De Laurentiis: „Januárban vásárolni fogunk”
De Laurentiis: „Januárban vásárolni fogunk”

Aurelio De Laurentiis megszellőztette a januári tervek egy részét, tehát várhatóan érkezni fog erősítés a télen a Napolihoz, azonban a klubvezér azt is elmondta, hogy nem kíván másik stadiont építeni a csapatnak, ennek pedig leginkább érzelmi okai vannak. A Napoli a nyáron viszonylag visszafogott…

Piątek: „Remélem, elérhetem Lewandowski szintjét”
Piątek: „Remélem, elérhetem Lewandowski szintjét”

Krzysztof Piątek idén már a szezon elején berobbant a köztudatba, és jelenleg is vezeti a góllövők listáját kilenc találattal, ezzel egy góllal megelőzi Ciro Immobilét és Cristiano Ronaldót. A játékos nem titkolja, hogy nem kíván örökre a Genoa mezében játszani, nagyobb színpadra vágyik, és…

Raiola Olaszországba látogatott
Raiola Olaszországba látogatott

A pletykák szerint Mino Raiola a napokban az AC Milan és a Juventus vezetőségével egyeztethet, miután pénteken Milánóba érkezett. Az ügynök hivatalos indoklás szerint Giacomo Bonaventura térdműtétje miatt látogatott az észak-olasz városba, ám több forrás szerint a dörzsölt…

Kiszemelt: Jean-Clair Todibo
Kiszemelt: Jean-Clair Todibo

A Juventus nagyban védőket keres, és nem csak a jelen, hanem a jövő csapatába is. Erre kitűnő lehetőség a Toulouse ifjú védője, Jean-Clair Todibo. Di Marzio szerint a Juventus áll legközelebb a francia csodagyerek leigazolásához, állítólag a torinóiak már felvették a…

A Juventus gyorsan lecsapna Tonalira
A Juventus gyorsan lecsapna Tonalira

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus akcióba lendült az olasz labdarúgás talán legnagyobb ígéreteként jegyzett Sandro Tonali ügyében, azonban a Brescia egyelőre szeretné kölcsönben a saját kötelékében tartani a középpályást. A Tuttosport arról számol be, hogy a…

Asensio szívesen igazolna a Juventushoz
Asensio szívesen igazolna a Juventushoz

Az olasz sajtó értesülései szerint a Real Madrid ifjú játékosa, Marco Ansensio szívesen csatlakozna egykori csapattársához, Cristiano Ronaldóhoz a Juventusnál. A Tuttosport mai beszámolója szerint a madridiak játékosa, Asensio szívesen igazolna a Juventushoz, s ebben annak is nagy…

Marotta az Interhez vinné a Juventus kiszemeltjeit
Marotta az Interhez vinné a Juventus kiszemeltjeit

A Juventustól a közelmúltban elköszönő Giuseppe Marotta gyakorlatilag borítékolhatóan az Internél vállal majd munkát, s az olasz sajtó úgy véli, hogy így számos olyan játékost megkísérel majd Milánóba csábítani, akinek neve ott szerepel a torinóiak kívánságlistáján. Marotta a Napoli elleni győzelem…

A Juventus visszaigazolná Vidalt
A Juventus visszaigazolná Vidalt

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventusnál komolyan felmerült az a lehetőség, hogy a csapat korábbi játékosa, Arturo Vidal jelentse a gyógyírt a zebramezes középpálya gondjaira. A Corriere dello Sport arról számol be, hogy a Juventus már most januárban szeretné…

Marino: „Pogba visszatérésére komoly esély mutatkozik”
Marino: „Pogba visszatérésére komoly esély mutatkozik”

A Napoli és az Atalanta egykori igazgatója, Pierpaolo Marino szerint egyértelműen nagy esély mutatkozik Paul Pogba visszatérésére a Juventushoz. Az elmúlt hetekben és hónapokban folyamatosan lehet olvasni a José Mourinho és Paul Pogba közötti ellentétről, amelyhez hozzáadva a…

Olasz trióval erősítene a Juventus
Olasz trióval erősítene a Juventus

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus három olasz tehetség megszerzésével építené tovább a jövőt, s hamarosan lépéseket tehet Federico Chiesa, Nicolò Barella és Sandro Tonali megszerzéséért. A Tuttosport szerint a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici élénk…

Benatia januárban Milánóba költözne
Benatia januárban Milánóba költözne

Olasz források szerint az AC Milan egyre közelebb áll a Juventus hátvédjének, Medhi Benatiának a januári megszerzéséhez. A Sport Mediaset értesülései szerint a marokkói futballista egyre inkább a januári távozást fontolgatja. Amennyiben hinni lehet a pletykáknak, a rossonero klub kész kölcsönben…

A Juventus egyeztetni készül az Ajax tehetségének ügyében
A Juventus egyeztetni készül az Ajax tehetségének ügyében

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus a következő hetekben egyeztetéseket kezdeményez a klubbal kiváló kapcsolatokat ápoló játékosügynökkel, Mino Raiolával, hogy tisztázzák az ifjú védőtehetség Matthijs de Ligt helyzetét. A Juventust huzamosabb ideje rendre hírbe…

Készülődik a Dybala-James Rodríguez csere?
Készülődik a Dybala-James Rodríguez csere?

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus és a Bayern München informális egyeztetéseket kezdett egy lehetséges Paulo Dybala-James Rodríguez csere ügyében. A Rai Sport beszámolója szerint a zebramezesek elnöke, Andre Agnelli az Európai Klubszövetség gyűlésén már beszélt az…

Rodríguez ismét célpont lehet
Rodríguez ismét célpont lehet

Németországi értesülések szerint a Juventus ismét érdeklődést mutathat Cristiano Ronaldo egykori csapattársa, James Rodríguez iránt, miután a támadó feltehetően nem fog a Bayern Münchennél maradni. A Sport Bild értesülései szerint a kolumbiai válogatott akár már januárban…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1080) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1740) játékosokról (10650) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2586) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4612) mercato (4422) nyilatkozat (7999) Olasz Kupa (340) összefoglaló (480) pletyka (4453) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (270) Címkefelhő
süti beállítások módosítása