Marchisio szerint Giovinconak idő kell

Claudio Marchisio időt kért társának a beilleszkedéshez, mivel szerint Sebastian Giovinco meg fogja mutatni miért is tartják az egyik legtehetségesebb támadónak Itáliában.

Claudio Marchisio_fut.jpg

Giovinco pályára lépett a Parma ellen 2-0 arányban megnyert találkozón, de bokasérülés miatt a második félidőben le kellett őt cserélni. Az állapotáról azóta sem közöltek megnyugtató információkat, többen komolyabb problémának gondolják sérülését.

Korábban egyenesen Del Piero utódjának kiáltották ki Sebát, ezért az összehasonlítás elkerülhetetlen. Úton-útfélen a nagy Alex teljesítményével vonnak párhuzamot. Marchisio erről is beszélt interjújában a Gazzetta dello Sportban.

"Giovinco és Del Piero? Nem lehet összehasonlítani őket, időt kell adni Sebának, hogy bebizonyítsa mennyit is ér, és csak remélhetjük, hogy a sérülése nem komoly."

Érdemes momentum volt a hétvégi találkozón, hogy Gigi Buffon és Giorgio Chiellini távolllétében, Marchisio kapta meg a csapatkapitányi karszalagot.

"Remélem sokáig játszhatok a Juventusban, akár csapatkapitányi karszalaggal, vagy anélkül."

A középpályás arra is kiért, hogy szerinte idén fokozott odafigyeléssel és dupla akarattal lehet megtartani a Scudettot, mert az ellenfelek már tudják mire számítsanak az "új Juvétól" és lezárják a területeket. Ettől függetlenül elszánt a csapat és győzni akar - mint mindig.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr854734718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cannavaro 2012.08.27. 12:30:53

néhány meccset persze adni kell, minden játékosnak a bizonyításra, de azért nem túl sokat! nem szabad erőltetni valakit, akinek nem megy!! gio meg amúgy se, az első lehetőséget kapja!! én egy dzeko,vucinic duót látnék most legszívesebben!!

Cannavaro 2012.08.27. 12:31:50

persze ahhoz, meg kell venni dzeko-t!! :)

fmsteve 2012.08.27. 12:36:12

Egyelőre Vuci nem csinált többet mint Seba sőt meg ziccert is rontott. Majd meglátjuk ki mire lesz képes.

Tony. 2012.08.27. 12:38:02

Amint megérkezik (ha érkezik) a hőn áhított támadó, Giovinco azonnal a padon találja magát, ahova való.

m.martin91 2012.08.27. 12:47:48

@Tony.: És mekkora szerencséje van, hogy egyáltalán leülhet majd a kispadra. Ha nem emelték volna fel a kispadon ülő cserék számát, akkor könnyen lehet, hogy sokszor még oda sem fért volna.

babo410 2012.08.27. 12:56:27

Gio igen is jó játékos, és a Parma ellen mi olyat csinált Vucinic ami miatt Gio helyett neki kéne kezdenie? Majd Gio bebizonyítja mennyit ér. Szerintem jó lesz ő!

m.martin91 2012.08.27. 12:59:13

@babo410: Azért, mert te azt gondolod, hogy jó és el is hiszed, attól még nem az.

Shankin 2012.08.27. 13:04:01

Az a baj Gionvicoval, hogy 25 évesen is még csak tehetség.

fmsteve 2012.08.27. 13:05:54

Martin szerinted mivel csinált többet Vucinic mint Gio? Gól, golpassz jobb passzolasi stat vagy micsoda? Csak érdekelne hogy szerinted mivel jobb, csak ne azzal gyere h kisebb, ennél valamivel komolyabb érvet hozz fel.

juventino92 2012.08.27. 13:12:57

Giovincoval egy baj van amit már azelött sejtettem hogy idejött, és ezt másnak is észre kéne vennie. Egy Parmát nem vesznek olyan komolyan az emberek mint egy Juventust ezáltal egy Parma játékost nemis fognak olyan keményen mint egy Juve játékost. Még szép hogy egy Parmába ahol kevésbé fogták nagyot alakított mer ahhoz van tehetsége, itt a Juventusban nem a tehetségével van baj hanem a testfelépítésével, Giovincora kell legalább 5 kilo massza mer elindul és az dönti le aki csak akarja, ottvan Messi kis törpe régebben is megvolt a zsenije de még nemvolt az igazi mer kis taknyos testü volt mostmár azért egy kicsit testesebb lett, nem azt mondom hogy egy Zuniga testü bulldozer legyen de azért kell még oda pakolni izmot rendesen

Mitya10 2012.08.27. 13:14:05

Halljátok csak nevetni tudok rajtatok :DD még mindig itt tartunk... :D basszus ÉN pl juventus szurkoló vagyok és nem Gio vagy Vuci szurkoló... amig a csapat hozza a meccseket (amibe jelen esetben nem tudtok belekötni) addig tőlem a jó isten is a pályán lehet mert nem érdekel... és ha lenne 1 Dzeko-nk és rugna 25 gólt és lennénk mondjuk 3.-ikok akkor boldogabbak lennétek?! mert tőlem Messi is jöhet ha az eredmények meg nem... ez persze az én véleményem és nem birálom felül másét csak gondolkodjatok már el 1 kicsit h ti labdarugóknak szurkoltok v 1 csapatnak...

izo 2012.08.27. 13:15:29

Tényleg nagyon korai lenne még Atom Anti fölött pálcát törni, de kicsit úgy érzem hogy több lehetőséget kap a kelleténél, ami a pályán töltött perceket illeti!
Nem lenne baj ha a kezdőcsapat nem mindig tartalmazná a nevét!
Tényleg szegény fiú így hogyan fogja feldolgozni ha jön egy csatár, és a padon találja majd magát!Ami a lelki világát illeti amúgy is érzékeny a kispad kifejezésre!Én a vezetőség helyében szoktatnám hozzá...

adams24 2012.08.27. 13:22:00

Egy semmi ez a gyerek.Persze most hiányzik az a 11millió a kasszából ,hogy vegyünk egy értelmes csatárt.Giovinco odavaló ahonnan jött.Középcsapatba.Flegma hormonzavaros törpe.

Goku06 2012.08.27. 13:23:36

Vucinic igenis jobb teljesítményt nyújtott mint Gio.. Bírkózott a védőkkel, próbált helyzeteket kiharcolni, ha egyszer sikerült volna neki elmennie, ott a gól.. míg Gio maximum a szabadrúgások kiharcolásában jeleskedett.. neki lendületből kell rávezetnie a labdát az ellenfélre, akkor van egyedül esélye.. amikor ott volt a sűrűjében könnyedén elveszítette a labdát, ami ilyen kiscsapatok ellen akik kontrára játszanak nagyon veszélyes.. ha jön a sztárcsatár Vucinic kezdőként, majd a 60. perc környékén jöhet Gio, akkor többet tudna villogni a fáradt védőkkel szemben.. de jelenleg a Juventus kezdőcsapatába nem fér be! vagyis ha befér az inkább csak azt jelenti hogy a csatársor nem elég erős.
aggresszíven visszatámadott a védőkre, ez tetszett, de ez nem elég ahhoz hogy kezdő legyen..

persze még javulhat, ha jobban szokja a felállást meg a társakat, de jelenleg az a helyzet hogy jönnie kell Dzekonak és akkor Vuciniccel párban jók lesznek. de hosszú még a szezon lesz ideje bizonyítani.. viszont ha ezekután a padon találja magát és elkezd sírni, akkor remélem Conte elbeszélget vele..

Diego2889 2012.08.27. 13:32:54

@adams24: hormonzavaros törpe :DDDDDDDDDDDDDDDD haha :DDDDDDDDDD

fmsteve 2012.08.27. 13:43:09

Azért elég vicces egyeseknek a felfogása arról h ki a jó csatár. :)

m.martin91 2012.08.27. 13:52:17

@adams24: Igen, nekem is ez a véleményem. Az a 11 millió, amit elköltöttünk Giovinco FELÉRE, na az hiányzik most a legjobban. Ő egy felesleges igazolás volt. Ha érkezik a végén egy épkézláb csatár (legyen az Dzeko, Jovetic, Llorente vagy Cardozo), akkor könnyen lehet, hogy távozik is egy (Quagliarella vagy Matri). Ebből kiindulva mindössze annyit kellett volna tennie Marottának, hogy a zsokét nem igazolja le, s az eredetileg a toptámadóra szánt összeget kipótolja azzal a 11 millióval, amit Giovinco-ra költött. De ő erre is képtelen volt, mint sok másra.

sleepy8 2012.08.27. 13:55:29

@m.martin91: Még jó, hogy Conte kérésére lett megvéve a fele...

fmsteve 2012.08.27. 13:56:39

@m.martin91: Még jó hogy nincs egy épkézláb érved sem.

babo410 2012.08.27. 13:58:01

Hát nem tudom mennyire hiányzik a csatárigazolástól az a 11 millió, amit Giora költöttünk, mert állítólag Joveticért 30 + Q vagy Matri játékjogát ajánlottuk. Amúgy Igen is jó játékos Giovinco, és majd ezt bizonyítani fogja. Remélem majd ha gólokat lő, és remekül fog játszani, akkor is sz.r játékos, meg egy gnóm törpe lesz! (Tudom ilyen úgyse lesz, pedig de!)

Drughi Di Bianconeri 2012.08.27. 13:59:45

Nem tudom melyik meccset néztétek, de Vucinic 1000szer jobb volt,mint Giovinco...eddig szkeptikus voltam vele kapcsolatban:elismertem a tehetségét - bár vicces ez a tehetség jelző 25 éves korban...-,de tudtam,h. itt eddig csak felsült,és a tavalyi jó teljesítményét egy középcsapatban nyújtotta,de ez ide édeskevés.
Vucinic , noha kihagyott 1 nagy ziccert,illetve ajtó - ablak helyzetnél nem passzolta be Marcikának,meg párszor rossz döntést hozott, de soha nem láttam ennyire alázatosan játszani:rengeteget mozgott, hátrafutott labdékért, labdát szerzett, 1:1ben felvette a párharcokat, amelyeket meg is nyert, jó zsugákat osztogatott, és azért megvan benne még az a balkáni laza hanyagság és flegmaság, amitől teljesen egyedi lesz :)
Mellé kell valaki, ez egyértelmű...Gio nem méltó arra,hogy az ékpárja legyen.Meg hát Gio Istenigazából Trequartista,ami nekünk nem kell,mert mélységi szervezővel játszunk,méghozzá a világ legjobbjával.
Gio esetleg 4-3-3 jobb szélén,vagy amolyan 4-3-1-2ben lehetne hasznos...bár ki tudja

m.martin91 2012.08.27. 14:03:45

@sleepy8: Igen, ez is meglehet. Akkor ezt most Conte baszta el. Minden edzőnek lehetnek mellényúlásai, ez benne van a pakliban.

@babo410: Bármit csinál a pályán (játszon jól vagy rosszul), mindigis egy gnóm törpe lesz. Ez nem fog változni.

sleepy8 2012.08.27. 14:13:15

@m.martin91: Én úgy gondolom nem nyúlt mellé. Egyszerűen itt teljesen mást kell játszania, meg kell szoknia. Az sem ártana ha nem előretolt csatárt játszana, mert annak a fizikai adottságai miatt nulla.

martindapro92 2012.08.27. 15:19:08

Szerintem csak azért igazoltuk le, mert féltek, hogy ha most nem lesz leigazolva, akkor az Intert választja és szórná a gólokat.

Cannavaro 2012.08.27. 16:46:30

1 meccs alapján én nem ítélem el,ha majd a 4.-5. meccsén is ilyen teljesítményt nyújt, akkor ki kell tenni a kezdőből, nincs mese!! és be kell látni, hogy rossz igazolás!! de én még várnék a szidásával!! az látszik hogy gyakran elsodorják, de emlékezzünk alex-et is, állandóan felrúgták!! de amikor szemben volt a kapuval, nagy labdákat osztogatott, és nagy gólokat lőtt!! nem tartom túl jó játékosnak, de benne van, hogy rám cáfol!! nagyon technikás, és gyors játékos!!! a lényeg az, hogy ne ítéljük el elsőre!!!

egy jó befejező csatárra akkor is szükségünk van, ha gio elkapja a fonalat,mivel szerintem ő egy jó 10 gólos szerintem, ennyi van benne szezononként!!

The Old Lady 2012.08.27. 18:00:39

Nem létezik már, hogy az első (győztes) meccs után így nekiessen a lincselő kommentcsőcselék Giovincónak! A csürhe élén ezúttal is m.martin91, aki tavaly ősszel kijelentette, hogy "Conte egy bohóc és örökké így is fogon hívni: bohóc Conte". Most meg Giovinco a gnóm törpe, "ha jól játszik, ha nem". Mindig kell egy aktuális bűnbak, ha veretlenül nyerjük a Scudettót, akkor is. Gio tavaly a bajnokságban 15 gólt és 11 gólpasszt jegyzett, álljon ezzel szemben Vucinic 8 gólja és 8 asszisztja! Több tiszteletet, több türelmet és több hitet! Forza Giovinco! Forza Juve!

m.martin91 2012.08.27. 19:03:59

@The Old Lady: Azért ha az ember kijelent valamit, akkor legyen már annyira körültekintő, hogy pontos adatokat ad meg, nem hamisakat. Így nem lehet komolyan venni senkit.

sq1un 2012.08.27. 19:13:25

Sziasztok!

Én nem tudom mér szidjátok Giot most tért vissza az imádott csapatába ami szinte elküldte és mer az első olyan meccsen nem tud teljesíteni ahol nyomás van rajta nem kell eltemetni,ráadásul rengetegen örülnének ha csak megközelítenék ezt a játékost tehát akkor szidjátok ha jobban megoldanátok !!!!!

juveen 2012.08.27. 20:11:04

Én örülök hogy Marci a 3.számú kapitányunk,mert kapitány csak egy igazi Juventinó lehet,és ő az. Persze fejlődnie kell még,így természetes hogy Buffon,és Chielló előtte van a rangsorban. De csak így tovább Marci..?)
Gió nehéz eset..Nem tudom hová tenni a srácot. Ahogy olvastam a hozzászólásokat,mindenkiében véltem felfedezni némi igazságot. Én nem örültem hogy ide jött,de ugyanígy voltam Pirlóval is, és látjuk meccsről-meccsre Pirlót. Tény hogy Gió jó volt a Pármában,jól cselez,jól lő,kellően fürge..de ez nem a Párma!!!!!!!!! Itt sokkal több fog kelleni tőle,mert ugye ez már egy BL csapat. Gondoljatok bele,hogy egy barca-real-mu-chelsea védői reggelire megeszik a kissrácot. Én ettől féltem őt..Olasz szinten elég lehet a tudása,de nemzetközi szinten a testalkata miatt sem találom alkalmasnak..így taktikailag sem tudunk rá építeni..értem itt azt,hogy rá hiába próbálnak ívelni,fejjel veszélytelen. A gyorsaságára talán,meg az apró termet jól jöhet ha át akar bújni mondjuk Puyol lábai között. :D Félre ne értsen senki,én szeretném ha Conte megtalálná azt a pozíciót amiben a leginkább a csapat hasznára tud lenni,de egyenlőre kételkedem. Egyenlőre azt teszem amit Marci kér tőlünk,várom hogy villantson Gió,mert ez élete lehetősége és ezzel ő is tisztában kell legyen,különben szívfájdalom nélkül mehet vissza a Pármába.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása