Így látták a játékosok a Ferencváros elleni győzelmet
Így látták a játékosok a Ferencváros elleni győzelmet

A Juventus látványosnak aligha nevezhető teljesítményt nyújtva, a mérkőzés utolsó pillanataiban szerzett találattal aratott 2:1-es győzelmet a bátran és elszántan játszó Ferencváros ellen, s így két fordulóval a csoportkör vége előtt biztosította helyét a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat együttese…

Pirlo: „Többet vártam a játékosoktól”
Pirlo: „Többet vártam a játékosoktól”

A Juventus a Ferencváros elleni 2-1-es kiszenvedett győzelemmel biztosította a helyét a legjobb tizenhat között, hála Álvaro Morata góljának, amely a 92. percben érkezett Myrto Uzuni és Cristiano Ronaldo góljait követően. „Más hozzáállást akartunk mutatni a pályán, de tudjuk, hogy ezeknél a papíron…

Galliani: „Muntari meg nem adott gólja mindent megváltoztatott”
Galliani: „Muntari meg nem adott gólja mindent megváltoztatott”

Az AC Milan egykori vezetője, Adriano Galliani nemrégiben régi, közel tízéves témákról beszélt egy olasz lap megkeresésére, és elmondása szerint a rossonero csapat talán nem lett volna kénytelen eladni Zlatan Ibrahimović és Thiago Silva játékjogát 2012-ben, ha a bírók megadják Sulley Muntari gólját,…

Rebrov: "Le kell győznünk a félelmünket a Juventus ellen"
Rebrov: "Le kell győznünk a félelmünket a Juventus ellen"

A Ferencváros mestere, Szerhij Rebrov úgy véli, csapatának le kell vetkőznie félelmét a Juventus elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen. "Amikor ezeken a szinteken játszik az ember, egyértelműen ott motoszkál a félelem, mert a Juventus ellen játszunk, de számunkra ez egy jutalom. Egy hatalmas lehetőség,…

Szczęsny: "A csapat szereti Pirlo filozófiáját"
Szczęsny: "A csapat szereti Pirlo filozófiáját"

Kedd este a Juventus a Ferencváros együttesét fogadja az Allianz Stadiumban, s a zebramezes csapat lengyel hálóőre, Wojciech Szczęsny nehéz mérkőzésre számít a magyar bajnok ellen. "Nehéz mérkőzésre számítunk egy nehéz ellenféllel szemben. Mindent megteszünk, hogy megszerezzük a három pontot. Úgy…

Pirlo: „Holnap be kell biztosítanunk a továbbjutást”
Pirlo: „Holnap be kell biztosítanunk a továbbjutást”

A Juve a hétvégén a Cagliari ellen győzedelmeskedett magabiztos játékkal, Andrea Pirlo pedig azt várja a csapattól, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva kedden bebiztosítsa a továbbjutást a BL-csoportkörből a Ferencváros ellen. „Folytatnunk kell az utunkat, szombaton nem értünk el semmit, jó…

Az igazgatók lemondanak juttatásaik egy részéről
Az igazgatók lemondanak juttatásaik egy részéről

A Juventus igazgatói a fennmaradó szabadnapjaikat felajánlották a klub számára, hogy a klub ne kelljen megváljon a milánói és torinói hivatalos boltokban dolgozó alkalmazottaktól. Az Öreg Hölgy bejelentette, hogy a klubvezetés felajánlja a fel nem használt szabadnapok kompenzálására fordítandó…

De Ligt: "Pirlóval modernebb labdarúgást játszunk"
De Ligt: "Pirlóval modernebb labdarúgást játszunk"

A vállműtét után felépülő Matthijs de Ligt kezdőként tért vissza a Juventusba, s a csapat 2:0-ás győzelmet aratott a Cagliari elleni bajnoki mérkőzésen. "Nehéz hónapok voltak, keményen dolgoztam azért, hogy visszatérjek és játszhassak. Ma nagyon boldog vagyok az egész csapat miatt." - mondta a…

Cuadrado: „Itthon érzem magam, büszkén viselem a karszalagot”
Cuadrado: „Itthon érzem magam, büszkén viselem a karszalagot”

Juan Cuadrado volt a Cagliari elleni meccsen a Juventus csapatkapitánya, a mérkőzés után pedig azt mondta, a csapat lassan hozzászokik Andrea Pirlo futballfilozófiájához. „Nagyon örülök a győzelemnek, mivel a válogatott szünet utáni első meccs mindig nehéz, azonban a csapat nagyon céltudatosan…

Pirlo: „Dominálnunk kell a meccseken”
Pirlo: „Dominálnunk kell a meccseken”

A bianconero csapat a válogatott szünet után az elmúlt időszakot és a válogatott meccsek utáni fáradt játékosállományt figyelembe véve szinte meglepően simán, 2-0-ra győzött a bajnokságban, Cristiano Ronaldo pedig két gólt is jegyzett, míg Federico Bernardeschi és Ragnar Klavan találatát les miatt…

Pirlo: „Most kezdődik a bajnokság”
Pirlo: „Most kezdődik a bajnokság”

A válogatott szünet után jó hangulatban tértek vissza a játékosok, és eddig kevesebb szerephez jutott játékosok is némi önbizalommal gazdagodhattak az elmúlt két hétben. „Nem tudom, hogy ez a mi érdemünk-e, de mindenképpen erős játékosokról van szó. Talán egyesek kevesebbet játszottak az elmúlt…

Khedira: "A Premier League az álmom"
Khedira: "A Premier League az álmom"

A Juventus keretéből száműzött, jövő nyárig érvényes szerződését mégis kitölteni szándékozó Sami Khedira elárulta, mindig is a Premier League jelentette számára az álmot.  "Gyerekkorom óta mindig arról álmodoztam, hogy a Premier League-ben játszhatok. Igazán nagyon boldog és elégedett vagyok a…

Arthur megszerezte első gólját a brazil válogatottnál
Arthur megszerezte első gólját a brazil válogatottnál

A brazil válogatott Uruguayban aratott 2:0-ás győzelmet világbajnoki selejtezőn, s a találkozó első gólját, mely egyben a legelső volt válogatott mezben a középpályás számára, a Juventus játékosa, Arthur Melo szerezte.  "Leírhatatlan érzés. Már hosszú ideje vártam rá." - mondta a brazil játékos…

Jiménez 80 millió euróba került volna
Jiménez 80 millió euróba került volna

A nyáron Gonzalo Higuaín szerződésbontása után a Juventus centert keresett, és mivel Arkadiusz Milik, Edin Džeko és Luis Suárez leigazolása nem volt megvalósítható különböző okokból, a Juventus egy többéves kölcsönszerződés keretében Álvaro Moratát igazolta le, aki eddig beváltotta a reményeket az…

Portanova: "Néhány hónapon belül meg fogjuk látni az igazi Juvét"
Portanova: "Néhány hónapon belül meg fogjuk látni az igazi Juvét"

Az újjáalakuló Juventus ifjú középpályása, Manolo Portanova szeretné megnyerni pályafutásának első bajnoki címét a zebramezeseknél, s elárulta, Andrea Pirlónak jelentős szerep jutott abban, hogy végül maradt Torinóban. "Különleges dolog, hogy Pirlo az edzőnk." - mondta a 20 esztendős játékos a Rai…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1080) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1740) játékosokról (10650) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2586) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4612) mercato (4422) nyilatkozat (7999) Olasz Kupa (340) összefoglaló (480) pletyka (4453) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (270) Címkefelhő
süti beállítások módosítása