Tévez: „Nem bánkódtam az európai góltalanság miatt”

Tévez Carlos_1.jpgCarlos Tévez a tegnap este 1003 játékpercet és 5 évet követően sikeresen megszakította góltalansági sorozatát, ezúttal két góllal, amelyek révén nyert is a Juventus a Malmö ellen, a meccset követően azt nyilatkozta, hogy nem hiányolta a gólokat az európai kupasorozatok meccsein.

„Tényleg nem hiányoztak a gólok.” - mondta Carlos Tévez a Sky Sport Italia stábjának. „Megtiszteltetés ebben a mezben játszani, és minden mérkőzésen úgy lépünk ki a pályára, mintha az utolsó mérkőzésünk lenne.”

Az Öreg Hölgy csapatának nem volt egyszerű áttörni a svéd bajnokcsapat védősorán, és megközelítőleg hatvan percet vett igénybe, hogy hazai pályán betaláljanak a Malmö kapujába.

„Azt kérte az edző, hogy kicsit hátrébb játsszak, azonban ez gondot is jelent, mert így nem jutok el a kapuig. Ezen javítanom kell.”

A Juventus a tegnapi győzelemmel csoportelső az Olimpiakosz előtt, akik 3-2-es meglepetésgyőzelmet arattak az Atletico Madrid fölött.

„Tisztában voltunk vele, hogy nehéz csoportmeccsekre számíthatunk. Egyes újságírók szeretik azt gondolni, hogy könnyű csoportba kerültünk, de emlékszünk tavalyról, hogy a BL-ben semmi se egyszerű.”

Carlos Tévez a nyilatkozatában magyarázattal is szolgált a gól utáni robotszerű ünnepségére.

„A lányom arra kért, hogy így ünnepeljek az Udinese mérkőzésen, de én elfelejtettem, és amikor hazaértem, a lányom nem akart beszélni velem.” - zárta mosolygósan az interjút a Juventus argentin sztárcsatára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr646705993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigP86 2014.09.17. 14:39:23

Micsoda pozitív csalódás ez az ember.. Balhés, önfejű, nem csapatjátékos, stb.. ja persze:)) Megérintette a Spirito Juve! Ennyi :) btw, nem vagyok benne biztos, hogy pl Pogba egy sokkal lélektelenebb, "sztárgyár" közegben mint amilyen a Real, City, Chelsea stb. is ilyen teljesítményre és alázatra lenne képes.

rockitbaby 2014.09.17. 15:33:26

@BigP86: Csak olyan edző kell, aki tud vele bánni és láss csodát. Bár az is tény, hogy Baromteli mellett salakolt még a legbalhésabb időszakában is. És ha már Pogba. Marhára érdekelne, hogy milyen feltételekkel ültünk le vele beszélgetni, mert már akkor is csábítgatták a pénzesek, és mégis ideigazolt. Valami nagyon komoly dolgok hangozhattak el azon a bezélgetésen :)!

BigP86 2014.09.17. 15:44:06

@rockitbaby: A legkomolyabb dolog (amiért én még a fél herémet is odaadnám :D ) az a bizonyos mezszám, amiben játszik.. :))) Forza Capitano & Apach! :)

niccolo 2014.09.17. 18:21:28

@BigP86: Pogbára gondolt,nem Tevezre.

asvééd 2014.09.17. 20:22:17

Szerintetek véletlenül bólintotta meg Evrát a gól után???
Man. City v.s. Man.United meccsen nem volt valami afférjuk régebben????
Nekem nem tűnt véletlennek....

molnaratti10 2014.09.17. 20:29:22

Tevez rendben van és rendben lesz,remélem még lehúz itt vagy 3 évet!
Nyáron ha tényleg jöbbe Ibra na az már különbség.
Egy kéz jò erősítés és BL esélyes a csapat!!!

Forza!

molnaratti10 2014.09.17. 20:54:05

@asvééd: a videò alapján direkt volt.
A nyilatkozatában írta,hogy megígérte a kislányának az Udinese ellen,de elfelejtette,ezért itt pòtolta.A videòn látszik(nso),hogy idegbe jött mikor Evra eléállt.
Nyílván megbeszélték,de szándékos volt.

devil-z 2014.09.18. 01:43:15

Nem tudom hogy nyilatkozhat ilyet. Lehet, hogy neki nem hiányoztak a gólok de nekünk szurkolóknak és a csapatnak kurvára jól jöttek volna.

A gólöröme meg fenomenális volt, nem tudom Evra miért pattant úgy oda.

tjunior 2014.09.18. 07:42:45

@molnaratti10: Nyilván direkt volt. Ha szándékosan csinálta volna, gondolj már bele mekkora cirkusz lenne. Nem figyelt egyik sem. Nem jött idegbe, meglepődött.

hurbiny3k 2014.09.18. 09:24:13

@asvééd: Ugyaaaan, Ez a gólnak szólt, nem Evranak..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása