A Manchester United szélsője, Luis Nani csalódott, hogy az átigazolási időszak utolsó napján mégsem szerződhetett a Juventushoz.
Az olasz óriások az transzfer-ablak zárása előtti napokban kezdtek újra érdeklődni a 27 éves portugál játékos iránt, aki kegyvesztett lett az Old Traffordon és már többször is kifejezte azon szándékát, hogy szívesen elhagyná az angol iparvárost.
Mindezek ellenére a futballista mégsem költözhetett Olaszországba, hiszen a Juventus - dacára annak, hogy egy kölcsönajánlatot tett a manchesteriek asztalára - visszalépett az üzlettől, nem vállalva a játékos sérüléséből eredő esetleges kockázatokat.
Nani jelenleg az orvosi stáb visszajáró látogatója, s visszatérést a következő hétre saccolták a medikusok. David Moyes azonban felfedte, hogy a portugál sérülése a vártnál súlyosabb, így a játékos még további hat hétig az oldalvonalon kívülre szorul.
A torinóiak pedig nem akarták vállalni az ebből fakadó kockázatot, különösen annak fényében nem, hogy az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokra már nem lett volna idő. Így az üzlet meghiúsult.
A hírek szerint Nani nagyon ideges a fejlemények miatt, azonban nincs kizárva annak a lehetősége, hogy a Serie A bajnoka a nyáron újabb kísérletet tesz a leigazolására.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tony. 2014.02.01. 12:47:25
Az amúgy is fullra telített csatáposztra hoztak egy 6.-at. Ebben is csak egy Marotta láthat rációt. Jobban jártunk volna ha a mercato idejére veszi ki a szabadságát, mert ha nem csinál semmit az is jobb lett volna.
babo0410 2014.02.01. 13:41:54
Drughi Di Bianconeri 2014.02.01. 13:46:21
Egyre öregebb és sérülékenyebb,őt is már vagy 3 éve hírbe hozzák velünk.Már nem rá van szükség,főleg nem annyiért,amennyit a MU pofátlanul elkérne érte...22 M fontos maximum fénykorában ért,most a reális értéke közelebb van a 10hez,mint a 20hoz.
rockitbaby 2014.02.01. 16:18:39
Ha már mindenképp eladni kell, akkor a Vuci+Gio duó menjen, de Q sem az igazi a sérülése óta. Mintha ólomlábakon járna. Kell a vérfrissítés csatárposzton is, de tény, ennyien sokan vannak. Mondjuk nem lepődnék meg, ha az egyik lesérülne vagy az ifikhez száműznék.
Summasummárum inkább egy Osvaldo, makit sikerül betörnie Conte-nak, mint hogy még egyszer Vuci unott, Q tehetetlen és Gio hogy kerültem én ide képét nézzem a pályán!
2014.02.01. 16:25:25
rockitbaby 2014.02.01. 18:26:37
Az a meccs majd mindenre rossz példa lehet, de ha a cserék nem érzik, hogy mikor lehetőséget kapnak, bizonyítsanak, akkor vagy a Mesterrel, vagy a cserékkel esetleg mindkettővel gondok vannak. Mivel az eredmények többségükben a Mestert igazolják, így hajlandó vagyok elhinni, hogy a cserékkel van a gond. Ilyen csere pedig nem kell. Annó mikor ADP Capello alatt csak csere volt, mikor pályára lépett kitette a lelkét. Minimum ezt várom a jelenlegi padosoktól, csak messze nem nyújtják. Ebben az esetben viszlát nekik!
danimester1 2014.02.01. 18:30:45
danimester1 2014.02.01. 18:36:11
@rockitbaby: Egyetértek!Akármilyen padostól ez a minimum elvárás,azon kívül ha nem tetszik el lehet menni és pont.Elvégre nem aprót tesz/nek zsebre a semmiért.