HIVATALOS: Pereyra a Juventusnál folytatja
HIVATALOS: Pereyra a Juventusnál folytatja

A Juventus ma hivatalosan is bejelentette, hogy az Udinese 23 esztendős argentin középpályása, Roberto Pereyra a torinói klubbal kezdi meg a felkészülést a következő szezonra, s a játékos 1.5 millió euro ellenében, egy évre kölcsönbe érkezik majd az Öreg Hölgyhöz. A két klub…

Vidal: "Nyugodt vagyok, a szurkolók is azok lehetnek"
Vidal: "Nyugodt vagyok, a szurkolók is azok lehetnek"

Az utóbbi hét során az olasz és az angol sajtó szinte minden nap azzal volt tele, hogy a megújulás alatt álló, vastag pénztárcával rendelkező Manchester United szemet vetett Arturo Vidalra, s visszautasíthatatlan ajánlattal próbálja majd tesztelni a Juventus igazgatóinak…

Conte egyelőre nem ül le másik olasz csapat padjára
Conte egyelőre nem ül le másik olasz csapat padjára

Mint arról korábban olvasni lehetett, egyes pletykák szerint a Juventus korábbi vezetőedzője, Antonio Conte Párizs felé veszi az irányt és átveszi a legnevesebb fővárosi klub, a PSG irányítását. Azonban a híresztelés hamisnak bizonyult, s állítólag Conte egyik embere dobta be…

Tévez: "Készek vagyunk az előttünk álló küzdelemre"
Tévez: "Készek vagyunk az előttünk álló küzdelemre"

A Juventus tavalyi szezonjának legeredményesebb góllövője, Carlos Tévez sajtótájékoztatón nyilatkozott a felkészülés első napjairól, Conte távozásáról, valamint a sajtóban ma megjelent pletykákról, amelyek az új edző kiválasztásával és az argentin reakciójával…

Pirlo és Allegri rendezték a nézeteltérésüket
Pirlo és Allegri rendezték a nézeteltérésüket

A Tuttosport úgy értesült, hogy Andrea Pirlo és Massimiliano Allegri megbeszélték a milánói időkből való konfliktusukat annak érdekében, hogy a Juventusnál eredményes együttműködést folytathassanak. Massimiliano Allegri kinevezését követően az egyik legsarkalatosabb kérdés…

Conte a Paris Saint-Germainnél folytathatja
Conte a Paris Saint-Germainnél folytathatja

A Juventust zsinórban három bajnoki címig vezető, majd múlt héten lemondott mester, Antonio Conte a kiapadhatatlan anyagi forrásokkal rendelkező Paris Saint-Germain csapatánál folytathatja pályafutását. Conte jövője hosszú hónapokon keresztül kétséges volt Torinóban, azonban a…

Megvan a városi jóváhagyás a Continassa projekthez
Megvan a városi jóváhagyás a Continassa projekthez

A Juventus bemutatta legújabb projektjét, amelynek a keretén belül a klub építeni kíván edzőpályát, hotelt, üzleteket és iskolát a stadion mellett. Az Öreg Hölgy már kivívta az elsőséget Olaszországban, mint az első klub, amely saját stadiont épített magának, azonban a…

Ügynöke szerint a Juventus jelenti Giovinco jövőjét
Ügynöke szerint a Juventus jelenti Giovinco jövőjét

A Parmától visszavásárolt, majd Torinóban perifériára szorult támadó, Sebastian Giovinco ügynöke úgy véli, hogy Antonio Conte távozásának ellenére, ügyfele bizonyosan maradni fog nevelőegyesületénél, a Juventusnál. A korábban az olasz válogatottban is megfordult 27…

Morata megsérült az edzésen
Morata megsérült az edzésen

Úgy tűnik, hogy igencsak döcögős és nehéz rajtot vehet a szombaton hivatalosan is a Juventus játékosává váló spanyol támadó, Álvaro Morata rajtja Torinóban, hiszen a klub hivatalos honlapjának hétfői közlése szerint a Real Madridtól érkező játékos bal térde kifordult a…

Evra: "A Juventus volt a helyes választás"
Evra: "A Juventus volt a helyes választás"

A mai nap folyamán a Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy a játékossal és a Manchester Uniteddal is megegyezésre jutott, s ennek nyomán a francia válogatott 33 esztendős védőjátékosa, Patrice Evra két esztendőre elkötelezte magát a torinói klubhoz. Az ügyben megszólalt Evra…

HIVATALOS: Álvaro Morata a Juventushoz igazolt
HIVATALOS: Álvaro Morata a Juventushoz igazolt

A Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolta a Real Madrid ifjú támadóját, Álvaro Moratát, azt követően, hogy a játékos Torinóban sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon. A 21 esztendős spanyol csatár tegnap este érkezett Olaszországba, hogy az orvosi stáb…

Nedvěd: „Conte egyszerűen elfáradt”
Nedvěd: „Conte egyszerűen elfáradt”

A klubot képviselő Pavel Nedvěd úgy véli, Antonio Conte azért hagyta ott a Juventust, mert már nem rendelkezett a kellő energiával a folytatáshoz, és már májusban le kívánt mondani. Az egykori támadó középpályás a klubvezetésben foglal helyet, a Juventus igazgatóinak egyik,…

Allegri bízik Pirlóban
Allegri bízik Pirlóban

A Bianconeri frissen kinevezett vezetőedzője, Massimiliano Allegri biztosította Andrea Pirlót a rendszeres játéklehetőség felől. Az olasz válogatott vezére az AC Milan csapatánál nem kapott meghatározó szerepet Allegri vezérlete alatt, így több játéklehetőség reményében 2011…

HIVATALOS: Quagliarella átigazolt a Torinóba
HIVATALOS: Quagliarella átigazolt a Torinóba

A Juventus kegyvesztett csatára a mai napon hivatalosan is elhagyta a csapatot, Fabio Quagliarella átigazolt a városi riválishoz, a Torino FC csapatába, ahol több éve megkezdte profi karrierjét. A Torino 3,5 millió euróért veszi meg a futballista játékjogát, amely összeget három év…

A Morata átigazolás akár ma is lezárulhat - FRISSÍTVE
A Morata átigazolás akár ma is lezárulhat - FRISSÍTVE

A Sky Sport csütörtök esti értesülései szerint Álvaro Morata egyre közelebb kerül ahhoz, hogy magára ölthesse a Juventus zebracsíkos mezét. Az Öreg Hölgy a hírek szerint már nyár eleje óta kacérkodik a Real Madrid fiatal spanyol csatárának elcsábításával, és spanyol…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1080) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1740) játékosokról (10648) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2586) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4611) mercato (4422) nyilatkozat (7999) Olasz Kupa (339) összefoglaló (480) pletyka (4452) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (270) Címkefelhő
süti beállítások módosítása