss 2015.03.28. 20:23:33

@babo0410: Ezt írtad: Szívesen olvasnék arról egy cikket, hogy vajon mit csinál nagyon rosszul Allegri. Én ezért nem tartanám itt őt. Jól végzi eddig a dolgát, de mit sem érünk vele, ha a végén azért szívunk,m mert nem tudunk kiállítani egy erős kezdőt.

Valóban azt nem írtad, hogy nem jó edző. Véleményem szerint túlteljesített, biztosan maradni fog. Hálátlannak tartom aki ezek után elküldeni.

Én se Allegrit se Pereyrat nem írtam le. Szinte a Földön nem lett volna olyan juventino aki Conte helyett Allegrit akarja, de a lehetséges jelöltek közül valóban ő tűnt a legjobbnak. Én valamiért meg is kedveltem...

A Romulo, Sturaro témát meg utoljára előhozva: - játszottak már, az lehet, hogy te nem láttad. (Sturaro a palermo ellen kezdő volt pocsék teljesítmény, Romulo szezon elején többször jött be csereként, szintén gyengén muzsikált.) Nem is ezek alapján, hanem az előző csapatukban nyújtott játékuk alapján nem hoztam volna ide őket. Szerintem csak ilyen nincs pénz valaki jöjjön igazolások. Nem jelentenek minőséget, különbséget semmiképp. Pereyra kitűnően játszott ellenben Udinében...
De tegyük fel megtáltosodnak a bl ben akkor is nagy rizikó lenne őket játszatni kellő összeszokottság hiánya miatt.

De erre ahogy látom nagy örömmel nem fog sor kerülni, Marci vagy Pirlo biztosan meggyógyul addigra.

Trieszt120506 2015.03.28. 20:44:33

@Gannicuss: Romulo mondjuk speciel nem volt rossz azon a kemény egy meccsen, amikor kezdő volt. Ja és sem ő, sem Sturaro nincs nevezve a BL keretbe. A brazil ~ ingyen jött, az olaszon sem bukunk sokat, ha nem válik be (egy Genoa szintet, mint láttuk simán megüt, 2-3 milliót kaphatunk érte).

Gannicuss 2015.03.28. 21:29:34

@Trieszt120506: Sturaro nevezve van, Romulo a sérülése miatt nincs.

Középpályások: Pogba, Pepe, Marchisio, De Ceglie, Padoin, Pirlo, Vidal, Sturaro, Pereyra, Marrone

Genoa szintet valóban, azért nem nálunk lenne a helye főleg nem a bl kezdőben.

Az utóbbi nap hírei szerint Marci azért meggyógyul, ha nem még Pirlo mindig ott van, addigra már csak játszhat az öreg.

Gannicuss 2015.03.28. 21:31:29

@Trieszt120506: Romulo 1 millás kölcsönvétele tényleg majdnem 0, azért nekem jó lenne :))

MdewC 2015.03.28. 22:46:16

Jó hír. :) Nagyon jó.

Remélem tényleg a válogatottnál tévedtek és nem kavarunk.

Bocs a paráért, csak érdekel. Tuti minden rendben?

Ádám.84 2015.03.28. 23:01:31

@MdewC: a juventus.com szerint nincs szó szakadásról és ez már önmagában egy nagyon jó hír
www.juventus.com/juve/en/news/marchisio+medical+update+2703

MdewC 2015.03.28. 23:06:29

@Ádám.84: köszönöm kolléga úr! :)

vizi8 2015.03.31. 13:28:34

Elvileg kb.2hét és jöhet.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9899) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4144) mercato (4134) nyilatkozat (7425) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása