Pogba fizetése hat millió fölé emelkedhet

Pogba Paul_5.jpgPaul Pogba a Serie A legjobban fizetett játékosa lehet, amennyiben a Juventusnál marad a következő három szezonban, legalábbis erről számoltak be a mai nap folyamán olasz források.

A francia válogatott csillag nemrégiben írt alá szerződéshosszabbítást az Öreg Hölgy csapatával, ami 2019-ig köti a játékost a Juventushoz, valamint ennek köszönhetően fizetése évi 1,5 millió euróról 4,5 millióra emelkedett.

Ugyanakkor az Agnelli család által birtokolt La Stampa arról számolt be, hogy az előbbi béremelkedésen kívül Paul Pogba juttatásai minden egyes Torinóban töltött évet követően növekedni fognak bizonyos feltételek teljesülése esetén.

A hírlap értesülései szerint, amennyiben a következő három évben a középpályás a klubnál marad, és adott számú mérkőzésen szerepel, javadalmazása 6,5 millióra emelkedhet.

Így a Juventus fiatal tehetsége ugyanannyit keresne, mint a Serie A jelenleg legjobban fizetett játékosa, az AS Roma védekező középpályása, Daniele De Rossi.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr116859729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2014.11.03. 14:10:28

Akkor remélem ehhez méltóan is fog teljesíteni a pályán. Amúgy ha most ennyit keres, később hogyan fogunk hosszabbítani vele? Vagy az a terv, hogy 3 év múlva távozik? Én jobban örülnék, ha nem ő távozna, hanem mellé érkeznének még ilyen tehetségek.

a Zamboni nem egy tészta 2014.11.03. 15:13:32

Számomra a kérdés csak az, van e valami a szerződésben a hajáról?

Barolo 2014.11.03. 15:15:58

@babo0410: Ne fussunk ennyire előre, messze még a 3 év vége. Egy ilyen fajta szerződés amúgy szerintem egyáltalán nem rossz ötlet és motiváló is lehet. Erre is nyilván rá lehet majd ígérni neki (néhány pénzes zsák klubnak), de ez azért már a top kategória alja máshol is. Ilyen fajta szerződés hosszabbítást Vidal esetében is el tudnék képzelni..... ha jól teljesítesz, akkor nagyon sokat fogsz keresni..... nála persze a valószínűbb forgatókönyv, hogy eligazol hamarosan. Forza Juventus!

MdewC 2014.11.03. 15:40:31

Ami jár, az jár.

Hogrin 2014.11.03. 17:46:58

Az jó dolog, hogy próbáljuk itt tartani a csapatnál, meg ez a szerződés is korrekt csak nehogy úgy járjunk vele mint Vidallal idén, remélem nem az lesz, hogy jövő nyáron akad egy komoly kérő, megy a szappanopera majd végül marad és jönnek a gondok, akkor inkább engedjük el aztán igazoljunk a befolyt pénzből.

Juvegaspy 2014.11.03. 17:52:14

@Hogrin: meg ne ird le Vidalt november van! En bizom benne h mind2en belelendulnek es akkor eleg magas szintu kozeppalya lenne.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása