Causio: „Egyeseknek kevesebbet kellene beszélni”
Causio: „Egyeseknek kevesebbet kellene beszélni”

causio_franco_ingben_nezelodik.JPGA Radio Bianconera számára megszólalt a Juventus egykori játékosa, Franco Causio, aki az idei év kapcsán a játékosok egyéni felelősségét emelte ki.

„Az idei év átmeneti év számunkra, klubként, célunk a BL-be visszatérés, illetve az Olasz Kupa-döntőbe kerülés. Az európai sorozatba való bejutás kötelező.

A szezon végén a vezetőség majd kiértékeli, hogy ki marad és ki távozik, de sok egyénnek kevesebbet kellene nyilatkozni, és többet tenni a ...

Ravanelli: „Az edzőváltás nem elég, négy-öt fontos játékos is kell”
Ravanelli: „Az edzőváltás nem elég, négy-öt fontos játékos is kell”

ravanelli_fabrizio_j_logos_poloban.JPGA Tuttosport hasábjain olvasható Fabrizio Ravanelli nyilatkozata, aki beszélt a hétvégi torinói derbiről, illetve a Juventus ikonja a nyári mercato kapcsán is megfogalmazott egyes elvárásokat.

„A derbit a megfelelő koncentrációval kell kezelni, és nem szabad figyelembe venni a tabellán látható pontkülönbséget. Kilencven percig kiegyensúlyozott meccsre számítok, például az én időmben, a 94/95-ös szezonban mindkét meccset elveszítettük, pedig akkor bajnoki ...

Agresti: „Nem változott a Juve álláspontja, több távozó lesz nyáron”
Agresti: „Nem változott a Juve álláspontja, több távozó lesz nyáron”

kostic_filip_ingerulten_nez.jpgRomeo Agresti a Juventibus számára több friss értesüléssel is szolgált a csapat vonatkozásában, és ezek között volt több konkrétum is a jövőt illetően.

„Filip Kostić a legelső név, aki felmerül a távozók sorában, ő nem csupán becsomagolt már a bőröndjébe, de a lakásában is mindent összepakolt. A további távozók közé tartozik Arkadiusz Milik, Samuel Iling-Junior, Moise Kean, Hans Nicolussi Caviglia és Mattia De Sciglio.

Az edző tekintetében a ...

Moggi: „A kevés lőtt gól oka a középpálya, nem Allegri”
Moggi: „A kevés lőtt gól oka a középpálya, nem Allegri”

allegri_massimiliano_landuccival_hazai_palyan.jpgLuciano Moggi a minap a Libero Quotidiano hasábjain osztotta meg véleményét a Juventus jelenlegi helyzetéről és a Massimiliano Allegrit illető kritikákról.

„A pletykák szerint Massimiliano Allegri mellékszereplő, aki továbbá felkészületlen is, de érdemes tisztázni pár dolgot, mielőtt a 31. forduló eseményeiről beszélünk. Kezdjük ott, hogy a csapat szurkolóinak mindig támogatniuk kell a mestert. A klubnak a feladata az edző kritizálása, vagy az edző ...

Motta és Anderson érkezhet, így pedig Chiesa is hosszabíthat
Motta és Anderson érkezhet, így pedig Chiesa is hosszabíthat

motta_thiago_mosoly_oltonyben.jpgMirko Di Natale , a TuttoJuve munkatársa a mai napon elég egyértelmű értesülésekkel szolgált a Juventus edzőhelyzetéről: „Jelen pillanatig nem volt semmilyen kapcsolatfelvétel a vezetőség és Massimiliano Allegri között a jövő tekintetében. Az edző szerződése 2025 nyaráig érvényes, és a felek még nem egyeztettek időpontot: így nehezen elképzelhető, hogy hamarosan aláírnák a hosszabbítást. A bianconero vezetőség a szezon végéig nem kíván foglalkozni a ...

Gatti: "Ez egy nagyon fontos győzelem volt"
Gatti: "Ez egy nagyon fontos győzelem volt"

gatti_federico_golorom_fiorentina_ellen.jpgA Juventus a Fiorentina elleni hazai győzelemmel törte meg a lassan két hónapja tartó rettenetes és eredménytelen időszakot, s a találkozó egyetlen gólját a zebramezesek védőjátékosa, Federico Gatti szerezte az első félidőben.

"Ez egy nagyon fontos győzelem volt, mert két nehéz hónap állt mögöttünk. Ez a győzelem, valamint a keddi a Lazio ellen nagy lelkesedést ad nekünk. 

Készen kell állnunk a szezon végére. Ezzel a szellemiséggel olyan csapat ...

Locatelli: „Őszinték kell legyünk, volt néhány nagyon rossz meccsünk”
Locatelli: „Őszinték kell legyünk, volt néhány nagyon rossz meccsünk”

locatelli_manuel_mutogat_fior_ellen.JPGManuel Locatelli a Fiorentina elleni győztes meccs után nagyon őszintén nyilatkozott a DAZN stábjának a Juventus által megélt hullámvölgyről, amely remélhetőleg most már véget ért, így a Lazio és a Fiorentina elleni győzelemmel.

„A második félidőben ugyanazt akartuk játszani, mint az elsőben, de ez nem sikerült, ami a Fiorentina érdeme is volt. Fájdalmas meccs volt, de alapvető fontosságú volt a győzelem megszerzése a bajnoki tabella és a csapat ...

Juventus - Fiorentina 1:0
Juventus - Fiorentina 1:0

A Juventus a bajnokságban is vitte tovább a győztes formát, a szenvedő fél vasárnap este az Allianz gyepén ezúttal a Vincenzo Italiano által irányított Fiorentina volt.

A hazai csapat az első félidő derekán megszerezte a vezetést Federico Gatti lövésével, de több gólt is szerzett volna az Öreg Hölgy, les miatt viszont ezeket érvénytelenítették.

A második félidőben a Fiorentina már komolyabb ellenállást fejtett ki, és többször próbára tették a ...

Allegri: „Szeretnénk az ellenfél térfelén játszani, de ez nem olyan egyszerű”
Allegri: „Szeretnénk az ellenfél térfelén játszani, de ez nem olyan egyszerű”

allegri_massimiliano_tapsol.jpgMassimiliano Allegri a Fiorentina elleni meccs után elégedetten nyilatkozhatott, hiszen végre sikerült nyerni, ami fontos lépés a BL-hely megszerzése felé.

„Minden nap a javulásért dolgozunk. S nem feledkezhetünk meg a pszichológiáról, mert a bajnokságban már egy ideje nem nyertünk meccset. Az első félidőben nem vállaltunk kockázatokat, centiméterek miatt három gólt érvénytelenítettek, aztán lehetőségeket alakítottunk ki a második félidőben. Igaz, hogy ...

A Fiorentina elleni mérkőzés
A Fiorentina elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus a reményteljes kupameccs után a Vincenzo Italiano csapatát fogadja Torinóban vasárnap este, és a cél nem lehet más, mint pontok szerzése az elmúlt fordulók csalódást keltő termése után.

A Juventus játékosai pár hónapja még a scudettóról álmodozhattak, ám a torinói csapat mostanra a Romával és a Bolognával találja szemben magát a BL-helyért való versenyben, hiszen Thiago Motta és Daniele De Rossi együttese alig pár pontra van lemaradva a ...

Chiesa, Rugani és Yıldız hosszabbításáról ír a sajtó
Chiesa, Rugani és Yıldız hosszabbításáról ír a sajtó

chiesa_federico_szurolokkal_unnepel.jpgA La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Federico Chiesa egyre közelebb áll ahhoz, hogy meghosszabbítsa a szerződését a Juventusszal 2026 nyaráig. A klub és a játékos is a közös folytatást részesítik előnyben. A bianconero csapat nem kíván elveszíteni egy fontos játékost, Federico Chiesa pedig szeretne a BL-ben és a klubvilágbajnokságon futballozni.

Romeo Agresti értesülései szerint Federico Chiesa esetében a hosszabbítás alapvető fontosságú. A ...

Allegri: „A csapatok értékét a bajnokság mutatja meg”
Allegri: „A csapatok értékét a bajnokság mutatja meg”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_18.jpgMassimiliano Allegri a Fiorentina elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón természetesen a várható nehézségekről beszélt, miközben az ellenfél érdemeit ecsetelte.

„Fontos, hogy a Lazio ellen sikerült győzni, de ne feledjük, hogy az egy másik sorozat. Az első meccset lejátszottuk, aztán majd következik a visszavágó. A bajnokságra kell koncentráljunk, hogy megszilárdítsuk a pozíciónkat.

Kenan Yıldız az első perctől? Ez nem rajta múlik, holnap egy ...

Zirkzee, Calafiori és Koopmeiners érkezhet
Zirkzee, Calafiori és Koopmeiners érkezhet

zirkzee_joshua_kabatban_kezfogas_mottaval.JPGA Sportmediaset ma rendkívüli pletykákkal állt elő, amely szerint Federico Chiesa, Daniele Rugani és Wojciech Szczęsny nyáron elhagyhatja a Juventust Thiago Motta érkezésével. A klub pedig Teun Koopmeiners és Riccardo Calafiori érkezésével számol.

Gianluca Di Marzio is érdekes fejleményeket osztott meg, az újságíró szerint jelen állás szerint Riccardo Calafiori nyáron a Juventushoz csatlakozik. Amennyiben Massimiliano Allegri távozik, Thiago Motta az első számú ...

Tardelli, Di Livio és Moggi is értékelte a Juve helyzetét
Tardelli, Di Livio és Moggi is értékelte a Juve helyzetét

tardelli_marco_mikrofonnal_szinpadon.jpgMarco Tardelli véleményezte a Juventus aktuális helyzetét a La Stampa munkatársának, s az egykori középpályás kiemelte Dušan Vlahović fontosságát.

„Ha az Öreg Hölgy nem kvalifikálja magát a BL-be, az igazi sport- és pénzügyi dráma lenne, és számomra úgy tűnik, hogy az üldözőktől számított pontkülönbség alapján nem nagyon lesz nyugta a Juventusnak. A valóság az, hogy ez a Juventus Dušan Vlahović nélkül egy ötödik helyre méltó csapat, és ...

Rampulla: „A Juventusnak meggyőző erővé kell válnia”
Rampulla: „A Juventusnak meggyőző erővé kell válnia”

carnesecchi_marco_oket_mutat.jpgMichelangelo Rampulla a TvPlay műsorában beszélt a Juventusról, amely az egykori kapus véleménye szerint igen messze áll attól a szinttől, amit képviselnie kellene.

„Ha a Juventus megnyerné az Olasz Kupát, illetve bejutna a BL-be, az fontos eredmény lenne a klub számára, ugyanakkor ez minimális elvárás egy Juventustól. A Juventusnak vissza kell térnie a meccsek dominálásához, újra meggyőző erővé kell válnia. Szerintem a Juventus kerete nem elég erős ahhoz, ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása