Kolarov ismét célkeresztben?

A Corriere dello Sport értesülései szerint a Juventus tervei között szerepel a Manchester City bal szélsőjének, a Serie A bajnokságot is megjárt Aleksandar Kolarovnak a leigazolása a nyár folyamán.

A Serie A bajnokcsapatának vezetősége az elkövetkezendő pár hónapban meg kívánja erősíteni a keretet annak érdekében, hogy zsinórban harmadjára is megnyerjék a bajnokságot.

Kolarov Aleksandar_City meccs.jpgAntonio Conte edző egyik legfontosabb célpontja nem más, mint Aleksandar Kolarov, mivel véleménye szerint a szerb válogatott játékával bővítheti a csapat taktikai repertoárját a mester által nagyra tartott 3-5-2-es formációban.

A huszonhét éves szélső 2010-ben vette magára a Manchester City mezét a Lazio csapatától való távozást követően, és akkoriban számos szakértő Európa egyik legjobb védőjének tekintette a szerb válogatottat.

Azonban Aleksandar Kolarov nemigen tudott alkalmazkodni az angol futball kívánalmaihoz, és ezért sok esetben csak a padon találta magát a Manchester City előző edzőjének, Roberto Mancininek a vezetése alatt, aki inkább Gaël Clichy játszatását preferálta.

Nehézségei ellenére Olaszországban még mindig nagy becsben tartják a játékost szakmai körökben, és valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy most a Juventus menekülési útvonalat ajánl a játékosnak vissza abba a bajnokságba, ahol már bizonyította képességeit és rátermettségét.

Valószínűsíthetően a Manchester City nem fog komoly akadályokat görgetni a távozás elé, mivel a városi rivális ellen elvesztett bajnokságot követően alapos csapatgenerál várható, a komoly befektetésekhez azonban előre láthatóan meg kell szabadulniuk néhány sokat kasszírozó játékosuktól, hogy a keretbe új játékosok férjenek be és a bérköltségeket is kontroll alatt tartsák.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr335343808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2013.06.04. 17:44:52

Tökéletes lenne! A bal oldalon bárhol bevethető! Jó szélső védőnek, szélső középpályásnak, sőt, mét még szélső támadónak is! A legjobb megoldás lenne baloldalra, csak a fizetésével van gond.

Györijuventino 2013.06.04. 17:55:58

Sok hír sok értesülés de tények eredmények sehol....kezdem unni hogy 2 tucatniy játékossal boronálnak össze és eredmény semmi..

Gabuero 2013.06.04. 18:57:08

ez talan igaz is lehet mivel city oldalan kozolte h Navas leigazolasaval Kolarov kiszorulhat es h juve figyeli

Gabuero 2013.06.04. 19:02:52

@juve28adam: legjobb stabadrugo lenne nalunk!
es igen Mancini 4-2-3-1 ben jatszatta balszelso tamadokent es ott is jo volt. jo lenne leigazolni

z3 2013.06.04. 19:58:45

@Gabuero: ez azért sántít kicsit mert Navas szinte mindig jobb oldalon játszott eddig is, míg Kolarov a balon.

The king of alibis 2013.06.04. 20:09:07

Hányszor lesz még célkeresztben Kolarov? Pengessük már ki érte azt a 10-15 millió eurót, és hozzuk el. Több évre meg lenne oldva a baloldal. Mind a 4 védős rendszerben, mind pedig a 3 védősben.

Drughi Di Bianconeri 2013.06.04. 20:15:07

@norbi9107: +1
A lehető legjobb megoldás lenne számunkra.
Remélem nem csak pletyka ! Legalább olyan fontos lenne,mintegy csatár.
Kolarov szintű Bal oldallal,akár Matri is bóklászhat a 16os környékén.
Persze inkább maradjunk meg a Higuain/Llorente vonalnál :)

Cannavaro 2013.06.04. 22:07:08

kolarov, onnan megy nyugdíjba, ha rajtunk múlik!!(vagyis marotta-n)

Ádám.84 2013.06.05. 00:53:00

Ha csak Kolarov és Higuain érkezne, én már elégedett lennék.
Jövőre meg lehet építkezni tovább.

b.tom 2013.06.05. 09:14:37

én nem sokat láttam játszani... hogy áll a beadásokkal?

Zsil 2013.06.05. 10:52:14

Mindig csak reménykedünk és mindig pofára esünk,ennyi!

juve13 2013.06.05. 10:56:57

Ez igaz,szezon közben is tudtuk h kell egy jó csatár, csak úgy röpködtek a nevek,aztán jött egy bentner meg egy anelka...De kolarovban bizom nagyon nagyon sokoldalú játékos és igen jó ballába van...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása